Az Ember, 1961 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1961-12-09 / 49. szám

/ 1961 December 9 Beregi Oszkár, a Hollywoodon élő, pátriárkái korú, nagy magyar színművész bűbájos levélben közli velünk, hogy felgyógyult súlyos betegségéből. Nem vagyunk grafológusok, de írásának erőteljes kéz­vonásaiból arra következtetünk, hogy visszanyerte örökifjú frissessé­gét és lendületét, nem is szólva egészséges, üde humoráról, mely át­szövi levelét. Most is büszkén nézi ágról szakadt, magyar emigráns mivoltát, a sorsot, melyet maga választott, semmint hogy a kommu­nista rémuralom kirakati díszéül adja oda páratlan művészetét. Pe­dig az idegenbe került magyar színművésznek, aki nem játszhat édes anyanyelvén, a legtöbb esetben nincs módjában úgy érvényesülnie, mint otthon. Kevesen hoztak nagyobb áldozatot, mint Beregi Oszkár, amikor nem volt hajlandó a kommunisták alatt játszani . . . Darvas Lili is sokáig nem tudott olyan sztár-pozicióba jutni Amerikában, mint amilyent nagy és nagyszerű művészetével Magyarországon elért. A New York-i Broadwayn sokáig csak nagyobb mellékszerepekben ju­tott szóhoz, míg végre legutóbb az egymásután több mint 300-szor színrekerült és dr. Sigmund Freud életét tárgyaló “A Far Country” drámában kapott nagyobb szerepet. Most pedig elsőrangú sztár-szerep­hez jut “Az első szerelem” című drámában, amelynek december 18-án lesz a bemutatója a Broadwayn. A darabban Elizabeth Bergernek, ä bécsi zsidólányból lett német-angol világsztárnak kellett volna 13 év után újból fellépnie a Broadwayn. A próbabemutató múlt héten folyt le Philadelphiában óriási sikerrel, de Elizabeth Bergner tudvalévőén oly törékeny fizikumú és betegeskedő, hogy erőit túlságosan igénybe­veszi a szerep, melyben öt perc kivételével mindvégig a színpadon kel­lett lennie. Megbetegedett s erre előbb Ingrid Bergmannt akarták fel­kérni a szerepre, aki azonban más irányú elfoglaltsága miatt nem vállalhatta. így csak egy nagy drámai művésznőt találhattak még, aki kellő művészi rátermettséggel bír, hogy Bergnerrel egyenértékű mű­vészi képességeivel átvehesse a szerepet: Darvas Lilit. December 18-án Darvas Lilynek sok magyar tisztelője is ott lesz a nagy Broadway­premieren, hogy tanúja legyen a sikernek, amely végre teljesen hozzá • méltó, vezető szerepben avatja Broadway sztárrá . . . Kónya Sándor, a meteorszerű karriert befutott fiatal emigráns magyar operatenor két hét előtti new yorki bemutatkozása oly nagy sikerrel járt, hogy a Metropolitan Wagner Lohengrinje után most Puccini “A Nyugat! leánya” című operájában léptette fel. Ezúttal is igen kedvező fogad­tatásra talált, a new yorki nagy lapok zenekritikusai elragadtatással írnak fenomenális hangjáról és énekművészetéről, melynek skálája a komor Wagner operáktól a napsugaras, melódiadús, modern olasz zeneszerzőkig terjed . . . * * * Schenkelbach “Fiin”, a volt híres pesti zenekar vezető és nagy­­tehetségű zeneszerző Chiléből New Yorkba költözik. Sok jó barátja és régi tisztelője előre örül, hogy ismét élvezhetik majd nagyszerű, "inűvé:-ii játékát ... Az amerikai jazzmuzsikusok nagy magazinja, a Down Beat” teljes egyoldalas cikket írt “Focus on Tommy Víg” címen és elragadtatással méltatja Vig Tommy az 1956-ban kijött jazzdobos-fenomén művészetét. Zenei szerzeményeivel is a legna­gyobb elismerés hangján foglalkozik és általunk az 1957-es Ember Bálon Amerikában először felléptetett Vig Tommyról megállapítja, hogy “mint muzsikus és zeneszerző egyaránt új utakon jár és nagy mű­vészi meglepetések ígéretét hordja magában” . . . * * * Charles Z. Mihályit, a glenfieldi híres régipénzgyüjtő numizmati­­kust újabb kitüntetés érte. Az Empire State Numismatic Assn.-nak Syracusen (N. Y.) rendezett kiállításán a nagydíjat nyerte el az általa kiállított régi erdélyi pénzérmek sorozatával. Az elnökség me­leg ünnepléssel adta -át a díjat a régi érdemes amerikai magyar­nak . • • Nemrég méltattuk e helyütt Várady Andrásnak, a miami-i magyarság régi kiválóságának legújabb könyvét, amely “The New Humanitarian Civilization” címmel jelent meg és mély igazságú el­gondolásokat tartalmaz a népek és emberek testvériségéről, mint az emberiség boldogabb jövője egyetlen útjáról. A lelkes humanitárius szellemben írt könyvet Váradi elküliflötte a Library of Congress könyvtárnak is, amelynek részéről Louis Untermeyer, irodalmi con­sultant meleghangú levélben mondott köszönetét. Untermeyer a le­vélben többi közt ezt írja: “A közeljövőben egy kulturelőadás soro­zatra Indiába utazok és a könyvet magammal viszem, mint filozó­fiai útmutatást a népek között színre, fajra, nemzetiségre való te­kintet nélkül oly szükséges jobb megértés érdekében.” Kevés ma­gyar származású írót ért ily megtiszteltetés Amerikában és nagyon örvendetes, hogy Mr. Untermeyer, mint (Amerika szellemi követe az egyébként bölcsészekben bővelkedő Indiában egy magyar humanista filozófus könyve alapján fogja hirdetni az emberiség boldogulásá­nak új tanait . . . Csorba Mikita István volt 1945-ös kisgazda kép­viselő az emigrációból visszatért Magyarországra. A 40-es évek vé­­• gén Kanadában tanulmányt adott ki, amelyben élesen bírálta a ma­gyarországi kommunista kormány földpolitikáját . . . NEW YORKBAN és VIDÉKEN méltányos árért vállalom lakások Festési és Javítási munkálatait, úgy belsőt, mint külsőt, kívánság szerint a LEG­MODERNEBB SZÍNEKKEL. — Költségvetést díjtalanul adokl Papp Lás&tó 1494 CROTONA P. E. BRONX 60, N. Y. DA 3-3313 7. oldal A “BUDAPEST”-ben úgy ehet, mint Budapesten! A “BUDAPEST”-ben úgy érzi magát, mint Budapesten! Budapest RESTAURANT és Cocktail Luncheon Legízletesebb ebédek, vacsorák! Importált borok és belföldi ITALOK nagy választéka. — Business Men’s Luncheon — Herskowitz Kálmán személyes és figyelmes irányítása mellett 1481 SECOND AVENUE (A 77th Street sarkán) AsztaJrezerválás: RH 4-9169 Kitűnő magyar konyha — Mér­sékelt árak — Hangulatos buda­pesti cigányzenekar GYPSY CARAVAN Vacsorázzon kitünően, remek cigányzene mellett — Nálunk nincs semmi extra költség! Axim József magyar cigányzenekara 1544 - 2nd A VE. A 80 és 81-ik utcák között . Nemes Emil és Dankó Anna tulajdonosok Tel.: RE 4-9448 MAYOR'S RESTAURANT a legjobb MAGYAR vendéglő a West Side-ont CLIFTON HOTEL 127 W. 79th ST. ~ NEW YORK CITY TRafalgar 4-4525 \ V0R0S BÉLA SZOBAFESTŐ telefonja: TE 1-6117 PAPRIKA Magyar Restaurant - Espresso 1529 YORK AVENUE (a 81-ik utca sarkán) NEW YORK 21. N. Y. — Telefon: RH 4-9227 7 tojásos teljes DINNER $2.30 és feljebb! Nyitva — HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL — naponta d. u. 4-től 12-ig. Szombat és vasárnap déli 12-től éjfélig •AIR CONDITIONED! Magyaros szeretettel várja: HORVÁTH GYULA tulajdonoa IGAZI PESTI ESPRESSO A: HUNGARIAN RANDEVÚ BROADWAY 2262 sz., a 81-ik utcánáL Kávékülönlegességek, Teák, Csokoládék, Gesztenyepüré, Dobos­torta, Rétesek — LEGJOBB PALACSINTA A VAROSBAN! Nyitva: Naponta déli 12-től éjjel 2-ig. Szombaton hajnali 4-igI MINDEN NAP NYITVA! TELEFON: TR 4-9444 GÁRDOS ELLA tulajdonos AZ IGAZI BUDAPESTI STILUSU ESPRESSO MEGNYÍLT ahol minden órában friss rétes készül és a házi cukrászat reme­keit, valamint igazi pesti espresso kávét szolgálnak fel kedves vendégeinknek a legszolidabb áron HUNGARIAN PASTRY SHOP 1030 Amsterdam Ave. la 110 és 111 utcák közti New York, N. Y. Tel.: UNiversíty 4-9484 SCHAUER & WEBER New York vezető SPECIALISTÁI német hentesárukban Főüzlet: 1562 2nd AVENUE, Manhattan Fiókok: 28-28 Stein way St., Astoria; 56-54 Myrtle Ave., Ridgewood; 310 Front Street, Hempstead; 41-06 Main Street, Flushing; 82-10 37th Avenue, Jackson Heights Pazar választék magyaros kolbász árukban Remek felvágott különlegességek! MAGYAR módon készített szalámik! Cervelat, Tea virslik. Füstölt hús különlegességek! Sonkák! Land jaeger! Hatalmas választék a legkitűnőbb húsárukban CSIRKE és KACSA árnk hatalmas választékban A 2nd Avenue-i főüzletünk managere: Mr. RICHARD a legna­gyobb figyelemmel áll magyar vásárlóink rendelkezésére IKKA RENDELÉSEKET KIZÁRÓLAG KANADAI ÜGYFELEINK RÉSZÉRE TOVÁBBÍTUNK! & : Ji A ■ rendelők fi;-.veiméi,-.-.! ^elhívjuk kedves ügyfeleink,.figyelmét arra, hogy IKKA rendeléseiket kizárólag csak vlvan üelV-n adják fel, amelyek az I J> K A átípl, kibocsátott megbíz, jkvellel rendelkeznek! ALAPIT TA 1UI-BBN £ 1 ALEX A. KELEN LIMITEDÉ SS 1467 MANSFIELD ST. MONTREAL 2, QUE. TeL VI 2-9S48 =2 = KANADAI IKKA FŐKÉPVISELET = TUZEZ csomagok pénzkOldések gyógyszerek fordítósok hitelesítések. FELEN TRAVEL SERVICE 1467 MANSFIELD ST. MONTREAL 2, QUE. Tel. VI. 2-9548 Magyar; csehszlovák, remáa látogatási engedélyek aoronklvUU intézése. Repülőgép és hajójegyek a világ minden részébe. Hotelfoglalás, útlevelek beszerzése. Minden utazási agyben részletes, pontos felvllágoslt&s T

Next

/
Thumbnails
Contents