Az Ember, 1960 (35. évfolyam, 1-50. szám)

1960-06-04 / 23. szám

I960. June 4, ^z€jmber 3. oldal Különös hátterű egyházi vizsgálat Msgr. Marina Gyula newyorki plébános ellen/ Nyilas aknamunka az AMSZ. new yorki elnökének kompromittálására Még alig halkultak el az izgal­mas találgatások két new yorki pap, father dr. Kilián Csaba és father Máriaföldi Lukács, a “Hit Szava” katolikus rádió Programm hitszónokainak New Yorkból való váratlan elhelyezése okairól, máris egy harmadik new yorki egyházi férfiúnak, Msgr. Dr. Marina Gyu­lának, a 82-ik utcai Szent Kereszt görög katolikus templom plébáno­sának ügye kelt széles körben fel­tűnést és tartja izgalomban a kedé­lyeket a new yorki magyarság kö­zött. . Súlyos erkölcsi vád Msgr. dr. Marina Gyula ellen, aki néhány hónap óta az Amerikai Magyar Szövetség keleti /(new yorki) osztályának elnöki tisztét töltötte be, felettes egyházi hatóságának vezetője, Elkó Miklós pitts­­burghi görög katolikus püspök vizsgálatot rendelt el. A ma­­gaskoru egyházi férfiú ellen meglepő' és valószínűtlennek látszó erkölcstelenség! vádak merültek fel olyan forrásból, amelynek a megbízhatósága gondos, tárgyilagos vizsgálatot kíván. Az ügy egyik főszereplője egy ismert D. P. emigráns felesége, aki nemrég a katolikus hitről a görög katolikus hitre tért át és felajánlotta szolgálatait Msgr. Ma­rinának, mint takarítónő. Marina alkalmazta az asszonyt, — akinek nevét az ügy természete miatt, itt nem kívánjuk közölni, — sőt irodai munkák végzésére is igénybe vet­te rendkívül buzgó áldozatkészsé­gét. Valósággal titkárnője lett az agg monsignornak, aki rendkívül megszerette és egyre több admi­nisztratív ügy elintézését bízta rá. Az asszony azonban bepanaszolta a monsignort férjénél, és feljelentést tett a pittsburghi püspökségen, hogy a monsig­­nor fölötte erkölcstelen módon viselkedett vele szemben . . . A püspökség rendeletére Msgr. Marina a vizsgálat tartama alatt nem végezheti egyházi szolgála­tát. — Jogi tanácsokkal dr. Márk Béla new yorki ügyvéd áll mellette. Az egyházközség kebelében öt­tagú békéltető bizottság alakult Korniczky Pál elnökletével, de úgy az asszony, mint férje, akik mind­ketten szélsőjobboldali körökkel va­ló kapcsolataikról ismeretesek, — hajthatatlanok maradtak. Nyilas aknamunka Vannak, akik azt hiszik,-- hogy Msgr. Marina nem tér többé visz­­sza a new yorki egyházközség élé­re, sőt kénytelen lesz lemondani az Amerikai Magyar Szövetség new yorki osztálya elnöki székéről is. Az utóbbi tekintetben tudni kell, hogy Marina, aki régi vágású ha­zafias magyar, de politikailag kö­zéputasnak számít, nem volt ro­konszenves a new yorki nyilas kö­rök előtt, amelyek, mint annak idején megírtuk, 1960-ra a maguk emberét szerették volna behozni a new yorki osztály élére. Az AMSZ. központi igazgatósága tagjainak demokratikus csoportja azonban megütközéssel látta a nyi­lasok törekvését a new yorki osz­tály birtokbavételére s ezért meg­bízták dr. Falussy Alajost, dr. Márk Bélát, Nt. Csordás Gábor ref. es- i perest és a központi igazgatóság más new yorki tagjait, hogy te- 1 remtsenek rendet a new yorki ősz- • tályban. Az ő jelöltjük volt Msgr. Ma­­rína Gyula, akit különbeni felosz- i latás Damokles kardjával mint a ! központ jelöltjét sikerült is meg­választatni. De a nyilasok a köz- | ponti igazgatóságot rágalmazó, vad antiszemita Fáy Zoltán (Gön­dör Ferenc egykori munkatársa, cikkekben rajongó hódolója és spicli-besúgója) bujtogatására nem nyugodtak bele Marina elnökségé­be. És így többek részéről felmerült a gyanú, hogy nyilasok biztatták fel az asszonyt, hogy vállal­jon állást Msgr. Marinánál és igyekezzék magának minél na­gyobb befolyást szerezni nála . . . New yorki nyilas hon­foglalásra készülődnek E feltevések mellett szól, hogy noha Marina a plébánia elhagyása­kor. az AMSZ. new yorki osztá­lyát a politikailag többé-kevésbbé színtelen Ibb® Béla alelnökre bíz­ta, a nyilas körök máris erősen mozgolódnak és gyűléseznek, hogy valamilyen úton olyan embert jut­tassanak az osztály élére, aki ná­­eifikáló céljaiknak megfelel. Fáy Zoltán riadójára a legutóbbi időben számos nyilas jelentkezett felvé­telre és azt remélik, hogy most el­jött az ideje a nyilas honfoglalás­nak a new yorki osztályban, — Nagyban folynak köztük a tanács­kozások és Mikó István jelenlegi alelnököt vagy Vidovics Ferencet, a Magyar Bizottság vezetőségi tagját akarják legközelebb elnö­kül. Kicsoda Mikó és Vidovics? Mrgr. Marina Gyula Mikó Istvánról köztudomású, hogy a new yorki esküdtszék egy sajtóperben nyilasnak bélyegezte meg (s ezért Marinának nem is szabadott volna őt alelnökül elfo­gadnia), a szintén bíróságilag meg­állapított bigamista és okiratha­misító Vidovics elnökké választása pedig kész szatíra volna. Amikor Msgr. Marina ellen mo­rális vád áll fenn, a legnevetsége­sebb’ csúfság volna egy erkölcste­len családi élet miatt jogerősen el­ítélt, kriminális figurát ültetni a helyébe, — nem is szólva arról, hogy Vidovics a pittsburghi ma­gyar nyelvű názi újságban .cikket írt, amelyben Amerika e kitartott-1 ja tapsolt a kommunista hóhérnak és helyeselte a kommunisták által i “idegen hatalom számára való j kémkedésért” halálra ítélt Csór- i noki Viktor felakasztását! Msgr. Marina a Kárpátalján élt I és a második világháború alatt a j hazatért Kárpátalja kormánybizto- j sa volt. Ezért a görög keleti papok közt levő szlávok nem rokonszen- 1 veznek vele és nem lehet jóslá- | sokba bocsátkozni afelől, hogy a | püspökség miként fog végleg dön­teni ügyében. Cselekedjenek a new yorki igazgatók Ha Msgr. Marina elnöksége meg*­­szűnik, a központi igazgatóság de­mokratikus csoportja vezetőinek mindent meg kell tenniök, hogy a new yorki osztály vezetése ne jus­son a nyilasok vagy bábjuk ke­zére, kivált hogy köztudomású, hogy a központi titkár, Bácskai Béla “soft” a nyilasokkal szemben és a new yorki nyilas patkányok lapja Bácskai újbóli megválasztá­sát a maguk nyereségének köny­velte el! Falussy Alajosnak, Márk Bélá­nak és Nt. Csordás Gábornak újra nkcióha kell lépniük, hogy a rep­rezentatív szerepű new yorki osz­tály ne váljék a nyilasok marta­lékává^ Ez nemesák vészesen kom­promittáló volna, az AMSZ.-re, de szerfölött ártana az egész ameri­kai magyarság hírnevének, ame­lyet a magukat becsempészett nyi­las sajtó-paraziták keresztényiden és amerikaintlan rágalmazó mániá­ja és nyilas machinációi amúgy is oly förtelmesen lerontanak. Hazudnak rendületlenül! 'ÄZ&MßEA J\ Toronto-i Márti r ün népéi y olyan keretek közt folyt le, amelyhez hasonlóra még NEM volt példa a canadai magyar zsidóság történe­tében, A világ minden részén szétszórtan élő magyar zsidóság tekintete e napon TORONTO-ra irányult. Az ünnepség így túlnőtt az országos kereten és az egész emigrációs magyar zsidóság történelmi jelentőségű napjává emelkedett, amelyen DIADALMASKODOTT AZ EMBER kemény és kompromissziót nem ismerő politikája a nyilas gyilkosok ellen és amely valósá­gos DIADALÉT volt AZ EMBER főszerkesztője szá­mára. AZ EMBER főszerkesztőjének tiszteletére rende­zett páratlan szépségű BANKETTRŐL, valamint a megrenditően szép TEMPLOMI üNNEPről, — ame­lyen megjelentek a Kormány, a Város, az Egyházak képviselői és amelyen az Emlékbeszédet Dr. KLÁR Zoltán tartotta, — Az Ember legközelebbi számá­ban részletes, fényképes, helyszíni riportban számol be SZÉKELY IMRE, a lap kitűnő torontoi tudósítója. A new yorki nyilas patkányok lapja a legutóbbi számában tudó­sítást közöl az általa propagan­­disztikusan támogatott Magyar Harcosok Bajtársi Közössége new yorki csoportja tisztikarának új­jáalakításáról. Meglepetést keltett az új tisztségviselők között gróf Somssich László, az ismert huma­nista író és katolikus publicista neve; -Mint értesülünk, Somssich sem­miféle tisztséget nem vállalt az MHBK new yorki vagy bármely más csoportjában és neve tudta nélkül került a tisztikar névsorába. * Az MHBK tudvalévőén Zakó An­drás, Szálasi által előléptetett tár homokkal mint vezetővel az élén, nagyrészt az egykori Horthy-had­­sereg azon tisztjeiből áll, akik Hit­lerhez húztak é3 máig sem adták jelét annak, hogy nem állnak töb­bé a német érdekek szolgálatában, német fegyverek segítségével vég­rehajtott 1944 október 15-i puccs alapján. Az MHBK lapjának, a Hadak Ctján-nak a hírhedt szálasista' Marschalkó Lajos a vezércikkíró főmnnkatársa és a lap reklámozza Marschalkónak és Fiala Ferenc­nek Szálasi sajtófőnökének az egy­kori nyilasvezéreket glorifikáló, féktelenül antiszemita könyveit. The Man, American-Hungarian Independent Weekly Published by The Man Publishing Co., Inc. Editor-in-Chief: Dr. Zoltán Klar fósierkésiti General Counsel: Adler & Adler, jogügy1 tanácsadó, 1775 B'dway — Tel: Cl 7-2545 Editorial and Publishing Office — Sierkesitó ség és kiadóhivatal: ÍOO West 80th Street, New York 24, N.Y., US A Telephone: SUsquehanna 7-777* Yearly Subscription $10; Single Copy 20 centi Published every Saturday Reetnered as second eless matter August 4, 1952, at the post office at New York under the act of March 3, 1879. Second class postage paid at the Main Post Office 8th Avenue Bet.: 32-33rd Street, New York City. Vol.: XXXIV. - New York, N. Y. June 4, 1960. — No. 23 A NEW YORK-I KOSSUTH EGYLET 56-ik évi tradicionális NAGYSZABÁSÚ PIKNIKJE I960 JUNIUS 12-ÉN vasárnap egész nap lesz délelőtt 10 órától késő estig a 814 EAST 225th STREET ALATTI BRONXI INTERNATIONAL PARKBAN Elsőrangú magyar konyha a szabadban. Valódi magyar gulyás. Kitűnő Herbst féle magyar rétesek és cukrász sütemények. — Pompás üdítő italok, frissen csapolt sör áll a közönség rendelke­zésére. — Társas játékok a szabadban. — Ajtódíj, értékes nagy bazár és más attrakciók. Jegy előreváltva 75 cent, a helyszíni pénztárnál 85 cent Útirány: White Plains feliratú Subway weendő a 225th Street állomásig, ahonnan két blocknyira van a Park Vámmentes KÁVÉ, KAKAÓ. TEA, SZÖVET. VÁSZON j GYAPJÚ FONÁL. CIPŐ, ÉPÍTŐANYAG.! KERÉKPÁR, RÁDIÓ, HÁZTARTÁSI s IPARCIKKEK megrendelhetők MAGYARORSZÁG és CSEHSZLOVÁKIA területén élő címzettek részére. A csehszlovákiai TUZEX csomagok teljesen különböznek a magyar IKKA csomagoktól. MINDENFÉLE Gyógyszerek IS RENDELHETŐK i GRIPSHOLM Híres Svéd Hors-D’oeuvre Air Conditioned Lunch-Cocktail-Dinner 324 EAST 57th STREET NYC. PLaza 9-6260 Árjegyzéket kívánatra küldünk. U. S. RELIEF PARCEL SERVICE Phone: LEhigh 5-3535. Uj cím: 245 East 80th St. NEW YORK 21. N.Y. BRACK MIKLÓS igazgató BEJÁRAT A 2nd AVE.-r«L I

Next

/
Thumbnails
Contents