Az Ember, 1962 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1962-05-05 / 18. szám

1962 Május 5 3. oldal Schön féld főrabbi és Révész Mirjamka csodálatos szivoperációja a Televízión A szívműtét 3 fázisának vázlata: 1) Mellkas megnyitás, 2) Szív-feltárás. 3) Szív-kiemelés Emlékezetes marad AZ EMBER olvasói számára az a két szívmű­tét, amelynek minden fázisáról beszámoltunk. Az első volt a kis Révész Mir­­jam-é, aki Israétből jött el Ca­­nadáha egy életmentő szívműtét elvégzésére. Révész Mirjám Az angyali szépségű Mirjámka szülei a Minneapolis-i Lillehei professzorban bíztak, vele akar­ták a műtétet elvégeztetni, de a klinika által kért horribilis költségek elérhetet­lenné tették álmuk beteljese­dését. i E gyötrő helyzetben jött át To­­ronto-ból a kis Mirjámka édes­apja: Révész Mihály és “majd a Kiár elintézi” szállóige alapján felkereste szerkesztőségünket, A többire már emlékeznek olva­sóink . . . AZ EMBER-ben megjelent fel­hívásra megmozdult Toronto népe és dr. Klein Ernő főrabbi veze­tésével és lelkes munkásságával rövidesen együtt volt a kívánt összeg és Lillehei professzor hí­res klinikáján megtörtént az ú. a. ‘ “OPEN - HEART” szívműtét a legteljesebb sikerrel. Schönfeld főrabbi A második súlyos szívműtétről Schönfeld Lázár főrabbi komor esetében számoltunk be olvasó­inknak. A 80 éven felüli főrabbi séta közben összeesett és a Malmon­­ides kórházban , csaknem teljes “szív-block”-ot állapítottak meg nála. Véletlenül ugyanezen kórházban végezte kísérleteit dr. Kantoro­­vltz szívsebész egy “PACE­MAKER” nevű készülékkel, amely a kimerült állapotban levő' szívizomnak új ütemet ad és —így hozza vissza az - - - Életet. Beszámoltunk a teljes sikerű műtétről, amelyet a nmlt évi Chanuka ünnepén végzett Prof. Kantorowitz a magyar zsidóság főpapján .és .olvasóink a világ minden részén könnyezve olvas­ták, hogy a műtéti bealtatás előtt miként énekelte Schönfeld Lázár fennhangon a Chanuka évezredes dalát és miként csatlakozott a megható jelenethez áhítattal az egész orvosi kar - - - az operáló professzorral együtt ..._______ Televízió A két izgalmas műtét lefolyá­sáról természetesen részletes le­írást nem tudtunk adni, de ez nem is volt a feladatunk. Az elmúlt héten azonban a TV 4-es Channel sok tízmilliós hall­gatósága előtt 1 elvégezték pontosan ugyanazt a két szívműtétet, amely olyan izgalomban tartott he­teken át mindannyiunkat. Eddig soha nem látott közvet­lenséggel vitték be a felvevő gé­pet a különböző műtőkbe, sze­münk előtt nyitották meg a mell­kast, tárták fel a megfagvasz­­tott szivet, végezték el a szüksé­ges korrekciót és keltették ismét életre a legcsodálatosabb valamit, amelynek neve - - - SZÍV , . Sehőnfeld főrabbi szívverése Számunkra a legérdekesebb az a véletlen volt, hogy a Minnea" polis-i klinikán a Sehőnfeld főrabbin végzett műtétet ugyanaz a Lillehei tanár mutatta be, aki a kis Mirjám szivét operálta! A magyar zsidóság főpapját megmentő műtéti eljárás láttára ellenállhatatlan vágyat éreztünk, hogy érdeklődjünk Sehőnfeld fő­rabbi úr jelenlegi állapota iránt. Felhívtuk telefonon és főszer­kesztőnk kérésére Sehőnfeld Lá­zár egy mindig készenlétben tar­tott egyszerű transistor-os rádiót illesztett a baloldali hasizomba varrt PACE-MAKER elem dobo­zához és mi, a szerkesztőség tag­jai is boldogan hallgattuk telefonon át az erős és ritmusos per­cenkénti 70-es sziVdobbanást. Az orvostudomány modern cso­dája tehát megtartotta az egész emberiség számára - - - Schőn­­feld Lázárt . . .! A kis Révész Mirjámka szív­működését nem tudtuk telefon út­ján ellenőrizni, <le hallomásból tudjuk, milyen sugárzóan szép és makkegészséges leányzóvá fejlő­dött az orvostudomány élő - - - csodájaként . , . Kenedi Miklós Jack & Company 171 East 86 Street. N.yTc. PHONE: SA 2-4609 Formai Wear. Smokingok köl- i csönzése minden alkalomra. — Nálunk minden termetre talál elegáns S M O K I N G O T teljes felszereléssel Jutányos árak! ^Z<SmB£R The Man, American-Hungarlaa Independent Weekly Pub^thed by Th« Man Publishing Co., Inc. Editor-ln-Chief: Dr. Zoltán Klar fönerkesztt General Counsel: Adler & Adler, jogOgy tanácsadó, 1775 B'dway - Tel.: CI 7-2545 Editorial and Publishing Office — Szerkesitó lég át kiadóhivatal: 100 West 80th Street, New York 24, N.Y., USA. Telephone: SDsquehanna 7-7771 /early Subscription $12.50; Single Copy 25 cts. Published every Saturday Reetnered .as second class matter August 4, 1952, at the post office at New York under the act of March 3, 1879. Second class postage paid et the Main Pott Office 8th Avenue Bet,: 32-33rd Street, New York City. Vol.: XXXVI. — New York, N. Y. No. 18 — 1962 május 5 I Camp Big Indian S A gyönyörű CATSKILL HEGYEKBEN, 120 mile-ra • New Yorktól. Speciális program fiúk és leányok részére 6-14 éves korig. • Lovaglás — Úszás — Kirándulás — Tábortűz — ; Súlyemelés — Nyelvoktatás — Engedéllyel bíró tanár ; felügyelete alatt — kitűnő' ellátás — Modern kabinok — Szülök részére külön szálloda, mérsékelt árak S A remek konyhát Mrs. MARY CASIMIR személyesen vezeti • TELJES 8 HÉT $495.— (Minden más kiadást beleértve (orvos, biztosítás, szállítás, mosás) Minden információt megad a Camp vezetője: Mrs. IJIIiaii Ákos, manager • Tel.: UN 6-3461 (hívja collect) Cím: : 530 45th St. Union City, JVem Jersey gnimmmimmmiiiiimmmmimiimiiiiiiimmiimMiiiiimiiiiiimmiimi’á: | CASIMIR ’S LODGE I BIG INDIAN, N. Y. Tel: Pine Hill 2401 = Magyar-Amerika legpatinásabb hírű üdülője — Úszómedence — Bár — Zene — Tánc § ízletes magyar konyha. Magyaros vendéglátás = NYITVA EGÉSZ ÉVBEN | E New York-i rezerválás és információért HÍVJA COLLECT: = 5 UN 6-3461 (Union City, New Jersey) számot! iuimimmmiiiimimHiimtumittuimiuiHinimmmiHiimiiiiiMmiiiiiiiiiT A WORLD FEDERATION megválasztotta a KOORDINÁCIÓS C0MITTEE tagjait Beszámoltunk már, hogv az UH JA megválasztotta a magyar zsidó EGYSÉGFRONT alapját képező KOORDINÁ­CIÓS BIZOTTSAG-át. Most közölhetjük, hogy a Magyar Zsidók Világszövetsége is összeállította e COMMITTEE-t, amelynek tagjai a követ­kezők lettek: NÁNASI Miklós, az Amerikai Tagozat elnöke, valamint Dr. FARKAS Ervin főtitkár hivatalból tagok. SUNSHINE Oszkár, a Board elnöke DUSCHINSZKY Jenő főrabbi, ii. v. alelnök SPEED Ibolya, a Női Tagozat elnöke FETTMAN József, a Pénzügyi Bizottság elnöke Dr. KARDOS László, a Szervező Bizottság elnöke Póttagok lettek: , FORBATH Béla és FOGEL Tibor A két egyesület kiküldöttei az első ülést április 30-án tartották és ezzel elindult a magyar zsidóság történelmének egy UJ fejezete, a világ minden részén szétszórtan élő magyar zsidóság iidvére! United Hungarian Jews of America HOTEL MILBURN 242 W. 76th St., New York 23 Tel.: TR 3 5556 Az United Hungarian Jews of Amerika kebelében működő NYÍRVIDÉKI KÖR most, --.Szombaton ...MŰSOROS ESTET rendez a Milburn Hotel UHJx termében. — örömteljes esemény lesz a Nyír­vidéki Kör szombati műsoros est­je. Hosszú csend után ismét ak­cióba lépett a nyírvidéki csoport és valószínűleg éppen ezért oly nagy az érdeklődés. A rendezőség közkívánatra nyír­egyházi földijét, az israeli REN­DEL Bertát kérte fel, hogy a műsorban fellépjen. Ez az egész világon egyedülálló kántornő hé­ber, magyar és jiclis dalokkal fog­ja szórakoztatni a megjelent kö­zönséget. A műsor második felében egy nagysikerű, új, israeli film ke­rül bemutatásra. Az óriási érdeklődésre való te­kintettel a rendezőség felhívja a figyelmet arra, hogy az előadás pontosan 9 órakor kezdődik. A belépődíj 2 dollár. Kávé és süte­mény az árban bennfoglal tátik. i . SZABÓ SÁNDOR adja elő Márai “HALOTTI BESZÉ0É”-t a “Modern Magyar Költők” c. legújabb ADY-lemezen (Babits. Kosztolányi, József Attila, Illyés, Kassák, Sárközi, Szabó Lőrinc stb. versei SZABÓ SÁNDOR és KEMÉNY GIZI előadásában) ÁRA $4.98 (plusz 25 cent postára) ADY RECORDS, P. O. BOX 1005, WASHINGTON 13. D. C. (előre kiegyenlítve, vagy C.O.D.) vagy: COSMOS BOOK SHOP 1592 SECOND AVENUE, NEW YORK CITY NYÁRON jó a NYITOTT AUTO TÉLEN jó a CSUKOTT AUTO De télen-nyáron EGYFORMÁN jó DOI% ÁLLEN és BALOGH LÁSZLÓ A világ legnagyobb AUTO szalonjában ugyanis a DON ALLEN PONTIAC világcégnél 1775 BROADWAY, NEW YORK 19 (General Motors Building) Telefon: PL 7-7410, a Broadway és 58 utcánál BALOGH S. LÁSZLÓ egész Amerika leghíresebb AUTO szakembere a cég igazgatója megoldja MINDEN autoproblémáját és bemutatja a világ összes márkájú “SECOND HAND” kocsiját is, garanciával ! Autós jelszó: Balogh S. László !

Next

/
Thumbnails
Contents