Az Ember, 1962 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1962-03-10 / 10. szám

1962 Március 10 'tt&MBER 3. ol< Ez évben elkészül a német törvény­javaslat az 1953 után kimenekült magyar zsidók kártérítéséről Nyugat-Berlin, 1902, március íí£hány hét előtt arról tudósí­tottam AZ EMBERt, hogy az 1953 után menekült magyaror­szági zsidók kártérítési igénye ü­­gyében megoszlik a vélemény a bonni NYUGATNÉMET parla­ment tagjai között. — Különösen Adenauer koalíciós kormányának kisebbik partjában, a dr. Erich Kende vezérlete alatti Szabad De­mokrata Pártban voltak képvise­lők, akik élénken ellenezték a ha­talmas összegű jóvátételi kiadások­nak újabb nagy tétellel való meg­­tetézését. Kedvezőbb légkör Most azonban ugyanazon meg­bízható, bizalmas forrásból, a­­melyre legutóbbi cikkemben is, mint kiváló informátorra hivat­koztam, arról értesülök, hogy a Szabad Demokraták azon kis, de zajos csoportja, amely ellenzi a jóvátételi célú kiadások továb­bi megnövelését, — figyelembe vé­ve azt, hogy az 1953 után kijött magyar zsidók önhibájukon kívül nem jelenthették be előbb igé­nyüket, — megenyhült és kezd be­­látóan hajlamot mutatni az oly indokolt igény méltánylására, fel­téve, hogy az újabb kiadásokat több évi költségvetésére arányo­san elosztva fogják fizetni. Adenauer keresztény demokrata pártjában nem lesz akadálya a javaslat elfogadásának es a Hitler­­áldozatok ügye iránt mindenkor megértő Szociáldemokrata Párt sem fog akadályokat támasztani a javaslat eljen, a többség tehát biztosítottnak látszik. "Schlussgesetz" A “Wiedergutmachungs Schluss­gesetz”, — így hívják a jóváté­telek ügyének lezárására készülő törvényt, — informátorom sze­rint elsősorban az olyan esetekkel fog foglalkozni, mint az 1953 után szabad földre érkezett magyar zsidóké s azonkívül az előző törvény némely pontját emberbarátibb szellemben fog­ja módosítani s bizonyos igény­kategóriákkal szemben az ed­digieknél magasabb jóvátételi jogosultságot fog elismerni. Ugyanezen bevált információs forrásom alapján közölhetem azt is, hogy a törvényjavaslat elő­készületeinek befejezése az év végére várható. A zárótörvényben az eddigi tör­vény annyi kisebb-nagyobb gyen­géjét akarják kijavítani és annyi hiányát akarják helyrehozni, hogy hónapokba fog még telni, amíg mindezen kérdések megjárják mindazon fórumokat, amelyektől megoldásuk függ. lüetékes zsidó szerveze­tek meghallgatása A törvényjavaslat tervezetét is­mertetni fogják az illetékes zsidó szervezetekkel s azok meghallga­tása után a kormány elé terjesz­tik. Ha ez jóváhagyta, a Bundes­tag jóvátételi bizottsága (Wieder­gutmachungs-Ausschuss), majd a Bundestag, a parlament plénuma elé kerül elfogadásra. Ez a ma­gyarázata, hogy türelemre van szükség, amíg megszületik a tör­vény, amely dönt a nácik után a kommunisták uralma alatt is so­kat szenvedett, tehát duplán mél­tánylásra méltó, 1953 utáni mene­kült magyar zsidók jogos kíván­sága felett is, A zsidó érdekképvisele­tek egysége Bonnban jelentős pozíciót be­töltő informátorom, aki előtt némi sopánkodásnak adtam kifejezést a törvény késlekedése miatt, azt vá­laszolta, hogy ez ellén vajmi ke­veset lehet tenni. De, — mondot­ta, — annál fontosabb annak fel­ismerése, hogy Adenauer pozíció­jának ez ügyben minél erősebbé tételére és hogy a Schlussgesetz minél tökéletesebben felelhessen meg a várakozásoknak, impozáns EGYSÉGRE lesz szükség. Újból ajánlotta, hogy AZ EMBER, mint a szabadvilági demokratikus ma­gyarok lapja lépjen akcióba annak érdekében, hogy a külföldi vezető magyar zsidó szervezetek az ame­rikai zsidóság rendkívül nagy te-MINDENFÉLE bútorjavítást Bút orí'ényezést, Zongorapoliturozást. valamint KÁRPITOS javítást és áthúzásokat elvállalok ÜDÉKRE iS bárhová elmegyek Tel.: TW 6-5058 Specialty Shop 2323 BROADWAY A 84-ik utcánál Tel.: SU 7-7583 BLOUSES SLACKS SWEATERS nagy választékban, jutányos árakon. MAGYAR ÜZLETI EXPRESS EMPLOYMENT AGENCY 25 WEST 14th STREET TeL: WA 4-6422 MUNKÁT KAPHATNAK: Mechanikusok, elektromos szak­emberek, kórházi alkalmazottak, Irodai munkaerők, inspektorok, plant roanagerek, mérnökök. Trouble Shooterek, Calibrators The Man, American-Hungariaa Independent Weekly 4ub,'»h.d by Th# M#n Publishing Co., Ine. ÉdltbíOn-Chiat: Dr. Zoltán Klar tSsiarkesiM Uanaral Coanitl: Adlor t Ml.r, logBgyt tenictadb, 1775 B'dwaj — Tel.: Cl 7-2545 Editorial and Publishing Ottlea — Siarkairt» #4q #i kiadóhivatal: 100 Watt 80th Straat, Naw York 24. N.Y.. U.SA. Talaphona: SUsquahanna 7-7771 Yaarly Subscription 112.50; Slngia Copy 25 eta. Published avary Saturday Raatoarad as sacond class maffar August 4, 1462. at tha post offlca at Naw York uodai tin act of March 3, 1(74. Sacond clou postává paid at tha Main foal Offlca kth Avanua Bat.: ]2>13rd Straat, Naw York City. Vol.: XXXVI. — New York. N. Y. No. 10. — 1962 március 10 Anyák! Anyák! $35.00 és $45.00 FIIT ÖLTÖNYÖK MOST $10.00 és $15.00 575 öltönyt megvásároltunk egy Ismert gyártól, Bmelyet a kon­­kurrencia kiszorított az üzletből. Ezért tudjuk nyújtani ezt a rendkívüli ajánlatot vevőinknek. — Jöjjön minél előbb, hogy a legjobb öltönyt tudja megvásárolni! Minden nagyság kapható! Minden méret megvan! HARRY'S CLOTHES SHOP 104 THIRD AVEJVlfE .A. 13-ik utes síirkán ! ÁTALAKÍTÁS INGYEN! Magyarul beszélünk! Keresse BERKOVITS GYÖRGY managert l TELEFON: GR 5-9 183 TRAVEL NOW TO HUNGARY VISAS QUICKLY PROSESSED TRAVEL RITE TRAVEL BUREAU IKKA csomagok amerikai főügynöksége JOSEPH BROWNFIELD 15 PARK ROW, NEW YORK CITY. N. Y. TEL.: BA 7-1166, BA 7-1167 Magyar remekírók, regényírók és költők munkák Színdarabok. Tudományos és tankönyvek. Szakkönyvek. Angol-Magyar — Magyar-Angol Szótárak. Szakácskönyvek — Hanglemezek “CULTURE CENTER" 207 EAST 84th Street, N.Y. 28, N.Y. A 3rd Ave sarkán. — TELEFON: LEhigh 5-6490 — HIKES FESTŐK művészi reprodukciói vásznon kíntélyű .központi -szervezeteivel karöltve lássák el hivatásukat ez ügyben, hogy a menekültek érde­kében az annyira kívánatos MAXI­MÁLIS eredményt érhessek el. Sürgősnek mondotta, hogy a Claim Conference, az American Jewish Committee, az American Jewish Congress, továbbá a dr. Görög Fiigyes és Nánási Miklós elnöklete alatti Magyar Zsidók Világszövetsége, a dr. Kiár Zoltán elnöklete alatti United Hungarian Jews of America és a dr. Polgár Miklós elnöklete alatti israeli MUSZ-os szervezet együttesen ké­szüljön fel nagyfontosságú szere­pére s az említett magyar szer­vezetek lássanak már most hozzá a leendő igényjogosultak közt végzendő előmunkálatokhoz. Dr. Bedő Pól * * * A külföldi magyar zsidóság és kivált az 1933 után érkezettek bi­zonnyal nagy örömmel fogadják dr. Bedő Pál nyugatnémetországi munkatársunknak a reményeiket oly örvendetesen megerősítő hír­adását. A magunk részéről szinte felesleges is kijelentenünk, hogy AZ EMBER és az UHJA készen áll, hogy legjobb erejével, odaadó­­an kivegye részét az oly üdvös cél érdekében szükséges munka minél fényesebb sikere kivívásá­ban! Elkövetünk mindent abban az irányban is, hogy teljes egységben munkálkodjunk úgy a MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGÉ­VEL, — amely a kártérítési ügy­ben már eddig is hervadhatatlan érdemet szerzett, valamint az rael-i MUSZ Szövetséggel, így remélhető a TELJES sík MOST KAPHATÓ AZ EREDETI VIICInlY CELESTINS FRANCIA PALACKOZÁS A Franciaország-i VICHY gyógyhelynél palackozott világhírű VICHY CELEST­INS most a new yorkiak­­nak is rendelkezésére áll. Kitűnő ízű és ásványtermé­kekben gazdag. Enyhén és természetesen alkali kus emészt és-elősegítő. Csodás hatású gyomortúlterhelés­nél. Kérje’a VICHY CEL­­ESTINS-t minden jobb é­­lelmiszer és egészségügyi üzletben, drogéri­ákban, department st orokban és meg­szokott éttermé­ben. Vagy hívja egyszerűen PL 5-2677 számot KUGLI (BOWLtmi) A MAGYAR SPORTBARÁTOKHOZ! Jöjjenek el hozzánk, nézzenek körül és győződjenek meg SZEMÉLYESEN mindarról, amit MINIMÁLIS költség ellené- |‘ ben ez a KUGLIZÓ CLUB nyújt e szép sport barátainak ■ Szívélyes üdvözlettel várja látogatásukat: FÁBIÁN GYULA, a Yorkville Lanes társtulajdonosa h l orkvillc Lanes ■ 117 East 84th Street - Telefon: RE 4-9167 U mn — smwsms* ATLANTIC BEACH HOTEL 34th ST., COLLINS AVE,. Miami Beach, Fla. Szórakozóhelyek központjában. Modemül berendezett, csak utcára nyíló szobák — Air Condition — Szoba-konyhás laká­sok — Telefon minden szobában — BUS állomás a hotel előtt — Élelmiszer piac és éttermek közelében USZODA NAPOZÓ A MAGYAROK találkozóhelye — Egész éven át nyitva Mérsékelt árak : Levelezhet magyarul is. Telefon: JEfferson 4-4665 t HUGO KOVÁCS, Manager LÁTOGASSA MEG AZ ÚJONNAN MEGNYÍLT FONTAINEBLEAU ART GALLERY állandó kiállítási termét, ahol nagy választékban találhatja elsőrangú, neves EURÓPAI MESTEREK modern műveit igen előnyös árakon 811 LEXINGTON AVENUE a 62 és 63. utca között TF.LEFON: TE 2-7649 MÉRTÉK UTAM RÁM AZ AS MAGYAR MAN ÁGÉMENT

Next

/
Thumbnails
Contents