Az Ember, 1962 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1962-12-29 / 52. szám

The Man HUNGARIAN WEEKLY December 29, 1962 Vol. XXXVI No. 52 FŐSZERKESZTŐ: hr. KJUÁR ZOLTÁN 100 WEST 80th STREET NEW YORK 24, N. Y. SUsquehanna 7-7771 Előfizetés egy évre TIZENKÉT DOLLAR és 50 CENT EGYES 8ZAJ» ARA: 25c 2 Főpap1 ünnepi írása a 12 esküdt ítéletéről Karácsony Jövő évben lesz száz esztendeje, hogy egy svéd kémikus feltalálta a nitroglicerin és lőpor keverékét, három évvel később pedig a DINAMITOT is szabadalmaztatta. De — mintha vezekelni akart volna találmányának veszedelmessé vál­ható következményeiért, — halála előtt 9 millió dolláros alapítványt tett abból a célból, hogy ennek jövedelme KONSTRUKTÍV munkára fordíttas­­sék: öt részre osztva, évenként jutalomdíjként adassák olyanoknak, akik a fizika, a kémia, az élettan, vagy orvostan terén korszakos felfedezést tettek, továbbá akik az irodalom terén tűnnek ki, végül akik az emberiség BÉKÉJÉNEK ügyében a legbuzgóbban fáradoztak. A jutalom, egy-egy aranyérem és személyenként közel NEGYVEN­EZER dolláros díj (később több), 1901-ben, az alapító HALÁLA NAPJÁ­NAK ÖTÖDIK ÉVFORDULÓJÁN osztatott ki. J ~ — iVo&eí-ilíJj, Megszívlelendő tény tűnik ki a NOBEL-DIJAK történetének már futólagos áttekintéséből. Az első háború előtti években minden díjat kiosztottak, azután is az első négy díjra csak nagy ritkán nem akadt érdemes ember, a BÉKEDIJRA azonban 18 évben nem találtak az egész világon egyetlen embert, mint ahogy ebben a hanyatló évben sem! Pedig ma tízezer is kevés volna, olyan időket élünk! NOBEL dinamitjának hatása csak egy gyufaszál sercegő lobbanása a mi megatonokban számított ATOMBOMBÁINK sistergő nyilának világ­pusztító robbanásához képest. A gyermek Van hát értelme — kérdezik sokan —, hogy újra végighallgassuk a koncertet, amely közel ezer év óta megismétlődik? Az éjszaka csendjén ismét áthangzik a szólóénekes ezüsthangú nyitánya: — “NE FÉLJETEK, MERT SZÜLETETT NÉKTEK A MEGTARTÓ A DÁVID VÁROSÁBAN!” Rázendül seregek sokaságának megszámlálhatatlan kara: — “DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK, BÉKESSÉG A FÖLDÖN A JÓAKARATU EMBEREKNEK!” Született-----NÉKTEK! Nem Heródesnek, nem Cézárnak, akinek légiói akkor már a brit szi­getországtól Ázsia bensejéig járták a földét és aki büszkén dicsekedhetett halálakor: “Rómában tégla-városit találtam és márványvárost hagyok magam után.” A nép azzal vigasztalta magát: A Cézár Istenné lett, nem halhat meg. Született néktek, aki Istennél volt, EMBERRÉ LETT és MEGHAL tiérettetek! Azelőtt megátkozott véres kapu volt a születés, amelyen sokmilliós nyomorult rabszolgasereget vert át a szülők bűnös öröme. Itt pedig most a születés DIADALÍVVÉ válik, amelyen átlép ismeretlen dicsőség suga­rában a------GYERMEK . . .! Mózes \ Egyszer már történt egy hasonló csoda, mikor a NÍLUS vize himbált gyékény kosárban egy kis gyermeket, akiből egy nemzet MEGTARTÓJA lett . . . A jászolbölcsőben szendergőtől az egész emberiség megtartását vár­ták! Se nemzet, se az emberiség nem építhet ateizmusra! Ahol nincs Isten, ott nincs morál! Ahol nincs lélek, ott végeredményben nem sok különbség van ember és kukac értéke között . . . (1 h a ii II k a CHANUKA a gyertyagyújtás ünnepe. A zsidó időszámítás szerint Kiszlev hó 25-étől kezdve nyolc estén min­den este eggyel több gyergyát gyújtunk, melyek SZELÍD világosságukkal beárasztják templomainkat és házainkat. Régmúlt, csodálatos eseményeket idéznek vissza emlékezetünkbe. Jól­eső, meleg érzés tölti el lelkünket . . . Az IGAZSÁG végső diadalában való erős hitünk és a GONOSZSÁG, a zsarnokság elbukásában való reménységünk megszilárdul! Régi győzelem Körülbelül 160 évvel a közönséges időszámítás előtt a Hasmoneus-i családból való MATATIJAHU főpap egy kis, jámborokból álló csapat élére állott 5 gyermekével együtt és bámulatos bátorsággal LEGYŐZTÉK a ha­­^tafa,taa elleség haderő, őket •• Nagy ünnepélyességgel felavartak a Személyt, meggyujiouaK a »o­­pap pecsétjével ellátott kis korsó olajával a MENORÁHT, amely csodála­tos módon egy nap helyett nyolc napig égett. Nagy ünnepség volt ez! Győzött a VILÁGOSSÁG a sötétség felett, a tiszta EGYISTEN-HIT a pogányság felett, a SZABADSÁG a zsarnokság felett . . . Gyászmagyarok így volt ez a régi időkben és így kell, hogy legyen manapság is. A múlt tanulságait a jelen és a jövő viszonyaira kell, hogy tudjuk alkalmazni. A GONOSZOK gyűlöletet, sötétséget terjesztenek ma is! Az ő kenyerük embert ember ellen, felekezetet felekezet ellen, fajt faj ellen uszítani. Gyilkos, szadista hajlamuk kielégítésére már NEMZETKÖZILEG is szervezkednek a magyar NÁCI-BESTIÁK, — értve alatta azokat a GYÁSZ­MAGYAROKAT, akik közreműködtek Magyarország elpusztításában, akik SZÉGYENT hoztak a magyar névre méregkeverő, gyalázatos viselkedésük­kel, — akik VÉTKEZNEK a szeretet, a jóság, a becsület legelemibb köve­telményei ellen. Ezek a GYÁSZMAGYAROK élénk részt vesznek a nemzetközi, pogány, gyilkosságra uszítok és rablásra vágyók munkájában. Ezek az ERKÖLCSTELENSÉG posványában, a romlottság és bűn mo­csarában érzik magukat legjobban. Ne törődjünk velük! Mi csak gyújtsuk és megint gyújtsuk a HIT, az ERKÖLCSI haladás világító CHANUKA mécsesét . . .! Dr. Kiár Zoltán Üdvözlöm ez alkalommal Dr. KLÁR Zoltánt, “AZ EMBER” főszer­kesztőjét, aki a napokban fényes ELÉGTÉTELT kapott az ameri­kai esküdtbíróságtól. Az ő győzelme MINDNYÁJUNK GYŐZELME! Az emberszeretet, a becsület, az IGAZSÁG győzelme! A náci-bitangok vakmerőségükben és elbizakodottságukban az USA ESKÜDTBIRÁIT, a demokrácia, az egyenlőség, a BE­CSÜLET védelmezőit is meg akarták fertőzni a felekezeti gyűlö­let mérges bacillusaival! A leggyalázatosabb vádakkal akarták elérni megvetendő céljukat. VÉRVÁDSZERű hazug vádakkal akarták félrevezetni a de­­esküdtbírókat. NEM SIKERÜLT! Beteljesült a Zsoltár mondása: “AKI MÁSNAK VERMET ÁS, MAGA ESIK BELE!” Megtanulták, hogy AMERIKA nem az átkos emlékű Szálasi országa. (Folytatás a 2-ik oldalon) (Folytatás a 2-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents