Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-05-01 / 9. szám
208 AZ ERŐ 1925 május hó. Az aszódi gimnázium rajztermének falfestményei. (Diáktervezet, diákmunka.) Egyik kosztos diákja nagyon zokon találta venni tőle a öüirü egymásutánban kiutalványozott nyakleveseket „esküvők erősen Vén Baka vesztére.“ A kedvező alkalom nem is váratott magára sokáig. Volt az öregnek egy kedvenc tehénkéje, Pirók. Esteliden, tnikor a nemes város korzóján, már legalább is az alsósoron, feszülő tőggyel hazafelé tartottak a jámbor állatok, a Vén Baka is kiállott a nyitott kiskapuiba, várta Pirókot egy kis sóskenyérre. Olyan nyájasam döt-mögött ilyenkor, a torkát is meg-megvakargatva az elkényeztetett jószágnak, ahogy diákhoz még- sohase, mióta a világ-világ. Történt pedig, hogy érettségi elnöknek kellett elutaznia valahova: Böszörménybe , pokolba s szegény Pirók hiába várta a sós kenyeret napokig. Azaz, hogy nem egészen így volt az eset. Mert mindjárt az első este várta ám Pista barátunk az istenadtát egy hatalmas nagyierdei árvatölgy,husáng-gal a szokott helyen, a kiskapuban. — Pirók ... — mondta neki a Vén Baka hangján, de talán még behizelgöbben, mint az öreg szokta. — Muih-h, — bőgte Pirók gyanútlanul és kereste a sót, mint minden este szokta. No, megkapta a magáét, ahogy még idáig sohase szokta szegény. Másnap, harmadnap megismétlődött a jeleneit azzal a lényegtelen különbséggel, hogy Pirók már gyanakodott s öklelésre szegezte bús fejét a kapuiban sötétlő alak felé feoyegetöleg. Ötödik nap hazaérkezett a Vén Baka. Türelmetlenségében a szokottnál jóval korábban kiállott a találkahelyre s ha a pletykának hinni lehet, háromszor akkora kenyérporció volt a kezében, mint máskor. Nagysokára feltünedeztek a csorda előőrsei. — Pirók! — mondta a Vén Baka lágy fuvolahangon, még a szokottnál is gyöngédebben — a viszontlátás örömére. — Muhli! —- bömbölte Pirók és előszegezte két hegyes, villás szarvát. — Pirók! — nyögte valaki néhány szempillantás múlva (a kapiun belől) s még most is a.fülemlbe cseng, mennyi rémület és mekkora szemrehányás volt ebben a hangiban, — megvesztél, Piróólc!? ; . . Pista se másnap, se harmadnap nem jött iskolába. A Vén Baka tudniillik filozófia propadeütikát is tanította felső osztályokban, az idén a nyolcadikban érmen logikát. * Az ilyen Pistát ért esetek ma már csak anekdoták közt olvashatók. Régebben azonban nagyon mindennapi történetszámba mentek. Akármelyik tízpercben ment be az ember a gimnáziumba, innen is, onnan is sompolyogtak ki meg,görnyedt, vakarózó émberizimkek sűrű könyhiuillatás közepette. öreg P. piarista atya bizony a korlátozó, sőt kategorice tiltó rendelkezések ellenére is megmaradt a régi ■bevált szisztéma mellett. Korlátozni korlátozta a cséiphadarást, de végleg abba nem hagyta soha. Egy szép reggel is — éhen penderedik ki egy jajgató csemete a természetrajzi szertár ajtaján. Utána az öreg, hátratett kezekkel, egyik kezében a „segédtanárral.“ —■ Mi az, mi az? — kérdi az éppen ott lábatlanbodó direktor. — Semmi, semmi, — nyugtatja meg az öreg a lenézett ,,modern pedagógust“ nagy nyugodtan. — Felolvastam az ipsének a Fegyelmi Szabályokat. Az aszódi gimnázium rajztermének falfestményei. (Diáktervezet, diákmunka.)
