Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-02-15 / Jókai szám
136 AZ ERŐ 1925. február hó. Cinka Panna és a magyar nóta. Czinka Panna sohasem húzta még olyan szépen a bús, méla magyar dalokat, amikben annyi titok van elmesélve; századok panasza egymáshoz; lakatlan puszták éjféli szózata; örökbehagyott keserűség; álmok ábrándozása, amikből soha nincsen fölébredés; a félvilágot kihívó kérkedés; vigasztaló reménykedés; és annyi névnélküli érzésnek harmóniává alakult ohaosza; jókedv és szomorúság, együtt: vagy ki tudja mi? Egyik sem! Vágy, gyönyör, kín, a szem kicsordul a könnytől. Mi az? Régi nóta. Még csak egy harcra buzdító csatadala sem volt a magyar insurrectiónak. Dal, mely hazáról, ősök dicső példáiról szólna; még csak azt sem adták nekik. A franciának megvolt a marseillaise-e, a ,,?a ira“ — a partant pour la Syrie“ harci riadói, az angoloknak a „rule Britannia“-ja harsogott vissza rá; a németek lelkesülitek a „Sie sollen ihn nicht haben, den freien deutschen Rhein!“ stropháira, a lengyel vigasztalta magát az „estye Polszka nye zg Ínyei a“ keserű buzdításaival, a magyar insurgensnek még ezt sem adtak. A harcok bevégezte után özönlött már a sok buzdító vers az insurrectióhoz, minden megyében támadt egy buzgó poéta, aki megverte a lantot, de mire a költeménye nyomtatás alól kikerült, már régen meg is volt kötve a béke, s a „Serkentő verseket“, „Atilla szózatát vitéz unokáihoz“, a „Felhívást a buzogányos vitéz magyarokhoz“, a szegedi ifjak „gagyogását“ Szeged felkelő polgáraihoz az Ászperi ütközetről szóló elegiát, a Márs piacára hívó „Lármát“, a baranyai „Induló Marsot“, a Szabolcs vármegyei ezrednek ,,örvendését“, a buzogányos magyar válaszát a magyar enemies fölkelőnek búcsúdalát mátkájához“, már a hazafelé oszladozó nemes seregek olvashatták, ha ugyan volt kedvük hozzá. Dalra csak az egy indulómars volt téve; a többinek az alakja is olyan, hogy a nép ajkán meg nem honosulhat s magyar melódiára nem tehető. Az egész 1809-iki hadjáratot egy népdal mellett végezték el; melyet, mint egyenesen az insurgensek számára nyomtatásban kiadott és szétosztott históriái ereklyét, érdemesnek tartjuk szószerint előidézni. Ez volt az insurgensek dala: „Sárga csizmás Miska sárban Jár, Panni patakon túl reá vár. . Ne várd Panni Miskát; mert nagy a sár: Sárga csizma sárban járni kár. Leány vári sáriul jöhetne; A vizén át még sem mehetne; A padot elmosta volt az árvíz: Panni Miska szemébe nem níz. Leány vári víz is elapadt, Visszakerült az elúszott pad: Ne várd Panni Miskát, mert a kutyák Ugatják, nem jön: megharapják! Sem sár, sem víz, sem ebugatás, Oh. szerelmes egek! a nem más: Rágalmazó nyelvek irigysége, Régi szerelmünknek lett vége.“ Nohát már azt el kell ismerni, hogy ennél ártatlanabb harcidallal soha még ellenséget verni el nem mentek; s ha „Miska“ alatt a magyar nemzet volt értve s Panni alatt „Pannónia“, úgy bizonyára sem sár, sem víz. sem ebugatás nein gátolja meg őket, hogy mégis egymás szemébe nízzenek. Diák nóta. A tizenegy ifjú körülállta az asztalt, mindegyik fogott egy poharat (annak meg „finak“ volt a neve) s azzal rázendítette a diákok bordalát, mely előbb busongó halottkisérö melódiával kezdődik s azután marsch-ütemben, végre rohamlépésben megy tovább; egyike a legszebb bordaloknak, a miket valaha mester alkotott: „Múlik, mint az árnyék ez az élet: Észre sem vesszük, hogy semmivé lett. Hej bizony, esztelen, A ki búsul, midőn Örömök közt mulathat és vigadhat Észre sem is veszi Elsuhan élete; Elenyészik, mint az őszi pára, köd; Megszaporodik az életfonál A kotyogó kebelü kanosónál. Fogj nosza kulacsokat, Tölts tele finakokat, A fekete bajokat Öntözd le!“ Népi nóta. — Hát amíg a halat kisütöm, eldaloljam a kedvenc nótádat ? — Nem bánom.
