Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-06-01 / 10. szám
1925 junius hó. AZ ERŐ * 229 Sárospatakon vannak a ref. egyház illető egyházkerületeinek theologiai akadémiái. Az egyházi szolgálatra miindenik egyformán képesítenek. Theologiai doktorátust csak Debrecenben dehet szerezni. A többi főiskola hallgatói is megszerezhetik két debreceni félév hallgatása mellett. Tanulmányi rend szempontjából az a különbség, hogy a debreceni egyetem theologus hallgatói párhuzamosan köteles hallgatói a tiszántúli egyházkerület lelkéezképzö-istézetének is hetenként megszabott számú órákban. Egyébként fontosak ia következő tudnivalók: Debrecenben augusztus 31-ig adandó be a felvételi kérvény a „Főtiszteletű és Méltóságos Hittudományi Karhoz“ (Kollégium) címezve. Mellékletek: érettségi bizonyítvány, VIII. o. évvégi bizcmyítvny, községi és gimnáziumi erkölcsi bizonyítvány, szülők vagyoni helyzetéről községi bizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat. — Lakás.és jó ellátás kapható a kollégium modern internátusában (szobánkint max. 4 lakó), Negyed-tanévenként fizetendő érte (minden szolgáltatással együtt) négy különböző fokozat szerint: I. 8, II. 22—23, III. 35, IV. 70 aranykorona. Felvételi kérvények augusztus 20-ig adandók be a „Főtiszteletü és Méltóságos Felsőoktatási Tanácshoz“ (Kollégium) címére. Melléklendő: vagyoni helyzetről szóló községi bizonyítvány, érettségi bizonyítvny (másolat), az ill. község lelkészétől erkölcsi bizonyítvány. — Érdemes vagyontalan fiúk könnyen elnyerhetik a legkedvezőbb fokozatot is. Ezenkívül (későbbi határidővel és már a hely színén lehet folyamodni „Baltazár amerikai segélyért“ is (évi 300—400.000 korona) és Debrecen városa is szokott 40—50 aranykoronás segélyeket adni érdemes hallgatóknak. Budapesten legkésőbb július 28-ig feladott, a Nagytiszt. Tanári Karhoz intézett s a Ref. Theol. Akad. igazgatóságának (Budapest, IX., Ráday-u. 28.) beküldött kérvényekben kell a felvételért folyamodni. Melléklendő: érettségi bizonyítvány, rövid életrajz, különös tekintettel arra, milyen egyháztársadalmi tevékenységben vett (részt az illető, vallástanári vagy lelkészi tájékoztató és ajánló-írás a folyamodó egyéniségét illetőleg-, orvosi bizonyítvány (különösen beszélő szervekről!), zenei hallást igazoló bizonyítvány. — Ugyancsak a tanári karhoz intézett, de az internátus felügyelő tanárához beküldött (ugyancsak július 28-ig!) kérvényben kérheti az intézet otthonába és konvikbusába való felvételt. Ehhez melléklendő egy aláírt, „kötelező nyilatkozat“, amelynek szövege megkapható az intézet évi értesítőjében. (Modern berendezésű internátus négyes szobákkal és jó ellátás!). Feltételekre nézve tájékoztatnak a tavalyiak: havi 1 millió korona és 5 kgr. főzőliszt. Minden theologus kaphat ebből 50 százalékos, az előmenetel szerint esetleg 60—80 százalékos engedményt is. Pápán augusztus 1-ig küldendők lie a felvételi kérvények a főiskola igazgatóságához címezve, de a tanári karhoz intézve. Melléklendő: érettségi bizonyítvány, életrajz (kifejtendő: mi indítja a lelkész! pályára?), hatósági orvosi bizonyítvány. -— Szállást csak magán,házaknál talál itt a theologus 4—7 mázsa búza értékéért évenkint. Közös étkező« van a jó konviktuson évi 5 mázsa búza és 10 kgr. zsírszalonna értékéért, ami három részletben fizetendő (szeptember, március és május elején). Vagyontalan, szorgalmas hallgatók teljes tandíjmentességet és fél konviktusi árengedményt kaphatnak. Ezenkívül elnyerhetnek ösztöndíjakat és rendkívüli segélyeket is. Sárospatakon érettségi bizonyítvány és vallástanái’i ajánlólevél alapján lehet beiratkozni szeptember 1—.8-ig a dékáni hivatalban. Az ősi kollégium internátusában otthont találhat a theologus egész évi két mázsa búza érték ellenében, a tápintézetben pedig jó ellátást évi nyolc mázsa búza értéke fejében. Augusztus 1-ig beadott, a Főiskolai Igazgató Tanácshoz intézett és a Theol. Dékáni Hivatalhoz címzett kérvényekben kérhető, indokolás alapján, a kedvezményes lakás és ellátás. (Van 24 ingyenes és 5 féldíjas^ hely az internátusbán. A konviktuson vannak fél, háromnegyed és egészen ingyenes helyek). Vannak ösztöndíjak és pályadíjak. Minden református theologiai főiskolán fennáll a legáció jól ismert intézménye, ami szintén több-kevesebb könnyítést jelent a theologus anyagi helyzetén. Amint látható, az egyházak jó igyekezettel rajta vannak azon, hogy minden anyagi akadályt elhárítsanak azok utjából, akik Istentől elhivatottnak érzik magukat szolgálatukra. Irodalmunk, sajnos, szegény olyan művekben, amelyeket előzetes vakációs olvasmányul ajánlhatnánk a theologiai stúdiumra való előkészületül. Kolozsvárott jelent meg évekkel ezelőtt dr. Révész Imrének egy nagyon alkalmas könyvecskéje erre a célra: „Jézus Krisztus jó vitéze“ címen; dr. Szlávik Mátyás kiadta magyar átdolgozásban Tzschakkertneli ily irányú. „Theologiai kalauz című művét; de mindkettő nehezen szerezhető már meg. Aki németül olvas és bírja a költségét, ne mulassza el Paul Wemle: „Einführung in das theologische Studium“ című müvének beszerzését és áttanulmányozását. (Német antikváriusoknál kapható már 7 aranymárkáért is). Meg fogja látni belőle, milyen sokoldalú és lebilincselően érdekes Studium várja theologus évei alatt. Nem a theologiai tudományokban van a hiba, ha a theologus diákok nem lelkesednek érettük! Legjobban azzal készülhet elő az ember, lia alaposan elmerül a Bibliának tanulmányozásába és emellett egyházának hitvallási iratait is előveszi. Vallástanára, lelkésze szívesen útbaigazítja majd az utóbbiak dolgában. Végül pedig, és legfőképpen, vesse fel minden theologus jelölt ezt a kérdést: „Ismerem-e az Istennel való társalkodást az imádságban? Ha a felelet nem megnyugtató, használja fel a vakáció csöndességét és szerezze meg a lelkészi hivatásnak ezt a „sine qua non“-ját! Dr. Victor János. I. féléves joghallgató teendője a felvétel s beiratkozás során. 1. A Bpesti kir. magy. Pázmány Péter Tud. Egyetem Méltóságos Jogkari Dékánjához intézett kérvény a felvételt illetőleg; csatolandó: érettségi bizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat, szülők vagyoni helyzetéről szóló bizonyítvány, erkölcsi bizonyítvány, az illető középiskola igazgatójától kiállított, erkölcsi bizonyítvány, mindezek felbélyegezve adandók- be a központi Egyetem (Egyetem-tér) Jogkari Dékáni hivatalában, augusztus 1—31-ig. Beiratkozás: szeptember 1—15-ig. Tandíj 75 arany kor. és iktatási-díj első féléveseknek. Jeles érettségire egész-, jóra féltandíjmentesség kapható szegénységi biz. alapján. 2. Tantárgyak: Római jog (8 óra): Szentmiklósi Mártontól; Magyar alkotmány és jogtörténetek (5 óra), két professzor adja elő: Király János és Illés