Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)

1954-07-31 / 31. szám

GÖNDÖR JEERJ3NC POUHKAIHETILAPJA

“THE MAX,” FERENC GOKBOR’S POLITICAL WEEKLY '

Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post office at New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 EAST 79th STREET. NEWYORKTP Npr “

EDITORIAL AND PUBLISHING OFFICE: 320 EAST 79th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telephone: BUtterfieU 8-6168

— Yearly Subscription $10; Single Copy 20 cents —

VOL- XXVIII — No. 31 m» 401 NEW YORK, N. Y., JULY 31, 1954 EGYES SZÁM aRA 20 CENT- — ^ il v/^-eieDbi

Horthy, Hitler, Kallay

(It.) Elolvastuk Kállay Miklós följegyzéseit, “Hungarian Premier, Nicholas Kállay’' cimen jelentek meg a Columbia-egyetem kiadásában. Gyanakvással fogadtuk ezt az írást. Gyanakvásunk nem Kallay szegélyének szólt, hanem egyszerűen annak a ténynek, hogy minden iró, aki korának történetét írja meg, már a priori gyanús szemünkben, különösen, j ha kortársi mivolta mellett még protagonistája is volt a kornak, melynek eseményeiről írásában beszámol. Igaz, tudunk egy példát e tétel ellenkezőjére: Justinianus császár uralkodásának történetét egy kiváló görög tudóspolitikus, Procopius irta meg éspedig két változatban. Egyszer ( úgy, ahogy a császár, főleg azonban a császárné és udvara tőle elvárták s egy másik változatban—! íróasztala számára —, ahogy igazán átélte és megítélte. Ez utóbbiban is lehettek tévedések; becsvágy és érzékenység nyilván többször elködösitette előtte a valóságot. de egészben véve alighanem becsületesebb irás volt, mint az udvar testére szabott verzió. Kál- j lay Miklós írása érdekes irás, főleg- a korszak szenvedő magyarja számára, esetleg a nyugati történelem-tudomány és diplomácia számára is, de mennyivel érdekesebb lett volna, ha azt irta volna meg; amit elhallgatott. Ha őszinte mert volna lenni önmagával szemben s Horthyval szemben, aki őt e válságos időben a nemzet élére hívta meg s az osztállyal szemben. melynek törekvéseit, ha nem is szolgálta vakon, kénytelen volt kalkulációba venni.

Nem tudjuk, ismerte-e Kállay Miklós a latin mondást: qui •nescit dissimulare, nescit regnare

— aki nem tud alakoskod ni, nem tud kormányozni — de annyi tény, hogy nemcsak kormányzása idején tartotta szem előtt ezt az elvet, hanem könyve megírásakor is, melyet meglehetősen jellemez az őszinteség hiánya. Kállay Miklóst mindenféle megkötöttségek gátolták meg abban, hogy őszinte legyen. Gátolta őt az őszinte vallomásban Horthy személye, akinek teljes bizalmát bírta s nagyon kellett vigyáznia arra, hogy könyvében egy szót ki ne ejtsen, ami kisebbíthetné a kormányzó államférfiúi és emberi rangját, melyet az intelligens magyar középosztálybeli ember — Kállay tudta ezt

— kevésre becsült. Ékre [kellett kínosan vigyáznia és különösen arra, hogy írása semmiben ne mondjon ellent Horthy emlékezéseinek. sőt azokat lehetően megerősítse. így történt aztán, hogy Kállay Teleki Pál öngyilkosságának motívumait úgy adja elő, mint ahogy Horthy feltálalta,

holott Kállay, mint az akkori politikai elit tagja, pontosan tudta, j hogy a kormányzó és a vezérkar összejátszása a jugoszláviai német! átvonulás dolgában nyomta a gyilkos fegyvert Teleki Pál kézé- j be. Azt is pontosan tudta Kállay,j — mert a sarki hordár is tudta —• j hogy a kassai bombázás a nácik müve volt s mégis úgy tesz, mintha e tekintetben .kétségek lehet- | tek volna, hogy ilymód fedje Hor- | thy előadását, ki olyasmit állít, hogy csak hosszú idő múlva tudta j meg, hogy a bombázás a nácik müve volt. (Amit ha elhiszünk neki, akkor intelligenciájáról úgy j kell vélekednünk, ahogy véleke- j dünk.)

A másik szempont, ami Kállay ’ tollát irányította, az ő emigrációsj elhivatottsága. Minden emigráns, akinek otthon valami szerepe volt, a marsai botot utitarisznyájában hordja, még pedig lehetőleg a tarisznyán kivül, hogy mindenki I megláthassa. Hát még Kállay j Miklós, aki a megszállás előtti | sorsős két esztendőnek vezérférfia I volt. Hogy a marsall rangot az emigrációban is élvezhesse, igyekszik mindenkivel szemben — kivéve a Szálasi-söpredékkel — megbocsájtónak, megértőnek lenni s a'jobboldali politikában odíózus szerepet játszott férfiakkal szemben is Széchenyi tételét aa apagyilkosokról alkalmazni. Az “egy akol — egy pásztor” politikája nagyon csábitó, különösen arra nézve, aki magának az egy pásztor szerepét vindikálja.

További megkötöttség: bizonyítani azt, hogy a nyugatiakon múlott, hogy Magyarország nem tudott olyan hathatósan melléjük állni, mint ahogy azt Kállay Miklós akarta, már kezdettől fogva, de különösen 1943 tavasza után, amikor az elalemeini és sztálingrádi győzelmek bizonyossá tették Németország vereségét. Kállaynek ezt a tételét igaznak kell elfogadnunk; valójában ez volt politikájának gerince s ha bizonyítékai, amiket emlékiratában elibénk terjeszt, néha tulzóaknak is látszanak, mégis el kell hinnünk—s ezt már könyve megírása’ előtt tudtuk róla — hogy spekulációjában ez a törekvés kiváló szerepet játszott.

S végül van még egy szempont. Igen tiszteletreméltó szempont, ami Kállay előadását erősen befolyásolta: “a nemzet becsülete.” Ő azt kívánta minden sorával bizonyítani, hogy ami butaság, gazság, tévedés Bethlen István lemondása óta Miagyarországon történt, azért elvakult politikusok, érdekcsoportok, pártok felelősek, de soha nem a nemzet. A nemzet mindig jószándéku, józanitéletü volt s különb bánásmódot érdemelne, mint amelyben a j nyugatiak akaratlan mulasztása- j ból ma részesül. , Ebben teljesen! egyetértünk Kállay Miklóssal, de j épen ezért szemére kell vetnünk,! hogy kormányzása két esztendő- j jében nem merte elszánni magát, j hogy a pártcsoportok feje fölötti kitekintsen az országba és uj vá- | lasztás utján megismerje a nem-1 zet igazi akaratát. Lehet, hogy a | Ház feloszlatásának és az uj vá- | lasztásnak lehetőségét a kormány- j zó írem adta meg neki, de enélkül! nem lett volna szabad megbizatá- \ sát vállalnia. Ugyanez a vélemé- 1 nyünk egy másik fenttartás dől- ! gában, melyről Kállay március ■ 19-i newyorki előadásában emlé- j fcezett meg. Azt mondotta Kállay, | hogy megbízatásakor a kormány- j zó kikötötte, hogy a hadsereg dolgaiba nem szabad beleavatkoznia. Olyan időben, amikor belügy, külügy, minden a hadsereg viselkedésén múlott, a miniszterelnöknek csak a jus murmurandi jutott részül s Kállay vállalta. Nem lett volna szabad.

De menjünk sorjában. Kállay megbízatása 1942 márciusában kezdődött. Átkos örökséget vett át. az ellenkezőjére kellett vállalkoznia, mint amely politikát, a százszázalékos nácibarátság politikáját, elődjei, Imrédy és Bárdossy, esetleg meggyőződéssel, de mindenesetre vak buzgalommal csináltak. Helyzete annál súlyosad volt, mert 1942 tavaszán, Kállay székfoglalásakor, az amerikaiangol-orosz hadihelyzet a lehető legsúlyosabb volt: az angol hadsereget Rommel Északafrikában súlyosan megverte. Holland - Indiában, Malayában japán részről érte az angolokat egyik vereség a másik után; az orosz fronton a németek, átmeneti vereségek után, újra előnyomultak, — nehéz volt vitatkozni azokkal, akik a nácihadak győzelmére spekuláltak. Kállay vállalkozásának sikere ilyen körülmények között csaknem kalandosnak látszott. De hat mi is volt tulajdonképen Kállay vállalkozása? Ha az első időben tett nyüatkozataiból akamók szándékait megállapítani, akkor azt kellene mondanunk, hogy céltudatosan folytatni akarta, amit Imrédy és Bárdossy dicsőséggel megkezdettek. Bemutatkozó beszédében őszinte sajnálkozással jelenti ki, hogy “két kiválóság hiányzik a kormányából: Bárdossy miniszterelnök és Bárdossy külügyminiszter.” Vájjon miért kellett azon sajnálkozni, hogy egy ember, ajji háborúba vitte az országot Oroszország ellen, az, USA -ellen, hiányzik a kormányból? Miiért kellett vállalnia, hogy “nem

(Folytatás a 2. oldalon)

A mi vakációnk

Lapunk minden évben, augusztus hónapban négyhetes szünetet tart. Ez a mi vakációnk ideje, az esztendőn keresztül folytatott lankadatlan munka és robotoló helytállás után, amikor j néhány héten át félreülünk az írógéptől és hátatforditunk a nyomdagépeknek, hogy a pihenés —s úgy hisszük: a jól meg- j érdemelt pihenés—csendes örö- ; mében, testet-lelket erősítő ál- j dásában részesüljünk. Ez az az idő, amikor amugyis elnéptele- j nedik a newyorki Bábel s benne ! a magyar kolónia i§. A perzselő és rekkenő newyorki nyárban aki csak teheti, felszedi a sátorfáját és hűvösebb tájak felé vonul. Minden évben elcsitul az élet, lelassul a tempó a newyorki porondon; előfizetőink és barátaink zöme is távol van ilyenkor ! a forró körengetegtöl. Ezt az időt használjuk fel mi is az évi! vakációra, hogy azután szeptember elején ujult erővel lássunk hozzá a munkához.

Tulajdonképen már be sem kellene jelentenünk a mi nyári szünetünket, mert olvasóink, hirdetőink, előfizetőink, “Az Ember ’ egész népes családja hosszú évek óta tudja és méltányolja, ezt az augusztusi szünetelést. Csak a rend kedvéért jelentjük be, hogy a mai számunk a nyári szünetünk előtti utolsó kiadványunk és legközelebb szeptember 4-én jelentkezünk újra “Az Ember” soronkövetkezó számával.

Szeretnénk hinni, hogy a négyheti szünet alatt sem leszünk távol egymástól. Az a kötelék, amely bennünket és barátainkat egybefüz, a nyári vakáció idején is eleven valósa? marad: szeretnénk hinni, hogjr ez így igaz — ugye így igaz, kedves barátaink? A lapunk többi mint valamilyen szokványos újság, mi őrtorony és bástya vagyunk s ebből a magunkravállalt feladatból folyik, hogy akkor is betöltjük szerepünket, ha külső megjelenési formánkkal négy héten át nem mutatkozunk, a politikai élet arénájában. Csak látszólagos elvonulásról van szó és csak a nyilvános megjelenés külső köntösének levetéséről; valójában “Az Ember” továbbra is és változatlanul őrségen áll az eszmék védelmében és a minden rendű és rangú rontás ellenében.

Szeptember 4-én újra megjelenik “Az Ember”, frissen, fürgén, a régi hűséggel és uj energiával. A politikai horizont komorsága arra enged következtetni, hogy talán az eddigieknél is több s nagyobb feladatok várnak ránk. Minden feladatra, minden harcra jól fel vagyunk készülve s a nyári pihenő után csak még izmosabb tetterő serkenti előre a munkánkat.

Nem búcsúzunk, mert nem válunk el. A nyári vakáció idején is együttmaradunk barátainkkal lélekben, eszméink azonosságában. barátsággal, hűséggel.

SZÉLIG IMRE MEGEMLÉKEZÉSE GÖNDÖR FERENCRŐL

A Londonban megjelenő “Népszava” (az ott működő menekült szociáldemokraták hivatalos lapja) legutóbbi száma most emékezik meg Göndör Ferenc elhunytáról. A Szélig Imre által irt kegyeletes sorok többek között a következőket mondják:

Göndör Ferenc, a magyar Globus fia, a magyar progresszív gondolat harcosa, aránylag fiatalon, 68 éves korában ejtette ki kezéből a tollat, amelyet megalkuvás nélküf egy boldogabb magyar jövendő és egy humánusabb világ kialakítása érdekében fegyverként forgatott. Az 1918-19-es események idején tűnt fel, mint a diktatúra ellenzője. Bátor kiállása nem kis veszélyt jelentett számára. A proletárdiktatúrát a fehér diktatúra váltotta fel és számára ez is a harc vállalásának ideje volt. Emigrációjának első tiz esztendejét Bécsben az ellenforradalmi vérengzések és brutalitások bátor leleplezésére fordította. Nem kis része volt abban, hogy a világ közvéleménye felfigyelt azokra az eseményekre, amelyek

nem váltak Magyarország előnyére. Volt idő, amikor sajtószabadság! híján,—a magyar nép is csak külföldön megjelenő lapjából értesült az országban tomboló terror által véghezvitt galádságokról.

Élete végén még kijutott neki abból a munkából, amely a demokratikus köntösben jelentkező náci szellemi és fizikai terror-legények ellen — szinte önvédelmi jelleggel — napjainkban is folyik.

A magyar nóták mostoha sorsa

Egy hallgató kérdést intézett a budapesti rádióhoz, hogy hol szerezhetné meg a szép régi magyar dalok kottáját. A Kossuth-rádió így válaszolt: “Kérésével forduljon a budapesti Muzeum-körut 15 szám alatti antikváriumhoz.”

Amig orosz dalokat és propagandaanyagot tonnaszámra hoznak forgalomba, a régi szép magyar dalokat már csak antikváriumban lehet kapni . . .