Az Ember, 1960 (35. évfolyam, 1-50. szám)
1960-01-30 / 5. szám
1960. január 30 2. oldal Megkezdődik a nyilasok hatósági felszámolása (Folytatás az első oldalról) zileg szervezkedett nyílt neo-náci-fascista antiszemita világösszeesküvés 1 első, nagyobbarányú jelentkezéséről. A világsajtó tele van a hitleri barbarizmus e megdöbbentő újbóli élet jeladásairól szóló, fáidat más, tragikus hírekkel, s nemcsak a zsidóság, de MINDEN IGAZ EMBER, felekezeti különbség j nélkül feszült izgalomban várja hogy ezúttal ne engedjék kicsírázni, nagyranőni a pokoli fertőzetet. Mind többen látják úgy1, hogy miként a kom- j niunista pestis elleni világharc vezetése méltán j van Amerika kezében, úgy a másik dögvész újra felbukkanó erkölcsi járvány-csírái elfojtására is \ az Egyesült Államokat, a világ e leghatalmasabb szabad országát, az emberi szabadság és egyen- j lőség eszméinek legnemesebb képviselőjét illeti meg a vezetés. Megerősít bennünket ebben annak tudata, hogy itt NEW YORKBAN az illetékesek TELJED j odaadással veszik fel a harcot és el vannak szán- j va, hogy ELTAPOSSÁK a náci-kolerát terjesztő gócokat. A kezdetben főleg csak a tettesek ártalmatlanná tételére irányuló akció, UJ, szélesebb me- J derbe terelődött. RADIKÁLISABB ALAPOKRA helyeződött! Ez HÁROM tényező céltudatos, har- ! monikus egymásra-találkozásának eredménye: 1. Az AMERICAN JEWISH COMMITTEE szinte történelmi hivatástudattal ismerte fel a reá ez ügyben háramló hatalmas szerep jelentőségét és teljes energiával és ihlettel szenteli magát a nagy feladatnak, AZ EMBER szerkesztőjétől kapott meggyőző adatok és felvilágosítások tömege alapján. 2. AZ EMBER SZERKESZTŐJE éveken át, szembenézve minden nehézséggel, gáncsvetéssel, megíélemlíthetetleniil irtotta a gazt. Egyedül, egymagában rendületlenül küzdött a nyilas antiszemiták AMERIKAI-MAGYAR honfoglalása ellen és leleplezte az amerikai antiszemita zug-lapokkal és uszít ókkal való bensőséges kacsolataikat, kooperációjukat, valamint suttogó propagandájukat, amelynek révén mind szélesebb amerikai köröket is igyekeznek megfertőzni, behálózni. Az átütő bizonyítékok olyan sokaságát gyűjtötte öszsze ellenük, amely a legtökéletesebb kész adattárnak bizonyult az American Jewish Committee számára, és 3. ROBERT F. WAGNER polgármester lelkes törekvései számára, amelyekkel el van tökélve, hogy New Yorkot, a világnak ezt a legtöbb nemzetiségű városát nem engedi bomlasztó uszítások színhelyévé válni hanem mindent elkövet, hogy a világ e legnagyobb metropolisa a felekezetek és nemzetiségi csoportok békés, áldásos együttélésének minta-városa, a demokrácia büszke fellegvára maradjon. Mint múlt számunkban megírtuk, WAGNER polgármester, amint megkapta és áttanulmányozta Dr. KLAR Zoltán főszerkesztőnknek a nyilas antiszemiták newyorki sátáni üzelmeiről szóló, nagv elaborátumát, azonnal összehívatta az általa alapított ENTERGROUP RELATIONS COMMISSIONS a feladatok részletes kidolgozására, A félnapot igénybe vevő ankét hétfőn, január 18- án folyt le a társadalmi és felekezeti szervek képviselőinek jelenlétében. Személyi meghívót csupán Dr. KLÁR Zoltán főszerkesztőnk kapott, aki a január 11-i első városházi összejövetelen hatalmas drámai beszédével és a polgármesternek átadott memorandumával irányt szabott a teendők, az alapos rendcsinálás számára. Az ankét rövidesen több bizottságra oszlott, s a legszűkebb főbizottságban, amelynek WAGNER polgármester és KENNEDY rendőr-com* missioner, a katolikus és protestáns egyházak és a newyorki nemzetiségi csoportok egy-egy képviselőjén kívül csak Dr. John SLAWSON, »2 American Jewish Committee ügyvezető alelnöke és Dr. KLÁR Zoltán, AZ EMBER főszerkesztője, SZERÉNYI Simon, AZ EMBER főmunkatársa kíséretében, volt a tagja, megkezdődtek az érdemleges tanácskozások, megbeszélések. Dr Slawson felszólalása A megjelent szervezeti képviselők egyenként kifejtették a cselekvés szükségét támogató álláspontjukat. Különösen figyelmet keltett dr. Slawson felszólalása, melyben rámutatott arra, hogy az American Jewish Committee vezetőinek Crewe nyugat-német nagykövettel folytatott tárgyalásai és a vele együtt tartott sajtókonferencia a hiteles adatok meggyőző erejével fel, hogy a különböző országokban egymást követő gyalázatos antiszemita cselekmények egy szerteágazó nemzetközi neonáci összeesküvés bizonyságai, s hogy az összeesküvés egyik főközpontja Nyugat-Németországban van. — Cselekedni kell az egész vo! nalon, — mondotta, elérkezett er re a végső pillanat, amikor felelősségünk tudatában egyikünk sem maradhat tovább tétlen! Általános nagy érdeklődés fordult dr. Ivlár Zoltán beszéde felé, akinek a polgármesterhez intézett memoranduma vezetett az ankét összehívására. Dr. KLÁR megkezdi iránytmutató nagy beszédét — Első szavam, — mondotta, — a polgármester úr iránti köszöneté, és gázkamrái példáján aki lehetővé tette, hogy e tiszteletreméltó gyülekezetben előadjam felfogásomat. Ismerem önöket, de úgy érzem, nekem be kell mutatkoznom. Egy életet töltöttem el a nári-l'asizmus és a kommunizmus «■Honi kemény harcban, egy országban, amely már földrajzi fekvésénél fogva sem kerülhette el, hogy mindkét szörny-irányzat át ne gázoljon rajta. — A horogkereszt és a sarlókalapács egyaránt gyűlöletes volt számomra, hiszen demokrata és HUMANISTA világnézetemhez az a szellem állt mindig legközelebb, amelynek a szabad AMERIKA a legdicsőbb képviselője. Nem elég eltüntetni az első kiütést! — POLITIKUS és ÚJSÁGÍRÓ mellett hivatásos ORVOS is vagyok és ezért a szvasztikák temp lomokra mázolását és a temetődúlásokat csak úgy tekintem, mint egy régóta lappangó szörnyű kornak a felszínen való jelentkezését, a kórnak pontosan azt a stádiumát,! amikor a bőrön először jelenik meg egy vörös petty, az első tífusz kiütés. — Engem ez a fejlemény NEM lepett meg. Régóta tudtam, láttam a szimptómákat és vártam a kiütéseket. Harsányan FIGYELMEZTETTEM is lapomban, hogy a betegség fennáll, rámutattam jeleire és SOKAN nem akartak tudomást venni róla. Még a nemzetiségi körökben sem, amelyek közül nem mindenki tanult a múltból és még ma is CSAK AKKOR vesznek tudomást a tűzveszélyről, amikor már ég a ház. — Eddig önök SE.M igen vettek tudomást róla. De mi a saját b ő r ii n k ö n, a nácik és nyila-, eok HALÁLTÁBORAI, pogromjai! tanultuk meg, hogy az emberi jogok elleni fenevadi irányzatokat addig kell eltaposni, amig fáik nem kezdenek az égig nőni, mindnyájunk fölé hatalmasodni, hogy a poklok minden gyalázatát hozzák a kultúremberiségre! — NEM elég a piros pettyet eltávolítani, néni elég elfogni a horogkereszt-mázolókat, temető-gyalázókat: KI KELI, VÁGNI a betegség GYÖKERÉT, a kór gócát, lehetetlenné kell tenni a betegségnek az egész szervezetben való elhatalmasodását, az emberi kultúra e RÁKFENÉJÉNEK új kitenyésztését ! Magyarországon is így kezdődött! — Milyen halálosan komoly ez a veszély, felmutatom itt Magyarországon megjelent lapom, a TÁRSADALMUNK egyik, 1938. SZEPTEMBERI példányát, amely Nógrádbercell kis magyarországi város zsidó templomát ábrázolja 1938-ból, horogkeresztekkel telerajzolt falaival. * Mindenki feszült figyelemmel nézte a felmutatott régi újságot a képpel és a hozzá írt cikkel. — Ez volt az ELSŐ, ilyen meg. gyalázott zsidótemplom Magyarországon és a cikkben figyelmeztettem úgy a kormányt, mint a zsidóságot a legszörnyűbb TRAGÉDIA közelgő veszélyére, de legjobb barátaim is ELBAGATELLIZÁLTAK, lekicsinyelték az ügyet és aggályaimat... Mi lett a vége? Nógrádbercell 3000 főnyi I zsidósága a német gázkamrákban fejezte be életét, kivéve azokat, akiket a nyilas terroristák már OTTHON megöltek! — Uraim, ez TÖRTÉNELMI intője!! Nem szabad, hogy a szvastikák, amelyeket a KÖLNI ZSINAGÓGA és a NEWYORKI TEMPLE E.MANU-EL falára festettek, új Auschwitzok lehetőségének illúziójára bátorítsák fel az antiszemitizmus telhetetlen bestiáit és azokat a megtévesztett fiatalokat, akiket megrontottak olyan öregek, kiknek nem volt elég Hitlernek és Quislingjeinek sokmilliós zsidó irtása! — Intőjelnek mutatom fel ezt; a képet! Azért vagyok itt, hogy! felvilágosítsam önöket, hogy a kölni zsinagógára és a Temple Emanu-Elrc mázolt szvasztika — HADÜZENET! A barbarizmus legsötétebb fenevadjainak, a legállatibb emberi ösztönöknek hadüzenete Istennek az emberrel való szándékai, minden vallási erkölcs és általános emberi tisztesség-elvek ellen és nincs idő tétlenül várni, amíg nya-FARKAS FERENC — Egy másik, szintén Száladtól előléptetett tábornok, kisbarnaki FARKAS Ferenc, aki Sopr.on-Kőhidán, ahol a nyilasok MINDSZENTY-t tartották börtönben, volt a hírhedt katonai vésztörvényszék bírája és aki az emigrációban Altötting németországi városkában a puccsista Szálasi “törvényes” jogutódjának, államfőnek kiáltatta ki magát. Még ősszel érkezett ide és hír szerint még most: is az U SA teriiíetóft tartózkodik! kunkra nő a vész és már KÉSŐ LEHET! Marschalkó magyarul és angolul Amerikában — Szeretnék önök előtt minden; szörnyű adatot feltárni, de nem futná az időből. íme itt van EGY | ANGOL NYELVŰ könyv, amely most az ANTISZEMITA INTERNATIONALE-nak valóságos bibliája. Pogromokra uszít a zsidóság j ellen a leggonoszabb rágalmak olyan halmazával, amelyhez képest a “CTON BÖLCSEI” és más hírhedt antiszemita kiadványok teljesen eltörpülnek. — Magyar nyilas emigráns író, MARSCHALKÓ Lajos angolra fordított müve ez a könyv, amelyet az egész világon és itt Amerikában is terjesztenek minden eszközzel! Ennél förtelmesebb, aljasabb uszító könyv még nem látott napvilágot, a Hitler alattiakat is beleértve! — Ugyanez a Marschalkó, cikkeket ír a lehírhedtebb angolnyelvű amerikai antiszemita szennylapba. Az 50-es évek elején be akarta magát csempészni Amerikába, de a bevándorlási hatóságok nemrég hetekig itt tartózkodott az USA-ban és egész sor városban ünnepeltette magát a bevándorolt nyilasokkal, főként egykori katonatisztekkel, akik számára Magyar Harcosok Bajtársi Közössége címen szervezetet is létesített. — New Yorkban nem múlasztotta el meglátogatni a nyilas antiszemita lap szerkesztőségét sem és hosszú interjút adott a lapnak. “Hadak Utján” című németországi lapjának Marschalkó a főmunkatársa, sőt Zákó aláírásával jelzett cikkek is Marschalkó nyilas stílusára hasonlítanak... A lap többi közt a sorok közti ANTISZEMITA TENDENCIÁRA gyanús cikkeket közöl és dicsőíti MÁLNÁSI Ödönt, Szálasi volt főideológusát, akit az amerikai hatóságok nyilas mentalitása miatt visszadeportáltak Bécsbe! — Kérdem önöktől, csodálni való-e, ha az itteni magyar nácik, akiknek oly bőséges alkalmuk van amerikaiakat beszéd útján fertőzni, — s ők élnek is az alkalommal! — vérszemet kapnak és sajtójuk állandóan nyíltan uszít a zsidóság ellen? ! — Mi várhatunk, ha Zákót, Farkast, ezeket a megrögzött nyilasokat, háborús és emberiség elleni bűnösöket beengedjük ide? Ezzel ALKALMAT ADUNK, hogy az itteni magyarok közt a NYILA3 téveszméket terjesszék és AKARATLANUL is hátráltatjuk, hogy ezek amerikai demokratákká nevelődhessenek! A csodálkozás moraja vonult végig a hallgatóságon és csak növekedett, amikor dr. Kiár Zoltán felmutatta a newyorki nyilas lap egy példányát. A newyorki NYILAS-LAP új vérvádja értesültek pogromista írásairól és visszaküldték Németországba, abol most a MAGYAR NYILAS j központ legvéresebb szájú tollfor-; gatója. Többi közt a newyorki nyilas szennylap- ! nak számos cikkét és vezércikkét írja, ekként csempészve be az USA-ba gaz, gyilkos tanait, ha már önmagát nem sikerült becsempésznie! Dr. Kiár itt a hallgatóknak feszült figyelme között mutatta be! Marschalkó angolnyelvü könyvét és az angolnyelvű zsidóellenes uszító újságot. A megjelent egy házi és világi kiválóságok között nagy mozgás támadt és döbbent izgalommal, többen fejcsóválva tekintettek egymásra... Zákó körúfja USA-ban — Németországból egy tábornok, ZÁKÓ András, akit HITLER Quislingje, a puccsal hatalomra jutott SZÁLASI léptetett elő,1 — Itt van ez az újság, amely minden alkalmat megragad, hog uszítson a zsidóság, egyebek közt az amerikai zsidók ellen is, akikről azt hazudta, hogy az 1956-os magyar forradalom után Ők tartották vissza EISENHOWER elnököt, hogy fegyverrel menjen a magyar forradalom megsegítésére. Ez a lap az antiszemita uszításból él. Még most, a templom- és temetőnieggyalázások után is ezt teszi, fokozott buzgalommal! A legutóbbi számban Bemard BARUCH-nak, a zsidóknak és cionistáknak a kommunistákkal való együftemlítésével hazug, aljas új vérvádat emel, hogy a köztudomás szerbit üldözési mániában szenvedett, elmebajos és a kórházban öngyilkossá lett Forrestal egykori hadügyminisztert meggyilkolták, s kidobták az ablakon! A hallgatóság izgalma, még inkább fokozódott, amikor dr,. Kiár Zoltán Lévai Jenő közismert Fekete könyvéből mutatott be fotókópiákat. S0M0DI - KLASZEK — íme itt van egy cikk, amelyet ennek a nyilas HECCLAPNAK szerkesztője, SOMODI-KLASZEK István 1944-ben, a legvészesebb pogromista időkben Budapesten, mint prominens nyilas szerkesztő írt a HARC című lapban, amely antiszemita elvetemültségben Julius STREICHER, hírhedt “STÜRMER”-jét is felülmúlta! Ebben az AMERIKAI repülőket, akik gyakran kényszerleszállást voltak kénytelenek végezni, LÉGI TERRORISTÁKNAK nevezte és uszított ellenük! — És itt van egy kép egy újságcikkel. A cikket Somodi-Klaszek (Folytatás a &-ik oldalon) i-