Az Ember, 1965 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1965-02-13 / 7. szám
1965. Február 13. 'mz^jmber 5. OLDAL Mag^ar-Amerika legszebb társadalmi eseménye, As Ember-Bál as ESSEX HOESE-ban Március 27—én Szombat este 8 kor Belépő személyenként, a pazar ESSEX Vacsorával $ 20.00. Jegyrendelés: SU 7-7771 SU7-1353 WA 5-7160 Kollert F. Kennedy Newyork uj Szenátorának levele AZ EMBER'hez Robert F. KENNEDY, volt Igazságügy - miniszter, New York Állam novemberben sok százezres szavazat többséggel megválasztott uj, szövetségi, de mokrata Szenátora a következő levelet intézte dr. Kiár Zoltánhoz, Az Ember főszerkesztőjéhez: ROBERT F. KENNEDY Dr, Zoltán Klar Az Ember szerkesztője 100 West 80 Str. Kedves Dr Klar: A legjobb dolgok egyike egy sikeres választási kampánynál, amikor a szavazás már megtörtént és eljön az idő, hogy köszönetét mond junk a barátoknak s támogatóknak E sorokkal kifejezést kívánok adni annak, mily őszintén becsülöm azt a támogatást, amelyet lapja adott jelöltségemnek és még inkább azon állandó törekvését, amellyel a kampány tartama alatt a választási kérdéseket korrekt módonj ( “ FAIRLY ” ) tárgyalta. Az idegennyelvü sajtó életfontosságú szcdgálatot teljesít azzal, hogy a jó amerikaiak sok ezreinek állandó tájékoztatást nyújt a közügyekről. Ily tájékozott polgárság nélkül a demokrácia nem tudna működni országunkban, , VALLY’S • house ' ▼ IENNESE OF Bármikor, ha azt gondolja, hogy köziigyekre fel kell hívja figyelmemet, ajtóm mindig nyitva lesz. Sincerely Aláírás: Robert F. Kennedy Szívből köszönjük Robert F. KENNEDY Szenátor levelét, de úgy érezzük, hogy csak KÖTELESSÉGET teljesítettünk amikor minden publicisztikai erőnket és Az Ember oly széles körű nyilvánosságát latba vetettük annak érdekében, hogy New York Államnak ismét legyen DEMOKRATA párti sze í nátora is, kivált amikor oly értékes eredményeket produkált politikusról van szó, mint: Robert F. KENNEDY, aki a polgári jogegyenlőséget oly sokban szolgáló CIVILjOGI javaslatával és más HALADÓ törvény - kezdeményezéseivel biztos garanciát nyújt arra, hogy MÉLTÓ utódja lesz a nagyemlékű Herbert H. LEHMAYOR'S KESIHKt.VT i a legjobb MAGYAR vendéglő a West Side-onl CLIFTON HOTEL 127 W. 79th ST. NEW YORK CITY TRafalgar 4-4525 YORKVILLE legmodernebb és legelegánsabb SZÉPSÉG. SZALONJA, 326 East 86 Str. ( 1st és 2nd Ave. közt) NYC !!! VALAMI UJ !!! Nemcsak nők, de férfiak és GYERMEKEK SZÁMÁRA IS: SAUNA nagyfontosságu az Ön EGÉSZSÉGE, TESTÁPOLÁSA, valamint SZÉPSÉGE SZÁMÁRA! SAUNA a legújabb módszer IDEG MEGNYUGTATÁSRA és a test LEFOGYASZTÁSRA! iHa egyszer használta a SAUNA-t, látni fogja, mit mulasztott eddig,! Úgyszintén Test-MASSZÁZS, NAP-lámpák, |TÜ-ZUHANYOK TÖRÖK-LEDÖRZSÖLÉSEK stb. stb. A Hölgyek kényelmére szolgál 30 I éve ismert SZÉPSÉG - SZALONUNK, amelyben nemcsak ameri- ___ kai, de európai készítményeket is | használunk s Európában kiképzett | szakerőink a legnagyobb megelégedést tudják biztosítani! Specia- ÍJ listák vagyunk HAJSZÍNEKBEN Y és Tartós HAJHULLÁMBAN! ^ tájékoztatásért és APPOINTMENT-ért telefonáljon: Vfc'lf’ YORK központjában, a Hág üzleti életének centrumé>an, a Broadway kellős közepén MM ■ Hotel ABBEY 151 W. 51st Street TEL: Cl 6-9400 4 magyar szívélyesség és előiékenység és az amerikai nagyvonalúság vezérli ezt a gyönyörű szállodát, fényes éttermét, a oilág minden részéről Amerikába érkező magyarok • központi találkozó helyét További .RE 7-0658. . ?0 0 0 *0000000000000000-00000 * 0 0 0 0 0 0 0* BURG-A-CUE RESTAURANT Rendelését PERCEK alatt Házhoz Szállítjuk! INGYENES hazaszállítást Second Ave. at 79 Street. Tel.: BU 8-8582 ROBERT F. KENNEDY Dr. Zoltán Klar Editor AZ EMBER 100 V.'est 8oth Street Hevi York, New York Deer Dr. Klar: One of the best things about a successful election campaign cones after the voting is all over — v;hen the time arrives to thank one's friends and supporters. This is to let you know how sincerely 1 appreciate the support •which your paper gave to ny candidacy -- and, even,more , the constant effort which you rade to present the issues fairly throughout the campaign. The foreign language papers perform a vital service in keeping many thousands of good Americans informed on public affairs. Without such an informed citizenry, democracy could not function in our countryi Whenever-you have public natters that you believe should come to my attention, my door váll. always be open. Sincerely, MANN nemes humanista és harcos demokrata politikájának A magunk részéröl örömmel élünk majd KENNEDY Szenátornak e levélben hozzánk intézett felhatalmazásával és adott esetben, fontos demokratikus magyar s MUSZ-os közügyekben azon biztos tudattal fogunk hozzá fordulni, hogy: nemcsak nyílt ajtóval, hanem a tőle megszokott NYÍLTSZÍVŰ, népbarát érzésekkel fogja felkarolni IGAZ ügyeinket és nagysulyu szavát mindig fel emeli majd teljes sikerükért.\ KALMÁR »3 MIKLÓS ! WIICIHY Oly frissítő, hogy a franciák NEM CELESTINS is teszik jégre... A franciák a VICHY CELESTINS-t hidegen szervírozzák. A New Yorkiak jobban szeretik jegelve. Kiki ízlése szerint! A Francia országi Vichyben, töltik a VICHY CELESTINS-t, a forrásnál, a teljes ásványi tartalmával és enyhe alkalikussága folytán segíti az emésztést. Az európai jóízlésiiek esküsznek erre évek óta. Kérje New York jó vendéglőiben élelmiszer boltjaiban, Drogériákban és áruházaiban, vagy pedig hívja: OXford 5-1497. Vichy of France, Inc., 1440 Broadway, N. Y, 10018 >00000-» rwiKuri IRKA és I B U S Z FÖKÉPVISELET JOSEPH BROWNFIELD IS PARK ROW. NEW YORK CITY. N. Y. TEL.: BA 7-116«, BA 7-11*7 Mindenféle UTAZÁS és BIZTOSÍTÁS1 Magyarországi VIZŰM beszerzése Felvilágosítással készséggel szolgálunk« “CI/LTl/RE CENTER” , «7 EAST 84th Street, N.Y. 28, N.Y. A 3rd Ave sarkáé - TELEFON: LEhigh 5-6490 — Tudományos és Szépirodalmi Könyvek, Szótárak, Hanglemezek*