Az Ember, 1965 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1965-05-08 / 18. (19.) szám
2. OLDAL o *ÍBER 1965, Május 8. jak, hogy: förtelmes gyalázatnak tartják, hogy a Magyar Zsidók Világszövetségének, az általunk leleplezett dr. Farkas Ervin nevezetű főtitkára által szerkesztett -és dr. Görög Frigyes által ellenjegyzett közlönye, a Szálasi sajtófőnökének, FIALA Ferencnek cikkeit is kiszedő nyomdában előállított “ ‘«Tájékoztató ”, az izzóan ANTIKOMMUNIST A, emigráns dr. Kiár Zoltánt OTTHONI, kommunista kiszolgálók, stréber kollaboránsok POLITIKAI célzatú koholmányai alapján támadta meg EMBERI becsületében, amelynek intaktságához, tisztaságához, fél - évszázados, szakadatlan aktivitása után a kétségnek makulája sem férhet! Hitvány módszer! A legnagyobb megbotránkozással fogadták ezt a hitvány harci módszert, a magyarországi kommunista erőszak - uralommal, — annak amerikai - magyar ostorozója ellen! — Amerikából való furcsa ágyastársi koüaborálást. amely kiterjed a dr. Kiárt, —mint antikommunistát,— régóta és legnagyobb dicsőségünkként támadó newvorki magyar kommunista heti lapra is, amelynek hasábjain dr. Farkas interview - nyilatkozatot, “ információkat “ adott dr. Klär ellen és amelynek névaláírásos «rendszeres levelezője, a Világszövetség legfőbb vezetőségi csoportjának, tehát: a magyar zs i d ó k «torsát irányítani akarók--------ÄCrOSTAI HITVALLÁSÚ EVANGÉLIKUS hitü, szuper - kapitalista sarjadzásu tagja is..! A “ Fiala - zsidók ” Annál súlyosabban ítélik meg ezt a Kádáréknak tett újabb szolgálatot, mert a “ Tájékozható ” előzőleg leközölte már Kádár erőszakuralmi rendszerének egy többszáz-soros egyházügyi reklámcikkét és -----mert hiszen ugyancsak a “ Tájékoztató ’’-jukban dr. Farkas, a newyorki zsidó Gerő nyomda üzletszerző reprezentánsa és belső tanácsadója, maga is beismerte, hogy a Gerő nyomdában kiszedték a dr. Kiár által kivégzett newyorki antiszemita, nyilas hetilap folytatását jelentő Ma-, gyár Szabadság ” c. lapot, amelynek FIALA Ferenc, Szálasi egy- j kori sajtófőnöke és más hírhedt nyilasok írták a cikkeit. Egyben pedig Farkas hallgatólag beismerte dr. Kiár második súlyos vádját is, hogy: egykori mauthauseni, illetve auschwitzi kínszenvedő bajtársainktol a német jóvátételi ügyben való segédkezesért, szerződésileg 25 százalékos UZSORA jutalékot kötött ki! —Akinek ennyi vaj van a fején —mondják legtöbben,— tartson lelkiismeret - vizsgálatot és távozzon kényes pozíciójából, amelyben ily szégyent hozott az öntudatos magyar zsidóságra..! OMZSA Okmány Mindenekelőtt nem győzik harsányan hangoztatni: milyen elvetemültség; volt kikezdeniük dr. Kiár zsidó közéleti múltját, akire csak meghatott tisztelettel tekint, hetnek fel, aki számára a magyar zsidók vészíkorszakbeli Csúcs Szerve, az OMZSA egyedülálló történelmi Okmányt nyújtott át 1943- ban, e szavakkal: ”... dr Kiárnak, a Zsidó Ügy LANGLELK Ü hirdetőjének, aki a Magyar Zsidóság története LEGNEHE. j ZEBB korszakában BÁTRAN állott ki a Zsidó Ügy védelmére és akinek mun. kásságát és SOHA EL NEM MÚLÓ ÉRDEMEIT az U T ó K 0 R lesz hivatva MÉLTÓ MÓDON MEGÖRÖKÍTEK I!” Ezt akarják az '* UTÓKOR ” méltatlan akarnokai, a nyilas lapot előállító zsidó nyomda általunk leleplezett támogatói, az általunk álarc, - talanított jóvátételi 25 százalékos uzsorások botor és hitvány szándékkal — besározni..! Parragi György De milyen komisz elvetemültség volt kikezdeniük dr. Kiár MAUTHAUSEN-i múltját, akiről PARRAGI György, a Sopron - megyei keresztény, prominens politikai újságíró, az egykori “ MAGYAR MBER F&ÍUEUKESTTÓ DQ KJLÁR ZOLTÁN U4V «Uka\>iu wirvív the MAN, an AMERICAN WEEKLY, printed in the Hungarian language, in the IMMORTAL SPIRIT of the Handshaking between the late President John F. KENNEDY and dr. Zoltán Klar, the Editor-in. Chief of this paper. — The continuation of this SPIRIT was manifested on the 3rd August, 1964, in the WHITE HOUSE, through a Hand-shake with President LYNDON B. JOHNSON. Published by The MAN Publishing Co Inc. *00 West 80 Str NY24.NY Official Paper of the: Association of former Forced Laborers and NAZI VICTIMS Deported in Hungary; of the KOSSUTH Society; of the JÓKAI Society; of the Society of the Circle of NYIRVIDÉK, of the SZATMAR and Vicinity Sick and Benevolent Society and of the House of JACOB Hungarian Jewish Congregation in the BRONX, General Counsel: Mr. Alfred H. ADLER 1775 Broadway, Tel: Cl 7-2545, — Editorial Office: 100 West 80 Str. NY 24, NY. Tel: SU 7-7771, SU 7-1353, WA 5-7160. — Yearly Subscription:$ 12.50; Single copy; 25 cents. — Reentered as Second Class matter: August 4. 1952 at the Post Office at New Y’ork, under the Act of March 3,1879. Second Cl. Postage paid at the Main Post Office NEMZET ” antináci napilap főmunkatársa, akit szintén Maut. hauservben tartottak fogva, a háború után kiadott “ MAUTHAUSEN ’’ című könyvében, — mint a múlt héten fotókópiában is közöltük,—megállapította: ....A “ RUSSEXLAGER "-ben a 6. számú kórházbarakknak, a POKLOK POKLÁNAK, amelyben a zsidókat zsúfolták össze, főorvosa és egyben H Ö S E KLAR Zoltán doktor volt. Külön rémregényt lehetne írni a 6. sz. barakkról és külön HŐSKÖLTEMÉNYT KLAR ZOLTÁNRÓL, aki itt élte át MAUTHAUSENT..! ” A Poklok - Pokla Ig,y írt, így zengett ódát, így beszélt minden nyilvános előadáson dr. Kiár Zoltánról PARRAGI György, a vészkorszakbeli idők legkiválóbb antináci újságírója, a MAUTHAUSEN-i szem és fültanu, aki dr, Rátkay Károly keresztyén újságíró kollégájával egyetemben élete súlyos kockáztatásával látogatta meg a POKLOK POKLÁT, a MAGYAR ZSIDÓK borzalmas vesztőhelyét, ahova e két hősön kívül SENKI, de— SENKI SEM látogatott el, SENKI sem vállalta a kockázatot és azt a látványt, amit elpusztított drága testvéreink százainak fahasábszerüen felrakott holttesthegye nyújtott a magyar zsidó blokk bejáratánál és fél kilométer hosszban a blokk előtti területen..! Súlyos vád..! És most szépen kérjük olvasóinkat. szenteljenek különös figyelmet az alábbiakra, hogy ha életükben valaha és valahol szóba kerül az emberi háládatlanság és EMBERTELEN elvetemültség, az alább elmondandók maradjanak meg emlékezetükben s idézhessék, vissza - taszító példaként..! Tehát: a ” Tájékoztató ” az otthoni kommunista koUaborátorok közül egy NÁDAS József névre hallgató kommunista banditára hivatkozik, mint nyilvánosan vádlóra és van arcbőre állítani, hogy: “ Kiár, a hősiesség, az önfeláldozás magasztos képességei helyett az Ö N F E N N - TARTÁS MINDEN MÁST ELNYOMÓ ösztönét TETTE URALKODÓVÁ mauthauseni orvosi tevékenységében,.! ” Tetszik érteni e fogalmazást. ami magyarán szólva azt jelenti, hogy: saját anyagi érdekeit szolgálta tevékenységében..! Borzalmas vád..! SÚLYOS, IRTÓZATOSAN SÚLYOS, BORZALMAS ez a VÁD olyan férfiú ellen, aki a nyilvánosság előtt leélt fél évszázad alatt, a közéletben, a fórumon, a pesti Városházán, a lapjában, MINDENHOL és MINDIG előljárt a közéleti TISZTASÁG harcos védelmében, a PARAZITÁK, a GAZEMBEREK. “ az önfenntartás minden mást elnyomó ösztönét uralkodóvá tevő ’’brigantik ELLEN..! Felakasztani! Ha ebből a borzalmas vádból EGYETLEN BETŰ IGAZ, ha dr Klir akár Mauthausenben akárj máshol, bárhol is az életben “ a hősiesség, az önfeláldozás magasz« tos képességei helyett az önfeniu. tartás minden mást elnyomó öax. tanét tette uralkodóvá ”!,— akkun megszűnik minden emberi tisz« tességben való hit, akkor — dr, Kiárt FEL KELL AKASZTANI, nemcsak a zsidó közösségből, de a tisztességes EMBERI társadalom bol is KI KELL TASZÍTANI és az ANYAFÖLDNEK SEM SZABAD BEFOGADNI, AKI fél év. századon át ily módon vezette félre a demokratikus magyarságot! és árulta el zsidó testvéreit..! Rágalmi ámokfutó ! De nézzük csak közelebbről, iká ez az ember, akinek vádja alap. ján dr. FARKAS, a nyilas-gyilkos felbujtó FIALA tikkét kiszedő nyomdát reprezentáló “ hős ", * 25 percentes províziók kikötése által “ önfeláldozó, magasztos ké* pességeiröl ” levizsgázott és a HOFFMANNÉ, a tarkólövéssel megölt nyilas áldozat pénzétől kifosztott szegény özvegyével szemben, mint “ herauswerfer " “ hősködő rágalmi ámokfutó általunk történt leleplezése után Így próbál “ VISSZATÁMADNI” s szeretné foltos irháját menteni?! Ki ez a Nádas József A könyvében, amelyben a dr. Kiár elleni rágalmait megírta,— . ■.v.-aw.v.v.v.v^.v.sv^ CARS TO Atlantic CITY Via Garden State Parkway Individual Fares. Daily Trips. Door to Door Service SALEM TRANS CO Tel: CY 3-4500. Atlantic City office at Traymore Hotel. KIZÁRÓLAGOS EGYEDÁRUSITÁS Csodálatos uj Plastic Burkoló.anyag, használható minden felületre, a házban, vagy a szabadban- Feleslegessé teszi a konyhakövezet, Vinyl, Linoleum, Vinyl asbest, keményfa és bútor viasszal való kezelését. Teljesen feleslegessé teszi a FESTÉST fa, fém, vagy Concrete felületeken. Ezt a burkolatot csónak és autókhoz is ajánljuk. VERSENY-NÉLKÜLI A PIACON Minthogy ez egy kizárólagos formula, minden üzlet, ipar ás lakás használja. Nincs közvetítési díj. A szükséges legkisebb befektetés $ 300.—, a legtöbb: $ 7 000---Az áruraktár biztosítja a befektetést. Vállalatunk szakemberei készséggé! segítenek az üzlet beindításában. Részletekért, bővebb felvilágosításért, leírásért írjon: CHEM-PLASTICS & PAINT Corp 1828 Locust ST. LOUIS 3, Mo. £■■■■■■■■■■■ ■■ ■ ■ !DON ALLEN l ■ l ■ ■ 1775 BROADWAY, NEW YORK, 19, a Broadway és 58-ik utca sarkán, (General Motors Building) TELEFON: PL 7-7410 1965 PONTIAC BALOG | László a világcég MAGYAR i gazgatója mutatja be a legnagj gyobb szeretettel és készséggel az amerikai MAGYARoknak ■ I ■ b PONTIAC - CHEVROLET - HASZNÁLT MINDEN márkájú, elsőrangú, garantált kocsik! Keresse kizárólag BALOGH Lászlót Használják ki e páratlan vételt és jöjjön hozzám! ! Autós jelszó: BALOGH LÁSZLÓ I