Az Ember, 1964 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1964-02-29 / 9. szám

2. oldal 1964 Február 29. (Folytatás az 1. oldalról.) tartottak nehéz rabszotga munkára eléggé erősnek, a gázkamra jelöl­tek sorába állították, de ebben ők “ csak eszközök voltak Injekció a szívbe..! Joseph KLEHR, az auschwitzi fertőtlenítő osztag parancsnoka be­vallja, hogy: 12-es csoportokban háromszáz foglyot gyilkolt meg a SZÍVBE ADOTT, azonnal ö*ő phe­nol injekciókkal! Azzal mentegetődzik ő is, hogy: őt is meg.ö'lték volna, ha vonakodik! Hangoztatta, hogy néha az SSek bizalmát bíró foglyok adták az in­jekciókat, de ezt, mint “ emberba­rát ” ő helytelenítette, mert nem volt elég “ szakértelmük ” hozzá és gyakran — rosszul adták az in­jekciót, az áldozat nem halt meg azonnal, hanem még percekig kín­lódott. Ez sikerrel járt és ezután reá bízták az injekciókat..! 300 halott..! Bevallja, hogy: három hónap a­­latt sok kivégzést hajtott végre a “ szakértelemmel ” adott, az áldo­zattal pillanatok alatt vég/ő injek­cióival. Amikor HOFMAYR elnök 195-re becsüli ily gyilkosságai számát, a legnagyobb hidegvérrel, sőt szinte kérkedve jelenti ki: —Volt az háromszáz is, de----­parancsra cselekedtem..! Tagadta, hogy más kivégzések­ben és szelektá'ásban is részt vett volna: —CSak a phenol és a gázkamrák­ban használt CYCLON B gáz kész. letek raktározásával és nyilvántar­tásával voltam megbízvai.I-állitja. 113 gyerek gyilkosa! Oberscharführer Herbert Scher­­pe SS tiszt azzal van vádolva, hogy 113 KISGYERMEKET ölt meg..! Tagadja ezt és “ csak ” annyit ismer be, hogy: ő csak tartotta az injekciós üveget, amelyből az in­jekciót adó megbízható fogoly a tűjével felszívta a méreg anyagot és a halálos injekciót adta a gyere­keknek.. ! A tárgyalás egyik jellegzetes tü­netévé vált, hogy egyes vádlottak az egyes, az SS-ektöl “ megbízha­tónak ” megjelölt foglyokra akar­ják áthárítani a gyilkolás bűnét, s magukat csak oly mellékes sze­replőnek próbálják feltüntetni..! Az Elnök azonban rögtön lecsap reájuk és közli, hogy: a tanuk sere­ge cáfolja majd meg gyáva tagadá­sukat. * 2359 zsidó gyilkosa! Emil BEDNAREK, az egyik szi­léziai fogoly, aki “főkápó ” lett a táborban, azzal mentegeti a zsidók ellen elkövetett szörnyű kegyetlen­kedéseit, hogy:“ különben jelentést kellett volna tenni SS feljebbvaló­inak, akik aztán sokkal kegyetle­nebből látták volna el a bajukat ’’! HOFMAYR elnök figyelmezteti, hogy a későbbiek során több tanút hallgatnak meg, akik szerint: Bed­­narek sokakat bestiális módon kín­zott meg, sokat agyonvert... Bednarek mindezt tagadja, s azt állítja, hogy a“ verésre nevelési célból volt szükség ” ! Az Elnök erre csendben igy szól: —De tanuk vannak arra is, hogy maga a B családi táborban —2359 zsidó elpusztításában vett részt..! Hullák tömege... Bednarek tagadja azt is, hogy részt vett volna az elgázosítások­­ban, de bevallja, hogy: TANFO­LYAMOT végzett az elgázosítás, a CYKLON B. gáz kezeléséről, az elgázosítási műveletekről és tudott is a gázosításokról..! Vallja, hogy: látta a hullák töme­gét, amint elégették őket, de—az elgázosításokban ó' sem vett részt. A legisszonyubb, lcgbestiálisabb halál szelleme árad ki a vallomá­sokból és a hallgatóság soraiban helyet foglaló bírák megdöbbenve mondják el nekem, hogy: a legfáj­dalmasabb, hogy e gyilkosok egyike sem tanúsít semmi —megbánást..! Gyilkosok fenevadak! —Megrögzött gyilkosok.., vad­állatok.., fenevadak ezek..! — mondta nekem komoran és elgon­dolkozva, mély meggyőződéssel a német Igazságügyi Minisztérium egyik magasrangu funkcionáriusa, akinek neve előtt ott a “von” és a “zu”, tehát ősárja és aki nem olvas magyarul és nem tudja, hogy: AZ EMBER cikkeiben ezekről a bandi­tákról és most is feltámadni akaró magyar nyilas híveikről csak e jel­zőkkel szoktunk megemlékezni..! A Nyugatnémet kormány Igaz­ságügyi tényezői és bírái borzong va távoznak nap-mint-nap az ausch witzi per megrázó tárgyalásáról..! Német Kormányt, hogy vala­melyik “ Ruby ’’-jával meggyil­koltatta Beart, nehogy leleplez­ze a gázkamrák “ hollywoodi blöffjét ", miként Marschalkó régóta nevezi ártatlan zsidók millióinak gázkamra mártiriu­­mát, kinhalálát..! ...ERHARD Kancellár, akinek elküldtük a Marschalkó vádjá­val kapcsolatos cikkünket, az összes szükséges kommentárok kíséretében, remélhetőleg miha­mar gondoskodik arról, hogy Marschalkó ne fertőzhesse to­vábbi Írásokkal és ne rágalmaz­za büntetlenül az uj Németor­szág kormányát és küldhesse az USA-ba förtelmesen izgató, antiszemita förmedvényeitJ. RADEMACHER’S SLATE HILL N.Y. Tel: Dial(914) EL5-3431. Re­serve now for Easter & Passo­ver. Also for Summer! Ameri­can Jewish Cuisine. Rooms wit private bath! Reasonable rates Information: NYC: DA 8-2706 ! RENDKÍVÜLI KIÁRUSÍTÁS ! HARRY KÉSZPÉNZÉRT FELVÁSÁROLT EGY HATALMAS TÉTEL TÉLI FÉRFI RUHÁT Átmeneti és TÉLI KABÁTOT Ezen kitűnő öltönyök értéke: ! $ 65.00 és $ 70.00 ! MOSTANI HIHETETLEN ÁRUK $15 és $20 UGYANCSAK FIÚ ÖLTÖNYÖK! HUSKY - CHUBBY szintén kapható ! Aki először jön, nagy választékot talál Ezenkívül, sport kabátok, nadrágok, esőkabátok, zipzáros béléssel, ugyancsak előnvös árakon ! ! HARRY'S CLOTHES SHOP "THE CORNER STORE" 104 THIRD AVENUE A 13-ik utca és 3-ik Ave sarkán. Tel.: GR 5-9183 Magyarországi csomagküldésre alkalmas öltönyök rendkívül jutányos árakon! ! Vasárnap d. e. 11-töl d. u. 5-ig Nyitva! dr. BEDŐ PÁL • (Dr. K. Z. )Idáig tart német­­országi tudósítónk drámai jelen tése, amely újólag igazolja a Marschalkó Lajos náci, antisze­mita lapja, a müncheni Hídfő által oly eszelősen letagadott gázkamrák létezését, —ameny­­nyiben nem volna elég hat mii lió megölt zsidó mártír emléké­nek néma tanúsága és hozzátar tozóik nem szűnő, könnyes ke­serve... Arra is felesleges emlékeztet­ni, hogy Marschalkó Richard Baer auschwitzi főparancsno­kot, a főgyilkost, megölt mar tirnak tünteti fel ‘‘A börtönben meggyilkolták Auschwitz utol só főparancsnokát: elnémították mert nem vallotta, hogy Ausch witzban gázkamrák voltak ” cí­mű förtelmesen súlyos cikké­ben. Mitöbb,—mint legutóbb vezércikkben megírtam—, ez a Marschalkó nevű nyilas brigan­­jti azzal vádolta meg a Nyugat RENDKÍVÜLI ALKALOM! MAGYARLAKTA környéken WILLIAMSBURGH szivében régi nagyon jól bevezetett és forgalmas GROCERY - DAIRY - CANDY ni üzlet OLCSÓ árban ÖREGSÉG miatt .■ELADÓ. Felvilágosítás Tel: EV 8-93371 Kérje 50 oldalas, képes, ingyenes árjegyzékünket! Lemezek hatalmas választékban, kérje ingyenes lemezárjegyzékünket \ H. ROTH & SON IMPORTERS EKVAR* BY-THE-BARREL 1577 FIRST AVENUE (corner 82nd St.) NEW YORK 28, N. Y* • RHgent 4-1111 Vigyázzon elmünkre—Amerika legnagyobb és legrégibb áruházai ■ E felvétel az 1964-es GRAND PRIX autót, az USA leggyö­­"nyörübben designolt kocsiját ábrázolja, amely PONTIAC I gyártmány és amelyet 15 színben, rendkívüli olcsó áron és ^ fizetési feltétellel mutat be a kedves MAGYAR vevőknek: S Balogh László ■ DON ALLEN • PONTIAC r-1775 BROADWAY, NEW YORK, 19, (Gcncral Beding) a Broadway és 58-ik utca sarkán, TELEFON: PL 7-7410 Használják ki e páratlan vételt és jöjjön hozzám! ! KERESSE KIZÁRÓLAG BALOGH LÁSZLÓT I ! Autós jelszó: BALOGH LÁSZLÓ I

Next

/
Thumbnails
Contents