Az Ember, 1962 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1962-12-29 / 52. szám

8 oldal 1962 December 29 A Világszövetség Nőosztálya brooklyni estjének nagy sikere Házasság KOMOLY SZÁNDÉKKAL HÁZASODNI óhajtó hölgyeket és urakat, minden foglalkozás, hivatás és vallású, 18-75 éves korig, gondot for­dítva minden egyéni kívánságra a legmegbízhatóbban mutat be amerikai és európai körökből MISS MOTETTE WA 7-4376 vagy WA 7-6244 Csak cló'zetes bejelentéssel fo­gad: 775 RIVERSIDE DRIVE, APT. 2-J, New York 32, N. Y. MEGFELELŐ HÁZASTÁRSI közvetítése ügyében, minden foglalkozási ágban, kitűnő ösz­­ízeköttetésekkel, valamint ta* nácsadás zsidó családi ügyekben Forduljon teljes bizalommal RABBI E. WEISS, 317 W. «3rd ST., New York, naponta 8—1-ig ▼agy megbeszélés szerint, TELEFON: UN 5-4139 Budapestről jöttem 1956-ban. Csinos, fiatal, elvált asszony vagyok, négy éves kisfiam van. Szeretnék megismerkedni 30-38 év körüli IZR. INTELLEKTUELLEL házasság céljából. Válaszokat AZ EMBER kiadóhivatalába kérek: NEW YORKI TAVASZ jeligére * tbíES Egyedülálló nő, középkorú Anyahelyettes­nek, vagy idősebb úr háztartásának veze­tését elvállalná, megbízható, gyermekszerető, ikOSHERHEZ is értő Referenciával rendelkezem! Telefon: Este 8 óra után: OW 8-3304 Kérje GIZELLE-t! Antik BÚTOROK-KÉPEK nagy választéka MI VÁSÁROLUNK ÉRTÉKES FESTMÉNYEKET! Jutányos árak Figyelmes szolgálat 409 AMSTERDAM AVENUE (79—SO Street) DEL GAIZO ALFONSO, tulajdonos K&LTÖZKÖDÉS. Jutányos árak TEL.: TR 7-0219 NEW YORKBAN és VIDÉKEN méltányos árért vállalja lakások Festési és Javítási munkálatait, úgy belsőt, mint külsőt a LEGMODERNEBB színekkel IDijtalan költségvetés t 1 PAPI9 LÁSZLÓ 311 E. 92 ST. NEW YORK 28 LE 4-6252 A Magyar Zsidók Világszövet­ségének Nőosztálya december ló­én este pompás zenésműsoros es­tet rendezett a brooklyni Concordia Haltban. A nagyszámú közönséget Duschinszky Jenő főrabbi, a Vi­lágszövetség -társelnöke üdvözölte. Fényes képességeivel, ékesszólóan ismertette a Világszövetség ne­mes céljait. Az est szeretetre­méltó cere -móniamestere, dr. Alexander Ödön bemutatta Mr. Seymour amerikai zongorahumo1- ristát, aki szót sem tud magya­rul, de minden akcentus nélkül, nagy hatással énekelt el magya­rul néhány népszerű magyar dalt. Braun Matitjáhu izráeli hegedű­művész, aki tanulmányait a new yorki zeneművészeti főiskolán folytatja, Bartók: Román táne-át és Lavri: Hóra című szerzeményét játszotta el. Dov Gittler és neje izráeli táncokat mutattak be, ma­gyarázó szöveggel. Goldreich főkántor (A műsor főattrakciója Goldreich Sándor, a híres volt budapesti, rokkant tfőkántor volt, akinek Amerikába érkezéséről és pálya­futásáról AZ EMBER már több ízben beszámolt. Az ujhold kö­szöntésének imáját és egy meg­rázó jiddis dalt adott elő hatal­mas sikerrel. Paróka-bemutató Ezután következett a manap­ság nagyon divatos paróka-bemu­tató, amelyet Sheri Wig Salon, egy brooklyni cég tulajdonosnője, Mrs. Sheri Birnbaum rendezett. 61-es COMET costum automatic $1395.00 TRIO Motors Authorized Lincoln- Mercury Dealer 140 Street and Grand Concourse, Bronx Telefon: LU 5-3033 Hat ifjú, szebbnél-szelbb modell vonult fel, akik közül a közön­ségnek kellett kitalálnia, melyik nem hord parókát? A paróka-be­mutatónak megérdemelt, nagy si­kere volt. Nánási Miklós beszéde A zárószót Nánási Miklós, a Világszövetség amerikai tagozatá­nak elnöke mondotta, aki lélekig­­hatóan mutatott rá a magyar­zsidó testvéri összefogás szüksé­gességére. Az antiszemitizmus új­ból való növekedésének és a náci­áldozatok megsegítésének egyet­­let útja ez a testvéri összefogás! — fejezte be nagyhatású beszé­dét az elnök. A jelenlevők közül az eddig be nem lépett hallgatók valamennyien csatlakoztak a Világszövetséghez. A nagysikerű estnek folytatása is lesz; a brooklyni csoiport veze­tői az estély után rögtönzött ér­tekezletet tartottak és eredménye­ként újabb hasonlóan élvezetes, -nagy összejövetel van előkészület alatt s rövidesen megvalósul. Szeretettel várjuk kedves MAGYAR vásárlóinkat! Yorkvi lie Packing House Házilag készült magyarosan ké­szített FELVÁGOTTAK és KOLBÁSZFÉLÉK, SONKA és DISZNŐHUSOK! MAGYARUL beszélünk! 1530, 2nd AVENUE NEW YORK 21, N. Y. Telefon: RH 4-5936 Tulajdonos: KARL HEER 86th Casino Theatre 210 E. 86th STREET TELEFON: RE 4-0257 BU 8-0561 Először New Yorkban: Dec. 21-től 27-ig: “JUNGE LEUTE BRAUCHEN LIEBE” színes film és “KLEINE MELODIE AUS WIEN” December 27-től január 3-ig: “VODKA and WIENERIN“ ACME MARKET IRVING STR (A US Proprietor 1202 ST. -NICHOLAS AVE. (170 ST.) Tel.: WA 7-3236 FRESH KILLED GEESE for the holidays * Known for the finest quality meats and veal in town. We deliver to Long Island, New Jersey and Riverdale A. & N. POLLACK’S, PROVISIONS A gyász órájában a mi feladatunk mindenben rendelkezésére állni Megbízhatóságunkat évtizedes múltúnk bizonyítja THE EASTMORE FUNERAL HOME, INC (Azelőtt BALLO FUNERAL HOME, Inc.) GILBERT S. PETERS Az EASTMORE FUNERAL HOME, Inc. elnöke személyesen áll az amerikai magyarság rendelkeaésére, — figyelemmel, szeretettel, mindent áttekintő gondossággal 240 E. mh St.9 New York 21, N.Y. A 2. és 3. Avenaek között Telefon: TRafalgar 9-5404 EASTMORE FUNERAL HOME, INC. Több évtized óta fennálló és a legnagyobb elismeréssel működő • Magyar intézmény * A #/Téli Szerenád" fényes műsoros est a Barbizon Plazában Fényes műsoros este lesz ja­nuár 12-én, szombaton este 8 óra­kor a new yorki Barbizon Plaza Hotel nagy színháztermében. — Énekben, táncban, vidám jelene­tekben fog bővelkedni a kápráza­tos műsor, amelynek olyan sztár­jai lesznek, mint FELLEGI Teri, a legnagyobb magyar dizőzök e­­gyike, aki- műsorának híres slá­gereit fogja pompás új számok­kal kiegészítve énekelni és CA­­RELLI Gábor, a Metropolitan Opera tüneményes hangú magyar tenoristája. Már az ő kedvükért is érdemes megnézni a “Téli szerenád” han­gulatos nagy magyar tarka estet. De nem kevésbbé fog nagy élve­zetet szerezni a közönségnek KE­MÉNY Gizi, aki a budapesti Pe­tőfi Színházban aratta sikereit, továbbá PONGRÁCZ Imre és BÁN Tamás, Magyar Amerika két leg­népszerűbb .komikusa, -valamint GORODI-GOITEIN Antal, a hí­res zongora-humorista, VALU Fe­renc, a kiváló zeneművész és kü­lön nagyszerű egykori pesti att­rakció: FILU és zenekara! A régi Pest és a mai New York élete fog megelevenedni a szín­padon dalban, muzsikában és ka­baré-humorban s a pompás mű­sort január 13-án délután 5 óra­kor megismétlik. Authors! Composers! Author of Hungarian descent, acclaimed by leading American critics, will undertake the adap tion or creative translation from Hungarian into English of a line'- ’ r.3rt.h,'7 plays oT m/,, .. ... literary merit, on royalty sharing basis Will also consider collaboration on musical comedy with talented composer Address letter containing short biographical sketch and brief synopsis of proposed manuscript to: SÁNDOR V0R0S R. 3 GRANT AVENUE VINELAND, N. J. TRIO JÓL FELSZERELT MAGYAR nyomda Újságok, Magazinok, B r o s s ú r á k, P a m p h I e t-ek, Könyvek készítése előnyös feltételek mellett 260 W. Broadway WO 6-0443-3 I I I I I I l HERZ SZALÁMI — HERZ KOLBÁSZ —- HERZ SONKA — LIBAMÁJ — MÁLNASZÖRP — LIPTÓI JUHTURÓ — VERŐN FÉLE SVÁJCI GESZTENYE PÜRÉ — HÍMEZETT MAGYAR BLÚZOK és GYERMEKRUHÁK MAGYARORSZÁGI KRISTÁLYOK, HÓDMEZŐ­VÁSÁRHELYI DISZ-EDÉNYEK. "NIVEA" PIPE­RECIKKEK — SZEGEDI PAPUCSOK IMPORTÁLT FŰSZEREK — CUKORKÁK — CSOKOLÁDÉK — TEASÜTEMÉNYEK — DEKÁS MÉRLEGEK — MAGYAR HANGLEMEZEK — REGÉNYEK — NYELVKÖNYVEK — SZÓTÁRAK — ODOL és még sokezer más importcikk KAPHATÓ. i I I I I I I I Jöjjön be személyesen és nézzen körül uj, hatalmas I IMPORT HÁZUNKBAN. Vidékiek kérjenek ingyenes Képes Árjegyzéket! “IKKA” csomagokat pontosan szállítunk! Paprikás Weiss Importer I 1546 SECOND AVENUE ■ A 80. és 81. utcák között New York 28, N. Y. - Tel. BU 8-6117 ■

Next

/
Thumbnails
Contents