Az Ember, 1965 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1965-05-22 / 21. szám
1965, Május 22 3. OLDAL must, Kommunizmust, az élet és vagyonrablásnak a --------keresztényekre IS érvényes kiterjesztését.. ! i Vörös fröcsögés Schönfeld Főrabbi urunk iránt érzett minden tiszteletünk, nagyrabecsülésünk és mélységes szeretetünk mellett már az ellentétek kihangsulyozásáért sem hagyhattuk szó nélkül Kádárék newyorki sajtónyulványának ronda, nyelvöltögető fröcsögését. Főpapunkkal szembeni tiszteletlenségét, ripők pimaszkodását: büszkék vagyunk a köztük és zsidó vallási és életfelfogásunk közti óriási kü. lömbségre és arra, hogy Schönfeld Főrabbi úr cikke éppen a mi lapunkban: Az EMBER-ben oly brilliáns fölénnyel mutatott rá az ellentétek áthidalhatatlan voltára! A “ FIALA-zsidók ” Nekünk ez a hitünk és meggyőződésünk, dacára, hogy a Magyar Zsidók Világszövetségének ez idő szerinti vezetői másként látják a kommunizmus és a zsidóság viszonyát, hiszen a nyilas gyilkosok lapját is előállított nyomdában készült hivatalos közlönyükben, a “ Tájékoztató ’’-ban közölték Kádárék többszáz - soros egyházügyi reklám cikkét is; ezidőszerinti főtitkáruk, a volt nyilas sajtófőnök, FIALA cikkét kiszedő nyomda reprezentánsa: dr. Farkas Ervin pedig részletes nyilatkozatot adott a newyorki magyar kommunista lapnak az ott és ellenünk megjelent cikksorozatához SzofoíB festő Mázoló Mester vállal minden jnunkát szakszerűén gyorsan plcsón! Helyszínre kimegy. Díjtalan költségvetést ad. ENGEL. Heggel, este tel.: Tel: 835 - 7270 és a Világszövetség egyik csepeli kapitalista családból származó— ágostai evángéükus hitre térült vezetőségi tagja nyilt levelezgető kapcsolatot tart azzal a kommu. nista lappal, amely,— ismételjük: NYÍLTAN hirdeti a vallások, közte a zsidó vallás FELSZÁMOLÁSÁNAK, elsorvasztásának kommunista főcél voltát..! Ne lopj! Ne ölj! Mi kiirtottuk azt a nyilas lapot amelyet a dr. Farkas Ervin által reprezentált nyomda felélesztett és amelyben még a leleplezésünk | után is, “ csak-azért-is ” alapon továbbra is készíttették hivatalos lapjukat, mi NEM barátkozunk az ellenséggel, aki nyilt bevallása szerint az ateizmus és kommunizmus mérgével akarja elpusztítani a vallásokat és igy a zsidót is és aki pimaszul “ LEINTENI ” próbálja és átszeli hangon becsmérli Schönfeld Lázárt, a mi Főpapunkat, amiért kiállt a Szovjet - beü zsidók elnyom ott ság,a, vallási és kulturális életük alattomos tönkretétele ellen, mi a TIÍ? Parancsolat alapján állunk, amely hirdeti; NE LOPJ!, NE ÖLJ! és nem haladhatunk -együtt e -Parancsolat tagadóival,— felszámolni akaróival, azokkal, akik-----— E héten ismét egyetlen cent SEM érkezett hozzájárulásként a riSS BARNA főhadnagyot és családját megsegítő Alapra, holott orvosai véleménye szerint a mellhártya tályog műtét elkerülhetetlen lesz..! LOPNAK, RABOLNAK és Szibériába hurcolva elpusztították több, mint 30.000 volt MUSZ-os és deportált testvéreinket, akik a jó Isten különös kegyéből megmenekültek Hitler gázkamráitól..! A mi emberünk ..! Mindenki azzal dolgozik együtt, akit----- magához illőnek tart..! A mi emberünk: Schönfeld Főrabbi és MINDEN híve, MINDEN öntudatos testvérünk, akit velünk együtt egy egész világ választ el azoktól, akik gyalázni merészelik a Szovjetbeli zsidók elnyomása miatt tiltakozókat, és falaznak a Muraviev - féle antiszemita izgatásokhoz, --------DE AZOKTÓL IS, akik a zsidóság FELSZÁMOLÁSÁT NYÍLTAN hirdetőkkel a ZSIDÓSÁG HITVÁNY ÁRULÓIKÉNT VELÜK BÁRMIKOR, BÁRHOL és BÁRMIBEN IS CIMBORÁLNAK, KOLLABORÁLNAK..! .£( tajaaimas oeszamoioi sen írnunk e héten úgy KISS Barna főhadnagy egészségi állapotáról, mint az őt és Családját megsegíteni szándékolt KISS Barna Alap hoz való hozzájárulás megtorpanásáról. f Az utolsó 7 nap alatt négy alkalommal tartottak konzíliumot KISS Barna főhadnagy úr kitűnő és lelkiismeretes orvosai, hogy: határozzanak a mellhártya körül régóta fejlődő tályog eltávolításának mikéntjéről, minthogy 10 nap óta nem magas, de állandónak bizonyult hőemelkedés kíséretében fájdalmak is léptek fel. Mint Lapzártakor értesültünk: végleges határozat a műtét, vagy a további várakozás és gyógyke. zelés tekintetében még NEM történt, mert a mai helyzetben a halasztás minden napjától még erő gyarapodás várható és erre a súlyos műtéten keresztül ment betegnek még nagy szüksége van! A MUSZ-osok és Deportáltak Szövetsége a hozott határozatának megfelelően megkérte dr. LÁNG Jenő főszerkesztő urat, hogy: tökéletes angolságával dolgozza ki és szövegezze meg azt a Beadványt, amelyben a Washingtoni illetékes tényezők figyelmét fel óhajtják hívni KISS Barna főhadnagy' úr személyére, hősi cselekedeteire, betegségére, szenvedéseire és az érdekében történő segítés sürgős szükségességére és általában az egész ügy kivételes és különleges méltánylást igénylő jellegére. CZIMENT Lajos, a Refugee Club Boardjának elnöke is szándékszik egy újabb akciót indítani a második nagy műtété előtt álló KISS Barna érdekében. Mint már közöltük: e héten NEM gyarapodott egyetlen centtel sem a KISS Barna Alap, pedig a meglévő kevésből újabb kiutalás válik szükségessé a nagy szűk. ségben lévő Család kisegítésére! Kérjük barátaink további segítségét ! Az Alap és kívüli végösszeg tehát változatlanul $ 2,778.00-t mutat, A Carmel Hotel tulajdonosát FRIEDMAN Béla volt MUSZ- os bajtársunkat természetesen értesítettük, hogy az orvosok határozata értelmében a költözés halasztást szenved. A Friedman házaspár fenntartja szíves meghívását bármely időpontra! Úgy az orvosokkal, mint a Családdal tartjuk az állandó kapcsolatot és minden fordulatról értesítjük Az Ember olvasóit.,! Myriam Carange a leghíresebb Páris-i Spéci, alista és a Francia Közoktatási Minisztérium Szépség - ápolási Állami Diploma ügyeinek technikai tanács - adója, itt van New Yorkban, a Szépség és Bőrápolási dolgok egész sorozatával. Díjtalan Tanácsadás, 1198 Third Ave (69-70 Str.) N. Y. C. Tel: LE 5-1600 ******************^*************************£| ? INDIAN TRAIL CAMP í| £ • BALANCED CULTURAL - PHYSICAL PROGRAM 5 i 1 {COEDS—AGES 6-15 Tennis - Science - Horseback Ridingjy l+U.D. No.l Arts & Crafts - Swimming - In-Ín ADMIRAL Automatic-Portable PHONOGRAPH Reduced to 49.95 1.00 DOWN-1.00 WEEKLY Wonderful sound reproduction with separote tone and volume control. Rich, full sound. Priced Low. 4 SPEED Ambassador Hotel for SENIOR CITIZENS. Your Parents deserv the best Reserve for SEVUOTH I* ■ , . . +i dustrial Arts - Folk Dancing - Dra.J I |£ $556.. * * i * Modem Dairy Farm. - Exp. Mature Staff - MD & RN on pre-*j I kg ^ I I * mises - Modem Cabins - Excel, Kosher Cuisine. Jj 14 STORES OPEN EVES. Lars« Stock ADMIRAL Radios, A BIG VALUE TV’s, Stereos, Transistors, AM-FM . No >TII February 1st 128 WEST I25tll ST. 1373 BROAOWAY, B’klyn 35 WEST 14th ST. 5118 FIFTH AV„ Bklyn 253 WEST 34th ST. 573 FULTON ST., B'klyil 43 CORTLANDT ST. 362 FULTON ST., Bklyn 340 E. FORDHAM RD. 32 GRAHAM AV.. B'klyi* 2232 THIRD AVE. 31-67 STEINWAV ST. R.T.'i IAKOIIT miPH nwilIM ^ ^ 135 MAIN ST.. Wh. PI. 166 05 JAMAICA AVE. 0 0 0* 000*0-0 ,0 0 0 0-0 00000 0 0 00000 0 0 | 11'irnnrwiiT Investments EASTMAN DILLON, UNION SECURITIES & CO. A NEW YORKI STOCK EXCHANGE TAGJA STOCKS - BONDS - MUTUAL FUNDS CALL OR WRITE to our REGISTERED REPRESENTATIVE: Mr. NORMAN N. GÁTI ONE CHASE MANHATTAN PLAZA, NEW YORK 10005 TELEFON s 770 - 8285 • Synagogue on Premisets with well known Cantor #Open all Year • STRICTLY KOSHER 24 Hour Supervision • TV Lounge Private rooms j# Elevator Street Level • Steam Heat (•Excellent food Mgmt. on Premises Bath, Shower & Telephone in all rooms • Large Dining rooms • Fire proof Building One hour from Bklyn over new Verrazano Bridge Dial 775-3500, 217 3rd Ave ASBURY PARK Direct New York Phone at Cost of Local Call: BA 7-6158 £ 0 0*0.0 00,0 0-.0 * 0 0* 0 0 " * a Házvezetőnő T ársalkodónő aki idősebb űrről j gondoskodna, « egy kis, kósher, J ^ könnyű háztar- I J fásba bent lakással » » kerestetik. J I Tel. : DE 2-7920 ? ’*• 0-0 00 0 0 000 0 0 0 0 0 0 I * Director: Fritz & Germaine Rosenberg Call EN 2-4647 (NYC)Í^ —or—• (area code 607) RA 4-8332 (Binghamton, (N.Y.) I * i * Member Ass’n of Private Camps & Amer. Camping Association! I * J •V**4MMMF**********¥.***.IMMF*4MMMMMM1*4MHMHMMMF*¥**44 1 AZ USA LEGNAGYOBB k___ Foto ssakiis MAGYAR VEZETÉS ALATT MAGYAR SZAKEMBEREK SZOLGÁLJÁK KI A LEGOLCSÓBB ÁRAKON. GYORSAN LELKIISMERETESEN t/j Uj és használt; fényképezőgépek Bell & Howel Nikon Contax < Leica ÍJ Rolleiflex Bolex Exakta Minox Linhof Kodak CARS Atlantic Via Garden State Parkway Individual Fares. Daily Trips, Door to Door Service SALEM TRANS CO. Tel: CY 3-4500, Atlantic City office at Traymore Hotel. fWWWWWWIftWJwwsJ, „S A L E“ a következő gépeken: YASHICA — PENTA vadonat uj ......................... $91.95 KOVAFLEX E, vadonat uj .......................... $68.95 YASHICA — ZOOM G, uj mozi ge'p ...................... $59.95 KODAK RETINA I. — használt ............................. $19.50 BXAKTA I. 2,9 lencse — használt ......................... $29.50 BOLEX 16. mozigép — használt ................... $99.50 forduljon hozzánk bizalommal szóban, irásbap Wall St. Camera Exchangei 120 WALL ST. N. Y. C WH 4-0001 nyitva este 6-ig, csütörtökön 8-ig. Szombaton zárva Minden vevőnk ingyen kap lencse-tisztitót.