Az Ember, 1962 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1962-05-26 / 21. szám
The Man I Mái"s2M,<2 HUNGARIAN I WEEKLY I VoJ xxxv, No 21 FŐSZERKESZTŐ: zm. KLAR ZOLTÁN 100 WEST 80th STREET NEW YORK 24, N. Y. SUsquehanna 7-7771 Előfizetés egy évre TIZENKÉT DOLLÁR és 50 CENT Miért hiányoztak a magyar vezetők a Demokraták Kennedy-ünnepségeiről Irta: DR. KLÄR ZOLTÁN nek lenni, s most itt a legfőbb ideje, hogy felkészüljünk úgy a szélsőjobb oldalról veszélyeztetett amerikai elvekért, mint a közérdekű reformok melletti harcra és a választási küzdelemre s újra erőteljesen felemeljük szavunkat a demokratikus haladás és annak méltó amerikai képviselői mellett! A Demokrata Párt MAGYAR tagozatát ismét AKTIVÁLNI kell, nemcsak az új választások közeledése miatt, hanem azért, hogy SEGÍTENI tudjuk MINDEN vonalon a DEMOKRATA eszmék MAGYAR híveit . . .1 És MÉG azért, hogy minél EREDMÉNYESEBBEN tudjunk küzdeni az Amerika ellenes, antiszemita, keresztényiden, Somodt-Klaszek-féle nyilas banda elleni Kennedy elnök a múlt hét végén három nagy társadalmi eseményen vett részt New Yorkban: a nagy női szabómunkás union 2700 lakásos kooperativ lakástelepének felavatásán, egy, a tiszteletére a Madison Square Gardenben a Párt pénzügyi alapja javára rendezett esten és az aggok kórházi kedvezményéről szóló hatalmas szociális jelentőségű javaslata érdekében rendezett impozáns tömeggyü lésen. Minden társadalmi kategória és nemzetiség képviselve volt, de magyar demokra- V'”1 'kai egyiken sem találkoztunk. Mind a 3 rendezvényen ott voltunk, de egyetlen magyar Demokrata * vezérférfiuval sem találkoztunk! Közöny és nemtörödés Miért ez a közöny és nemtörődés most, egy olyan törvényjavaslat megszavazásáért folyó küzdelem .idején, .amelyet .ellenzői minden eszközzel el akarnak zárni attól, hogy a kongresszus plénuma elé kerülhessen, holott — vagy éppen mert, — megvalósítása a népbarát roosevelti és trumani szociális törvények kiváló folytatása volna? Hogy szabad távol maradni a magyar Demokrata vezéreknek, amikor a legnépszerűbb Kennedy javaslatról, az öregek kórházi ellátásáról van szó?- Miért a távolmaradás, amikor a MAGYAR NYILAS BANDA “AMERIKA ÉBREDÉSÉRE” uszít, a reakciós tábor pedig már nagyban készülődik az őszi kormányzó- és képviselő választásokra? Törődnünk kellene a demokrata párt céljaival, hogy méltán elvárhassuk, hogy a kormányon levő demokrata párt is törődjék a mi speciális magyar kívánságainkkal, céljainkkal, amelyeknek a legutóbbi nagy demokrata ^választási sikerek alkalmával és azóta is AZ EMBER oly erőteljesen adott hangot! Megint itt az idő! Magyar részről dr. Weitzner Imrét, dr. Gerendássy Jeromost, dr. Falussy Alajost, Sunshine Oszkárt, dr. Márk 'Bélát, Shapiro bírót, Szerényi Simont, a Demokrata hölgyek közül pedig Green Malvint és az azóta magát mint ügyvédnő nagy sikerrel önállósított dr. Georgia Fehér Reich aszszonyt és sok másokat láttunk tevékenykedni úgy Kennedy elnök, mint Wagner polgármester választási sikeréért, akiknek győzel-Szahó Sándor előadásában HIMNUSZ, SZAZAT, VÉN CIGÁNY, ADY-VERSEK stb. a legújabb ADY lemezen: MAGYAR KÖLTŐK BALASSÁTÓL ADY-IG (Balassa, Csokonai, Vörösmarty, Berzsenyi, Kölcsey, Petőfi, Arany, Tompa, Vajda, Ady-versek stb. SZABÓ SÁNDOR és KEMÉNY GIZI előadásában Az ár: $4.98 (plusz 25 c postára) előzetes beküldése után azonnal szállítja az ADY RECORDS P. O. BOX 1005, WASHINGTON 13, D.C. Rendelje meg a MODERN MAGYAR KÖLTŐK c. lemezt Is! Könyvbarátok! Könyvgyiijtök! KÉRJE: Dr. YÁRADI A. LEGÚJABB ANTIKVÁRIUS KÖNYVJEGYZÉKÉT, mely értékes és ritka MAGYAR könyveket tartalmaz. — Cím: Dr. VÁRADY A. 19 Holmefield Court, Belsize Grove, LONDON, N. W. 3 me erősítette a new yorki magyar demokraták pozícióját ... AZ EMBER is mindent megtett, hogy Herbert LEHMANN szenátornál és vezérkaránál, valamint a “reform demokratáknál” biztosítsa a magyar demokraták súlyát és befolyását. Úgy érezzük, hogy azóta sem lett volna szabad tétlen-1,000 DARAB Nyári ÖLTÖNY * $50 $65 értékű öltönyök MOST $10.-és$15.Fenti rendkívüli ajánlatot azért tudjuk adni AZ EMBER olvasóinak, mert HARRY készpénzért felvásárolta azokat a kitűnő nyári öltönyöket (DACRON és WOOL) különböző ismert nagy nyári nyaralóhelyeken levő üzletektől, amelyek KÉNYTELENEK voltak árukészletüket a nagy konkurencia miatt eladásra bocsájt&ni. ! Használja ki ezt a rendkívüli kedvező ajánlatot, mert aki előbb jön, a legjobb minőséget tudja megvásárolni! Ezenkívül raktárunkon úgyszintén (megtalálhatja akitűnő MOHAIR, SILK és EGÉSZ ÉVI ÖLTÖNYÖKET MINDEN SZÍNBEN és NAGYSÁGBAN. SHORT, REGULAR és LONG ugyancsak rendkívül méltányos árakon HARRY’S CLOTHES SHOP “THE CORNER STORE” 104 THIRD AVENUE Cor. 13th Street NEW YORK CITY Phone: GRamery 5-9183 Vasárnap az üzlet zárva van Keresse és beszéljen magyarul BERKOVITS György managerrel MAGYAR és JUGOSZLÁV Borok és Likőrök Rhinelander WINE & LIQUORS, INC. ANDY BAKÓ és fia: BÉLA BAKÓ 303 E. 85 (a Sec. Ave.-nál) NEW YORK 28, N. Y. I I I LEGSZEBB AJÁNDÉK a MAGYAR KÖNYV és a gyönyörű, nótás MAGYAR LEMEZ I I I I ATHENA BOOKS, INC 5 T 1 »r L VI I ü , 1 TARLÓ GYULA, elnök 245 East 80th Street, New York TELEFON: RH 4-2290 B Anyám, én NEM ilyen LOVAT akartam — énekelték egykor a régi . . . szép Pesten “Drágám, én PONT ilyen — PONTIAC-ot akartam” — mondják boldogan New Yorkban mindazon magyarok, akik a világ legnagyobb AUTO szalonjában, a DON ALLEN PONTIAC világcégnél 1775 BROADWAY, NEW YORK 19 (General Motors Building) TELEFON: PL 7-7410 megismerték egész AMERIKA legkiválóbb autó-szakemberét» BALOGH S. LÁSZLÓ igazgatót, a MAGYAR autó osztály vezetőjét és itt vettek egy legszebb PONTIAC új, vagy régi kocsit, vagy bármely MAS márkájú “SECOND-HAND” autót, a A LEGKEDVEZŐBB FIZETÉSI FELTÉTEL mellett, teljes garanciával BALOGH S. LÁSZLÓ személye megnyugvást és biztonságot jelent minden MAGYAR autós számára, hiszen NEM ok nélkül lett köztudomású, hogy: ! Autós jelszó: Balogh S. László !