Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-10-17 / 38. szám
t 6-ik oldal AZ EMBER OCTOBER 17, 1953 Párisi Panoptikum: Babonás Zizit máskor nem beszélem le Irta: JÁVOR LÁSZLÓ “A beszélgetés a legszebb utazás” Balthazár “Gondolatai”-ból cér felismeri ezt a fenomént — a legdrágább italt ajánlja és a tegnapi ételt szolgálja fel. A szemtelen vendég az más. Az megállja kávéház közepén, kihúzza magát, szerepel . . . Ha a pincér egy üres asztalt mutat, akkor ö egy másikat választ, közben a tányérokba néz, a szájába cigarettát tűz és foghegyről tüzet kér a pincértől, még mielőtt leül. A szemtelen az tudja mit akar, az a kezébe adott ital-lapot az asztalra ejti és úgy rendel. Ennek nem lehet magyarázni. Aki az ital-lapot a kezében tartja, de közben a nőket nézi, az pali-ember. Beltag az a nő, akivel bizalmas a pincér; uj nő, aki minden eshetőségre számítva előre fizet, hátha diszkréten kikacsintják és rohanni kell valaki után, aki eltűnhet a kávéház előtt korzózó tömegben. Törzstag az a nő, aki fizetés nélkül kimegy a kávéházból, elhalad a pincér előtt s az nem állítja meg őt. Zizit “lefényképeztem’’ agyam refleksz - szerűen előhívta őt és tudtam egész pedigréjét mielőtt egy szót is váltottunk volna. Zizi is babonás volt, mint a Café Champs-Elysée-kávéház többi alkalmi és hivatásos bejárónője, akik bejárnak és babonások, az a babonájuk, hogy “szerencsepénzt” kérnek, kis szerencsepénzt, kettőtől ötezer frankig pusztán babonából, hogy pechük ne legyen. A babonás lány húsz éves lehetett. Szőke hajából egy platinaszínű lökni hullott a magas homlokára. Hirtelen közelhajolt hozzám: — Először van itt ugye, sose láttam . . . — Igen is, nem is — válaszol- j lám tétován, hiszen láthatott itt 1 í lány. Hátha próbára akar tenni, hogy hazudok-e? — Egy perc-Kés© Irta: DEUTSCH IRENE Percekkel ezelőtt még itt ült Zizi a melettem levő széken, aminek karfájára könyökölök. Zizi egyedül jött be a kávéházba, grogot rendelt, de nem nyúlt az italhoz. Szórakozottan nézett maga elé, aztán idegesen dobolni kezdett gyöngyház színűre festett hosszú körmeivel a szomszédságomban lévő asztalon. Kinyitotta retiküljét, kendőző szereit maga elé rakta, sminkelte magát, közben azt hiszem kis tükröcskéjéből a háta mögött ülőket is szemügyre vette. Tett-vett, töltőtoll-szerü fémcsőből rúzst csavart ki, vörös iveket festett a szájára, aztán a cső másik végéből kis ecsetet varázsolt elő és az ecsettel dörzsölte a szájára rakott pomádét. Púderdobozából szarvasbőr párnácskát csípett ki, ügyesen orrára tette, aztán orrától félkörben az arccsontján vonta át a pudert a füle felé olyan technikával, ami a privát nők előtt ismeretlen. A magános férfi, aki nyilvános helyeken nem alszik, hanem a kávéháznak, — az élet piacának —alakjait nézi, sok tapasztalatot vonhat le szemlélődése során. Nőt, férfit: hogyan lép be a kávéházba, hogyan megy végig az asztalok mellett, hogyan ül le, hogyan helyezkedik el, hogyan rendel, hogy ad borravalót — mindez jellemzőbb, mint ruhája, amit egy ügyes eladó, áruházi kereskedősegéd beszélt rá, tehát hordja, de a saját ruhájához semmi köze. Rögtön észre lehet venni azt a férfit, aki először van egy kávéházban. Önkéntelenül körülnéz, legtöbbször a falakat veszi szemügyre. Szinte lámpaláza van, ugráló léptekkel megy el az asztalok mellett, egy fix pontra, egy üresen álló székre szögezi szemét és gyorsan leül, térdeit összeteszi. Az ilyen embernek—az éjszakai pin-AIR CONDITIONED!!! Nyitva egész éven át! Telefon: PLoza 7-1523 46th St. E- of Broadway, N. Y. * A- *4 * * *-*>«- *-*><-** ***-*-*. *■ je***-****IMMER MAN’S HUNGÁRIÁBAN minden este 2 zenekar! Kitűnő műsor! “AZ EMBER” Montrealban megrendelhető a Keleny-cég EJ cimén: 3650 St. Laurent Blvd. Tel.: HA 15-27. Ugyanitt könyvek, szeretetcsomagok .hanglemezek, hajójegyek is megrendelhetők. KELENY CÉG Hungarian Garden Restaurant-ban LOVAS PALI és. hires, zenekara muzsikál EMŐDY MARGIT énekel , 1528 Second Avenue New York City Telefon: RE 4-9670 Kiváló konyha! ZETTL LACI tulajdonos re szaladtam be ide, mert zajlik a Nemzetközi Chiromantikus Kongresszus és még vissza kell térnem egy ülésre. — Mi zajlik? — Nemzetközi Chiromantikus Kongresszus. A tenyerét nyújtotta felém. — Nem vagyok tenyérjós — mondtam sértődötten. — Én elhanyagolom a tenyér vonalait. A meztelen láb, illetve a talp alakjáról, homoráról, görbjéről, különös tekintettel a térdhajlat szögének viszonyára dolgoztam ki egy teóriát, amely a tudományos világ számára meglepetés lesz, sőt . . . A szlávoknak misztikummal kevert utópiát, a sárgáknak bóditószert, a fehéreknek tudományos zószba mártott zagyvaságot kell beadni és ezzel megvehetjük őket. Zizi mély tisztelettel nézett rám, aztán elborult a tekintete. — Az életnek semmi, de semmi értelme . . . — Igaza van. Nincs értelem és nincs cél — válaszoltam fontoskodva. — Öngyilkos leszek! — Ugyan, ugyan, az élet olykor érdekes. A rossz regényeket dobja el, ne az életet! A babonás lány jobbkezének mutatóujját szeme külső szögletéhez illesztette mint egy Browning pisztoly csövét. — Itt egy kis lyuk, az az elegáns . . . — Gyerekség, ha a lövedék a ké.t szemgolyó mögött pontosan párhuzamosan szalad, a halánték alatt átszaggatja a látóidegeket. Halál helyett örök vakságot okoz. — A méreg biztosabb? — Semmi esetre. Pontosan kell dozirozni, hogy halálos legyen, de akkor is, ha a méreg még nem szívódott fel, megette a fene. Nem az öngyilkosjelöltet, hanem a mérgezést. — Emelet? Brrr! . . . Szajna? Csúf a kihalászott vizbefult hullája. A test puffadt, oszlásnak indul. Térjünk vissza a revolverhez. — Hát térjünk . . . — A halántéklövés vakságot okoz ... A szivet könnyebb eltalálni? — A szivre vigyázni kell az életben, a halálban egyaránt. A legkisebb idegesség is katasztrófával jár: könnyen életben maradhatunk! — Mi a biztos? — Szétroncsolni az agyvelőt — feleltem hidegen. Zizi mohón közelebb hajolt, szemében az*4zgalom rőt fényei lobbantak. Én alig tudtam visszatartani a nevetést. — Vegyen egy borbélytükröt és két pisztolyt. Mindkét kezében revolver, a borbélytükörből óvatosan célozzon és bum! . . . A lány összeráncolta szemöldökét,a prókat lélekzett, idegesen dobolt Rimmeles-dobozán az ajakruzsával. — Jaj, el ne felejtse, előzőleg hátul borotválja le a koponyáját! — Őrültség, mit beszél, minek? — Nehogy később vérmérgezést kapjon . . . Kitört belőlem a röhögés. A lány retiküljébe szórta az asztalon levő holmiját, lilára árnyékolt szeme körül ideges mozdulattal elkente a festéket. — Miért mondott ilyeneket? — szepegte. —Azért, hogy lebeszéljem. — Köszönöm — kiáltotta gúnyosan. Elrohant. Ha nem beszélem le, íttmarad, feltárja lelke rejtélyét és beavat talán abba a műhelytitokba is, hogy az öngyilkossági história betanult lgmez, amit originaiitásokra harapó vidéki turistáknak szokott lejátszani? Az orvos megvizsgálta Lászlót, a beteget, aki évtizedek előtt iskolatársa volt. Hogyan történhetett, maga sem értette, de egyszerre kiröppent száján a végzetes mondat: — Egy-két hónapja van csak hátra . . . A páciens megrezzent, mintha villanyáram érte volna s felkapta a fejét: — Mit mondtál öregem? Hogy én . . . Az orvos meghökkent. Igen kínos helyzetbe került. És ez vele történt meg, aki remekül komédiázott éppen a súlyos betegek előtt. Most barátjának jóvátehetetlenül elárulta a valót. Helyrehozni a hibát nem lehetett már s hang is alig jött ki az orvos száján, amidőn betegével búcsúzóul kezet fogott. Barátja szomorúan és megbocsájtóan rámosolygott, mintha mondaná: nem haragszom öregem, talán jobb ez igy, legalább tudom . . . Az utcán megcsapta a friss tavaszi szellő és tétován botorkált össze-vissza, majd hazament, de a lakás üressége annyira kínozta, alig bírta elviselni. Reggel nem ment be a hivatalba. A szokott időben felkelt ugyan, sőt *az újságokat is átfutotta, de a szavak értelmét nem fogta fel. Kisétált a közeli parkba és szóba elegyedett a játszadozó gyermekekkel, de azok nem hajlottak a barátkozásra. Felfigyelt egy hat év körüli kisfiúra, aki sóváran nézegette a többiek játékát. Ruhája rongyos volt s lábujjai kinézegettek a szakadt, elnyűtt cipőkből. Gyöngéden megérintette a kisfiú vállát. A gyermek megrezzent és sírni kezdett. — Ne sírj kisfiam — kérlelte — elviszlek, egy szép nagy áruházba, ahol cipőt, ruhát meg szép játékokat veszek neked. Erre a gyermek még éktelenebb bömbölésbe kezdett. Tanácstalanul állt ott a park közepén s siró fiúcskával és nem tudta mitévő legyen. Innen is, onnan is már felfigyeltek, sőt egy mogorva férfi rá is támadt, hogy miért bántalmazza a gyermeket? Belátta, hogy különös helyzetbe került és sietve elhagyta a parkot. A gyors járásban egészen .kifulladt, majd hirtelen megállt. Egy levél, amelyet nemrég kapott egy levél,am elyet nemrég kapott egy kórházban fekvő idős rokonától. Az asszony tehetetlen, súlyos beteg volt és anyagi segítséget kért tőle. Elhatározta, hogy felkeresi a beteget. A kórházban kellemetlen hir fogadta: az asszony két nappal azelőtt elhunyt. Megtántorodott! Erre nem számított! Nem mintha oly közeli rokona lett volna, meg aztán alig is ismerte szegényt — de az, hogy a beteg halála előtt őreá gondolt, hozzá fordult segítségért, mig ő a reszkető kézzel irt levelet közömbösen félredobta, mód felett felizgatta! Engedélyt kért és benyitott a kórterembe. A betegszoba igen rossz benyomást tett rá. A levegő áporodott volt, a betegek elhanyagoltak. Elgondolkozott. Vájjon mire is kellett szegény rokonának a pénz? Talán édességre, frissítőre vágyott, hogy tikkadt, kesernyés száját megizesitse? Vagy meleg házicipőt kívánt, hogy lázgyötört testtel ha lelép az ágyról, ne meztelen lábbal érintse a hideg követ? Ki adhat ma már választ e kérdésekre? Badarság, végeredményben ez tökéletesen — De nem, most már mindegy . . mindegy — gondolta, nem, mégsem mindegy! A beteg elköltözött ugyan örökre, de ittmaradt a vágy, a sóhaj jóvátehetetlenül. Itt úszkált, itt hintázott a levegőben. Érezte _ezt tapinthatóan, kézzelfoghatóan! Gyorsan leült, úgy érezte menten összeesik az izgalomtól. Egy yágya volt, el innen el, aludni és nem gbndolni semmire. De az alvás kém tett jót felzaklatott idegeinek. Nyomasztó lidérces álmokkal küzdött s fejfájással ébredt. Felkelt, lebotorkált az. utcára. A szédületes forgalom kissé megnyugtatta. Nézegette a kirakatokat, mindent alaposan szemügyre vett. Egy kalapüzlet előtt hosszasan álldogált. Belenézett a tükörbe. Milyen sápadt vagyok — mormolta. Benyitott és egy szép tavaszi kalapot rendelt. Lassan válogatott a formák, a színek között, találgatja, melyik szebb, fiatalosabb. Majd felrezzent: mit érdekel mindez, hiszen pár nap ... és én meghalok! Fájdalmában felzokogott. Az elárusitónő részvéttel nézett rá és ő kirohant az üzletből. De úgy látszott, a nap gyötrelmei még nem értek véget. Váratlanul felvillant agyán egy másik kép: a hivatalban, ahol ő felelős állásban volt, nemrég valami szabálytalanságon kapták rajta az altisztet. Ő, a feddhetetlen hivatalncik, az azonnali elbocsátás mellett foglalt állást. Ó, jól emlékezett most, hogyan fogadkozott az a szerencsétlen ember, sőt beteg aszzonyt, meg apró gyermekeket is emlegetett, de ő hajthatatlan maradt. Nos, most minden áron látni akarta a családot. Felment a hivatalba, ahol a csodálkozó portástól az altiszt lakáscímét kérte. Ellenállhatatlan kényszertől űzve tüstént odautazott. A láivány, amely elébetárult, valóban lesújtó volt. Az asszony betegen feküdt a szegényes ágyon és a gyermekek hiányos öltözetben a földön játszadoztak. Pénzt adott az asszonynak és sápadtan az izgalomtól elhagyta a szobát. Melle zihált, torka száraz volt s nem tudta mitévő legyen, hova menjen. Szinte kívánta már a ha* Iáit, amely megszabadítja szenvedéseitől. Egy hirdetőoszlopon nagy plakát ötlött a szemébe: Beethoven kilencedik szimfóniája. Ilyenben régen nem volt már része! Jegyet váltott és izgatottan várta az estét. Egész nap türelmetlen volt s időnként megnézegette pénztárcáját, hogy ott van-e valóban a jegy. Végre. Ott ült a fényes, hatalmas teremben. Majd felhangzott a zene. örömmel hallgatta, most nem gondolt semmi rosszra, kínzóra. Majd felrezzent: elvégre én nem is vagyok olyan rossz, talán csak kényelmes és kissé önző s még helyrehozhatom, részben, amit vétettem . . . A máSodik tétel utáni pár pillanatnyi szünetben történt: A karmester kopogott egyet a pálcájával, jelt adott a zenekarnak s e pillanatban a zenekari ülés mögött kitárult egy hatalmas ajtó és megjelent egy másik karmester: alakja sokkal magasabb, karjai hosszabbak, mint ezé a karmesteré. Megállott ott az ajtóban, biccentett a fejével, majd pálcájával egyenesen László^ felé mutatott . . . ő megértette. Felállott, hogy kövesse . . . E percben összecsuklott. Halott volt.
