Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-03-01 / 7. szám
1925. március hó. AZ ERŐ 159 lódi paprikával jött vissza. Addig magyarázott, gesztikulált, míg megértette az asszony s felvilágosította, hogy egyik diáknak van ilyen fűszere. Dictum-factum: háromnegyed négy órakor az utolsó cseppig elfogyasztottuk a magyaros birkapörköltet. Igaz, hogy inkább paprikáskrumpli volt hússal. Színe, se sok, leve egy csepp sem, de nagyszerűen ízlett, jobb volt összehasonlíthatatlanul, mint az „Ungarische Goulasch“ Németországban. Tisztelet, becsület adassák a — főzni tudó cserkésznek. Glasgow. Egy öreg diák. Rádió-iskola. Mifelénk a rádió még mindig újságszámba megy, pedig külföldön — sőt az utódállamokban is — nagy tömegek gyönyörködnek a technika eme csodájában. Ennek elsősorban a még mindig késedelmeskedő rádió-törvény az oka. Másodsorban azonban az is oka •—- és erről csak mi tehetünk, — hogy az igazi amatőrök, a diákok, a nagyobb kiadásoktól és a hosszú előtanulmányoktól félnek ős nem mernek a munkához hozzáfogni. Pedig egy kis türelemmel és nagyon kevés előismerettel egy egyszerűbb készüléket gyorsan és olcsón elkészíthet akárki. Ha pedig már valaki a saját készülékén meghallotta a „légből kapott“ híreket, úgysem nyugszik addig, míg tisztában nincs azokkal a folyamatokkal, melyek az ö massináját megszólaltatták. Ha meg idáig eljutott, akkor nincs megállás. Hatalmába ejti öt is a rádióláz, amely csak akkor csillpodik meg, mikor már az ő saját hétcsöves superheterodyn vovőgópén hallgatja éjjel jiégy és öt óra között a ncwyorki „Metropolitan“ előadását. Ezen a bajon akarunk jelenleg segíteni, mikor ezt a, sétát a legegyszerűbb készüléktől a legkomplikáltabbig, melyet még házilag elkészíthet magyar diákember, négy számon keresztül meg akarjuk tenni. Mint afféle ravasz emberek, nem viszünk el mindenkit a kirándulásra. „Benevezési díjúi“ követeljük mindenkitől eddigi érdeklődését a rádió iránt. Ezt a cikkünket csak azok értik meg igazán, akik nem most hallanak először a rádióról, hiszen Az Erő sem most beszél legelőször róla, a könyvkereskedések kirakatai is tele vannak olcsó ismertető füzetekkel. Azt akarjuk ellenben, hogy az ismertetések tömkelegétől gőzölgő és zavarodni kezdő fejekbe egy kis rendet teremtsünk s segédkezet nyújtsunk azoknak, akik a rádiót nemcsak érteni szeretnék, hanem el is akarják készíteni. A legegyszerűbb kontakt detektoros készülék házi elkészítése. A rádió-technikában eddig ismert legegyszerűbb felvevő-aparátus kapcsolási vázlatát az első ábránk mutatja. E készülék biztos működésének több folté • tele van. Az első, a jó magas antenna és annak gondos bevezetése a lakásba. A második a kifogástalan földelés. Végül a harmadik a jó felvevő-készülék. Lássuk ezeket sorjába. Itt most nem részletezem az antenna-készítés elméletét, csupán csak praktikus útmutatást adok. A legjobb antenna az egyszálas, 100 méter hosszú, a föld fölött legalább 10 méter magasan kifeszített, 1 mm. átmérőjű csupasz vörösrézhuzal, melyet a végén három-három porcellán „dióval“ szigetelünk. A legtöbb esetben azonban az amatőröknek nem áll 100 méter hely rendelkezésükre. Sebaj. Az antennát két 50, vagy három 30 méteres huzalból is összeállíthatjuk, de a párhuzamos szálakat semmi esetre se hozzuk egymáshoz ”0 cm.-nól közelebb. A több mint három szálból álló antennák már nem működnek elég gazdaságosan. Az antenna-levezetést az' antennához föltétlenül forrasszuk, de sav nélkül (gyantával). A ■bevezetés jó szigetelésére nagyon ügyeljünk, mert itt szokott a legtöbb veszteségünk lenpi. A legjobb földelést úgy nyerjük, hogy készülékünk földvezetékét a városi vízvezetékhez (de sohasem gázcsőhöz) forrasztjuk, azonban szintén sav nélkül. Ha nincs lakóhelyünkön vízvezeték, a jó földelést a nedves (!) földbe beásott, mennél nagyobb felületű vas- vagy fémlemezhez (rossz tejeskanna) forrasztott földvezeték is megteszi. De lássunk most már magát a készüléket. Amint az első ábrából láthatjuk, apparátusunk három részből fog állani. Ezek az indukciós tekercs (L), a kristálydetektor (D) és a telefon. A két első alkatrészt teljesen elkészíthetjük házilag, a harmadikat — sajnos — vásárolnunk kell. Az egészhez a rögzítésre tartó állvány szolgál. Az indukciós tekercs egy 7 cm. belső átmérővel biró, 13 cm. hosszú és körülbelül 1 mm. vastag kartonlapra csévélt, lakk-szigetelésű 0-55 mm. vastag és 40 méter hosszú vörösrézhuzal. A tekercselést a kartonhenger mindkét végétől 1 cm.-nyire kezdjük, illetőleg végezzük, (2. ábra) a) és a drótvégeket kétszerháromszor fűzzük át rögzítés végett (2. ábra) b). Ezután fogunk hozzá a tartóállvány elkészítéséhez. Veszünk egy körülbelül 1 cm. vastag keményfadeszkát, ezt forró páráimnál kifőzzük és abból két, a 3. a) ábrán látható alakot fűrészelünk ki, az ott található méretek szerint. Majd ugyanezen lapból két 7
