Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-11-14 / 42. szám

6-ik oldal AZ EMBER NOVEMBER 14, 1953 Hazudnak rendületlenül... A fehérteffoit nem tisztek csinálták? — Újvidéken csak enyhe “kilengés” volt? — A magyarországi zsidórendeletek ’’enyhébbek” voltak? — Felakasztottak-e bárkit is Zsolt Béla halála miatt? (Levél a szerkesztőhöz) Kedves Főszerkesztő Ur! Először is üdvözölni akarom Nagy Ferencet, a makulátlan de­mokrácia rettenthetetlen bajno­kát és kérem a Mindenhatót, hogy ezt a talpig derék, igazi férfiút — aki amint azt már ismételten hangsúlyoztam: nem a hazából, hanem a hazáért élt — a tisztes­séges és becsületes emigráció és drága hazánk üdvére még sokáig éltesse! Böngészgetem az emigrációs la­pokat, sajnos azonban nem olva­sok belőlük semmi egyebet, mint meddő és hiábavaló igyekezetét a priusz rehabilitására. Itt van pél­dául ez a dezséri. Ez úgy próbálja a. priuszt rehabilitálni, hogy ösz­­szetéveszti a nemzeti hadsereget a nyilas szeméttel. Pedig hányszor rámutattam, hogy más a szezon, más a fazon; hogy Kossuth az nem vasút vagy hogy a konzerva­tív az nem konzerva. Nézze de­zséri, a konzervatív: az egy poli­tikai irányzat, elv, vélemény, né­zet. A konzerva pedig egy bádog­doboz. amelyet a magyar baka pixnílejsnak nevez, amelyből a pixnílejs — vagy mondjuk úgy, hogy dezséri — kiszabadult. Ele­inte azt hittük, hogy ez a pix tel­jésen elvesztette az emlékezőte­hetségét, mert már a fehérterror­ra sem emlékezett. Azt is mon­dotta, hogy ha a fehér terror egy­általában létezett, akkor azt nem tisztek csinálták. Hát hogyan jön egy pixnílejs ahhoz, hogy egy Prónayt, Osztenburgot, Gömbös- Knöpllert. Bibót, Madarit, Salmot, Megáit, Héjast, Sefcsiket, Kovar - eot és a többi rablógyilkost degra­dálja megfossza tiszti rangjuk­tól és: kardbojtuktól? Ezt Horthy­­nak kellett, volna annakidején megtenni és azután valamennyi szegénylegényt felköttetni. De ő félt a Magyar Ochrana Véres Egyesületétől: a MOVE-tól és az akasztás helyett miniszterelnököt, miniszteri osztályfőt, alezredese­ket stb. csinált belőlük. Maga de­zséri már elkésett a degradálással és akasztással! Pixnflejs, mars vissza tehát a bádogba. Vagy ott van Újvidék, Óbecse, C&ervenka. Azt mondja pixnflejs, hogy ő sem helyesli Bajor-Bayer tábornok és 1-2 csendőr kilengé­sért. De idefigyeljen Pix! Ezeken a helyeken ötezer védtelen csecse­mőt. öreget, fiatalt; férfiút, asz­­szonyt és leányt rablógyilkoltak meg. Bajor-Bayer nem gyilkolt, ő csak a brillekkel és az egymilliós “hadisarccal” vesződött. Utcai harcok nem voltak. Az áldozato­kat a lakásaikon vetkőztették le és ingben, kombinékben, 270 gyerek­­kocsiban vitték őket a Duna jege alá. Ezt mind 1-2 csendőr csinál­ta? Nézze pixnflejs, az ötezer ár­tatlan áldozatot sokallom, a 45 brillt Kéveslöm. Hol a többi? Erre! .feleljen hiszen maga azt hazud- I ja, hegy Újvidékről tud mindent, | mert maga egy magasrangu bí­róval beszélt, aki a helyszínen volt. Mondja meg annak a ma­gasrangu bírónak, hogy igyék Gottschlieg-rumot, maga pedig vissza a bádogba! De előbb meg­mondom magának, hogy mi is a külömbség a nemzeti hadsereg és a priusz között. A nemzeti hadse­regre Tóth Kálmán versének kö­vetkező szakasza vonatkozik: “Nekünk is volt egy jelszavunk, Lázba jött a honvéd tőle. Nem volt abban a halálról, Nem volt abban megadásról, Egy szó volt csak, hogy: Előre!’’ A priuszra ennek a gyönyörű versszakasznak a következő tra­­vesztációja vonatkozik: Nekik is volt egy jelszavuk, Lázba jött a priusz tőle. Sok volt abban a halálról, S annál több a hátrálásról, Meg az, hogy szajré kellene . . . Azt is hja ez a pixnflejs, hogy a “Magyar Légvár” eimü vicc- és szennylapban azt olvasta, hogy 1919 májusának végén Számuelly a komáromi Császár község plébá­nosát felakasztatta és e kivégzés­nél jelen volt Göndör Ferenc is. Hát én ezt kézből megkontrázom pixnflejs. Hazudnak maguk ren­dületlenül, mert hogy is mondja Lucifer a Tragédiában? “Nem ad­hatok mást, csak mi a lényegem.” A maguk lényege pedig a hazug­ság. Még ebben a levelemben ol­vasni fog olyan hazugságokról, hogy a pixnflejs belekékül. Érde­kes, hogy én meg azt olvastam, hogy 1920 augusztus 28-án Mar­caliban megjelent egy fehérter­rorista tiszt a szegénylegényeivel és Simon József róm. kát. káplánt előbb elevenen megnyuzatta, utá­na pedig őt és Cséplő szabósegé­det, Nyáry cserepessegédet, Ősz kertészsegédet, Dénes magánhiva­talnokot, Gold bádogosmestert és Knausz Ferenc szabót felakasz­tatta. Arány 8:1 a fehér terror tisztjei javára. Azt is olvastam, hogy Kun And­rás 500 jómáfgyart rablógyilkolt meg. Hát azt olvasta-e pixnflejs, hogy két nyilas a népszerű Father Lőrincet a Hűvösvölgyben meg­­rablógyilkolta? 2:1 a priusz ja­vára. Azt is hallotta bizonyára, hogy egy Szálosján nevű pedigrés fajmagyar Mindszenty bíboros hercegprímásunkat letartóztatta és 4 priusszal Sopronkőhidára ki­sértette. ahol börtönbe vetették. 5:1. Hát a *600,000-ről mit mon­dott az a magasrangu bíró, pixi­­kém? Azt, hogy a köziró mit mond, azt már tudjuk. A köziró azt mondja, mert ő statisztikus is, hogy nem volt 600,000. Azt is mondja, hogy a magyar rendeletek enyhébbek voltak a német nácik rendeletéi- | nél. Látja pixnflejs, így beszél AIR CONDITIONED!!! Nyitva egész éven át! Telefon: PLaza 7-1523 46th Sf. E- of Broadway, N. Y. IMMER MAN’S HUNGÁRIÁBAN minden este 2 zenekar! Kitűnő műsor! egy vérbeli statisztikus. Valóban nem volt í>00,000, hanem 597,843. Az is igaz, hogy a magyar rende­letek enyhébbek voltak, mert a nácik 85, am. kir. csendőrök pedig csak 80 ártatlant puskatusáztak be egy-egy marhavagónba. Az is igaz lehet, hogy a magyar ártat­lanok ellen használt ciklongáz sem volt olyan erős, mint amelyet a 4,599,843 árttalan megrablógyil­­kolásánál használtak. Egy alkalommal künn voltam a keleti pályaudvaron, amikor ép­pen befutott a külső vágányra egy olszországi ártatlanokat szállító vonat. Rekkenő hőségben indul­tak el a marhavagónok Udinéből. Már 4 napja utón voltak. Pesten is rekkenő hőség volt és az el­hurcolt emberek 4 nap óta vizet nem ittak. A vonathoz közeledni nem lehetett, a szuronyos őrség nem engedte! Valaki telefonált a Zsidó Tanácstól a nemzetvezető kabinetirodájához, engedjék meg, hogy vizet adhassanak a nyomo­rultaknak. “Vitéz jákfai” Göm­bös - Knöpfler Ernő szárnysegéd jött a telefonhoz és azt válaszol­ta, hogy a nemzetvezető testvér zsidóügyben nem fogad. Egyebet tisztelt olvasó a gyilkosságról nem tudok.' Más. Annak igazolására, hogy miként hazudnak ezek az alakok, álljon itt az egyik jobboldali emigráns lapban megjelent kö­vetkező híradás: “Kanadai Magyarság” cimü kitűnő laptársunk rendkívül érdekes cikket közöl Lőrincz István tollából: “Nagy Ferenc fogafehére” cim alatt. A gya­korlott olvasó azonnal látja, hogy a cikket olyan magyar Ír. ta, aki otthon szenvedte át a nagyferenci népidemokrácia vi­rágzását. A szemtanú egy érde­kes és figyelemre méltó adatot közöl ebből a korból, midőn azt írja: “Mikor a halottnak hitt Zsolt Béla baloldali újságíró Nyugatról hazatért, már 11 fiatal honvédtiszt végezte az akasztófán életét Zsolt Béla ha­lálával vádolva.” E cikk ismét aktuálissá teszi a magyar emigráció’ egy régi problémáját: nem volna-e ide­je dokumentációsán, bizonyíté­kokkal alátámasztottan össze gyűjteni az 1945-46-os évek vé­rengzéseinek történetét? Mikor Amerikában Fath. Galambos József már hősi harcot viv a “háborús bűnös” magyarok hazatelepítői ellen, azt hisszük ideje volna, hogy megszülessék a “Mártírok könyve,” az anti­­bolsevista Magyarország kál­váriájának hiteles története. Ennél arcátlanabb hazugságot még az emigrációs sajtóban sem olvastam. Zsolt Béla jóbarátom volt, akit magam is bujtattam, sőt velem volt, amikor letettem az es­küt szent mártírunk, Kiss János altábornagy, az Ellenállási Moz­galom vezérének kezébe. Zsolt Bé­la 1944 március 19-e után, a né­met megszállást követően Nagy­váradra költözött, ahonnan rövid idő múlva visszatért és ismerősei­nél — többek között nálam is — rejtőzködött. Egyik bujtatója ma­ga is katonaszökevény volt. Zsolt Béla, hogy ezen ismerősét az eset­leges következmények elől megóv­ja, elhagyta rejtekhelyét. Egy al­kalommal, 1944 júliusában a nyi­las-razzia az utcán elfogta és a mosonyi-uteai toloncházba kisér­te. Itt magam is meglátogattam, rám is szólt Temesváry kapitány jelenlétében: “Nem félsz te zsidó­bérenc?” (Temesváry maga is mozgalmi bajtárs volt.) A tolonc­­házból Zsolt Béla egy transzport­ba került, amely transzportot a németekkel történt pénzbeli meg­állapodás értelmében Genfbe vit­ték. Géniből 1945 májusában tért vissza Zsolt. Az a tény, hogy Zsolt Bélát 1944-ben Genfbe vitték, tu­dott dolog; volt, ugry a felszabadu­lás előtt, mint után is. Ennélfogva Zsolt Béla halálával kapcsolatban semmiféle, ismétlem: .semmiféle tárgyalást nem tarthattak, mert az illetékesek előtt nem volt titok Zsolt tartózkodási helye. Ahogy én látom . . . most ártat­lan áldozatoknak szeretnék átfes­teni azt a tizenegy banditát, aki­ket többszörös rablógyilkossága­ikért vontak felelősségre. Ilyen alattomos és sötét hazugságot a magyar emigrációs sajtó csak még sötétebb zsiványa irhát, aki azért az ötdollárért, amelyet a “Kana­dai Magyarság” fizetni tud, ilyen aljas hazugságra vetemedik. Egy, csak egyetlenegy nevet a tizenegy közül, akkor megmondom, hogy az illető milyen rablógyilkosságokért bűnhődött! Főszerkesztő urnák őszinte nagy­rabecsüléssel kész híve: Montreal, 1935. nov. 9 (TELJES CIM ÉS CIM) A ‘ legjobb ti*” ... Az 1919 óta megjelenő Burns Mantle - féle Színházi Almanach legújabb kiadása: “The Best Plays of 1952/53” az elmúlt szinházi évad tiz legjobb darabját hozza és — amint “Az Ember”-ben olvas­hattuk — a kiválasztottak szerzői közül az egyik magyar: Tábori György. A legjelentékenyebbnek ítélt színmüvekből kilenc komoly művészi- és kasszasikert jelentett ivója számára (nagyobbrészt még ma is műsoron vannak), viszont Tábori “The Emperor’s Clothes”-a két hétig szaladt mindössze. (Je­lenleg ugyan ismét műsoron van a Greenwich Village egyik színhá­zában.) A fotográfiákkal és mű­vészi karrikaturákkal dekorált, kö­zel 400 oldalas évkönyv nemcsak tiz jó darabot tartalmaz. Ennél sokkal többet ad. Szakértői beszá­molókkal kezdődik a kötet: New York, Chicago, Délkalifornia, Pá­­ris és London szinházi életéről. A hangsúly természetesen a' mi met­ropolisunk teatrális életén van. Az összes Broadway-premierről szóló adatok mellett az u.n. “off-Broad­­way”-eseményeiről is pontos ripor­tot kapunk. Ezután jön a végité­­let: a hires “Variety” c. szaklap osztályozása . . . melyik tanuló (azaz darab) állta meg a helyét s mehet a következő osztályba (sze­zonba' és melyik bukott el . . . sőt még azt is láthatjuk, hogy mi­lyen sok színdarab bukik el már a vidéki próba-előadások alatt, mert a Broadwayra csak a komoly esélyekkel rendelkezők kerülhet­nek. Hogy azután az “esélyesek” oroszlánrésze mégis elhasal a “Nagy Fehér Utón” — az megint más téma . . . Sokféle kimutatást hoz ez a nagyvonalú évkönyv. Itt van pél­dául a rekord-statisztika: a “Life with Father” 3224-, a “Tobacco Road” 3128-szer került színre eb­ben a városban ... és igy tovább minden nagy siker egészen le az 500-as szériát befutókig. Vagy itt van a különféle dijakkal kitünte­tett darabok listája, majd részle­tes jelentés minden szinházi élet­tel kapcsolatos könyvujdonságról. Nagyon érdekes a statisztika az 1899 óta “legjobb tíznek” ítélt be­mutatókról. Az első két évtized felsorolása hiányos, de 1919-től már 100%-os a statisztika. (Köz­tudomású, hogy az előbbi időszak­ban történt meg, hogy Molnár Fe­renc “Ördög”-ét egyszerre négy színházban adták N.Y.C.-ben.) A “Liliom”, Hattyú és a “Játék a kastélyban” három szinházi sze­zonban a legjobb darabok élén ta­lálható 1921-27 között. A szülé­szekről szóló adatok után “az el­múlt esztendő halottjai” - rovatot néztük át. Thury Ilonát hosszú és részletes nekrológ búcsúztatja el. Az “utóbbi évtized nagy szinházi halottjai” között Lehár és Rom­berg neveihez csatlakozik az uj magyar szinházi halhatatlan: Mol­nár Ferenc, 1878-1952 . . . A szinházbajáró emberek köny­vespolcain mindenütt megtalálha­tó ez az almanach, mert a legjobb tiz darab mellett sok-sok érdekes és fontos adatot hoz Amerika és a Nyugat szinházi életéről. A Dood, Mead & Co. kiadásában megjelent mü mindenütt kapható. Ara $4.50. Utóirat: jó érzés a “legjobb tiz” szerzői listáján magyar nevet látni megint . . . HETI RÁDIÓ-KRITIKA A WWRL-rádióállomás vasár­napesti előadása azok számára is különleges élvezet volt, akik már megszokták a dr. Tatár - rádió produkciójának művészi színvo­nalát. A műsor szopránójának. Leyne Gábrielének tökéletes kolo­­ratur-technikával előadott ének­számai telitve voltak azzal a ro­mantikus melegséggel, ami ennek a csodálatos fiatal amerikai éne­kesnőnek sajátja. Szövegkiejtésé­nek kultúrája még az énekszámo­kat összekötő rövid bejelentései során is élvezetes volt. Ez alól csak a két francia szám volt ki­vétel: itt érezhető volt, hogy Ley­­na Gabriele anyanyelve amerikai és nem francia, ezzel szemben a “Denevér” kólóra túra-száma egyi­ke volt a legszebbeknek, amit va­laha is hallottunk. A befejezőül elénekelt két magyar nóta kedves és mulatságos epizódja volt az es- • tének. Mezey Zsigmond szereplése elé kíváncsisággal s bizonyos szo­rongással tekintettünk. Féltünk attól, hogy páratlan gazdagságú j hangját megviselte néhányhetes betegsége. Annál nagyobb öröm­mel hallottuk a kiváló énekes bass­­baritonjának viharzó erejét. Mozart “Don Giovanni”-duettjé­­nek lüktető dinamikája és kifo­gástalan technikai kivitele csor­bítatlanul juttatta érvényre hangjának erejét és mélységét. A Mezey-Gabriele-duett egyike volt a műsor fénypontjainak. Énekes­nek kell lenni annak a talpán, aki ezzel a két kiváló művésszel egy műsoron szerepel. Ilyen éneeks Rákossy Tibor, aki rendkívül kel­lemes műsorának összeállításáért, bársonyos tenorjáért és dalainak lírai kivitelezéséért “csillagos egyest” érdemel, Feleky Lászlótól végre egyszer szeretnénk szóló­számokat is hallani. Erre külön is felhívjuk dr. Tatár figyelmét! ÁLLÁST KERES MAGYAR szakács és cukrász Kontinentális képzettségű ma­gyar szakács (chef) és finom cukrász, réteskészitő, 25 éves általános és kétéves amerikai gyakorlattal, valamint legjobb U.S.A.-referenciákkal rendel­kezik. Egész évre is elhelyez­kedne a countryban. Infor­máció kapható: DA 9-6434, délelőtt 9-12 között.

Next

/
Thumbnails
Contents