Az Ember, 1960 (35. évfolyam, 1-50. szám)
1960-05-14 / 20. szám
6. oldal 1960. május 14. AZ EMBER CLEB — így felejthetetlenül szép est leírása -— HA SAJÁT SZEMEMMEL NEM LÁTNÁM, NEM IS HINNÉM EL! — kiáltott fel május 7-én, szombaton este 9 órakor HADI László, a Paramount Hotel agilis igazgatója, amikor a fél 8 órára meghirdetett AZ EMBER Club nyilvános összejövetelére még mindig özönlött az elegáns közönség és a gyönyörű Oceanic terem tánc számára rezervált középső' területére is újabb asztalokat és székeket kellett behordatnia. És mi, akik végig élveztük ezt a forró hangulatú, felejthetetlenül szép estét, megállapíthatjuk, hogy az összejövetel további tartama alatt is csak megismételhettük Hadi László felkiáltását: Aki nem látta a saját szemével, aki nem hallott mindent a saját fülével, az el sem hiheti, hogy New Yorkban voltunk és egy MAGYAR gyülekezetben vettünk részt, ahol nemhogy kifogásolták volna az elhangzott beszédek idó'tartamát, vagy izgatottan követelték volna a kártyázás megkezdését, hanem olyan fegyelmezett egység, oly szívélyesség, oly vetélkedés az egymás iránti előzékenységben, annyi áldozatkészség mutatkozott megkezdéstől az éjfél utáni órákig, amilyenre NEM volt még példa a new yorki magyar egyesületi életben! «--------------------------------------------Megnyitás Dr. JKlár Zoltán köszöntötte a megjelenteket: — Keresem a szavakat, hogy kifejezzem meghatottságomat e díszes gyülekezetnek, hogy eljöttek hívó szavunkra a város minden részéből valami uj-n’ak, valami nagyszerűnek megteremtésére. Ez a Club más lesz mint minden eddigi és éppen EZÉRT nem jelent konkurenciát a meglévőkkel szemben, hiszen itt nincs versengés a tisztségek elnyerésére, itt nincs személyi torzsalkodás, itt VERSENY van és VERSENGÉS lesz az egyenlő testvérek között egymás megsegítésében és a világ legnagyobb publicitásu magyar lapja: Az Ember eszméinek terjesztésében, a testvéri kezek összefonódásában! Nagy Lajos Ezután bemutatta a new yorki Magyar Operette Színház egyik ünnepelt tagját: Nagy Lajost, aki Az Ember Baráti Körének közbenjárására most már nyugodt állásban várja művészi pályájának fejlődését a 13. Televíziós Channell központjában. Néhány operette részletet énekelt lágy, kulturált, lírai tenorján, Marianne Szörényi művészi zongorakisérete mellett. — Lelkes taps 'kisérte a kiváló produkciót, Körincndy Árpád Ezután Körmendy Árpád, a régi pesti Operaház művésze adott elő egy angol és több magyar dalt zengő baritonján. Az Ember publikuma először hallotta e kiváló művészt és tapsviharral honorálta minden számát. Az öregamerikás Körmendy Árpád meghatódva mondott köszönetét és közölte, hogy ez az elismerés annál értékesebb számára, hiszen hasonló szép közönséget hoszszú nerw yorki tartózkodása alatt aligha volt alkalma együtt látni magyar- egyesületben. Vita A művészi program megszakításával dr. Kiár Zoltán ezúton referált a helyiség keresési akcióról, amely eddig eredménytelen maradt. Közölte, hogy a Club ügyészi tisztségét készséggel vállalta az Adler és Adler jogi iroda és a mai ülés határozatai után elkészítik az Alapszabályokat és benyújtják illetékes helyen elfogadásra. Lelkes vita indult ezután a Club programmjáról és ebben resztvettek : Brummer Sándor, a Nyírvidéki Kör ügyvezető elnöke, Aczél Imre, Katz József, Mrs. Helene Beerman, Bárány Stella, Blau Gyula és mások. Páratlan egyhangúsággal fogadták el a javaslatot, amely szerint a Club célja mindaz a humanista, demokratikus, kulturális és szociális célkitűzés, amelyet Az Ember mutat a világ minden részén szétszórtan élő demokratikus magyarság számára. Goldrcich Sándor Dr. Kiár ezután bemutatta Goldreich Sándort, a Dohány uccai templom egykori kántorját, aki a nyilas banditák uralma idején MUSZ szolgálat közben saját kezével vágta le egy zsilettel mindkét üszkösödő és elfagyott lábát és aki térden aluli protézissal jár most és így érkezett nemrég New Yorkba, miként annakidején erről Az Ember beszámolt. A Club “ Tehetség Bemutató” programmja alapján hívtuk (meg Goldreich Sándort, akinek csodála tosan zengő baritonja valósággal megragadta a hallgatóságát. >— A könnyekig megindító egyik liturgikus száma után sorozatos ráadások keretében elénekelte a János Vitéz egyik betétét, majd uj és uj dalok következtek a közönség tomboló tapsvihara kíséretében, Goldreich Sándor egyszerre “beérkezett” New Yorkban, a magyar közönség kedvencévé vált és nem kétséges, hogy a magyar egyletek sorozatosan hivják meg e csodás hangú volt MUSZ-os kántort rendezvényeik fényének emelésére. Bán Tamás A művészi rész Bán Tamás, e fiatal, rendkívül tehetséges színművész felléptével ért véget, aki édesanyjának, Biró Lujza zongoraművésznőnek kíséretében adott elő néhány vérbeli pesti kupiét, fergeteges sikerrel. Ez a groteszk megjelenésű és egyetlen arcfintorával már derültséget fakasztó komikus (egyenesen kívánkozik az amerikai TV-re és Az Ember mindent megtesz e siker elérésére. Határozat Az összejövetel további folyamán Blau Gyula bejelentette, hogy a Club tagjait vendégül óhajtja látni az e héten általa átvett és Lake Huntington, N. Y.-ban fekvő-AIR CONDITIONING-DYKE AIR CONDITIONING CO. Owner: F. DYKE (DAJKOVICH FERENC) 1165 BROADWAY, NEW YORK CITY MUrray Hill 9-5170 “Lorraine” nevű nyaralóba, később közölt időben. Julian Sebestyén pedig átadott egy remekművű intarziás képet értékesítés céljából. Ezután elhatározták, hogy: 1. ) a Club tagjai mindent (elkövetnek egy megfelelő, legalább 3 nagy szobás és egy nagy gyűléstermet tartalmazó helyiség felkutatására; 2. )haladéktalanul megalkotják az A1 apszabályokat; 3.) felhatalmazást adnak Női, Művészi és Szociális-Bizottság ideiglenes megalakítására. Tánc A mindvégig emelkedett hangulatban lefolyt ülés résztvevői ezután az Oceanic terem fénylő parkettjén megkezdték a táncot és élfélutáíiig együtt maradtak egy felejthetetlen, kedves, meghitt, családias együttesben. Megható volt az a lelkes gyöngédség, ahogy a megjelent hölgyek Mrs. Margaret de Valerio, Mis3 Stella Bárány, Mrs. Margaret Neu, Mrs. Szidónia Jakubowitz, Kalmár. Miklósné vezetésével segítettek felszolgálni a süteményeket és kávét, és álltak rendelkezésére vendégtársaiknak, mintha a saját lakásukon töltenék be a háziasszony szerepét. Ezen az estén megteremtődött az eddig otthon nélkül élő magánosok meleg, baráti fészke és minden jószándéku new yorki magyar társadalmi, kulturális és szociális központja, melynek páratlan lehetőséget ad Az Ember, utján rendelkezésére álló és a világ minden sarkába kisugárzó publicitás felmérhetetlen ereje! Ennek a Clubnak alapjait erősítettük meg az elmúlt szombat fefejthetetlenül szép estjén! * Térszűke miatt lapunk legközelebbi számában közöljük “Az Ember Club” alapító tagjainak a névsorát, valamint az estélyről készült fényképfelvételek reprodukcióit is. Piroska a törpék országában Az utóbbi hetek legsikerültebb magyar színházi rendezvényeinek egyike; “Piroska a törpék országéiban” című 3 felvonásos, zenés, táncos és énekes mesejáték volt. Rendezője, főszereplője és producere a rendkívül tehetséges és kiváló Munkácsy Piri drámai színész nő, aki, fáradságot és költséget nem kiméivé, mindent elkövetett a nagy sikerért. A világhírű magyar törpék mellett felléptek: Kondor Mariska, Nagy Lajos ismertnevü kitűnő magyar énekesek, és Mihály Péter tánckomikus. Az- egész előadás, amelyen cirkuszi mutatványok is szórakoztatták a közönséget, gördülékeny, folytonos, igen változatos, főleg pedig nagyon szines volt. A kitűnő jelmezek és ragyogó diszletek Herényi György művészi munkáját dicsérik. A zenei aláfestést Nánássy Lilly zongoraművésznő nyújtotta hatásosan. MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE CORNISH ARMS HOTEL 311 West 23rd Street Telefon: YUkon 9-9766 Me ff h ivó A TORONTÓI MAGYAR ZSIDÓK EGYESÜLETE szeretettel meghívja hittestvéreit folyó évi május 29-én, d. e. 11 órakor a Henry St.-i Nagytemplomban tartandó Mártír - ímlékünnepélyre Az Egyesület ez évben is, — mint minden esztendőin, — a kegyeletadás mélységes áhítatával gondozza mártír-halált halt véreink emlékét. Elnöki köszöntő: Dr. REICH IMRE Yendégszónokok: A Federal Kormány, az Ontario Kormány és Torontó Város küldöttei Magyarnyelvű vendégszónok: Dr. KLAR ZOLTÁN, a New Yorki “Az Ember” főszerkesztője Imát mond: Dr. ZÁGON ZOLTÁN rabbi Kántor: FELDMAN ALBERT Orgonán kísér: SCHAEFFER ERIK Az ünnepi gyertyákat a vendéghölgyek, az emlékmécseseket a Hölgybizottság tagjai gyújtják meg az Istentisztelet kezdetén, pontosan 11 órakor A VEZETŐSÉG Sl/iVJVY CREST INN LIBERTY, N. Y. Tel. LI1557-1952 Liberty és White Sulphur Springs között Szigorúan kóser, remek magyar-zsidó konyhai rul beszélünk! Private és semiprivate szobák. Esténként p.ene és művészi szó! rakoztatás. Té•len-nyáron nyitva! esalá dias környezet | gyermekekhez külön felügyelőnő. •— Gyű nyörűen bérén dezett szobák, központi fűtéssel! — Magya-jKÉI Kristálytiszta forrásvízzel töltött úszómedence! NYITÁS: MÁJUS 25 Mr. I. TAUBER és Mrs. ANNA F1SCHM4N (Bpest) ♦hotel m a Te stic I | FLEISCHMANS, N. Y. \ Telefon: FLEISCHMANS N.Y. 181 — Központi fűtés — Egész évben nyitva. — Legkedveltebb Week-End üdülőhely •gr?* Kártya és no, ló és bingó Mind reszélyes, minden . . . INGÓ! Egy nem inog, kockázation, Tanuld meg jól, az . . . INGATLAN! Szánjon rá 2 ÓRÁT és a THRUWAYN jöjjön le azonnal FRED HERZOG (Herczeg Frigyes) 250 Broadway Monticello, N. Y. Tel.: MOntieello N. Y. 719 REAL-ESTATE Irodájába, ahol olyan ingatlanok, nyaralók, üdülők, bungalowk, üzletek, stb. között válogathat, amelyek egy életre biztosíthatják családját! 5.000 dollártól 500.000 dollárig VÁLOGATHAT! Lakás festés, épület külső és belső festés Szobák /estese 25 dollártól! Előleg nélkül! Csak akkor fizet, ha megelégedett a munkával! Elsőrendű minőség, legszebb kivitelezést 20 éves óhazai gyakorlat, TELEFON: TE 1-67 77 VOa OS BÉLA 61 East 86th Street New York City I