Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-12-26 / 48. szám
DECEMBER 26, 1953 AZ EMBER 3-»k oldat JÓZSEF NAGYPAPÁNK Irta: KÉRI PÁL Most már negyvenedik évében járó harmincéves háborúnk kölyökkorában, az első világháború elején Kassa piacán álldogáltam. Arra vártam, hogy valami ismerőssel találkozom, vagy valami magyar tiszttel ismerkedem meg, majd az kivisz a front közelébe. A # sajtó - főhadiszállást mindjárt kezdetében otthagytam, mikor az Lemberg után hanyatthomlok menekült hazafelé, én mentem előre és meg sem álltam az ostromolt Przemsyl-ig. A sajtószálláson csak hivatalosan kiadott “heldentátikat” — mondta Molnár Ferenc — kellett feldolgozni. Minek nekem a sajtó-hadiszállás? Mindenütt vannak magyar katonák, mindenki ismeri “Az Est”-et és engem, boldogok ha magukkal vihetnek. Oda megyek, ahova akarok és tudok. Przemsyl-be is igy jutottam el. Fogtam egy lengyelzsidó fuvarost, ^z elvitt egy kis vasúti állomásra, ott őgyelegtem, mig arra döcögött egy katona vonat és annak egyik marhakocsiból rámugatott egy fekete kutya, meg rámintegetett egy huszárfőhadnagyi ruhába öltözött képviselő ismerősöm. Csak azt kérdeztem. Przemsyl-be menneké. Hát hogyne, éppen oda. Ez volt az utolsó katonaság, ami még bejutott Przemsyl-be, egy népfelkelő huszár-osztag. Ottan, a várparancsnokság hamarosan elfogatási parancsot adott ki ellenem, hogy csukjanak be a kazamatákba. Ezen egész Przemsyl röhögött. Hát van arra hatalma az egész osztrák hadvezetőségnek? Még a muszkák sem bírtak megfogni, megszöktem Przemsyl-ből mikor egy kis egérut támadt Nyugat felé. Azután, akkor Kassán sem vártam sokáig. Megállt előttem egy hatalmas nyitott vörös autó, benne mindenféle csomagok magasra felhalmozva. A kormánynál pedig Bárcziházi Bárczy István, a minisztertanács jegyzőkönyv - vezetője, dragonyosan maszkírozva. Tudtam róla, József főherceg hadtestének parancsnokságához van beosztva. Nem akarnék-e vele jönni, mondta rövid beszélgetés után, a Fenséges Ur biztosan örülni fog a látogatásnak. így kerültem József apánk stábjához. Bizony már évek óta eszembe se jutott ő, nem is képzeltem, hogy még életben van, mikor most azt olvasom egy német lapban, nemrég ülte meg 81 esztendős korában gyémánt-lakodalmát Augusztával, aki már szintén jól benne lehet a hetvenben, letagadással együtt. Ez a bajor Regensburg várkápolnájában történt, püspöki áldással. Ott éldegélnek ők az aszszony nővérénél, Thurn und Taxis hercegéknél. 1945 márciusában hanyatthomlok menekültek a bevonuló oroszok elől, otthagyva Alcsuthot, a várbeli kis palotát és mindent. Fiuk, László orosz fogságba került s ott nemsokára meghalt. Megtaposta szegényeket korunk fekete ökre. De engem is. Mindjárt első nap, a törzs tiszti menázsjában az történt, hogy ebéd után mindenki engem nézett, szúrós pilantásokkal, fogalmam sem volt mit követhettem el. Azt követtem el. hogy rágyújtottam. Holott meg kellett volna várnom, mig a főherceg előveszi a szivar- ] ját. Hát honnan tudjam én ezt, nem szoktam főhercegekkel együtt ebédelni. Egyébként azonban ez! volt jóformán az egyetlen etikett, amit betartottak. Külömben az j élet ott egészen fesztelen volt. Sőt marcona. Egy teljesen rommá lőtt faluban voltunk a Kárpátok innenső lejtőjén, annak a félig lábon maradt jegyzői lakába volt összezsúfolva a hadtest-törzs. Mi, a parancsőr-tisztek — lehettünk vagy egy tucaton — az egyik na- j gyobb szobában aludtunk egymás hegyén-hátán a földön, ki szál- j mán, ki pokrócon, ki hálózsákban. Hajnalban a főherceg rajtunk lépkedett át, mikor odament, aliova a főhercegek is gyalog járnak, — és az is milyen volt! Mikor valami volt a szektorban, valamennyien kivonultunk előre elkészített állásba magosán a hegyoldalakban. Ilyenkor én is ott nyargaltam a kíséretében, közhuszár lovon, akit világért sem tudtam rábírni, hogy otthagyja a többi huszárt és az urakhoz csatlakozzon. Bárczy István egy autóval és két lóval vonult be, és felajánlotta, használhatom az egyiket, ponny-szerü pompás tüzes rárót. Nem magamat féltettem,] mert én olyan rossz lovas voltam, hogy sohasem estem le a lóról, | hanem attól tartottam, a drága paripának történik valami baja alattam. Ott döcögtem hát a töb- j bi huszárral hátul és azok nagyokat röhögtem rajtam, civilen. A parancsnoki állásokból szabadszemmel is jól lehetett látni a mi árkainkat, teli-találatkor a szökőkutakat deszkákkal, fekete földdel j meg emberéletekkel benne, meg hogy rajzanak ki támadásra. Néha az állásból gyalog még előbbre is -mentünk; egy Ízben alkonyat- ] kor, egy éjjeli támadás előtt egész a bevetésre váró tartalékig, egy román ezredhez. Az egyik zászlóalj-parancsnok, erdélyi szász őrnagy — milyen a katona — csak azon panaszkodott a halálmérkő- I zés küszöbén a főhercegnek, hogy a megígért sör még mindig nem érkezett meg. Ez azért maradt meg ilyen élesen az emlékezetemben, mert a segédtisztje, az meg hozzám jött diskurálni, mintha p p & * p Boldog uj esztendőt kivan régi és uj barátainak, ismerőseinek HENRY DANKNER MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORUS ÉKSZERÉSZ MESTERE-Címmel kitüntetett fincm platina- és aranyékszerek készítője. P 56 West 45th Street New York 36, N. Y. ^ \P k \p\ ki Tel.: MU 7-4966 \P csak tegnap váltunk volna el, pedig már húsz éve nem láttuk akkor egymást. Ugyanazzal a lomha medvés járásával, mint az iskolában, a Kereskedelmi Akadémiában, ahol évekig a legkedvesebb pajtásom volt, ugyanazzal a fa- j nyárul cinikus szavával. Akkor költőnek indult, igen rossz verseket irt, de azt mondta, ezek csak verstechnikai gyakorlatok. Másnap reggel megtudtam, elesett ő is meg az őrnagy is a véres ütközetben. Se sör, se vers. Pedig ez a pajtásom közben megszolgálta volt az idegenlégiót is Afrikában, ahová valami suskus miatt menekült és semmi baja sem történt. Ha nem volt mozgás, befogták a négy fehér lovat sárga csézába és a főherceg kihajtott a csapatokhoz. Éppen hogy árvalányhaj nem volt. Néha-néha a főherceg behívott magához a szobájába, kis szobába tőlünk” balkézre, ahol ő éppúgy ruhástul aludt a földön hálózsákban, mint mi és az inasa vigyázott rá, és háborús anekdotákat mesélt nekem. Jó beszélő ] volt, ízesen adott elő és szépen be- i szélt magyarul, és ezt ő tudta, j Nyilván azért mondta el ezeket ] nókem, hogy megírjam róla, de énnekem egyetlen egyszer se volt alkalmam, más témáim voltak. í Bizonyára ez volt az oka, hogy végül egyszer aztán már nem eresztettek vissza a hadtesthez. Akkor ugyanis még- virágzott a tuberkulózisom és nem sokáig bírtam egy szuszban a hadi életet, hanem időnként haza kellett mennem kifeküdni magamat ágyban. Aztán mindig visszajöttem, mig egyszer udvariasan megmondták, felsőbb parancsra nem maradhatok tovább a hadtestnél. Igen, régen ki volt ellenem adva, hogy ahol megfognak a fronton: tartóztassanak le — ugylátszik ez már az én örök sorsom, ma is “le vagyok tartóztatva” Amerikában — de ezzel a főherceg se törődött volna sokat. Hanem hogy nem Írtam meg a magas heldentátikat, hát akkor mire való vagyok. A mi parancsőr-tiszti szobánkkal szemben nyílt a vezérkari iroda, benne telefonokkal, térképekkel, szerszámokkal. Ott éjjel senkisem volt, hanem azon túl egy másik szobában aludt a vezérkari főnök a hozzá beosztott törzstisztekkel. Régi katonacsalád cseh arisztokrata sarja volt a vezérkari főnök, azt mondták, törvénytelen rokonságban van a Habsburgokkal. Ferenc József magánkihallgatáson fogadta, mikor rábízta József főherceget. Egyszer éjjel szólt a telefon az irodában. Senki se látszott mozdulni, hát Bárczy István ment oda a mi szobánkból. Az egyik hadosztály-parancsnokságról telefonáltak, hogy az oroszoknál valami mozgást észlelnek és ő elvesztette az összeköttetést a másik hadosztállyal valahogy. Bárczy István fölkeltette a vezérkari főnököt. Az azt mondta néki, “sagen Sie ihm, er soll handeln nach eigenem Ermessen.” Mire Bárczy István öszszcszedte a térképeket és hosszas ide-oda telefonálás után, eligazította a hadosztályt. Ö mindenhez értett, még ehhez is. Egyszer néhány órás látogatásra jött Auguszta, uniformisban, mert ő a vöröskeresztnél szolgált. Emlékszem, mikor férfimódra felpattant a nyeregbe, a pfützengrün bő nadrágszoknya felcsúszott és hosszú flanel női gatya látszott ki alatta, de igaza volt, a Kárpátokban bizony hideg volt. Már a fő- j herceg sokkal kevésbé jól volt ellátva, hiányzott sok szükséges! holmija, gyűrött volt és csodála- | tosmód elhanyagoltnak látszott. Holott vele volt a személyees inasa, hosszú nagy barna legény, soha senkivel szóba nem állt, egész j nap nem lehetett látni, csak ha kivonultunk, akkor ő is ott lovagolt a kíséretében, a másik civil rajtam kivül. De ugylátszik ö sem ] sokat törődött a gazdája jóvoltával. Egyszer mikor megint kinn voltunk, a főherceg csak leveszi a távcsövet a szeméről, lehajol, és egy orosz golyót vesz ki a cipőjéből. Ez bizony nem volt olyan katonadolog. Ezek a tévedt, fáradt; lövedékek igen veszedelmesek voltak, néha borzalmas sebeket ütöttek, mert nem a hegyükkel, hanem ferdén hatoltak be. így esett el, igy halt meg egy ismerősöm, Blum milliomos bankár fia, amikor mesázi a front mögött teniszezett, civilben. Külömben igy sebesült meg egyszer a lábán Napoleon is már császár korában. (Bocsánat Napcsi a párhuzamért.) Nem is azért mondom ezt el; a golyó közvetlen a talpnál hatolt be, alig érintette a főherceg lábát. Hanem, amikor a kiséret odarohant, kiderült, a főhercegnek nem volt zoknija. Meztelen lábára húzta fel a füzőscipőjét. Már rég kifogyott a zoknija, és nem volt friss. Tél elején, a Kárpátokban. És mikor a főherceg annyira érzékeny volt, folyton meghűlt, — mint a Habsburgok általában. Nem tudom, hogy intéződött el az a fuszekli-kérdés, de az nem lehetett probléma, Kassáról mindig hozhattak volna, ha a főherceg szól. A Habsburgok ugyan göthösek, de azért hosszuéletüek ha hagyják őket, és József főherceg is 81 esztendős. De hát még én milyen öreg lehetek, mikor én még emlékszem a másikra, az öreg József főhercegre is, a cigányok barorajjára. Akkor még a Margitsziget *a főhercegék magántulajdona volt, csak ennek a halála után sózták rá a fővárosra, amikor is a Közmunkatanácsnak egyetlen dolga volt a Szigetre ráfizetni. Az volt a j szép idő. Amikor még nem lehe| tett gyalog járni a Szigetre csak I hajón és a Margitsziget még két sziget volt, azért is hívták Alsónak, meg Felsőnek, a Dunának egy vékony ere folyt rajta derékban keresztül és azon kis hid vitt át. Ott végződött a rózsakert, emlékezetül Boldog- Margit királylányra, kinek a sírjából rózsaillat áradt. Belőle is szent lett azóta, hogy én gyerek voltam és ebben a kertben magam szedhettem a futtatott francia gyümölcsfákról ak- I kora körtéket, mint a fejem. Ott nyaraltunk akkor majd minden évben és mi gyerekek is ott nyüzsögtünk a Felső-csúcson a katonazenénél esténként a korzózó tömegben, mig a szikár kicsi esete katonakarmester dirigált ezüst babérlevelekkel díszített fekete ébenfa botjával, amit a fürdövendégektöl kapott ajándékba, és éni csodálkozva és bizony valahogyan irigykedve nézegettem a tolószéken mozgatott öreg urakat, arról álmodozva, hogy ha majd egészen' kinövök, engem is igy tologassanak Margit szigetén. És ott sétált a borostás őszes szakálu hatalmas szál főherceg katonazubbonyban, de kard nélkül, a tömeg megnyílt előtte, úgy ment, mögötte a kíséretével. Én egyszer megszólításommal is kitüntettem őt. Ez úgy történt, hogy egy délután lakásunk előtt, ahol szökőkút volt fürge aranyhalakkal meg lomha fekete teknősbékákkal benne, ott krokettet játszottunk, arra jött a főherceg, nézegette, hogy játszunk és szóbaállt az igen szép nevelőkisasszonyunkkal, akibe már tudom, én szerelmes voltam, nemcsak azért, mert szép volt és nehéz hamvasszőke haja, hanem azért is mert magázott bennünket, nem tegezett. Én, dühösen amiért megzavarja a játékot, gorombaságokat mondtam a főhercegnek, melyben, disznóságok is foglaltattak. Ért erre nem emlékszem, de édesanyám gyakran emlegette — hogy, én azt hol tanulhattam! A sors ugylátszik az urasági inasoktól tanulhatott, akik rendesen hagyományhübbek az uraknál is, mert nem engedte meg, hogy ez az ág a habsburgias, bécsies Józsefről magyar Lászlóra fordítsa a nevét. Ez a kísérlet mind a kétszer szereiícsétlenséget hozott a házra. Nemcsak ez a László herceg pusztult el oly szomorúan, a mostani József főherceg fia, hanem már régebben is egy László főherceg, a mostani Józsefnek testvérbátyja, és ha az életben marad, az lett vfilna a szénior és ennek a Habsburg-ágnak a neve Lászlóra fordult volna. De azt is szerencsétlenség érte. Vadászni volt, egy vadmacska ugrott rá a fáról, a puskája elsült és ő meghalt. Emlékére aztán kis kápolna épült a Sziget Pestre néző partján. Terméskőből volt és mindig némán zárva volt. Csak néha-néha jött valahonnan Budáról egy kedélyes lompos plébános misézni. Velejött mindig egy asszony meg két gyerek és mise után letelepedtek a fűre, kibontották a szalvétás nagy kosarat, nyilván kiránj dulásnak fogták fel a dolgot. Most már biztosan nem miséznek benne, a néma kápolnában amelyik most már két Lászlót gyászolhat, és sok minden más egye: bet. Best Wishes to all Our Friends from Mr. & Mrs. JULIUS BRODY A “CINEMASCOPE'’ I.EGCJABB CSCCS-FILMJE: “BENEATH THE 12-MILE REEF >> Főszereplők • terry moore — robert wagner — gilbert tolaxd Kisérőfilm: A “Vesuvius Express” a Cinemascope-fotólencséjén át Itália legnagyobb városainak lélegzetelállit;ó szépségeit mutatja be, ROXY Theatre _ 7th Ave. az 50th St.,-nél
