Az Ember, 1965 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1965-11-20 / 47. szám
THE MAN Hungarian Weekly 100 WEST 80th STREET NEW YORK 24,, N. Y. ►'lefizetés egy évre TIZENKÉT DOLLAR és 50 CENT Vol.: 40. No.: 47 FŐSZERKESZTŐ: Jffí KLÁR ZOLTÁN Tel: SU 7-7771 SU 7-1353 WA 5-7160 November 20, 1965 40. évfolyam, 47.sz. ARA: Egyes Szára 25c UJabb szívatta kk al Dr. KLÁR ZOLTÁN a Madison kórházban Lapunk főszerkesztője, Dr. | Kiár Zoltán pénteken, novem-j Irta: Kenedi Miklós mm Dr. Kiár Zoltánról készült felvétel a szivéhez legközelebb álló MUSZ és Deportált Szövetségi ülésen bér 12-én újabb szívattak következtében felvétette magát Dr. Weitzner Géza és Imre Madison Avenue Hospitaljá-1 ba. ahol a leggondosabb orvosi ápolás alatt áll és, — ami nála oly szokatlan, szinte hihetetlen, — pihen! A fáradhatatlan, állandóan mások gondjáért-bajáért izguló, állandóan önmagát belülről égető, dinamikus harcos végre, végre magával is kénytelen volt törődni, mert a végnélküli fáradozásokban, izzó hevületekben kifogyhatatlan szervezet kimerült és megbosszúlta magát: a gyötrő testi fájdalmakban elkínzott test felmondta a szolgálatot, fellázadt és követelte a maga jogait, jogát nyugalmi időre, pihenésre, az éjjelt is nappallá tevő harcos szellemi és egyéb nehéz, izgalmas munká-; ból való kikapcsolódásra: ulti- 1 mátumot adott, amelyet Dr. 1 Kiárnak meg kellett értenie! Előbb azonban hosszú, fájdalmasan súlyos napok teltek el, amíg belátta, hogy már nem bírja tovább a munkát és iszonyú nehezen, de mégis elhatározta magát, hogy bemegy a kórházba. Mélységes gyanúm szerint ezt is nem magáért, hanem azért tette, hogy felgyógyulása után újra munkaképes és ami ezzel egyértelmű, harcképes legyen, a régi, sok évtizedes keménységgel, elánnal és párját ritkító bátorságával folytathassa rendíthetetlen harcát az embertelen szélsőségek, az embertestvériség, a béke, a demokratikus szabadság és egyenlőség elleni kártevők, erőszakbajnokok és terroreszméik, barbarizmusaik és bestialitásaik ellen. Az égő szívtáji fájdalmak már tíz nappal előbb kezdődtek, de azóta is mindig volt valami, ami visszatartotta attól, hogy önmagával is törődjék. Még ezt és azt okvetlen meg kell írnia, mondotta, amikor láttuk sápadt, kínoktól eltorzult arcát. “Meg kell még írni azt, hogy a nyilasok és társaik birtokba vették az Amerikai Magyar Szövetséget, amelyet Amerika a magyarjai hivatalos képviseletének isméiéi, — erősködött kifogásul és amikor azt hangoztattuk, hogy -"az egészsége fontosabb, energikusan vágta vissza: “Ki fogja megírni ezt Magyar Amerikában és bárhol a világon, melyik lap hördül fel a neonácizmus e szégyenletes, új diadalán, ha nem Az Ember, ha én nem írom meg?!” Erre valóban nehéz lett volna ellenérvet produkálni, ezt nem lehetett kétségbevonni ... De a következő számnál, a november 13-i dátummal néhány nappal előbb megjelentnél sem jártunk másként. Itt kiváltkép olyan ügyről volt szó, amely talán mindennél inkább a szivén fekszik, mindennél inkább felizgatta: a Dr. Schüc'k Sándor magyar főrabbi bridgeporti templomában történt gyalázatos merényletről, a Frigyszekrény bársonyfüggönyébe vágott horogkeresztről és a felhasított öt Thoratekercsről. A fájdalomtól alig tudta magát a telefonhoz vonszolni, de több napon át órahosszat beszélt a legkülönbözőbb bridgeportiakkal telefonon, nyomozta az ügyet, ki akarta deríteni a tetteseket és napokon át a felháborodás izzó lázában főleg csak erről az istenkáromló neonáci gyalázatról beszélt. Ez sem enyhítette állapotát, de megint csak az volt az ellenérve, “Ki, melyik magyar lap fogja megírni, ha én nem írom meg, ha Az Ember nem írja meg?” És meggyőződtünk róla, hogy csak egyedül Az Ember írta meg . . . Kedden, november 9-én már igazán nem bírta tovább, de még befejezte a lapot és azzal ment haza, hogy két napig pihenni fog, hogy aztán új erővel foghasson munkához. De újabb, még nagyobb fájdalmak lepték el, nem volt sem nappala, sem éjszakája. Most sem annyira rossz állapota izgatta. Inkább az, hogy mindenféle híresztelések keltek szárnyra, hogy a német kormány el akarja halasztani az 1953 után kijöttek jóvátételi kifizető seinek folyósítása megkezdését 1967 ig és felizgatta, hogy Erhardék szükkeblűsködnek a menekült magyar rabbik jóvátételi ügyében is. Nem nyugodott meg addig, amíg a szivéhez nőtt MUSZSzövetség és a menekült rabbik általa szintén oly melegen felkarolt szervezete el nem határozták, hogy közösen fordulnak Erhard kancellárhoz és december eleji ittléte alkalmából kérik, fogadja megbízottaikat. Még ezt a levelet is megírta a Kancellárhoz, de már érezte, hogy tovább nem tud ujjat húzni a test gyengeségeivel, a fájdalmak elhatalmasodásával, meg kell adnia magát a helyzetnek, meg kell fogadnia végre a saját 11-ik parancsolatát: menj orvoshoz ! A kórházban dr. Weitzner Géza és Imre, valamint Dr. Feldmár Ernő főorvos a régi szeretettel és legnagyobb figyelmességgel halmozták el. Ottani tartózkodásának híre futótűzként terjeejf el a new yorki magyar 'társasági körökben és már egy órával később megkezdődött a forrón érdeklődők, aggályoskodók tömegének telefon ostroma, amely e sorok írásakor is változatlan iramban tart . . .
