Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)
1954-07-03 / 27. szám
Beköszöntő helyett Irta: DR. DEÁK ZOLTÁN Szomorú alkalom ültet engem e nagymultu lap szerkesztői székébe, a hirtelen elárvult szerkesztői asztalhoz. Göndör Ferenc halála engem is kimondhatatlan fájdalommal tölt el s bocsássanak meg érte a régi bajtársai, a harmincötéves emigráció kortársai és hűséges barátai, ha azt mondom, hogy talán épen engem rázott meg legjobban ez a gyászeset, aki csak az utolsó két esztendőben álltam Göndör Ferenc mellett, minden nap és a napnak úgyszólván minden órájában. Én a lassú bucsuzás éveit éltem át az oldalán, azt a megindító időszakot, amikor az elcsituló test az élénken feltámadó emlékek szerelmes dajkája. Ültünk, sétáltunk együtt és Göndör Ferenc arról sóhajtotta el nosztalgiás mondatait, hogy hogyan is volt az abban az időben Budapesten, milyen is volt az a Nagyvárad, meg az a Kaposvár. “Még egyszer, csak még egyetlen egyszer szeretnék eljutni Budapestre” — ez volt a vigasztalanul visszatérő refrén s ilyenkor a rettenthetetlen újságíró, az ellenfelek harcos ostora az elérzékenyedés feltörő könnyeivel viaskodott. Én nagyon közelről láttam az elmúlt két évben Göndör Ferencet és vallom, hogy a lágy és gyöngéd érzéseknek egész raja verdesett elfáradó szivében. Nem holmi utólagos igazolásról és a' halál utáni retusálásról van szó, hanem köztudott tények rögzítéséről, amikor azt mondom, hogy a jóság volt egyedüli motorja ezekben a bucsuzkodó években. Itt vannak a tanuk a köreinkben s a távoli országokban is, jóságának és segitőjkészségének boldog élvezői, akik jól tudják, miről beszélek. Mialatt egy percre sem szűnt meg az ellenségeinek zűrzavaros lármája s a hazugságoknak és rágalmaknak torlaszát igyekeztek léptei köré építeni, ő könnyű lélekkel lebegett át az akadályokon, a vermeken és csapdákon és két kézzel szórta szive és zsebe jóságát. Az emberség parancsát követte és semmi mást. Bizonyos, hogy nálam hivatottabbak — többen is — megírják majd mindazt, ami az utókor számára feljegyzésreméltó abban az isszonyatos hosszú és mindvégig mardosó emigrációban, amely 1919-ben kezdődött és a mai napig is tart. Néhány becses memoár már rendelkezésünkre áll, de a teljes mű még nem látott napvilágot, minthogy az emigráció még nem ért véget. Göndör Ferenc ennek a végtelennek tűnő emigrációnak a legmarkánsabb alakja. Otthoni környezetben is óriási teljesítmény volt harmincöt éven át fenttartani valamely újságot; de idegen nyelvterületen jutni el ehez a rekord-eredményhez, ez olyan érdem,. amely előtt még a tisztes ellenfelek is meghajtják fejüket. Éhez szinte felmérhetetlen áldozat, az eszmék hűséges szolgálata és a szakmai becsület töviskoronájának vállalása kellett. * * * Valójában nincs szükség úgynevezett beköszöntő cikkre' abból az alkalomból, hogy a nevem láthatólag i$ felkerült e lapra. Aki ismer, az tudja a programmomat. “Az Ember” olvasói feltehetően ismernek az itt most már két év óta rendszeresen megjelenő cikkeimből. Két évvel ezelőtt kapcsolódtam be a lap szerkesztői munkájába Göndör Ferenc megtisztelő bizalma folytán. Ez idő alatt sok cikket Írtam nevemmel és nevem nélkül, de ha igaz a mondás, mely szerint le style c’est l’homme, akkor a név megjelölése nélkül megjelent írásaimról is felismerhető voltam. Azok a barátaim pedig, akik velem együtt nemrég érkeztek Amerikába s a történelem válságos korszakában hozzám hasonlóan szintén Magyarországon tartózkodtak, többet is tudnak rólam. A náci és az orosz megszállás alatti magatartásom, az ellenállási mozgalomban való tevékeny részvételem, az üldözöttek védelmében kifejtett eredményes akcióim, majd a saját üldöztetésem és szenvedéseim közismertek. Félreértés ne essék: nem holmi hősi époszt akarok itt zengeni magamról. Egyszerűen az történt, hogy megtettem a kötelességem, amire magyarságom és emberségem kötelezett. Ha nem is szándékozom itt most programmot adni, mégis érintenem kell néhány kérdést, ami úgy vélem, nem mellőzhető. A fogalmak vitustáncának idejét éljük, azt a furcsa, tótágast álló s mesterségesen elvadított korszakot, amikor a fehért is feketének akarják mondani. Ugyanakkor a bűnt erénnyé magasztositják s általában valamiféle uj erkölcsi világrend kialakítására szövetkeznek az erkölccsel szembenálló erők. Ilyenkor nem árt világos és egyértelmű szóval megmondani nézetünket. ■* * * Mit képvisel “Az Ember”? Egy bizonyos s ezt nyomatékosan szeretném itt hangsúlyozni: nem személyeket. Mi elveket képviselünk és minél zavarosabb a korszak, annál tisztábban s annál félreérthetetlenebbül akarjuk ezeket az elveket képviselni. Ez határozza meg az egyes személyekkel és csoportosulásokkal kapcsolatos állásfoglalásunkat is. Azt tekintjük barátnak, aki az elvek képviseletében velünk egyazon síneken halad. Nem ismerjük tehát a személyi kultuszt, hanem csakis az elvek kultuszát. Aki letér az útról, attól mi is elválunk; mi, egyenesen megyünk előre, nem ismerve az olyan gyáva szavakat, mint “megfontolás”, “reálpolitika” és “revideálás.” Mik az elveink? Az emberi szabadságjogok s ezeknek a társadalmi együttélésben igényelt legmagasabb formája, a nemzeti szabadság és függetlenség; a demokrácia,' mint az emberi egyenlőségen és a szabad népképviseleten felépülő társadalmi és politikai rendszer; a szociális igazság, amely nem tűri el a kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra való felosztást; a nép politikai, gazdasági és kulturális felemelése; az erkölcs uralmának biztositása. Ebből folyik, hogy mi az, amivel szembenállunk. Elsősorban is azzal a korszakunkat jelző irányzattal, amely különböző jelszavak s más és másszinü lobogók alatt a bűnözést véste a maga kőtábláira. Bűnözést az ember, a nép, a nemzet ellen. Ezzel az irányzattal le kell számolni: ez az emberiség elsőszámú feladata. Ennek a feladatnak szolgálatába állítjuk a magáink szerény területén “Az Ember”-t s “Az Ember”-en át minden morális és taktikai fegyverünket. Amint halálbiztosan tudjuk, hogy, a nácizmus az emberiség üdve elleni gálád és pokoli cselszövés, azonképen s ugyancsak halálbiztosan tudjuk, hogy a bolsevizmus is az. Küzdenünk kell tehát mindkét rontás ellen. Valljuk, hogy az egyik rosszal nem verhető le a másik s végzetes tévedés lenne, ha bármelyiküket a győzelmi pálmához segítenénk. Nem lehetünk elnézéssel a ‘feléledt nácizmus iránt csak azért, mert az — szemforgatva — antikommunizmusát hirdeti s ugyanez áll fordítva is. A frontnak egységesnek kell lennie mindkét métely ellen, mert csak így lesz ez a front szilárd. Ha a házunkra jobbról is, balról is két haramia tör rá egy időben, nem invitáljuk be az egyiket arra az időre, mig a másik ellen hadakozunk. Mindkét haramia ellen egyidőben kell küzdeni, az egyforma ellenségnek kijáró egyforma elszántsággal. Különösen vonatkozik ez a magyar porondra. Magyar lap vagyunk s ha amerikai is a lap jogi és sok tekintetben érzelmi bázisa, elsősorban magyar viszonylatban kell elvégeznünk feladatunkat. Amerika is ezt várja a területén megjelenő magyar újságtól. A helyzet nem ismeretlen e lap olvasói előtt, magyar vonatkozásban különösen riasztó a kép. Az amerikai szabadsággal visszaélve rikoltoz a Moszkvához igazodó vörös sajtó; ugyanakkor szabadon garázdálkodnak a nácizmus magyar megszállottjai a nyilaskeresztes duvadak. Magyar lapot csinálunk, Amerikában; ez a két meghatározás parancsolóan szabja meg tehát kötelességünket. Harcolni, harcolni, harcolni kell ellenük, mindkét maszlag hirdetői ellen, mert így vagyunk jó magyarok és igy vagy link hűségesek Amerikához. Éles határvonalat huzunk ellenség és ellenfél között. A moszkvai dróton rángatott bolsevisták és az uj Hitlert, uj Szálasit esdeklő nácik és nyilasok: ellenségek, akikkel szemben levetjük magunkról a parlamentáris küzdelem .köntösét, mert ilyent ők sem viselnek s koncentrációs tábor, börtön, akasztófa és gázkamra a fegyverük. A diktaturás lázálmokban lihegő, erőszakos hatalomátvételre készülődő, vérfürdőre spekuláló kalandorokkal, kalózokkal és nemzeti sírásókkal szemben nincs és nem is lehet kímélet. Erre kötelez a múlt és erre a jövendőnk épitése is. Egészen más az álláspontunk azokkal szemben, akik ugyan tőlünk eltérő utón menetelnek, de akik nem az emberiség gonosztevőinek szövetségébe tartoznak. Itt minden esetben az ő eszközeik és módszereik szabják meg a mi állásfoglalásunkat is. A parlamentáris szinten maradó és a meggyőzés fegyvereivel íküzdő tisztes ellenfélnek mindenkor megadjuk a tiszteletet. Szükségesnek tartjuk itt lerögzíteni a Nemzeti Bizottmánnyal kapcsolatos állásfoglalásunkat. A Bizottmányt mi mindaddig támogatni kívánjuk, amíg az otthoni magyar nép vágyaihoz igazítja a politikáját. El kell vetni egyszersmindenkorra azt a zavartkeltésből kitervelt értelmezést, hogy a Nemzeti Bizottmány az emigráció szerve. Ezt azok hangoztatják, akik a maguk szélsőjobboldali aspirációját az emigrációs számarányok serpenyőjében szeretnék pirosra sütni. A Nemzeti Bizottmány az elnémított magyar nép képviselete a szabad külföldön; ehez kell igazodnia minden ténykedésében. S ha ezen az egyetlen helyes utón akar haladni, akkor félreérthetetlenül £s a nemzeti becsület védelme érdekében hangos szóval kell állandóan és folyamatosan kinyilvánítania a magyar nép demokratikus vágyakozását. Ne szégyelje a Bizottmány 1945-öt,. a nép nemzetté emelkedésének magasztos korszakát; ez az a politikai és morális alap, amelyen ma a nemzet külföldi kéviselete állhat, ha bizalmat s őszinte becsülést akar igényelni mind a maga, mind az általa képviselt magyar nép számára. Jól tudjuk, hogy nem könnyű a Bizottmány vezetése a mind erőszakosabban jelentkező szélsőjobboldali aspirációk és bekerítő hadmozdulatok folytán. Sokszor a farkasok báránybőrben közelítik meg a sáncokat; a gyanútlan' vezetésnek ez külön veszélyt jelent. De erősebb szemüveg sem kell hozzá, hogy a báránybőr alatt is meglássuk a farkast; a történelem különös gyakorlattal látott el minket e téren. Meg aztán ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy nem a mának s főleg nem az emigrációs mának dolgozik a Bizottmány, hanem a holnapnak, az otthoni boldog és felszabadult magyar jövendőnek. S szólni kell a Free Europe Committeeről is, minthogy ez a magyar vonatkozásban is serényen munkálkodó amerikai intézmény szélsőjobbról s szélsőbalról egyaránt izgatott támadások célpontja s külön szólnunk kell amiatt is, mert az utóbbi időben “Az Ember” lekötöttségét emlegették az emigrációs hirharang zavartkeltö kolomposai. Miként a Nemzeti Bizottmánnyal, a Free Europe Committee-vel sem vagyunk semmiféle lekötöttségi viszonyban. Nem titkoljuk, hogy miközben a nácik a bolsevistákkal összhangban a legkíméletlenebb támadásokban részesítik a Free Europe Committeet — s a gyűlöletük elsősorban az amerikai intézménynek szól — mi a hőn óhajtott magyar felszabadulás reménységével eltelve tisztelettel adózunk annak az intézménynek, amely a legszebb amerikai ideálokat követve a szabadságot akarja elvinni Keleteurópa leigázott népeinek s bennük a magyar népnek is. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy nem óhajtjuk a jószándéku kritika jogát gyakorolni egyes részletkérdésekben s főleg a személyi vonatkozásokban. Nem a Free Europe vezetői a hibásak abban, de bizonyos magyar tanácsadók, hogy megtévesztő előadásuk, csalárd ajánlásaik folytán kifogásolható személyek is odakerültek a magyar szektorba, olyanok, akik nem az otthoni magyar nép demokratikus és antireakciós vágyakozását s nem az amerikai eszményeket szolgálják, hanem az emigrációs hatalmi klikkpolitika szekértolói. Reméljük, hogy a Free Europe Committee elvégzi a helyes szelektálást és a tiszta búzát elválasztja az ocsutól. Az otthont magyar nép a szabadulás vágyának ideglázáva] tekint Amerika és (Folytatás a 2. oldalon) _j
