Az Ember, 1963 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-09 / 6. szám
1963 február 9 TClSmbea 7 oldal Január 27-én, vasárnap avatták fel Staten Isländern (N. Y.), az 1050 Targee Streeten épült Doctor’s Hospitalt, amely Böhm Viktor, a híres New York-i építész tervei szerint épült és a diszes avatási ünnepségen megjelenteket frappírozta impozáns, művészi kivitelével, a kórházi szakembereket pedig praktikusságával lepte meg. Többi közt egyik előnye az építménynek, hogy Böhm Viktor tervei értelmében a diagnosztizáló, operáló és Röntgen helyiségek egyazon emeleten vannak elhelyezve. Másik erénye az építkezésnek n rendelkezésre álló tér leggazdaságosabb kihasználása. A N. Y. Times ismételten írt Böhm Viktorról, mint a kórházépítési stilus és tervezés úttörőjéről, de emellett kiemelte azt is, hogy az általa tervezett kórházakban, mint a mostaniban is, az építkezési költségekből az átlagos 15—20.000 dollár helyett csupán 10.300 dollár eátk egy ágyra. Böhm Viktor Budapesten született és Bécsben végezte az építkezési főiskolát, ahol az építőművészet akkori nagy reformerje, Otto W agiter adott forradalmi új irányzatot a korunk épitő stílusának. Böhm Viktor továbbfejlesztette Wagnernek a gyakorlatiasság szempontjaira fősúlyt helyező stílusát és ezáltal már Európában hagy hírre tett szert, az Egyesült Államokban pedig a kórházépítkezésekre specializálta magát és az utóbbi években, New Yorkban és másutt tervezett kórházépítkezéseivel elsőrendű szaktekintélyként szerzett nemzetközileg, nagy hírnevet magának ... Darvas Lili, aki a múlt szezonban oly fényes alakításáokkal aratott hatalmas sikereket a Broadwayn, a többszáz előadást megért „Far Contry“ dr. Sigmund Freudról, a halhatatlan nagy pszichológus professzorról szóló drámának és a „First Love“ életrajzi dráma nagy anyaszerepében, új nagy szerepre készül. Lilian HeUmannak, a sok Sikert aratott modern drámaírónőnek, a „Rajnai őrség“, a „Gyermekek órája“ és több más nagyhatású dráma szerzőjének „My Mother, My Father and Me“ című, új szatirikus darabjában fogja a női főszerepet, az anyát játszani a Broadway egyik legnagyobb színházában. A próbabemutató e hónap közepe körül lesz Bostonban, ahol három hétig fut a darab s aztán azonnal a Broadwayn hozzák ki Gower Champion híres producer vezetése alatt. Molnár Ferenc özvegye: Darvas Lili pesti és bécsi és berlini Reinhardt Színházak egykori magas drámaművészeti klasszist képviselő, ünnepelt hősnője anya-szerepkörében elsővé nőtte ki magát az amerikai színpadon... * Franciaországban szivszélhüdésbon meghalt Rab Gusztáv magyar író, aki mint hírlapíró kezdte pályáját a régi Pesti Naplónál. A kiváló intellektuális értékű írók közé tartozott; egy francia nyelven írt regénye csak néhány hónap előtt jelent meg Párizsban és sikere azzal bíztatott, hogy megtalálja útját a francia irodalmi közönséghez is. Párizsba 1958-ban emigrált és egy kis egyszobás lakásban éli feleségével együtt. Utolsó magyarnyelvű irodalmi munkája a párizsi Irodalmi Újság 1962 december 15-i számában jelent meg „Két gőgös francia“ címen, oly brilliánsan megírva, hogy aki semmi más írását nem olvasta is, a magyar irodalom nagy veszteségének érezheti távozását ... • * Kaczér Illés, a kiváló magyar zsidó író és hírlapíró Izraelben most ünnepelte 75-ik születésnapját. Kaczér Illés az izraeli magyai zsidóságnak egyik legnépszerűbb írója. Évtizedek folyamán magyar nyelven írt zsidótárgyú regényei a maguk zsánerében igen kiválóak és maradandó értékűek. Szatmárról indult el a 10-es évek elején és újságírói pályáját Braun Sándor egykori „A Nap“ című pesti bulvárlapjánál kezdte. Az első világháború után Erdélyben, majd a Felvidéken volt újságíró. Hitler idején Londonba menekült s onnan vándorolt be néhány év előtt Izraelbe. A nevezetes születésnap alkalmából az izraeli magyar zsidóság több ünnepséget rendezett tiszteletére ... * Párizsban él dr. Balkányi Kálmán, a régi Országos Magyar Kereskedelmi Egyesületnek (OMKE) főtitkára, egykori neves, liberális, közgazdasági és politikai író és Molnár Ferenc sógora. Most új könyvet ír. Legutóbb szerencsés műtéten esett keresztül. Jelenleg 81 éves... Párizs melletti falusi birtokán él és most is dolgozik a francia lapoknak Adorján Andor, az „Est“-lapok egykori híres külpolitikai munkatársa, aki már szintén elérte 80-ik évét. Régebben nagy hírlapterjesztő irodája is volt Párizsban, mely a magyar és más külföldi lapokkal látta el a Párizsban élő külföldieket... * Délamerikai Notesz; Sao Paulóban a legidősebb magyar a kolóniában Ledovszky Géza, a Soroksári Textilipar Rt. volt vezérigazgatója és tulajdonosa, aki 86 éves és makkegészséges. Az utána következő legidősebb magyar dr. Nádas József a Magyar Távirati Iroda volt igazgatója és volt budapesti lapszerkesztő, aki 84 éves ... Dr. Atzél György Rio de Janeiróban élő thailandi főkonzul, — a magyar cukoripar egykori neves vezető egyéniségének, dr. Atzél Edének fia, — fogadást adót riói villájában a thailandi király születésnapja' alkalmából. A fogadáson, mint az ottani lapok írják, a diplomáciai és társadalmi élet számos vezetője vett részt.; . A “BUDAPEST”-ben úgy ehet, mint Budapesten! A “BUDAPEST”-ben úgy éril magát, mint Budapesten! Budapest RESTAURANT és Cocktail Luncheon Legízletesebb ebédek, vacsorák Importált borok és belföldi ITALOK nagy választéka. — Business Men’s Luncheon — Herskowitz Kálmán személyes és figyelme« irányítása mellett 1481 SECOND AVENUE (A 77th Street sarkán) Asztalrezerválás: PL 2-9325. WHITE HOUSE MAGYAR VENDÉGLŐ 1464 FIRST AVE., N. Y. (A 76. és 77. u. között) A York vilié elegáns, barátságos MAGYAR vendéglője Szolid polgári árak. Business Men’s Lnneheon TEL.: RE 4-9034 CSIZMAZIA Irén és Kálmán RÓNAI Kosher Hungarian Restaurant Delicatessen, Caterers 1615 UNIVERSITY AVE., BRONX Tel.: CY 9-4952. Monday: LU 3-9761 Esküvők Partyk Barmicvok A noyyorki MAGYARSÁG és a SPORT BARÁTAINAK kellemes, otthonos, kitűnő, jutányos vendéglője a: FOOTBALL BAR RESTAURANT, INC. 1482 SECOND AVENUEN, közel a 77-ik utcához TELEFON: RH 4-9005. ————— UJ MAGYAR VENDÉG*,ő // // NEW YORKBAN! BALATON Kitűnő magyar konyha! Rendkívül jutányos árak! A konyhát Ács Gizella vezeti 1602 THIRD AVE. A 90-ik utca és 3rd Ave. sarkán PHONE: SA 2-9868 FRANCONIA Hungarian Restaurant Kitűnő dinner $2-től Lunch 99c-től A Cocktail Longe-ban speciális cocktail 3—7-ig, minden ital 50 c plus hors d’oeuvres Partyk minden alkalomra 10—200 személyig a Hotel Franconia-han, 20 W. 72 STREET TR 4-9911 MAYOR'S restaurant a legjobb MAGYAR vendéglő a West Side-on! CLIFTON HOTEL 127 W. 79th ST. “ NEW YORK CITY TRafalgar 4*4525 *. ’PAPRIKA Magyar Restaurant - Espresso 1529 YORK AVFNUE (a 81-ik utca sarkán) NEW YORK 21. M. Y. — Telefon: RH 4*9227 7 fogásos teljes DINNER $2.30 én feljebb! — Nyitva, hétfő kivételével, naponta d. u. 4-től 12-ig. Szombat és vasárnan déB 12-től éjfélig — KÜLFÖLDI és BELFÖLDI BOROK és SÖRÖK! ! MINDENNAP FRISS, ROPOGÓS LIBASÜLT I Magyaros szeretettel várja: HORVÁTH GYULA tulajdonos ***** vvvT* »uWmm * ........ w ...... w.ww GALLAY ELSIE PONGRÁCZ IMRE ZONGORÁZIK minden este a kitűnő KOMIKUS minden úíra a PÉNTEK, SZOMBAT és VASÁRNAP fellép a 66 Délibáb ZENÉS NIGHT CLUBBAN — TÁNC - SZÓRAKOZÁS 218 EAST 86th STREET, NEW YORK CITY Elsőrendű magyar konyha! Magyar borok! Rezerváció: TeL: RH 4-9720 Szolid árak! Kedden zárva! < i i i < < i i < i < < i < < < | i '• Emlékszik még az igazi BUDAI vandéglők, cukrászdák csodálatos, magyaros hangulatára? A béke, nyugalom és bőség KELLEMES OTTHONA KLEINE KONDITOREI j . (A KIS CUKRÁSZDA) Intim, hangulatos, elegáns vendéglő és cukrászda a YORKVILLE szivében 234 EAST 86th STREET re T-TiSO Remek sütemények. Csokoládék. Torták A legkitűnőbb ITALOK a legnagyobb választékban! Mr. and Mrs. FRED KLAUKE, tulajdonosok gondos, szeretetteljes managementjében Yorkville kedvenc restaurantja MINDEN ESTE ZENE! KITŰNŐ MŰSOR! Continental konyha! MÉRSÉKELT ÁRAKI CSALÁDI HANGULAT! intent 207 EAST 86 St. közelében A 3-ik Avenue rtttce Rezerváció at 9-8231 UJ MAGYAR VENDÉGLŐ A WEST SIDE-ON LITTLE INTIM RESTAURANT A GREYSTONE HOTELBEN 212 West 91st Street, New York 24, N.Y. Telefon: SC 4-8341 Continental zene KITŰNŐ KONYHA Nyitva minden este 5 órától kezdve. SEMSEY LÁSZLÓ tulajdonos KRAMER'S PASTRIES 1643 SECOND AVENUE, a 85 és 86 utcák között A LEGFINOMABB EURÓPAI és AMERIKAI CUKRÁSZSÜTEMÉNYEK csodálatos otthona Pazar torták ünnepi alkalmakra. Speciális teasiitemények.i Népszerű árak. TELEFON: LE 5-5955 A KRAMER család személyes managementjében