Az Ember, 1963 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-16 / 7. szám
1963 február 16 ?&£m5er 3 oldal ahogy mi látjuk a tennivalókat? — Rendkívül nagy öröm volt önt hallgatnom, — tört fel a szó az egész idő alatt némán, de csillogó szemekkel hallgató fiam ajkáról, — mert mindaz, amit mondott és állít, ugyanaz, mint amit édesapám kezdettől fogva állandóan hirdet! Az ön szavai külön nagy élményt jelentettek számomra, mert általuk a szabadvilági magyar zsidóság egyik kimagasló vezére a legteljesebb mértékben igazolta édesapámnak a feltámadni akaró náci nyilas szörnyetegek elleni legélesebb, kérlelhetetlen harcosságát szemben az e kérdésben rövidlátó struccpolitikát folytató lagymatagokkal és ,,majd elmúlik az egész önmagától is“ jelszavú hallgató „okosokkal“, akik — ugyanezt mondták Hitler és Szálasi első ideiben is... ! Meleg testvéri kézfogás pecsételte meg e nagy lelki találkozásunkat és annak eredményeit. Majd „A zEmber“ fényképésze: Hoffmann György — a nap emlékére az itt közölt képben örökítette meg Klein. Józseí és családját látogatásunk alkalmából, amelyet azon örömteljes érzéssel fejeztük be, hogy Klein József New York-i vizitje és. az általa Dél-Amerika magyar zsidóságának legnagyobb mérvű bekapcsolódása, valamint a Világszövetség vezetőivel folytatott tárgyalásai új, reményteljes perspektívát nyitottak meg a szabadvilági magyar zsidóság nagy feladatainak, közte minden újabb náci és nyilas feltámadási kísérlet csirájában való megállításának minél sikeresebb teljesítése érdekében. És a magam részéről csak biztosíthatom Klein Józsefet és minden aktív igazi antinácit, hogy mint a múltban, úgy a jövőben is, bennünk a legodaadóbb, legelszántabb harcostársakat fogják találni, amíg csak Isten éltető kegyelme segít! Meghívó Hungarian Rendezvous WALDORF ASTORIA HOTEL ASTOR GALLERY BALL RQOM-JÁBAN FEBRUAR 16-ÁN, SZOMBATON ESTE 9 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTANDÓ NAGY MŰSOROS Báljára FELLÉPNEK: KAPITÁNY ANNY PONGRÁCZIMRE MARIO, a Sahbra Night Club sztárja VIOLETTA TÓTH-VÁRY, opera-énekes FARAGÓ ELLY FILU és TÁNCZENEKARA Belépőjegy: $7.50. Megjelenés: Sötét ruha, szmoking, Cocktail ruha. — Jegyelővétel és asztalfoglalás a „RENDEZVOUS“-ban vagy telefonon: TR 4-9444 Jegyek a helyszínen is válthatók. CHEZ LUCY’S RESTAURANT örömmel jelenti a magyar közönségnek, hogy ZORÁNDY Z O L TÁN zongora művész és BANYÁK KÁLMÁN hegedűművész szórakoztatja, — vasárnap kivételével —, minden este New York elegáns közönségét. — E hangversenynek is beillő magvar eseményre ezúton hívjuk meg a MAGYAR közönséget CHEZ LUCY’S RESTAURANT 145 WEST 58th STREET A G ÉS 7 AVE. KÖZT TELEFON: PL 7-4604 A tlantic Beach Hotel 34th Street, Collins Avenue Miami Beach, Fla. Szórakozóhelyek központjában. Modernül berendezett, többnyire utcára nyíló szobák — Air Condition — Pullmannettek — Szoba-konyhás lakások — Telefon minden szobában — BUSZ állomás a hotel előtt — Élelmiszer piac és éttermek közelében — USZODA — NAPOZÓ A MAGYAROK találkozóhelye — Egész éven át nyitva Levelezhet magyarul is. HUGO KOVÁCS, Manager Mérsékelt árak! Telefon: JEfferson 4-4665 MEGNYÍLT MAGYAR TULAJDONBAN a “CLASSiQUE SHOE SALODi” Tulajdonos: BERKOVITS PÉTER OLASZ és FRANCIA FÉRFI és Női CIPŐREMEKEK! A 64-ik utcánál 841 LEXINGTON AVENUE TEL.: YU 8-9488 IFJ. ERDÉLYI JÓZSEF tárogató lemezei Ifj. Erdélyi József tárogató művész ezzel az ősmagyar hangszerével nemcsak a magyarság előtt lett hamarosan előnyösen ismerős, de angolok is szívesen hallgatják ezt az egzotikusnak tetsző, de a fülnek igen kellemes hangszert. A művész erre való tekintettel most elsőnek áruba hoz egy 12 inches 33 RPM hosszanjátszó tárogató lemezt, kitűnő angol borítékban is kapható „Hungarian Music for Listening“ felirattal (J. Erdélyi in Concert-Tárogató Instrumental with Piano). A zongorakísérő szintén igen előnyösen ismert: Pongrácz István, a budapesti zeneakadémia volt tagja. A lemez ára 4 dollár lesz, de akik március 1-ig megrendelik, csak 3 dollárt kell beküldeniük (postai szállítást beleértve). Cím: Erdélyi Records Suite 101 CBS Building, 1697 Broadway, New York, N. Y. Utazások Magyarországba Becsből bérelt kocsival, so ff őr nélkül, vagy gyakorlott soffőrrel HERTZ Autovermietung GmbH W i e n 7 MONDSCHEIXGASSE 7 AUSTRIA - EUROPA Cables: HERTZCARS WIEN Tel.: 44-71-71 NEW YORKBAN és VIDÉKEN méltányos árért vállalja lakások Festési és Javítási munkálatait, úgy belsőt, mint külsőt a LEGMODERNEBB színekkel IDijtalan költségvetés ! PAPP LÁSZLÓ 311 E. 92 ST. NEW YORK 28 LE 4-6252 NEW YORK központjában, a világ üzleti életének centrumában, a Broadway kellő» közepén Hotel ABBEY 151W. 51st Street TEL.: Cl 6-9400 A magyar szívélyesség és előzékenység és az amerikai nagyvonalúság vezérli ezt a gyönyörű szállodát, fényes éttermét, a világ minden részéről Amerikába érkező magyarok e központi találkozó helyét A Kennedy-kormány tiltakozott J az E. N. magyar adásainak beszüntetése ellen U THANT, az Egyesült Nemzetek legutóbb Szovjet támogatással teljes időszakra véglegesített főtitkára utasítást adott, hogy az E; N.-nek hetenként egyszer Magyarországra sugárzott 15 perces hír összefoglaló leadását szüntessék be. A főtitkári megválasztást Moszkvának MEGHÁLÁLNI akaró burmai politikus, aki úgy szolgálta meg Moszzkva kegyét, hogy sietett KENNEDY elnököt figyelmeztetni a STALIN é« KRL'SCSEV politikája közti állítólagos különbségre, ezzel újabb lépést tett Moszkva 'kegyének biztosítására. * A KENNEDY-kormányt azonban MEGDÖBBENTETTE U THANT ez egyéni akciója. Nem ezt várta, amikor az E. X.ben azt indítványozta, hogy a magyar ügyben annyiszor megismételt MEDDŐ határozatok helyett, amelyeket úgy KRUSCSEV, mint KÁDÁR János kihívóan semmibevett s amelyek számára mind nehezebb lett megkapni a szükséges többséget, bízzák meg őt, hogy Kádárral való KÖZVETLEN érintkezésben igyekezzék elérni, amennyit lehet. Némely E. X.-beli megfigyelők szerint I" Thant ezzel az önkényes lépéssel jó hangulatot akart teremteni maga iránt, a VÉRESKEZü KÁDÁR-kormánynál akkor, amikor a Kádártól kapott meghívás alapján ellátogat Budapestre. * A KENNEDY-kormány azonban nem hagyta annyiban a dolgot és ERÉLYES JEGYZÉKET intézett U Thanthoz. hogy a tilalmat HALADÉKTALANUL vonja vissza. A tiltakozáshoz ANGLIA és FRANCIAORSZÁG is csatlakozott s Washington el van szánva arra, hogy a Szovjetblokk, elsősorban Kádár delegációjának ellenakciója dacára KIKÖVETELI a magyar rádió adások újra való felvételét. * A KENN EDY-kormány ez újabb gerinces, kemény lépése ismét. HARSÁNY CÁFOLATA azon rágalmazó vádnak, amelyet a magát az amerikai magyarság pártokfeletti képviseleteként szerepeltető AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG cégére alatt BÁCSKAI Béla főtitkár és más magyar REPUBLIKÁNUS REAKCIÓSOK buzgón ontott cikk-förmedvén3’ekben terjesztett a józan haladó KENN EDY-kormány ellen, hogy „MAGYARORSZÁGOT ODADOBTÁK MOSZKVÁNAK" és „ELPAKLIZTÁK“ a magyar nép szabadsága ügyét. * Ez adásokat az 1956-os forradalom után vezették be és azok az E. N. fontosabb eseményeiről tárgyilagos hangon tájékoztatták a magyar népet. Szerkesztőjük és bemondójuk a kitűnő KELEN Imre, az E. N. régebben pedig a genfi N'EPLÍGA hírneves karrikaturistája volt, akit 1948-ban az E. N. televízió igazgatójának nevezték ki és aki az E. X. RÁDIÓ DIVÍZIÓJÁNAK egyetlen magyarul beszélő tagja. Mujnkájfljt oly kiválóan vegezte, hogy már ezért is helyénvaló, hogy azt TOVÁBB FOLYTATHASSA a Voice of America és a Free Europe változatlanul fennálló, nagyszabású magyar leadásainak E. X.-beli értékes kiegészítéseképpen! Wines and Spirits of HUNGARY TOKAYS TOKAY SZAMORODNI (Dry w Iw.«*» »OKAY ASZÚ - TOKAY (DiS FURMINT WHíTI TAILS WINES 1UZIINO - UANYKA • DEBROI HARSlfW —1 SZÜRKEBARÁT • letfauonyl KIXNYIUI RID TAILS WINBS VÖRÖS • SORI BIKAVÉR . NEMES KASAI COKDIALS AND SSANDIES MSBM MAI - AlLASH KÜMMEL . APRICOT IHJUM MACKBUSY BRANDY - APRICOT BRANDY ' MVHA0C RITTERS Ml AMNTt U.R. A.—WNTAQ« WINER, INC., A V. I», M. V. YOU ALL ARE INVITED TO THE ANNUAL DINNER DANCE GIVEN BY ASSOCIATION of HUNGARIAN JEWS of AMERICA, Inc. SUNDAY, MARCH 3rd, 1963 AT CONG. BETH JACOB 225! 29th STREET, ASTORIA L. I. TICKET $6.00 PER PERSON 5 P. M. Martin M. MANDELL Pres. - Mrs. M. BRAUN Ent.. Chairlady