Az Ember, 1965 (40. évfolyam, 1-48. szám)

1965-01-02 / 1. szám

2. OLDAL 1965 Január 2. ] ‘ CSAK AZÉRT SE!’ Dr. Görög Frigyes e magatartá­sával csak még inkább gyászos bi­zonyságot szolgáltatott a Szabad­világi magyar zsidóság legfőbb ve­zetésére való alkalmatlanságáról, amellyel az emberi és zsidó öntu­dat követelményeit ILY SOKÁIG alárendelte a baráti klikkérdekek és a CSAK - AZÉRT - SE ! -ala csonyrendű szempontjainak és en­gem, aki mártírjaink emlékének e szörnyű meggyalázását leleplez, tem és f ugyanezt követeltem a nyilvánosság elkerülésével fogana­tosítani, amit most a Hivatalos Nyilatkozatuk egy világbotrány kö zepette közöl a nyilvánossággal,, tehát engem, aki ugyanezért lép­tem akcióba, becsmérelt, rágalma­zott, hazugságkampányt vezetett ellenem a Világszövetség lapjában, amelyet változatlanul abban a Ge­­rő-Farkas féle zsidó nyomdában állítottak elő', amely kiszedte a 600.000 magyar zsidó elpusztítása bűnügyében felbujtói minőségben bűnrészes és ezért halálra ítélt, majd később kegyelemből életfogy­tiglani börtönre változtatott FIA­­LA Ferencnek, Szálasi volt sajtó­főnökének cikkeit és az ezt tartal­mazó lapot..! ‘‘CSAK AZÉRT SE!’ Dr. Görög Frigyes ezzel a Far­kasnak és Gerőnek falazó maga­tartásával még meg is tetézte a gyalázatot, melyet Gerő és Farkas [nyomdája 600.000 magyar zsidó mátirunk szent emlékével szemben elkövetett! * Gerővel NEM MOST, hanem már TÍZ HÓNAPPAL ezelőtt kel­lett volna szakítani és NEM sza­bad lett volna a dolgokat idáig fejlődni hagyni ! De dr. Görögnek viselnie kell e súlyos mulasztás minden következ­ményét, amelynek ő és CSAKIS ő, az ő cinikus Csak-Azértse ! maga­tartása volt az okozója! ráJzsmcrszTó on KLÁÜ ZOLTÁN The MAN, an AMERICAN WEEKLY, printed in the Hungarian lan­guage, in the IMMORTAL SPIRIT of the Handshaking between the late President John F. KENNEDY and dr. Zoltán Klar, the Editor-in. Chief of this paper. — The continuation of this SPIRIT was mani­fested on the 3rd August, 1964, in the WHITE HOUSE, through a Hand-shake with President LYNDON B. JOHNSON. Published by The MAN Publishing Co Inc. 100 West 80 Str NY24,NY Official Paper of the: Association of former Forced Laborers and NAZI VICTIMS Deported in Hungary; of the KOSSUTH Society; of the JÓKAI Society; of the Society of the Circle of NYIRVIDÉK, C Hungary ) and of the House of JACOB Hungarian Jewish Congre­gation in the BRONX. — General Counsel: Mr. Alfred H. ADLER, 1775 Broadway, Tel: Cl 7-2545. — Editorial Office: 100 West 80 Str. NY 24, NY. Tel: SU 7-7771, SU 7-1353, WA 5-7160, — Yearly Sub­­scription:$ 12.50; Single copy; 25 cents. — Reentered as Second Class matter: August 4. 1952 at the Post Office at New York, under the Act of March 3,1879. Second Cl. Postage paid at the Main Post Office HARRY KÉSZPÉNZÉRT FELVÁSÁROLT EGY HATALMAS tétel férfi ruhát, s szebbnél szebb jobbnál jobb férfi kabátot! Ezen kitűnő öltönyök értékes ! $ 65.00 és $ 70.00 ! MOSTANI HIHETETLEN ÁRUK 15 $20 UGYANCSAK FIÚ ÖLTÖNYÖK! HUSKY - CHUBBY szintén kapható ! Ezenkívül, sport kabátok, nadrágok, esőkabátok, zipzáros béléssel, ugyancsak előnyös árakon ! I HARRY'S CLOTHES SHOP "THE CORNER STORE" 104 THIRD AVENUE A 13-ik utca és 3-ik Ave sarkán. Tel.: GR 5-9183 Magyarországi csomagküldésre alkalmas öltönyök rendkívül jutányos árakon! ! Vasárnap d. e. 11 -töl d. u. 5-ig Nyitva! Világbotrány Dr. Görög ur súlyosan téved, ha azt hiszi, hogy a Gerő-Farkas együttes egyik beltagjával: Gerő­vel történt kapcsolat - megszakí­tással lecsillapíthatja a felháboro­dás orkánját, amelyet Az Ember okmányszerü bizonyítékokkal alá­támasztott Vádsorozata Ameriká­ban, Kanadában, Israelben s min­denütt, ahol öntudatos zsidók él­nek ez a VILÁGBOTRÁNY ki­váltott! Együtt eltávolítani! Az önérzetes magyar zsidóság és e zsidóság szervezetei számára legkevésbbé sem kielégítő ez a MOSTANI lépés, amely 10 hónap­pal ezelőtt sem lett volna elegendő, s amelyre a Világszövetség veze­tősége oly nehezen fanyalodott rá: ebben a hármas fogatban, e troj­kában Gerő fogta Farkast, Farkas fogta Gerőt és dr. Görög, ur fogta mind-a kettőt..! NEM LEHET ebből az együttes, böl csak az EGYIKET kibillenteni, amiként együtt dolgoztak eddig, azonképpen kell egyszerre s együtt eltávolítani őket a Zsidó Világszö­vetség keretéből..! Se Görög, se Farkas! Gerőn kívül MEG KELL SZA­KÍTANI MINDEN KAPCSOLA­TOT FARKASSAL IS, aki esze és lelke ( mint a szegény Hoff­mann Lajos mártír özvegyének e­­sete bizonyítja: ROSSZ ESZE és gonosz LELKE ! ) volt a Gerő fé­le nyomdának és az EGY MILLI­ÓS perünkben felvonultatott tanú­ink szerint: figyelmeztetés dacára pártolta a Gerő nyomda e vállalko­zását, a nyilas lap előállítását,.! FARKASNAK TÁVOZNI KELL főtitkári állásából és NEM MA­RADHAT helyén az a Görög, Fri. gyes ur sem, aki NEM volt haj­landó 10 hónappal ezelőtt szakíta­ni a Gerő nyomdával, Csakazértse! indokolással, aki nem volt hajlan­dó 10 hónappal ezelőtt elbocsájta­­ni a távozni hajlandó dr. Farkast ugyanazon Csakazértse ! indoko­lással és aki Farkas és Gerő fede­zésével oly súlyos és megdöbbentő módon kompromittálta és oly vég­zetesen diszkvalifikálta magát! A Világszövetség Igazgató Ta­nácsának e rész-határoeatot mégis­csak meghozó tényezői tisztába kell legyenek azzal, hogy: enélkul Mártírjaink emléke s az Igazság és erkölcsi Tisztesség NEM nyeri el méltó elégtételét és enélkül NEM nyugodhatnak meg, akik a Világ­­szövetség, makulátlan, jobb, üdvö­­sebb jövője érdekében e tisztoga­táshoz, mint MINIMÁLIS követe­lésekhez a KÖZÉRDEK nevében a legerélyesebben ragaszkodni kény. telenek! Farkas hazugsága Farkasnak nemcsak a NYILAS LAP, a 25 százalékos német U­­ZSORA . JUTALÉK és a tarkó­lövéssel megölt HOFFMANN La­jos özvegyével szembeni magatar­tása miatt kell útilaput kötni a talpára, de mert a Tájékoztatójuk, ,— illetve, miként Dénes Miklós szerkesztő ur múlt heti ragyogó vezércikkében oly találóan nevez­te: ‘‘ Tajtékozó ”-juk ellenem kia­dott számában HAMIS nyilatkozat tál próbálta a nyilas lapot segítő Gerőt kihúzni a csávából. ■EZ AZ EJ PONTIAC! i i i i a a a a a a a a a I DON ALLEN 1775 BROADWAY, NEW YORK, 19, a Broadway és 58-ik utca sarkán, (General Motors Building) TELEFON: PL 7-7410 1965 PONTIAC BALO László a világcég MAGYAR i gazgatója mutatja be a legna­gyobb szeretettel és készséggel az amerikai MÁGYARoknak Mélyen leszállított árak, kényelmes fizetés! PONTIAC - CHEVROLET - HASZNÁLT MINDEN márkájú, elsőrangú, garantált kocsik! Keresse kizárólag BALOGH Lászlót Használják ki e páratlan vételt és jöjjön hozzám! np ■ 1 1 1 is ! Autós jelszó: BALOGH LÁSZLÓ!

Next

/
Thumbnails
Contents