Az Ember, 1962 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1962-07-07 / 27. szám
eeeeeeseeeee 'l, oldal 1962 Julius 7 (Folytatás az 1. oldalról) hoz a kitüntetéshez, mely az ő kedves csapatát: a Hungáriát érte. Hen ni és Radieh A Hungária S. C. megalakult — és örömmel láttuk, hogy a csapat edzői tisztét milyen sikerrel végzi Henni Géza, a Ferencváros 16 szoros válogatott játékosa, — és érdeklődéssel kisértük Radich Ottó tevékenységét, aki évek óta sok lelkesedéssel és egészen kiváló sikerrel végzi á csapat intézőjének sokszor nagyon komplikált feladatát. A csapat minden évben újabb és újabb játékosokkal erősödött — és azok, akik a fényképen szerepelnek alkotják a Hungária standard gárdáját. Az első osztályú bajnoki mérkőzések mellett, éveken át részt vett a Hungária S. C. az amerikai kupaküzdelmekben is, de állandó pálya nélkül, állandó tréning nélkül a kupagyőzelem elnyerése a lehetetlenséggel határos — és ezt a csodálatos teljesítményt végre ez évben érte el a magyar csapat, Henni és Radich irányításával. A Hungária Sport Clubnak egyébként főorvosa dr. Sugár László, a szociális segítőkészségéről ismert nevvyorki orvos, a fleischmansi New Arlington Hotel társtulajdonosa. A State Dep. kitüntetése Évek óta Washingtonban, a State Departmentben is feltűnést keltett a komoly sportteljesítmény, amely a Hungária S. C. nevéhez fűződött. , Respektálták Washingtonban a sportteljesítményt is — és azt a tényt is, hogy a csapat vezetői nem politizáltak — és különös gonddal ügyeltek arra, hogy a mi magyar sportembereink távoltartották a csapattól minden szélsőséges felfogásnak még a gondolatát is! így született meg az a zseniális gondolat, hogy a távolkeLegrégibb magyar • UTAZÁSI IRODA l Az összes hajó- és repülőtársaságok hivatalos képviselője.........Vízumok beszerzése • IKKA és TUZEX csomagok Gyógyszerek küldése garanciával! J FÖLDES UTAZÁSI IRODA s 1503 FIRST IVEVli:, New York 21 S-7 a TELEFON: BU 8-4985 BU 8-4990 1,000 darab NYÁRI ÖLTÖNY $50 «$65 értékű öltönyök MOST $10 - $15 Fenti rendkívüli ajánlatot azért tudjuk adni AZ EMBER olvasóinak, mert HARRY készpénzért felvásárolta azokat a kitűnő' nyári öltönyöket a különböző' ismert nagy nyári nyaralóhelyeken levő’ üzletekből, amelyek kénytelenek voltak árukészletüket a nagy konkurrencia miatt eladásra bocsájtani. Használja ki ezt a rendkívüli kedvező ajánlatot, mert aki előbb jön, a legjobb minőséget tudja megvásárolni! Ezenkívül raktárunkon úgyszintén megtalálhatja a kitűnő MOHAIR, SILK és egész évi öltönyöket minden színben éa nagyságban, SHORT, REGULAR és LONG ugyancsak rendkívül méltányos árakon HARRY'S CLOTHES SHOP "THE CORNER STORE" 104 THIRD AVENUE (Cor. 13th Street) VASÁRNAP az üzlet zárva van Keresse és beszéljen MAGYARUL BERKOVITS György managerhez! leti országok kérését — amelyben egy amerikai csapat kiküldését kérik, — úgy oldják meg, hogy a magyar Hungária S. C.-ot küldik ki mint az amerikai footballsport reprezentánsát, — mint az amerikai bajnok csapatot! Ez az álomnak is beillő — gyönyörű terv megvalósul. Most, szeptember 8-án indul a Hungária a távolkeleti túrára — a csapat tuladonképpen az az együttes lesz, amely elnyerte az amerikai bajnokságot. A túra Syriában, Damaszkuszban kezdődik szeptember 11-én. A tervek szerint hat országban minimálisan 15 mérkőzést játszik Amerika bajnokcsapata és általában a túra tartama hat hétre van tervezve. A magyar csapat az amerikai címert fogja viselni a mellén, — magyar csapat képviseli a csillagsávos amerikai lobogót! * A sport történetében talán még sohasem jött létre egy I ilyen zseniális kombináció: A szabad Amerikát Magyarország sportemberei képviselik ! Az Ember lelkes örömmel veszi tudomásul a State Department döntését, amely a legnagyobb kitüntetéssel jutalmazza e nempolitizáló, kiváló magyar sportcsapat teljesítményét és szívből gratulál a páratlan sikerhez úgy a vezetőknek, mint a club minden tagjának! Amerikát gyalázza, oktatja a newyorki nyilas banda IAz Amerikába baleki nagylelkűséggel beengedett nyilasok köztudomás szerint nyílt és suttogó Amerika-ellenes propagandával,. gonosz néprontással hálálják meg, hogy Amerika kaput és szabadvilági boldogulási lehetőségeket nyitott számukra. Nem előszőr olvassuk a Somodi-Klaszek, a magyar Julius Streicher, Eichmann propaganda bűnsegéde által szerkesztett newyorki heti nyilas antiszemita bűnjelben, hogy korunk “egészen biztosan” Amerika politikájának “köszönheti minden szenvedését, amelyeknek végső borzalmas kifejlődését még homály fedi.” 1 “Ilyen “barátja” sem volt még Európának, amely népességet, kultúrát és szabadságharcában segítséget nyújtott az Újvilágnak!” — nierészel a továbbiakban LENÉZŐ gúnnyal Amerikának szemrehányást tenni a Quisling Szálasi a második világháborúban Amerika és repülői ellen izgató és uszító sajtóbérneceinek, a Somodi-Klaszekoknak, Marschalkoknak lapja. A több száz soros vezércikk Amerikára akarja kenni a felelősséget a világ minden bajáért s a világ legarcátlanabb buzgóságával hallgat arról, hogy létezett bizonyos Hitler Adolf nevű, német urnépi fajiimperialista őrült is, aki elindította az emberiség tragédiájának új fejezetét, a második világháborút. Egész Európát s benne Magyarországot is szolganépévé, segédnépévé, rabnépévé akarta tenni és a horogkeresztet akarta Európa oltáraira helyezni. Ennek az Isten-káromló super-imperialista, super-bestiának. huszonöt millió ember gyilkosának, a második világháború értelmi szerzőjének Magyarország jobb békéje érdekei feláldozásával az utolsó pillanatig szolgaian kitartó szálasista sajtó csatlósai nagyon jól tudják, hogy Hitler a japánoknak a pearl harbori orvtámadásba való beugratásával feltette imperialista és tömeggyilkos gazságaira a koronát s valósággal belekergette Amerikát a Szovjet karjaiba! I i I Ne Amerikát vonják felelősségre, ne Amerikát leckéztessék a maguk és náci- nyilas gazdáik mérhetetlenül gonosz és aljas, feneketlen bűneiért. Söpörjenek a maguk háza előtt s ne vezetni, hanem VEZEKELNI akarjanak! ESTAB. Times Square Since 1938 TEDDY & OLGA CONTINENTAL * HAIRDRESSERS International 1st price winners. Wigs-Toupees. Special low prices 131 WEST 45th STREET JU 2-1954-55 MAGYARUL beszélünk Emlékszik még az igazi BUDAI vendéglők, cukrászdák , csodálatos, magyaros hangulatára? A béke, nyugalom és bőség KELLEMES OTTHONA KLEINE KONDITOREI (A KIS CUKRÁSZDA) Intim, hangulatos, elegáns vendéglő és cukrászda a YORKVILLE szivében 234 EAST 86th STREET RE 7-7130 Remek sütemények. Csokoládék. Torták A legkitűnőbb ITALOK a legnagyobb választékban! Mr. and Mrs. FRED KLAUKE, tulajdonosok gondos, szeretetteljes managementjében Utazások Jflagyarországba Becsből bérelt kocsival, soffőr nélkül, vagy gyakorlott soffőrrel "HERTZ AUSTRIAN Rent a Car Service" DrimI Mondscheingasse 7 WIEN 7, Austria-Europe Cables: HERTZCARS WIEN, Tel: 44-71-71 The Man, American-Hunfariaa Independent Weekly Pub,Msh«d by The Man Publishing Co-, Inc. Editor-In-Chief: Dr. Zoltán Klar főszerkeszti General Counsel: Adler & Adler, fogügyi tanácsadó, 1775 B'dway — Tel.: Ct 7-2545 Editorial and Publishing Office — Szerkesztő •ég ás kiadóhivatal: 100 West 80th Street, New York 24, N.Y., U.S.A. Telephone: SUsquehanna 7-7771 Yearly Subscription $12.50; Single Copy 25 <ts. Published every Saturday Reetnared as second class matter August 4, 1952, at the post office at New York under the act of March 3, .1879. Second class postage paid at the Main Post Office 8th Avenue Bet.: 32-33rd Street, New York City. No. 27. — 1962 Julius 7. NYÁRON jó a NYITOTT AUTO TÉLEN jó a CSUKOTT AUTO De télen-nyáron EGYFORMÁN jó DON ALLEN és BALOGH LÁSZLÓ A világ legnagyobb AUTO szalonjában ugyanis a DON ALLEN PONTIAC világcégnél 1775 BROADWAY, NEW YORK 19 Telefon: PL 7-7410, a Broadway és 58 utcánál BALOGH S. LÁSZLÓ egész Amerika leghíresebb AUTO szakembere a cég igazgatója megoldja MINDEN autoproblémáját és bemutatja a világ összes márkájú “SECOND HAND” kocsiját is, garanciával ! Autós jelszó: Balogh S. László !