Az Ember, 1959 (34. évfolyam, 7-49. szám)

1959-09-05 / 35. szám

1959 szeptember 5 3. oldal Megalakult a "New York-i Magyar Operett Színház" ŐSZINTE ÖRÖMMEL jelentük az amerikai magyarságnak, hogyi egy újabb megmozdulás történt a magyar kultúrának: a magyar szó­nak, éneknek és zenének fenntartása érdekében. Csak NÉHÁNY HÓNAPJA érkezett Amerikába egv HIVATÁSOS SZÍNÉSZ-CSOPORT, amely elhatározta, hogy KOOPERATIV ALAPON egy állandó jellegű színtársulatot alakít, amely klasszikus értékű OPE­RETTEKET óhajt bemutatni népszerű helyárak mellett az összes ame­rikai magyar városokban és településeken. KÍVÁNJUK, hogy ez a KOMOLY összetételű, LELKES, FIATAL csoport önzetlen fáradozásában NE legyen csalódásoknak kitéve. Az AMERIKAI MAGYAROKON MÚLIK, MEDDIG ÉLNEK A SZÍNPA­DON, mennyire mehetnek az amerikai magyar ugar mesgyéjén. Kooperatív, oszfalékos magyar színtársulat PETRI MARIKA az új társulat primadonnája Mindenesetre másképp kezdik és csinálják, mint a legutóbbi évek volt magyar színtársulatai, ame­lyek nagyösszegű támogatásban részesültek és vezetői sztárgázsi­kat utaltattak ki a maguk számára, a színipadot pedig politikai cégér­nek és porondr.r.k tekintették. A pénz íiánfar effögyüfi és a politi­kai propaganda elkergette a kö­zönséget a színházból. A színpad SZENT, mert a szín­padon csak az léphet fel, aki a sze­reposztásban a színlapon szerepel. Semmi helye nincs ott politikusok prológusának. A színész se poli­tizáljon, mert irgalmatlanul elbu­kik, de az a baj, hogy nem egye­dül, hanem egész társulatával együtt! “New Yorki Magyar Operett Színház” a neve az új magyar szín­­társulatnak, amely tagjainak az erejéből indul útnak. Az új szín­­társulat kooperatív alapon műkö­dik. Osztalékos társulat. -A tiszta jövedelmet egymás közt egyenlő arányban osztják szét. A legkisebb és a legnagyobb szereplő, — pri­madonna, igazgató, rendező, szí­nész, súgó, — egyforma fizetést kap a költségek levonása után. 40 év előtti magyar színtársulat Amerikában Ilyen módon működtek kitűnő eredménnyel és sikerrel 35-40 év­vel ezelőtt amerikai magyar szín­­társulatok. Minden előadás után elszámolás volt és osztozkodtak egyenlő összegekben a társulatok LANDSTEIN LÁSZLÓ KATÓ tagjai. Néhai Tóth István színigaz­gató ilyen kooperatív színtársulat­tal 10 éven át az Atlanti Óceán partjaitól a Csendes Óceánig, New Yorktól Los Angeles és San Fran­­ciscoig több, mint 50 amerikai ma­gyarlakta városban tartott operett­­előadásokat, Los Angelesből visz­­szatérve egy másik, új operettel jött vissza New Yorkba. Ezzel a 12 tagú színtársulatának az év négy és fél, vagy öt teljes hónapjának idejére szerény megélhetés jutott mindenkinek. A társulat előutazó managere és titkára, aki szintén egy osztalékot kapott költségein kívül, két, vagy három héttel előbb ment el megszervezni az egyes városokat a körűt számára, gon­doskodott a társulat tagjainak szál­lodai elszállásolásáról, menetrend­­szerű pontossággal intézte el az előadások helyeit és az elővételi jegyeladást, kifizette a termek és újsághirdetések árait és így tovább. Könnyű vígoperetfek és nem drámák kellenek Hangsúlyozzuk, csakis OPERET. TEKET mutattak be, sohasem ko­moly drámákat, amelyeket sajnos az amerikai magyarság nem kedvel, néhány város kivételével. Az ame­rikai magyarok nehéz fizikai mun­kával vannak elfoglalva, nem ér­dekli őket a tragikus, vagy drámai hősök összeütközései a fennálló társadalmi renddel. Jobban szere­tik a könnyebb fajsúlyú operette­ket, a szerelmi románcokat, a köny. nyű múzsa képviselőit és ZENE mellett szeretnek szórakozni. Más a magyar színház Amerikában, más Magyarországon, illetőleg Buda­pesten. PETRI LÁSZLÓ az új színház igazgatója Az Ember mindig támogatta az afrikai magyar színészetet. Ez j alkalommal is segíteni óhajtja ezt j a bátor, kis művészi csoportot, ami­kor elindul nehéz útjára. Felkerestük Petri Lászlót, a Győri Színház volt művészét és rendezőjét, aki a New Yorki Ma-1 gyár Operett Színház igazgatója, I hogy nyilatkozzék új vállalkozásá­ról: — Négy hónappal ezelőtt száll-1 PETRI LÁSZLÓ igazgató tunk partra Amerikában felesé­gemmel, PETRI Marikával, aki a Győri Színház primadonnája volt. Attól a perctől kezdve, — miután hivatásos színészek vagyunk, — el­határoztuk, hogy tovább fogjuk folytatni hivatásunkat. TANUL­MÁNYOZTUK az amerikai ma­gyar színházi viszonyokat. Meg­győződtünk arról, hogy leghosszabb életűek a KOOPERATIV társula­tok voltak, amelyek főleg OPE­RETTEKET MUTATTAK BE. Én tehát kooperativ alapon oszta­lékos magyar színtársulatot szer­veztem meg. —Kik a társulat tagjai? — kér­deztük. — A New Yorki Magyar Operett Színház vezető színészei kivétel nélkül mind élvonalbeli ELSŐ­RENDŰ színészek, akik valameny­­nyien elvégezték a Budapesti Szín­művészeti Akadémiát, a Budapesti-, Szegedi-, Győri-, Szolnoki- és Mis­kolci Színházaknak voltak tagjai. — PETRI Marika, a New Yorki Magyar Operett Színház prima­donnája; LANDSTEIN LÁSZLÓ Kató a szubrettje; VIOLA Mária a komikája; NAGY Lajos a bonvi­­vánja; két táncoskomikusa is van: BIEN BÁN Tamás, a Budapesti Varieté volt táncoskomikusa és BÓDI István a Szegedi Színház volt táncoskomikusa. Kitűnő tagjai még: FÓNAY Rezső a Győri Színház volt tagja; BEXDE Károly a Miskolci Színház volt híres énekese; KISS István .s SZŰCS Róbert a Szolnoki Színház volt tagjai. Az operett-tár­sulat zenekari vezetője: NYÍRI Gyula, a volt Wien Badeni kar­mester.-—Természetesen Ön lesz az új színház rendezője — egészítettük ki Petri színigazgató expozéját. — Igen! — válaszolta röviden. — A táncokat BÓDI István tanítja be, a díszleteket pedig FLOCK Rudolf tervezi. Az egyletek, egyházak és a sajtó támogatása — Mi a programmja és ‘műsor­­tervezéte az új társulatnak? — kérdeztük befejezésül. — Elsősorban hangsúlyozottan kell kijelentenem, hogy TELJESEN POLITIKAMENTES színházat csi­nálunk. A színpadot SZENTNEK tartjuk, a színész a közönségnek, a tömegnek, mindenkinek játszik, nem pedig a politikusoknak.. Mi TISZTA művészetet óhajtunk ad­ni — magáért a művészetért. “L’Art pour l’Art!”, mint a francia mondja. Elkészültünk a kezdeti nehézségek leküzdésére, a teljes színházi együttes latba veti min­den erejét és tudását, hogy a leg­jobb előadásokat nyújtsa. Jó OPE­RETTEKKEL, jó SZÍNÉSZEKKEL és jó ZENEKARRAL jó ELŐADÁ­SOKAT produkálni, — ez a mot­tónk. Én csak azért mertem e vál­lalkozásba belekezdeni, mert bí­zom a kiválasztott művészek tu­dásában és erejében. Ezenkívül bízom az egész amerikai ma­gyarság segítségében, a ma­gyar egyletek és egyházak, va­lamint az amerikai magyar sajtó rendkívüli támogatásá­ban. Képtelen vagyok ugyanis elhinni, hogy az Amerikában BÉNIIÉ KÁROLY élő egy és negyedmillió ma­gjainak nem kell a magyar színház! Dkt. 17., szombat este: "CSÁRDÁSKIRÁLYNÓ" — A műsor tervezet emberi a leg­jobb és legszebb MAGYAR OPE­RETTEK szerepelnek. KÁLMÁN Imre világhírű “CSÁRDÁS­­KIRÁLYNő”-jével kezdem el az őszi színházi szezont. Október 17.­­én, szombaton este a 222 East 76th treet alatti (a 2-ik és 3-ik Avenuek között) Robert Wagner High School színháztermében lesz a be­mutatója. Másnap, Október 18.-án, vasárnap délutén 3 órai és este 8 órai kezdettel megismételjük az előadást. $1.50 és $2.00 helyárak­kal, adóval együtt természetesen $1.80 és $2.40 lesz a jegyek ára elővételben és a helyszíni pénztár­nál is. Aki előbb váltja meg jegyét, jobb helyhez juthat, mint a későbbi jegyvásárló. Sorszám szerint ad­juk ki a jegyeket, teljesen demok­ratikusan. János Vitéz, Maritza grófnő, Leányvásár, sth. — A “Csárdáskirálynő” után sor­­rakerülnek: MOSOLY ORSZÁGA, VIOLA MÁRIA MÁGNÁS MISKA, MARITZA GRÓFNŐ, LILI BÁRÓNŐ, LEÁNY. VÁSÁR, JÁNOS VITÉZ, SYBILL, VIKTÓRIA, NÓTÁS KAPITÁNY és sok-sok más operett. Előadások Cleveland és Chicagóban A New Yorki Magyar Operett Színház minden magyarlakta vá­rosba ellátogat. New York után a közelkörnyéki magyar kolóniákban mutatja be a “Csárdáski rálynő”-t és a többi operettet:Newark, Perth Amboy, New Brunswick, Wood­­bridge, Trenton, Philadelphia, Bet­lehem, Bridgeport, South Nor­walk kerülnek sorra, majd Cleve­land, Akron, Lorain, Youngstown, Toledo, továbbá Detroit, Flint, Pittsburgh és East Pittsburgh, vé­gül Chicago, East Chicago, South Bend és így tovább, Jó szerencse, semmi más! Reméljük, hogy ennek a kis mű­vészi csoportnak, amely a saját erejéből indul el a rögökkel és tüs­kékkel tele omerikai magyar kör­útra, sikerülni fog a vállalkozása-BÁN BIEN TAMÁS “Sors bona, nihil aliud” jó sze­rencse, semmi más kell hozzá, mint azt Zrínyi Miklós, a költő mon­dotta. SZERÉNYE SIMON ■mhbbm ■MMPHBRP ■MM ■■Híj |\____________ ■ .''t t 'i.4 “"’VrÁv'K'v­- • •: ' 'Jy ­Vámmentes KÁVÉ, KAKAÓ, TEA, SZÖVET, VÁSZON GYAPJÚFONÁS CIPŐ. ÉPÍTŐANYAG,! KERÉKPÁR, RÁDIÓ. HÁZTARTÁSI s IPARCIKKEK megrendelhetők MAGYARORSZÁG és CSEHSZLOVÁKIA területén élő címzettek részére. A csehszlovákiai TUZEX csomagok teljesen különböznek a magyar IKKA csomagoktól. MINDENFÉLE Gy ÓfJ Y SZ CI* C I( ,S RENDELHETŐK Árjegyzéket kívánatra küldünk. U. S. RELIEF PARCEL SERVICE t*. Phone: LEhigh 5-3535. Uj cím: 245 East 80th St. NEW YORK 21, N.Y. BRACK MIKLÓS igazgató BEJÁRAT A 2nd AVE.-rőL

Next

/
Thumbnails
Contents