Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)

1954-02-13 / 7. szám

2-ik oldal AZ EMBER FEBRUARY 13, 1954 Párisi Panoptikum: Theodore, Roi de és a Dame de Coeur Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Theodore, a szegény számfejtő elcsigázva érkezett haza a hivatal­­hói. Szobájában még hidegebb' volt, mint az utcán, tüzet rakott, leült a kályha mellé. Amikor kissé megmelegedett, télikabátja zsebé­ből kicibálta a hentesnél vásárolt eledelt, kis asztalt húzott a kályha mellé és a papirosról csipegetni kezdte vacsoráját. Szájában for­gott az étel, hiába rágta, nem akart lecsúszni. A keserűség szorí­totta össze a torkát, végül, mint aki feladja a harcot, a papirosba köpte vissza a megrágott véres­hurkát és felorditott: — Theodore, te semmirevaló barom Theodore! Azt érdemelnéd, liogy beléd rúgjak s ahelyett még gondozlak, ellátlak meleg szobával és ennivalót is tömök beléd. Mi­nek élsz te barom Theodore, egyet­len szép napot sem adtál ne­kem . . . A számfejtő bénultan ült az ön­vádaktól roskadtan, ölében a szá­jából kiköpött véreshurkával és nem tudott önmagának feleletet adni arra, hogy miért él ötven éve. A földre dobta vacsorájának roncsait, felállt. Horpadt mellébe levegőt szívott, kiegyenesedett, elég magas ember lett igy. A nyakkendőjéhez nyúlt, csokor nyakkendőjéhez, meg igazította. Tipikus férfimozdulat ez. A férfi­ak a nyakkendőjüket igazitják, a nők a döntő pillanatban hajukhoz kapnak, vagy mellüktől a csípőjük felé simító mozdulatot tesznek. Felragyogott a szeme, a szek­rényhez lépett és egy csomag já­tékkártyát kotort elő a lim-lomok közül. — Piszok fráter — dörmögte, — de ezt már nem önmagára értette. Goldbumra gondolt, a főnökére. Kirakta a kártyát, hogy “meg­nézze a szerencséjét.’’ Hét lapot osztott, aztán, szépen sorjában újra hét lapot rakott és újra hetet egymás alá: Az egyik lapra bökött motyog­va: — As de Pique . . . Ő az, a piszok Goldbum ... A rossz, a rossz, de mi van mellette? A Dix de Pique, a betegség. De ki beteg. Ő vagy én? Takarom a Goldbumot, a Cceurt, a Treflet, a Carteauxot és . . . Hűm, Dame de Coeur ... Ez nem lehet más, mint Mica, óh drága Mica . . . Takarom Micát. Jaj, Dame de Pique van vele, ez a Démon, a züllött, a rossz nő! Lesöpörte a kártyát az asztal­ról, kibontotta nyakkendőjét, rosszkedvűen ágyba bujt. Forgolódott, forgolódott, nem tudott elaludni, a Dame de Cueur­­re gondolt és Goldbum alakja je­lent meg Mica mellett. — Számoljunk! — vezényelt a számfejtő és elkattantotta a vil­lanyt. — Egy, kettő, három, négy, öt, hat . . . — Ármányság az Utat állja, de jön a Hir, az Utazás, a Kardos Ember, Hivatalos Ember irányá­ból . . . — Hét, nyolc, kilenc, tíz, tizen­egy ... — Barna Asszony, Intrika, mel­lette, igen Mica a Hü, de Gold­bum . . . — Tizenkettő, tizenhárom . . . — Goldbum . . . Mica . . . ta­karva a Rossz Nő! . . . Mica ha rossz, akkor Goldbum . . . — Tizennégy . . . — Az első sor utolsó lapját a harmadikkal cserélem, kettőt ta­karok, igy igen, . . . — Tizenöt . . . — Hirtelen öröm . . . Hirtelen Öröm . . . Hirtelen Öröm . . . Theodore, szegény Theodore) felorditott: — Miféle öröm? Miféle?! . . . Kinyitotta lázas szemét és a sö­tét szobába bámult. Félt. Nem a sötéttől. Attól, hogy világos lesz, hogy nappal lesz, hogy fel kell kelnie és élnie kell. Számolt, újra számolt, hogy ne gondoljon semmire, csak elalud­jon. De nem tudott elaludni. Csak gondolt. És csak rosszra gondoltr mert mindig az életére gondolt és az rossz. Számolt, számolt, elhagyta a negyvenet; amikor az ötvenhez ért, az ötvenes számhoz, újra ön­magára gondolt, lepergett ö t v e n évére. Felsóhajtott. — Hirtelen öröm . . . Hazugság az egész! Csak hirtelen katasztró­fa van és lassú haldoklás, lassú emésztő bánat, őrlő szomorúság és nem hirtelen öröm ... — és Theo­dore sirt olyan bánattal, ahogy az, ember csak önmagát tudja siratni. Négyet ütött a fali óra, belátta, hogy az autoszuggesztiónál jobb az altató. Három gardenált vízben feloldott, tiz perc múlva mélyen aludt. * / A számfejtő menyezetés ágya mellé egy apród háfát helyezett, lebontott hajú szőke lány jött a hálóterembe s halkan dalolt hang­szerétől kisérve. A vastag terméskőbe ágyait rá- j esős ablakok mögött árny suhant el, a Király, Francois T. lovasfu­tárja. Theodore ágya melletti trón­­szerű aranyozott karosszékről egy körszakállas, kalpagos férfi állt fel. —Felismersz? — kérdezte a re­neszánsz-alak. — Igen — dadogta Theodore. — Egy életen át hajszoltalak, teg­nap este is vártalak, hogy kijöjjél a kártyacsomóból. Mindig cserben hagytál. Hungarian Carden Restaurantban LOVÁSZ PALI és hires zenekara muzsikál Kondor Mariska és Emődy Margit énekel • 1528 Second Avenue New York City Telefon: RE 4-9670 Kiváló konyha! ZETTL LACI tulajdonos i — Most itt vagyok, én vagyok a Roi de Trefle, a Gazdag Ember, a Pénz, a Vagyon . . . Mit óhajtasz te szegény ember? — Jó hirt . . . Roi de Trefle összeütötte a te­­; nyerét, a Valet de Carreau top- i pant a terembe, meghajtotta ma- I gát, í — Én vagyok a Postás, a Magas Uraságok alázatos szolgája. — Mit hoztál? — igy a Király. —íme a Hir . . . E szavakra eltűnt a Valet de Carreau és egy középkorú férfi hajtotta meg magát. — Én vagyok a Hir, hivatalos néven az As de Carreau ... íme a közlemény: (Pecsétes papiros­tekercsről olvassa) Monsieur Theodore fizetését királyi pa­rancsra duplájára emelik, munka­idejét pedig felére szállítják le. Monsieur Theodore lesz a gépiró­­lányok osztályvezetője, személyi | titkárnője Mademoiselle Mica lesz, irodaszolga pedig Goldbum, az, eddigi Vezér. Theodore a boldogságtól elájult. A Király hanyagul összeütötte tenyerét, egy csapott vállu alak vánszorgott elő. — Dix de Piquet alázatosan je­lentkezik . . . — Dix de Piquet, te nyoomrult Betegség, miért kerested fel ezt a szegény embert? — dörgött a Ki­rály hangja. A megrémült Betegség arca el­­sárgult. Roi de Trefle, a Mindenható Pénz tapsolt. Vigyorgó arccal a Dix de Piquet lépett elő. — Mindannyiok készséges szol­gálatára, én vagyok a Halál. A Király Dix de Piquetrc, a Be- ' tegségre mutatott. A Halál a Dix de Piquet vállára tette a kezét, mire az élettelenül összeroskadt. Theodore magához tért. A Halál öt is elintézte, mert Ő, a leghatalmasabb Király, minden Királyok között, vélekedett Theo­dore. — Mit óhajtasz még? — tuda­kolta Trefle. — Sikert! Trefle csettintett az ujjával, i Theodore hálóinge elröppent és! testére a Coeur de Ásnak, a Siker emberének a ruhája simult. A fé­lelem elpárolgott, fölényes maga­­bizó lett Theodore. Parancsolt. — Hé, Nőt ide, a Szerelmes Nőt, Micát apuskám, de gyorsan! A Királyt meglepte a hang, kis­sé elgondolkozott, aztán összerán­colta homlokát. Tapsolt. Fiatal lány libent elő. — Dame de Coeur, a Király szolgálatára ... Theodore felrikkantott: — Ide Csibe! . . . Most már észreveszel Mica?! . . . A Pénzkirály Theodore ágyára mutatott, a Dame de Coeur szó nélkül a selyempaplan alá bujt. — Mica, omolj a karomba, te i pedig öregem mehetsz a fenébe! A Roi de Trefle gúnyos mosoly­­lyal eltűnt. Mica hideg lett, mint a jég, a j hangjától megdermedt Theodore, i — Nem kellesz . . . — Ki kell neked? — Ő, a Roi de Trefle, a Pénz!... * Az utcáról autóbuszok, jármü­vek robaja verődött be Theodore szobájába, a házmesterek megra­kott bádogvödröket cipeltek a sze­meteskocsikhoz. A számfejtő ál- , mosan dörzsölte a szemét és ká­romkodva kapkodta magára a ru­háját. Utolsónak érkezett a hivatalba. A Vezér üvegablakán lopva bené­zett s látta, hogy Goldbum Mica szügyét veregette. Roi de Trefle . . . Dame de Coeur . . . Theodore, szegény Theodore le­roskadt íróasztala mellé. Lapoz­gatta a számlákat, forgott vele a világ. Számolt: egymillió . . . hetven­hétmillió . . . nyolcszázmillió . . . Összeadott: semmi meg semmi, az semmi . . . (Copyright 1954 toy “Az Ember”, New York & László Jávor, Paris) Mura a pálmák alatt Irta: TAKARÓ GÉZA Palm Beach, február Boeeklin “Halottak szigete” volt csak ilyen csendes és sö­tét. A kelő hold változtat raj­ta; vastag, fehér oszlopokat emel ki a fekete háttérből. Most Luxor - Karnak ókori templomaira gondolunk, de a­­mint a tisztafényü lampion emelkedik, a Nilus partjáról átröpit bennünket képzele­tünk a Tiberis tájékára. A vastag oszlopok szétválnak, magasabbakká s karcsúbbak­ká lesznek, mintha a kétezer­éves múltból a római fórum lépett volna szemünk elé tel­jes épségében . . . Másnap korán ébredtünk. Az ég alján a narancs-sáv bele­halványul a végtelen kékség­be. Ablakaink alatt még feke­tén bólongattak a pálmafák. Graciózusan hajlongó ágaikon megvillant a kápráztatóan sugárzó napkelte. Köszöntik a mérhetetlen vizekből felvonu­ló Királyt, mint egykor ama nevezetes virágvasárnapján... Csakhogy most még január van. A viz mentén álló oszlopso­rok is megelevenednek, fák­nak bizonyulnak. A pálmák­nak abból a fajtájából valók, amelyek a legmagasabbak és legszebbek. Cementszerü tör­zseik egészen közelről is kő­oszlopoknak látszanak, de ha­talmas, zöld sisakbokrétában végződnek. Ezek a világhíres , Királyi Pálmák. Sehol nem tudták ezeket olyan művészi módon elhelyezni, mint itt, a tenger mentén haladó szige­ten, Palm Beachen. A Royal Palm Way négy fasorával párhuzamosan fut másik négy; sor fa s a két kolonnád kö­zött helyezkednek el a “Four Arts Society” modern épüle­tei. Amerika No. 1 országutja fut végig Florida keleti part- ( ján; ez vezet Amerika No. 1 veteményes megyéjébe, Palm Beach Countryba. És ha ezren térnek is vissza Floridába tett első látogatásukról azzal, a- I mivel Fejes bácsiék, gyüleke­zetem régi tagjai: “Eladjuk a házunkat és letelepedünk Flo­ridában!”.— egy szempontból joggal mondják: “csak egy Palm Beach v.an Floridában, mert ez az American Society téli fővárosa.” Ennek a társa- | dalmi rétegnek az alkotása a | “Four Arts”-társaság. Egyik leányunk ennek a könyvtárá­ban dolgozik, neki köszönhet­jük feleségemmel, hogy az évi (helyesebben 4 havi szezonra szóló) százdolláros tagsági dij lefizetése nélkül is bejuthat­tunk naponként és élvezhet­jük ennek minden kulturális előnyeit, amiket a zene, drá­ma, irodalom, előadások és a művészetek minden területén nyújt. A havonként váltakozó képkiállitások nyitották meg decemberben a programokat. Csak a newyorki Modern Art­­muzeum versenyezhet azzal a Modigliani - kiállítással, amit itt elsőnek bemutattak ebben a szezonban. A korán elhunyt tüdőbeteg olasz művész, aki a kőpor miatt a szobrászatot abbahagyva a festészetre tért it, valami kétszáz müvet ha­gyott maga után. Az ország ávoli, magán- és nyilvános yüjteményeiből ideszállitott képek között találtuk (a lo­kálpatriotizmus örömével) a newyorki magyar barátaink, Silberman Ábrás és neje által kiállításra kölcsönzött egyik Modigliani-festményt. A Nor­ton Gallery és müvésziskola. termeiben járva pedig ugyan­csak Silbermanék ajándékát fedeztük fel El Greco egyik müvében ( “A templom meg­tisztítása”). A hetenként tartott előadá­sok sorozatát dr. Wu, Formosa kormányzója és a naeionalista Kina kabinet-minisztere tar­totta. Elismerésre méltó logi­kával és elokvenciával igye­kezett bizonyítani, hogy a vi­lágproblémák megoldásának a kulcsa a vörös Kina katonai erővel—természetesen az USA támogatásával—való letörése. Pár hét múlva dr. Lindsay, a “milliomosok papja,” — a­­mint itt nevezik, a "Four Arts eddig legkiválóbb előadójá­nak” ezt az álláspontját a leg­súlyosabb tévedésnek minősí­tette egyik szokásos pénteki előadásában. Beszéltek eddig: Marg. Higgins, aki mint new­yorki riporter kétszer járta körül a világot és hétszer visz­­szament a koreai harctérre (most egy generális feleségé); J. M. Brown, a “Saturday Re­view” társszerkesztője. Com­mander MacMillan sarki fel­fedező; a televízión állandóan szereplő H. A. Philbrick, aki “három életet élt” a vörös un­­dergroundban; dr. Wendt, a UN tudományos és nevelési osztályának feje; J. C. Cald­well, a USA távolkeleti tevé­kenységének igazgatója s más kiválóságok szerepelnek az előadások sorozatában. Elsőrangú angol (főleg J. A. Rank) és válogatott amerikai filmek szereznek délutáni és esti szórakozásokat. Cornelia Otis Skinner színművésznő drámai alakításokkal, más művészek koncertekkel (Vic­toria de los Angeles a Metro­­politanból) magas színvonalú élvezeteket nyújtanak. Az in­­ternacionálisan híressé lett francia énekesek — Les Com­­pagnons de la Chanson—akik első amerikai útjukra jöttek, valami egészen szokatlan mű­sort adtak, olyan — zenei ér­telemben — se hal, se hús, se vöröshering hangversenyt. A nem mindenki által élvezett konvencionális szóló —kama­ra— kórus — szimfonikus­­koncertekkel szemben egészen felfrissítő hatással volt min­denkire, amint a színpadra nyitott ingben befutott fiuk a legkomolyabb klasszikus számoktól a kacagtató, és bo­hóc, akrobata mutatványok­kal megjátoszott Circus Song­ig egész skáláját végigdalol­ták, muzsikálták a zeneművé­szetnek. Olyan könnyedséggel és formalitásmellőzéssel csi­náltak mindent, mintha elő­készület nélkül, spontán, csu­pán saját mulatságukra éne­keltek és játszottak volna . . . (FOLYTATJUK) CSINOS, disztingvált, 40 éves özvegyasszony, akinek néhány ezer dollár értékű, vagyona, üzleti érdekeltsége van, 45-55 éves .intelligens, jólszituált, megértő élettársat keres. Levele­ket “GENTLE” jeligére 36 East 22 St., New York City, c.o. Standard Doll Co. címre kér.

Next

/
Thumbnails
Contents