Az Ember, 1963 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-23 / 8. szám

1963 február 23 'az€jmber 3 oldal Prof. Marquit Béla lett a „Trio“ elnöke Az Amerikai-Magyar Orvos Szö­vetség e heti ülésének befejezté­vel, a magyar orvosok lelkes örömmel méltatták annak jelen­­tőségét, hogy a magyar dr. Mar­quit Béla professzor lett az ugyancsak magyar dr. Andrew Bernáth tanár által kezdeménye­zett és TRIO névre keresztelt orvos alakulat egyhangúan meg­választott első elnöke. Ez a tudományos szervezet egy fedél alá hozta az Amerikai-Ma­gyar Orvos Szövetségen kívül a Rudolf Virchov Medical Society és a Medical Circle nevű egyesü­letet és a 3 alakulat most hiva­talosan a Federation of Ameri­­can-European Medical Societies, Inc. néven nyert bejegyzést. Ennek lett az első elnöke Prof. Marquit Béla és éppen ezért ál­lapították meg az orvosok, hogy e választás úgy személyi, mint tárgyi tekintetben a magyar or­vosi szellem egyik legszebb ame­rikai diadala!.., „Az Ember“ hasonlóan az eddigi gyakorlatához, örömmel ismerteti majd olvasó táborával a Prof. Marquit Béla elnöklete alatti új tudományos alakulat üléseinek tárgysorozatát. I MEGHÍVÓ A NEW YORKI HUNGÁRIA SPORT CLUB folyó évi március 2-án, szombaton este fél 8 órai kezdettel Az Első Magyar Református Egyház Kossuth Termében (344 EAST 69 ST. NYC) az Egyesült Államok országos bajnokcsapatának tiszteletére, bajnoki évzáró ÜNNEPI VACSORÁT rendez, amelyre a New York-i és környéki'magyarságot tisztelettel meghívja A RENDEZŐSÉG A VACSORA JEGY ÁRA $5.00 Elsőrangú zenekar! Tánc! * Nagy művészi műsor! 317 PASTRIES East 70th St. íj magyar Cukrászda IKKA csomagok amerikai főügynöksége JOSEPH BROWNFIELD 15 PARK ROW. NEW YORK CITYn N. Y. TEL.: BA 7-1168, BA 7-1167 IBUSZ hivatalos képviselete. — Hajó és repülőjegyek minden vonalra. — Vízumok beszerzése. «CULTURE CENTER" 207 EAST 84th Street, N.Y. 28, N.Y. A 3rd Ave sarki*. — TELEFON: LEhigh 5-6490 — Műszaki és szépirodalmi könyvek. Reprodukciók. Hanglemezek. Megjelent: BOCCACIO DEKAMERONJA magyarul, 2 kötetben MEGNYÍLT MAGYAR TULAJDONBAN a “CLASSIQLE SHOE SALON" Tulajdonos: BERKOVITS PÉTER OLASZ és FRANCIA FÉRFI és NŐI CIPŐREMEKEK! A 64-ik utcánál 841 LEXINGTON AVENUE TEL.: YU 8-9488 . Hungarian Rendezvous FÉNYES SIKERŰ BÁLJA DR. FALUSSY ALAJOS FIÁNAK ESKÜVŐJE Dr. Falussy Alajos neves New York-i ügyvédnek, az Amerikai Magyar Szövetség országos elnö­kének fia, Falussy Ferenc Alajos a whitestonei (Long Island) Szent Lukács kát. templomban január 26-án vezette oltárhoz Miss Caro­lyn Oarleot, dr. James Arnone Carleo kórházi főorvosnak és fe­leségének bájos leányát. A rendkívül díszes esküvőn a vőlegény fivére, Falussy János töl­tötte be a násznagy szerepét. A templom megtelt disztingvált kö­zönséggel, amely nem győzött gyönyörködni e remekül össze­illő ifjú párban és az elegáns vőfélyek és szépséges koszorús lányok együttesében. Az esküvőt fogadás, majd nagy nászlakoma követte, amelyen az ifjú párt és az örömszülőket el­halmozták gratulációkkal. A magyarság köréből is sokan gratuláltak az új párnak és dr. Falussy Alajosnak, mint öröm­apának. A lelkes jókívánatokhoz „Az Ember“ szerkesztősége ir szere­tettel csatlakozik. IFJ. ERDÉLYI JÓZSEF tárogató lemezei Ifj. Erdélyi József tárogató művész ezzel az ősmagyar hangszerével nemcsak a ma­gyarság előtt lett hamaro­san előnyösen ismerős, de an­golok is szívesen hallgatják ezt az egzotikusnak tetsző, de a fülnek igen kellemes hangszert. A művész erre való tekintettel most első­nek áruba hoz egy 12 inches 33 RPM hosszanjátszó táro­gató lemezt, kitűnő angol borítékban is kapható „Hun­garian Music for Listening“ felirattal (J. Erdélyi in Con­­cert-Tárogató Instrumental with Piano). A zongora­kísérő szintén igen előnyö­sen ismert: Pongrácz Ist­ván, a budapesti zeneaka­démia volt tagja. A lemez ára 4 dollár lesz, de akik március 1-ig meg­rendelik, csak 3 dollárt kell beküldeniük (postai szál-, lítást beleértve). Cím: Erdé­lyi Records Suite 201 CBS Building, 1697 Broadway, New York, N. Y. NEW YORKBAN és VIDÉKEN méltányos árért vállalja lakások Festés! és Javítási munkálatait, úgy belsőt, mint külsőt a LEGMODERNEBB színekkel IDijtalan költségvetés 1 PAPP LÁSZLÓ 311 E. 92 ST. NEW YORK 28 LE 4-6252 NEW YORK központjában, a világ üzleti életének centrumá­ban, ■ Broadway kellőt közepén van m Hotel ABBEY 151W. 51st Street TEL: Cl 6-9400 A magyar tzivélyesség ét elő­zékenység ét az amerikai nagy­vonalúság vezérli ezt a gyönyörű szállodát, fényes éttermét, a világ minden részéről Ameri­kába érkező magyarok t köz­ponti találkozó helyét Dal, vígság, tánc, muzsika... jókedv, estétől hajnalig... ez jel­lemezte Gárdosék közkedvelt Es­­pressójának, a West Side-i Hun­garian Rendezvous-nak múlt szom­bat esti bálját. A Waldorf Astoria Hotel Astor Gallery bálterme zsúfolásig meg­telt a Gárdos házaspár tisztelői­vel, barátaival, üzletfeleivel és e nagy mulatságról éppen oly elége­detten távoztak, miként az Espres­­sójukból szoktak. Mert itt is min­den remek volt, minden nagysze­rűen sikerült! Violetta Toth-Váry gyönyörű hangú opera-énekesnőként mutat­kozott be, Mario olyan meg­érdemelt tapsokat kapott, miként esténként a Sahbra-ban, Kapitány Annyt háromszor hívta vissza a közönség a dobogóra és a taps­vihar csak azért szűnt meg ekkor is, mert fájós torkára hivatkozott. Faragó Elly, a New York-i szín­házvilágnak ez az új sztárja ere-* deti és művészi pantomim pro­dukciójával bebizonyította, hogy miért arrivált Párizsban is a leg­elsők közé, Pongrácz Imre pedig szellemes monológjával valósággal tapsorkánt csiholt ki a hálás és elégedett közönségből. Külön akarok írni Filu mester­ről és pompás zenekaráról, amely este 9 órától reggel 3-ig, úgy­szólván egyetlen perc megszakítás nélkül húzta a talpalávalót, a népszerű magyar nótékat, kerin­gőket, amerikai zenét, twistet, mindent, amivel csak jókedvre le­hetett hangolni a publikumot. Jól emlékszem, amikor New Yorkba érkeztekor, — mint mindenki —, úgy ő is feljött szerkesztőségünk­be és kérte „Az Ember“ szerkesz­tőjének mindenki számára nyitva álló segítségét. E végtelenül szimpatikus magyar művész szá­mára meg is adtunk és adunk minden publicitást és boldogan lát­juk Filu mester térhódítását a nagyon nehéz New York-i terepen. Az egyes művészi számokat Reich Ferenc fiatal barátunk, a Délibáb Resturant volt zongoris­tája kísérte, szerény aláfestés­ként, kitűnően ... Erre a tehet­séges, fiatal magyar zongoristára is felhívjuk a szórakoztató üzemek tulajdonosainak figyelmét! Befejezésül elmentünk a Hunga­rian Rendezvousba, ahol már sza­bály lett a kimaradásos estéket be­fejezni. Az ajtót le kellett zár­ni, olyan tömeg jött át a Waldorf Astoriából valami jó: Gárdos-féle falatot enni és szívből gratulálni Gárdos mérnök urnák, valamint az est figyelmes, szellemes és kellemes háziasszonyának és mű­sorbemondójának: Gárdos Ella asszonynak ... Mi szerencsére bejutottunk, fa­latoztunk és gratuláltunk és ez utóbbit ezennel, nyilvánosan és lelkesen: megismételjük... ! Kiár Tibor NYARALÓ SZÁLLODÁK 60 szobás, teljesen modernül berendezve 130 ven­dégre, $40.000. — Szükséges készpénz $10.000 !72 szobás, teljesen modernül berendezve, 180 ven­dégre, $75.000. — Szükséges készpénz . . $25.000 86 szobás, teljesen modernül berendezve 200 ven­dégre, $80.000. — Szükséges készpénz .. $20.000 s , 105 szobás, teljesen modernül berendezve 240 ven­dégre, $85.000. — Szükséges készpénz . . $20.000 i A fenti nyaralóhelyek CSAK 85 mérföldnyire vannak New York központjától és 1.600—2.000 láb magasan terülnek el; 100%-os NYARALÓ környéken, és el ismert, megalapozott vendéglátó üzemek. ■— Mind USZODÁVAL, CASIXÓVAL és BAR helyiséggel. — Mind EGÉSZ ÉVEN nyitva tartható üzem. Minden felvilágosítást készséggel megad: FRED HERZOG MAGYAR REAL ESTATE IRODA 277 BROADWAY, TELEFON 119 M O N T I C E L L O, N Y.

Next

/
Thumbnails
Contents