Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-02-14 / 7. szám

* FEBRUARY 14, 1953 AZ EMBER 3-ik oldal Zavar, széthúzás, fejetlenség az MHBK-ban SÚLYOS VÁDAK A “FUTÁRSZOLGÁLATTAL” KAPCSOLATBAN A közelmúlt hetekben a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének egyik tagja feltiinéstkeltő röpira­­tot jelentetett meg Németország­ban. A körlevél formájában kia­dott röpirat szerzője Bánhegyi Sándor volt postai kézbesítő, aki súlyos vádat emel a fasisztaizü szervezet és annak vezetője, Za­kó András tábornok ellen a Ma­gyarországra küldött hírszerző futárok ügyében. . Bánhegyi elmondja, hogy az MHBK, illetve Zákó a Nyugat­­európában nyomorgó magyar menekültek soraiban bizalmas to­borzást folytatott a bolsevista Magyarországra- való beszivár­gásra s ott olyantermészetü hi­­rek szerzésére, amelyek jó pén­zért értékesíthetők bizonyos nyu­gati hatóságoknál. Zákó “tiszti rangot és vitézséget’’ Ígért min­den ilyen futárnak. A beszerve­zett futárok közül azonban sokan rajtavesztettek a vállalkozáson, a bolsevista hatóságok felismerték őket és rövid utón végeztek is ve­lük. Bánhegyi szerint a sorozatos “lebukásoknak” az volt az oka, hogy Zákóék ugyanolyan táskával szereltek fel minden futárt és ez a táska lett a futárok árulója, mert erről az ÁVO azonnal felis­merte őket. Bánhegyi állítása alapján a hírszerző futároknak mintegy 75 százalékát így fogták el. Elmondja Bánhegyi, hogy őt is beszervezték ilyen futárszolgálat­ra, amire nyomora miatt vállal­kozott. Végül azzal a felszólítás­sal zárja röpiratát, hogy ezentúl senki ne ádja el magát az MH­­BK-nak, illetve Zákó furcsa ak­ciójának, mert a biztos vesztébe rohan. Bánhegyi röpirata óriási port ver fel Németországban. A ba­jorországi MHBK-vezető példá­nyonként 2 márkát Ígért, hogy igy vásárolja össze a röpira tokát s igy gátolja meg azok további elterjedését. Ez azt eredményezte, hogy mások is sokszorosították a röpiratot s ezzel egészen csinos összeget kerestek. Az MHBK egyébként hir szerint azzal fog válaszolni a súlyos vádra, hogy Bánhegyit kommunistának mi­nősíti. lemét. A levél többek között a következőket mondja: ' “Kanadában a jobboldali gon­dolat hiveinek száma meglepően nagy. Igen sok tiszt van köztük | s meglepően sok csendőr. Téged j azzal vádolnak, hogy a Nemzeti Bizottmánnyal kell, hogy kapcso­latban légy. Felrójják Léderer- Lázárnak, a “Reggel” szerkesztő­­| jének bajtársi közösségi tagságát. Kivánnák, hogy a Bajtársi Kö­zösség minden nyugati vonatko­­| zását felszámolná, mert azok 1 mind rothadtak és nekünk úgy­sem fognak fegyvert adni a ke­zünkbe. Azt kérik, hogy adj ki egy rövid nyilatkozatot, melyben a Nemzeti Bizottmányt nem isme­red el. Vannak dolgok, amik a nyilasoknak nem nagyon tetsze­nek, de azért bentmaradnak. De ha a Nemzeti Bizottmányt nem tagadod meg, sokan kilépnek. Ez­zel számolni kell.” A feltünéstkeltő röpirattal egy- j időben látott napvilágot az “üt; és Cél” cimü nyilaskeresztes lap­ban Tömöry vezérőrnagy nyílt le­vele Zá;kó Andráshoz, amely szin­tén bepillantást enged az MHBK- ban dúló egyenetlenségbe és egyúttal híven visszatükrözi a ta­gok szélsőséges, gyűlölködő szel-A volt szálasista vezérőrnagy levele kétségtelen bizonyiték a­­mellett, hogy az MHBK-ban nyi­lasok vannak, mégpedig igen nagy számmal, továbbá amellett is, hogy az MHBK tagjai a nyu­gati demokratikus hatalmakkal szemben gyülölködően ellenséges érzést tanúsítanak. NEM ILYEN LOVAT AKARTAM Irta: BORDÁS SÁNDOR Lovas nemzet az én hazám népe, Lóháton jöttünk be ezer éve. Keményen, bátran megverekedtünk És nyereg alatt puhult húst ettünk. Persze lóhust nem, mint mostan járja, Ha ugyan telik olyankor rája. Ám jőve egyszer messzi keletről Kis kun ló hátán egy vörös embör, ígérve füt-fát, sonkát-szalonnát, Tücsköt-bogarat és bolondgombát. Én bus magyar erre sírva fakadtam: Anyám, én nem ilyen lovat akartam! Anyám, én nem ilyen lovat akartam . . . Múltak az évek . . . hónapok inkább . . . Gerstlit ettünk csak, nem palacsintát. Jótét helyébe nem várt a jótét, Szótermelésből nem fakadt jólét. S ekkor Szegeden . . . újabb Ígéret . . . Felreppentek a tollak . . . fehérek . . . Tengerész ült meg egy fehér táltost, Megbüntetem — szólt — e bűnös,várost! Aztán állta is szavát keményen S folyt a vér, mint viz folyik medrében . . . Én bus magyar erre sírva fakadtam: Anyám, én nem ilyen lovat akartam! Anyám, én nem ilyen lovat akartam . . . S múltak az évek . . . gondok maradtak . . . Hazánkra súlyos napok szakadtak. Vad csordák törtek szegény hazánkra, Szörnyű gyász szakadt magyar anyákra . . . S támadt ekkor egy vezér, egy szálas! Később látták csak, hogy milyen nyálas. Mikor bírái elé vezették, Kiült rajta ,a halálverejték. S összehadart hetet, fehérlő havakat, Bohóc lett a büszke Vezérlő Akarat! Én bus magyar erre sírva fakadtam: Anyám, én nem ilyen lovat akartam! Anyám, én nem ilyen lovat akartam ... Részeg torkokból puffog a frázis. Norma van annyi, hogy abnormális. Van uj Vezér is . . . Jaj, milyen bölcs ő! Sosem ringatott ilyet még bölcső! A régi nyúzok helyére újak Ültek, akik ma még jobban nyúznak. Kinek adatott meg az, hogy lásson Ennyi szamarat egy nagy rakáson! Hol Mátyás — kérdik — az igazságos? Te láttad — mondják — oh, boldog Rákos! Csoda-e hát, ha sírva fakadtam? Anyám, én nem ilyen lovat akartam! ' Anyám, én nem ilyen lovat akartam . . . A híres Váci-utcai FRANK IRMA KALAPOK SOKBA KERÜLT A BÉCSI BÉKEKONCRESSZUS A szovjet kormány által Bécsben nemrégen megrendezett “béke­kongresszus” nem kevesebb, mint 15 millió schillingbe került. Persze a költségek jelentős részét a csatlósállamok viselték. Minden “béke”­­delegátus bőségesen .kapott útiköltséget, sőt reprezentációs kiadások­ra is előirányoztak valamicskét. A reprezentáció főként lázas bevá­sárlásból állt. A csatlósországokból és a Szovjetunióból érkezett több­száz küldött megrohanta a bécsi üzleteket. Az osztrák főváros fő­utcáján lévő három órásboltot hihetetlenül rövid idő alatt egyszerűen kiürítették. Úgy látszik, nem annyira a béke-, mint az óraszeretet volt náluk túlsúlyban . . . VnrU *#If ORVOSBÁL ■» American-Hungarian Medi­ation hagyományos, 'ekötött Orvosbálját -cndezik meg a ;rmében. fék és jól eredmé­­:ezdenek mellett ”~n­kelő körei küldtek előjegyzéseket báli meghívókra és jegyekre. Már csak kevésszámú jegy áll azok rendelkezésére, akik még nem gondoskodtak erről. A Souvenir Journal részére már nem fogadnak el további üdvözlé­seket, mert a rendelkezésre álló oldalak és oldalrészek mind meg­teltek. i Az előrevárható nagy sikert a női komiték lelkes és komoly munkájának tulajdonítja a báli vezetőség. Hiteles leírás Somody-KIaszek István csepeli “hőstettéről” Többször megírtuk már, hogy Somodi-Klaszek István újságíró, a nyilas “Magyarság” volt ripor­tere a D.P.-törvény segítségével Németországból Amerikába ván­dorolt és New Yorkban telepedett le. Somody-KIaszek arról neveze­tes, hogy 1944-ben uszító és csu­­fondáros képes riportot irt a Csepel-saigetre deportált buda- ; pesti ujságirókról a “Harc” cimü j förtelmes lapba, amelyet az u.n. j “Zsidókutató Intézet”, Endre László és Bosnyák Zoltán hírhedt alapítása adott ,ki. Most kezünkbe került Fóthy Jánosnak, a tehetséges költőnek és újságírónak, a “Pesti Hírlap” j volt munkatársának leírása a történtekről. Fóthy is a deportál­tak csapatában volt s mérhetet­len szenvedések után megmene- I kült. Szabadulása után nyomban 1 feldolgozta szörnyű emlékeit. Ezekből való a következő szósze­rinti részlet: “A kapu kinyílt és belépett raj­ta egy magas, szikár német tiszt, a Gastapo egyenruhájában, mö­götte két civil. Mi újságírók azt hittük a szemünk káprázik — az egyik civil, ballonkabátos, monok­­lis, bulldogképü alak Somody (Klaszek) István szerkesztő volt, akit hosszú évek óta ismertünk, mint notórius álhirlapirót, amig pár év előtt a nyilas Magyarság belső munkatársa lett. A másik civil, Jiezében fényképezőgéppel, szélsőjobboldali lapok fotóripor­­terje volt. Első pillanatban nem értettük a dolgot, a parancsnok a német tisztnek feszes vigyázz­állásban jelentést próbált leadni, de ez leintette és valamit mon­dott, amiből csak ezt az egy szót hallhattuk tisztán: Journalisten... Ekkor előlépett Somody-KIaszek, aki az első pillanatban felismerte az ujságirók csoportját, de állan­dóan félreforditott fejjel állt ve­lünk szemben és halkan valami utasitásfélét adott a parancsno­kunknak. — Álljanak ki a Magyar Nem­zet volt munkatársai! — kiáltot­ta felénk a parancsnok. Ligeti Ernő jelentkezett, az is­mert erdélyi hirlapiró, akit hó­napok múlva kivégeztek a nyilas gazemberek. — Der Schweinehund — je­gyese meg félhalkan a Gestapo­­tiszt és Somody ur szolgálatké­szen vigyorgott, mint aki valami nagyon jó viccet hall. — Álljanak ki a Pester Lloyd tolt munkatársai! Kiálltak néhányan. A Gestapo­­tiszt csinos félkörbe dirigálta őket keztyüs kezével s szeméhez emel­te parányi, öngyujtónagyságu fényképezőgépét. —Los! — vezényelte, a fotó­­riporter gépe felett fellobbant a magnézium, a német tiszt intett, jöhet a következő csoport. — Álljanak ki a Pesti Hírlap volt munkatársai! Heten álltunk ki, megint fél­kör, “los,” magnéziumfény. Aztán jött az Újság, az Esti Kurír, a Népszava, végül hatásos csoportfelvétel az összes ujság­irókról, Somody - Klaszek kolléga ur közben állhatatosan kerülte tekintetünket, cigarettázott, fel­­alá járkált, körülnézett az udva­ron és jegyzeteket csinált. No, ebből legalább megtudtuk, mire való ez az egész cirkusz. Riport lesz belőlünk. Eltaláltuk. Egy hét múlva a “Harc” cimü kloáka-ujságban megjelent Somody ur riportja. “A zsidótoll utolsó mohikánjai az in­ternálótáborban’ — ez 'vuíi á' .. port címe . . .” Fóthy János leírása az 1945- ben megjelent ‘ördögsziget” ci­mü könyvében található. A sors kegyetlenségéhez tartozik, hogy Fóthyt a bolsevista rendszer nem­rég szintén deportálta . . . Takaró Géza levele Göndör Ferenchez Takaró Géza, a köztisztelet­ben álló kiváló református pap a következő megható levelet irta “Az Ember” főszerkesztő­jéhez: New York, 1953. febr. 6 Kedves Göndör Uram és Barátom! Ma reggel kapott meleg sorai “Az Ember’-ben an­nál is inkább jól estek, mert onnét jöttek, ahol nem szél­kakas módjára változnak a vélemények és magatartá­sok. Hány “nagy” újságíró letűnt 32 év óta, aki egyszer “brilliáns iró”-ként jelentett be olvasóinak minden cik­kem előtt, másszor mint ve­szedelmes szubverzivet je­lenig elett fel, akitől meg kell védeni Amerikát! Mi­csoda jellemek! Egyik-má­siknak még palástja is volt! Nem tudom, honnét vett hirt az én lemondásom kö­rülményeiről, mert eddig csak a templomomban osz­tották szét azt a levelet, melyre hivatkozik; postán még csak ezután tudom ki­küldeni, amint betegeskedő feleségem segíteni tucl eb­ben. önnek hadd mellékel­jem e levél egy példányát, mivel mindig őszintén ér­deklődött sorsunk iránt, sö­tét viharok idején is, ami­kor kollégák és “barátok” a napos oldalt siettek keresni. Mindkettőjüket szeretettel köszönti TAKARÓ GÉZA • Dr. Takaró Géza levelét hálás baráti szeretettél mindörökre megőrizzük legszebb és legértéke­sebb emlékeink kincsestárában. E3IBER-BÁL! EMBER - BÁL! EMBER-BÁL! Hosszú évek óta New York ma­gyarságának legjelentősebb tár­sadalmi eseménye “Az Ember” müvészestélye és bálja, amely mindig a legmagasabb művészi produkciók és egy gondtalan, vi­dám báli éjszaka élményeivel gazdagítja a jelenlevőket. Az idén is megrendezésre ke­rül ez a felejthetetlennek Ígérke­ző est, mégpedig az utóbbi évek hagyományainak megfelelően az hangula tos Roosevelt Hotelben! A pontos dátum — s ezt már most ajánlatos előjegyezni — március 28. A rendezőség ezidén is nagy­szabású programot készít elő; a zenét ezúttal is a brilliáns Bartal Jenő és kitűnő zenekara szolgál-: tatja. New York és környékének magyarsága március 28-án este “Az Ember” müvészestélyén és bálján ad találkozót egymásnak!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents