Az Ember, 1963 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-16 / 7. szám
HUNGARIAN The Man V/EEKLY 100 WEST 80th STREET NEW YORK 24„ N. Y. díjfizetés egy évre TIZENKÉT DOLLAR és 50 CENT FŐSZER* \.K l4 r W' j: jLTMN AVAVAVAVA YAVAV Február 16, 1963 Vol. XXXVII No. 7- i\riii menünk mégegyszer a vágóhídra! — hangoztatta meggyőződéssel New Yorkban egy mélyreható megbeszélésen KLEIN JÓZSEF Dél-Amerika magyar zsidóságának, CHILE és más államok vezetői előtt is nagytekintélyű vezére, aki a Világszövetség keretében megvalósítani óhajtja a magyar zsidóság testvéri és kultúrális, Izraelt segitő minden demokratikus törekvést támogató és a feltörő neonácizmus ellen vaskézzel küzdő egységét Azok előtt, akik munkámat és harcaimat figyelemmel kísérik, közismert azon odaadó törekvésem, hogy a szabad földön élő, maradék magyar zsidóságot öszszefogjuk és egységes, öntudatos és céltudatos, dinamikus aktivitásban tartsuk ama nagy emberbaráti, politikai és kulturális céljaink érdekében, amelyek hűséges, lelkes szolgálatát hatmillió mártírunk útmutató fáklyaként előttünk lobogó örök emléke és a világ némely nyugtalanító adottságai és jelenségei, az állandó éberséget és cselekvést megkívánó mai helyzet írja parancsolólag elő számunkra. E legmagasabb közös feladatunk átérzése vezetett minden szabadföldi akciómban, minden szavamban és írásomban, kiállásomban és örömmel és forró bajtársi szívvel dolgoztam együtt mindenkivel, aki szintén szívvel lélekkel átérezte ez elhivattatásunk és a nem lankadó, nyílt és erőteljes munka és harc szükségét, hogy a múltak kísértő, sötét, véres árnyai soha többé fel ne támadhassanak Klein József A magyar zsidóság e legjobbjai között is díszhely illeti meg szívünkben Klein Józsefet, Dél- Amerika magyar zsidóságának egyik legtevékenyebb, leglelkesebb vezérét, CHILE társadalmának felekezeti különbség nélkül nagyrabecsült vezető egyéniségét, akinek nemes zsidó emberbaráti és harcos antináci munkája hírét már sok év óta ismerjük, de a személyes megismerkedésre és mondhatni nagy lelki találkozásra csak most nyílt első és valóban élményszerű személyes alkalmam. Sok milliós chilei bánya és egyéb üzleti vállalkozásainak egyik New Yorkkal kapcsolatos, Irta: DR . KLAR ZOLTÁN Mrs. & Mr. Klein József és leányuk. Hoffmann György Photo nagyszabású terve idehozta, a világpolitika nyugati centrumába és meghívására TIBOR fiammal felkerestem a Park Avenuen, a Drake Hotelben lévő lakosztályán, ahol családjával együtt megszállt itteni látogatása idejére. Szilágysomlyó Szélesvállú, kisportolt, középtermetű, fehérhajú, de még javakorbeli férfi Klein József. Egyenes, nyílt tekintete őszinteséget, jellemerlőt, jószándékot sugároz, hangja, egész megjelenése duzzadó energiára vall... Szilágysomlyóról került annakidején a kolozsvári egyetemre és átélte a romániai náci korszaknak, Codreanu hírhedt Vasgárdájának minden bestialitását, tömeggyilkos pogromait, az antiszemita iildözóseket, melyek öreg édesapját sem kímélték meg, aki az első világháború frontján vált rokkanttá ... Az akkori borzalmas átélések örök időkre mély nyomot hagytak lelkületén ... Szembenállt a kommunizmussal is és kivándorolt Chilébe, ahol tehetségével és szorgalmával hatalmas pozíciót vívott ki magának a gazdasági életben. Felekezeti különbség nélkül segít a szegényeken és támogat minden jó ügyet. A demokratikus Chile elnökétől kezdve minden értékes társadalmi réteg részéről azt a rendkívüli megbecsülést élvezi, amely képességeinél és jelleménél fogva méltán megilleti. De tekintélye van más Dél- Amerika-i országok vezető körei előtt is, a zsidóság körében pedig osztatlan nagy bizalom és lelkesedés övezi bátor és bölcs szereplését, öntudattal teljes politikáját. Anti Ödön Nemcsak személyi, de szoros politikai barátság is fűzi Anti Ödönhöz, a szintén Chilében és most a z USA-ban letelepedni készülő, egykori 1945-ös kisgazdapárti országgyűlési képviselőhöz, a magyarországi zsidóság legmagasabbrangú szabadföldre menekült, világi tisztségviselőjéhez, Anti Ödönnek nem csekély érdeme van abban is, hogy Klein József a Dél- és Észak-Amerika zsidósága közti bensőséges együttműködés és a világ magyar zsidóságának a nagy célok szolgálatában való mozgósítása érdekében a New York-i útját az itteni magyar zsidóság vezetőivel való tanácskozásokkal -kötődte egybe, melyek folyamán két napon át módom volt vele beható és reményem szerint nagyjelentőségű, a magyar zsidóság számára áldásosán gyümölcsöző tervekről tárgyalásokat folytatni. Klein József szívélyes, meleg kéznyújtással jön elénk és sugárzó szemmel mondja: Dél-Amerika üzenete — Rendkívül örülök, hogy végre kezet szoríthatok önnel, Ismerem minden magyarországi és emigrációs ténykedését, harcait, amelyeket Chiléből régóta legnagyobb figyelemmel éa szeretettel figyelünk és különösen a New Yorkban újra mindent élőiről kezdeni akaró egykori nyilas sajtó-vérebekkel szemben a bíróság előtt aratott elsöprő győzelmét érezzük egyedülálló, nagy eredménynek! A Dél-Aamerika-i magyar zsidóság tömegei, a kisemberek a legnagyobb hálával és szeretettel gondolnak önre éa együttéreznek bátor és fáradhatatlan harcával. Meg.hatottan válaszoltam: — Én meg |endkívül örülök, hogy a megértés e szívmelegítű szavait öntől hallom, aki nem tartozik a kisemberek tömegébe és a saját erejéből kivívott magas társadalmi és vagyoni pozíciója dacára azt a mélyebb megértést és harci szellemet engedi kiolvasnom szavaiból, amellyel itt az USA-ban inkább a kisembereknél, mint a nagy anyagi sikerek birtokosainál szoktam találkozni... Engedje megkérdeznem, a magyar zsidóság aktuális kérdéseiben mily szándékok és célok lebegnek szeme előtt? Mi indítja, hogy óriási másirányú elfoglaltsága mellett oly bensőségesen foglalkozik a magyar zsidóság ügyeivel és sorsproblémáival? A Vasgárda Klein József pillanatig hallgatva néz maga elé. Aztán felvillanó szemmel, nagyon lassan, minden szót tagolva mondja: