Az Ember, 1954 (29. évfolyam, 2-47. szám)

1954-10-30 / 40. szám

AZÉ o‘a 'noidmihsv* SOOI XOS * O * d NVCDVUA v XNnaiH • • • • GONPOJE FERENC P OI1TIJRJU HETILAPJA “tbe m iv"'fi;kf\< ttOABoirS political 1Tkí“ri.i Reentered as secorU class matter August 4, 1942, at the post office at New York, N. Y„ under the Act of March 3, 1879 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 EAST 79th STREET, NEW YORK 21, N. Y. EDITORIAL AND PUBLISHING OFFICE: 320 EAST 79th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telephone: BUtterfield 8-6168 — Yearly Subscription $10; Single Copy 20 cents — VOL. XXVII No. 40 401 NEW YORK, N. Y.( OCTOBER 30, 1954 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT 0 a uj előfizetőket és erősítse az aniibolsevista és antifasiszta tábor központi hetilapját: AZ EMBER”-t Hazafias N Amikor Nagy Imre miniszterel­nök az országgyűlésnek nevezett magyarországi kommunista párt­értekezlet előtt 1953 julius 4-én az uj kormány programját el­mondotta, sokan azt gondolták, hogy a kommunisták feladták el­vi és gyakorlati célkitűzéseik je­lentős részét. Az "uj szakasz" több mint egy esztendős ködös gyakorlata után azonban ma már mindenki tisztán látja, hogy nem erről, hanem csupán kulisszák átrendezéséről, a taktika és a me­netrend átmeneti megváltoztatá­sáról volt szó, melyet a munkás­ság és a parasztság ellenállása, valamint Sztálin halála óta a Szovjetunióban és annak külpo­litikájában bekövetkezett változá­sok idéztek elő. Az uj miniszterelnök nagyhan­gú ígéreteket tett. A kormányzat különböző intézkedései kezdetben azt a benyomást keltették, hogy a diktatúra enyhülni fog. Néhány politikai fogoly visszanyerte sza­badságát, de a munkásosztály el­hurcolt vezetői továbbra is fog­ságban maradtak. Ez a körül­mény, majd pedig az a tény, hogy a hírhedt politikai rendőrség in­tézménye változatlanul megma­radt, megerősítette azoknak a megfigyelőknek álláspontját, akik kételkedtek az uj kormányprogram megvalósításában. Az elmúlt 15 hónap eseményei bizonyítják, hogy a kormányigéretek megvaló­sítása terén komoly hiányosságok vannak. Az internálótáborokat ugyan megszüntették, de a kény­szermunka és a rendőri felügyelet rendszere megmaradt. Köz- és egyéni szabadság ma sincs, a po­litikai ellenvélemény tüos, ugyan­akkor a rendszerért való lelkese­dés kötelező. Az ötéves-terv bukása után vég­rehajtott terv-átcsoportosítás és a mezőgazdaságnak nyújtott külön­böző kedvezmények utján sem tudták a termelés terén bekövet­kezett válságot gyökeresen meg­oldani, mert nem a szovjet ter­melési rendszert, hanem csak an­nak hibáit akarták megszüntetni. A türhetelenül alacsony életszín­vonal emelése érdekében tett in­tézkedések nem hozták meg az élőire beígért eredményt s ennek következménye, hogy a munkás­ság gazdasági helyzetében lénye­ges javulás nem állott be. A mun­kás, aki ott dolgozik a gépek za­katoló világában és a bányák mélységeiben, ma már nem éri be szép szavakkal és ígéretekkel, de nem ijed meg a fenyegetésektől sem. A munkások hozzászoktak ahhoz, hogy reálisan szemléljék és értékeljék az eseményeket. Tu­datában vannak annak, * hogy a különböző szovjet munkamódsze­rekkel kikényszeritett többterme­lés nem a magyar nép életszínvo­nalának emelését célozza. Ezért az újabb munkaversenyekre való felhívások eredménytelenek ma­radnak, a “módosított tervelő­irányzatot” sem teljesitik, ugyan­akkor a selejt mennyisége és a termelés önköltsége állandóan emelkedik. A magyar munkásság tudatára! ébredt saját erejének és történe­lem-formáló jelentőségének. Meg­őrzi a szabadsághoz és a demok­ráciához való hűségét s a magyar nép szabadságharcának élére állt. A munkásellenállás, — mely leg­érzékenyebb pontjain érinti á kommunista rendszert — mérhe­tetlen károkat okoz, ugyanakkor bizonyítja- a magyar munkás sza-1 badságvágyát. A munkásság mellett a másik legjelentősebb társadalmi osztály a parasztság és ennek megnyerése érdekében is minden lehetőt elkö­vetnek a kommunisták. Az erő­szakos kolhozositás átmeneti fel­függesztése, a beszolgáltatási kö­telezettség némi enyhítése és a kulák-lista eltörlése sem volt ele­gendő ahhoz, hogy ezt a társadal­mi osztályt megnyerjék a rend­szer számára. A magyar paraszt továbbra is ragaszkodik ősi élet­formájához, földjéhez és nem akar kolhoztag lenni. Minden al­kalommal és minden lehetséges módon kimutatja mélységes gyű­löletét a zsarnok rendszerrel szemben. Miközben a kommunista vezérek állandóan a munkás-pa­raszt szövetség fontosságát szaj­kózzák, az ellenállási küzdelem terén valóban létrejött e két tár- j sadalmi osztály szövetsége, mely j az ország felszabadítását és a de­mokrácia megvalósítását tűzte zászlajára. A Magyar Kommunista Párt központi vezetősége 1953 júniusá­ban többnapos tanácskozása so­rán meghatározta az “uj szakasz” I irányelveit, célkitűzéseit és az egyik határozatában a kommu-1 nisták legfontosabb feladatának jelölte meg a párt és a tömegek j közötti kapcsolat kiszélesítését. Hasonló határozatot hozott a m. pártkongresszus is, miután előző­leg kiértékelték, realizálták a tényt: a párt, a kormány s a szak­­szervezetek elszakadtak a töme­gektől, illetve a tömegek hátat­­forditottak s ellenállnak a kom­munista rezsim célkitűzéseinek. Igen, de a kommunista rezsimnek sürgősen szüksége van tömegbá­zisra. ezért a tömegek megnyerése érdekében 1954 nyarán elhatároz­ták a Hazafias Népfront létreho­zását. A társutasok bevonásával szeptemberben megalakították az előkészítő bizottságot és az első országos kongresszust október 23- 24-re egybehívták. Miként az a kommunista államban természe­tes, azonnal megindultak a “lel­kes" csatlakozások és a tyükte­­nyésztők egyesületétől a Vöröske­resztig, minden a kommunisták által még megtűrt egyesület csat­lakozott. A Hazafias Népfront feladata a széles néptömegek mozgósítása, a £árt és a kormány tömegkapcso­latainak megteremtése. E feladat­nak az uj csucsszervezet nem tud megfelelni, mert a dolgozó töme­gek tudják, hogy a kommunista párt álcázott lélekvadászó kísér­letével állnak szemben. Egy olyan országban, ahol nincs demokrati­kusan megválasztott törvényhozás, nincsenek független politikai pár­tok, nincs szabad sajtó és az ál­lampolgárok számára köz- és egyéni szabadság, ott nincs meg a lehetőség arra, hogy a nemzeti egység megvalósuljon. Létrehoz­hatnak a diktátorok a tömegek megtévesztése érdekében hazafias mázba burkolt szervezeteket, mert a diktatúrának időnként szüksége j van arra, hogy uj intézményeket és szervezeteket hozzon létre, de mindig vigyázniuk kell arra, hogy j ezek belső tartalommal ne telí­tődjenek, mert a párt és az állam totalitását mindig meg kel! véde­niük a társadalmi függetlenségre törekvő erőivel szemben. A régi bevált mozgalmak utánzása, a fe­lülről létrehozott és irányított népfront nem alkalmas arra, hogy a kormányzat számára oly kívánatos nemzeti egységet meg­valósítsa. A széles nemzeti összefogás esz­méje nem a kommunisták talál­mánya és nem most került első íz­ben előtérbe. A különböző szabad­ságmozgalmakat mindig ez az eszme irányította. Magyarorszá­gon a második világháború legne­hezebb napjaiban a háború és a fasizmus elleni harcban Függet­lenségi Népfront jött létre, mely az illegalitásban egyesítette a de­mokratikus nemzeti erőket. Ez a népfront antifasiszta, antináci, demokratikus jellegű összefogás volt, amely keményen harcolt az ország felszabadításáért és á de­mokrácia megvalósulásáért. Ami­kor a háború végétért, továbbra is a Magyar Függetlenségi Népfront fogta össze azokat az erőket, a­­melyek megvalósították a földre­formot, ez évtizedek óta esedékes reformokat, a szabadságjogokat s elindították az ország újjáépíté­sének nehéz munkáját. Sajnos a Magyar Függetlenségi Népfront az ország felszabadulása után csak rövid ideig tölthette be tör­ténelmi szerepét, mert a világ­­politikai erőviszonyok alakulása és az ország katonai megszállása a kommunisták részére akkor le­hetővé tette, hogy erőszak alkal­mazásával a Magyar Függetlensé­gi Népfrontot kisajátítsák, a de­mokratikus pártokat felszámolják és a hatalmat megkaparitsák. A kommunisták által összever­buvált uj népfront összetételében is különbözik a Magyar Függet­lenségi Népfronttól, mert nem önálló és független politikai pár­tok, hanem a komunisták által kreált különböző társadalmi szer­vezetek tömörülése csupán. Az “uj szakasz” politikája vál­ságba jutott, ugyanaz a betegség kínozza, amiben az előző Rá kosi­szakasz szenvedett. A belső válság levezetése egy diktatúrával kor­mányzott országban igen nehéz, szinte megoldhatatlan feladat. A diktatórikus módszer kizárja a rugalmasságot, lehetetlenné teszi azt, nogy más társadalmi ténye­zők befolyást nyerjenek azokba az ügyekbe, amelyeket épen beleszó­lásuk elől vontak el. Amikor 1953 júniusában az “uj szakasz”-t elindították, jelentős személyi változások is történtek. A felső vezetésbe uj, a kommunis­ta mozgalomban is alig ismert embereket kapcsoltak be. Az egy­személyes vezetést a kollektiv ve­zetéssel cserélték fel, megszűnt az egyéni tömjénezés és> a’ “magyar nép bölcs vezérét" nemcsak a kor­mányból hagyták ki, hanem a pártban viselt tisztségét is átmi­nősítették. Rákosi hátérbe vonult, de a hatalom birtokosa változat­lanul ó maradt, mert Moszkva teljes bizalmát élvezte. A jelek szerint most változás történt. Az uj szakasz vezetői egymás között is marakodnak. Moszkvában Rá­­kosiékat- denunciálják. A túlzott iparosításért, a mezőgazdasági válságért és a tömegek elégedet­lenségéért a Rákosi által megsze­mélyesített politikát és kormány­zati periódust okolják. Nagy Imre miniszterelnök legutóbbi meg­nyilvánulásai során kénytelen volt elismerni, hogy az uj szakasz gazdasági vonatkozásban sem hozta meg a várt és beigért ered­ményt. A sikertelenségért Rákosi kormányzatát tette felelőssé. A budapesti pártaktiva ülésén Ko­vács István bejelentette, hogy a Rákosi-kormányzat idején csen­des likvidálások utján bebörtön­zött kommunista vezetőket sza­­badonbocsájtják és ismét bekap­csolják a párt tevékenységébe. Mindez nem történhetne meg Moszkva előzetes engedélye nél­kül. Nagy Imre és társai attól tarta­nak, hogy a felgyülemlett keserű­ség, a munkás- és parasztellenál­lás következtében létrejött társa­dalmi feszitö erő elsöpri az “uj szakasz”-t, amely létezését egyéb­ként is csak az idegen szuronyok jelenlétének köszönheti. Ezért a válságból úgy akarnak kievezni, hogy a csődtömeget Rákosi nya­kába varrják, a tömegek megszer­zése érdekében pedig hazaias nép­­rontot hoztak létre. A válság levezetésére egyetlen egészséges megoldás az ország de­mokratizálása lenne, de ezt a megoldást a kommunisták nem vállalják, mert ez esetben nem tudnák megtartani kizárólagos hatalmukat és sorsuk a politikai megsemmisülés lenne. Ezért a másik utat választják. Egyfelől védekeznek és igyekeznek megfé­lemlíteni a velük szemben jelent­kező társadalmi erőket, melyek el­lenállása a rendszert alapjaiban ingatja meg; másrészt ígéretek tömegével és a Hazafias Népfront létrehozásával a magyar népet politikájuk alátámasztására akar­ják megnyerni. De e törekvésük eleve sikertelenségre van ítélve! MEDÜY ISTVÁN RAJK LÁSZLÓ ÉLETBEN VAN? Szabadonbocsójtottak több “magyar-kommunistát” FEP> Nyugat-Németország leg­tekintélyesebb lapja, a “Frank­furter Allgemeine Zeitung" “ki­tűnő forrásra” hivatkozva Bécs­­ből hirt közöl, amely szerint Rajk László, volt belügy-, majd kül­ügyminiszter, Magyarország Rá­kosi után következő “második számú főkommunistája”, akit ön­­vallomásos pere után halálra ítél­tek s a hivatalos közlés szerint kivégezték — életben van. A né­met lap hire szerint Rajkot 1949- ben nem. végezték ki, hanem a Szovjetunióba deportálták. A cikk Kovács Istvánnak ama kijelenté­sét, hogy a “Péter Gábor-rezsim alatt sok kommunistát Magyar­­országon hamis vádak alapján el­ítéltek,” Rajkra és társaira vo­natkoztatja és azt állítja, hogy hamarosan sor kerül egy újabb Rajk-perre, nyilván rehabilitálási céllal. Kovács István, a kommunista párt budapesti titkára egyébként október 12-én tartott beszédében kijelentette, hogy a "régi állam­­védelmi hatóság, visszaélve a pártellenőrzés hiányával, bűnös, meg nem engedett provokációs módszerekkel letartóztatott és a bíróság koholt vádak, vallomások alapján elitéit számos elvtár­sunkat. A központi vezetőség az ártatlanul börtönt szenvedett, be­csületes tagtársakat teljesen re­habilitálta és minden párttagnak kötelességévé tette, hogy segítsék rehabilitált elvtársainkat, hogy minél előbb beleilleszkedhessenek a szociálizmus építésébe.” Ko­vács István — bár nem volt le­tartóztatva, — szintén a kegy­­vesztettek sorába tartozott. Az uj gazdasági program meghirdetése után Borsodmegyében lett párt­titkár. A Pártkongresszust köve­tően ismét a budapesti pártbi­zottság titkára lett. Most ö je­lentette be az u.n. “magyar-kom­munisták” rehabilitálását, amely elsősorban Kállai Gyulára, Zöld Sándorra és Losonczy Gézára vo­natkozhat, akiket 19ST. tavaszán tartóztattak le. Hir van arról, hogy a nevezettek máris szabad­lábon vannak, mint ahogy szaba­­donengedték Kádár János volt belügyminisztert is, aki ugyan­csak három évvel ezelőtt került börtönbe.

Next

/
Thumbnails
Contents