Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-10-17 / 38. szám

2-ik oldal AI EMBER OCTOBER 17, 1953 Emlékezés Fiilöp Ilonára Irta: SZENES PIROSKA ■Megérkezésem Hollywoodba és visszaérkezésem onnan egyaránt kedves barátnők halálát jelzi ne­kem: oly szomorú vagyok . . . Több mint három éve hogy a szép, fiatal Ágay Irénke szószerint belehalt abba, hogy nem játszhat­ta a “nagy szerepet,” amelyhez Budapesten . oly fiatalon hozzá­szokott. Viszont a nagylelkű, nagyszemü Fiilöp Ilona, Ágay Irénnek hosszú ideig jó barátnője, már majdnem 40 esztendeje érke­zett Szabadkáról s már régen böl­csességbe burkolta a vágyat, hogy tiszta, lobogó művészettel hódít­sa meg a “nagy világot.” Mégis, mindketten ugyanattól a titkos bánattól égtek: a hontalanság okozta művészi sorvadástól. Látszatra pedig nem úgy állt, hogy Fülöp Ilona hazátlan lett volna. Tiszta szívből szerette ezt az országot, különösképpen Cali­forniát; Írásai a magyar sajtóban olyan elragadtatásra találtak, a­milyenre nincs példa ebben a kö­zületben. Magam se hittem volna, ha nem lettem volna sokszor ta­­% nu.ja annak a szinte vallásos ra­jongásnak, amivel Fölüp Ilonát az amerikai magyar nép körülvette. Hollywoodi háziaszonyom, magyar asszony, a kezét tette össze, úgy kérte, hogy mutassam beoltaná­nak, akinek minden cikkét kivág­ta, eltette. Az utolsó években gyakran voltam Ilona vendége: láttam a leveleket, amelyek nap­­ról-napra jöttek, öregtől-fiatal­­tól; csak elmondani, hogy milyen örömet, lelki megtisztulást jelen tenek a “Süt a nap”-cikkek . . . Virágmagok érkeztek, hímzések, képeskönyvek, magyar népisko- I Iákban 50 évvel ezelőtt nyert ki­tüntetések, teljesen ismeretlen! . I tisztelőitől. “Ez azért van, mert én : alázatos lettem,” mondotta Ilo- j na, és nagy szemével figyelmezte- I tőn nézett rám, mint akinek le! kell még szoknia az oktalan büsz- j keségről. ami az ördög csalétke, i “Aki az emberek szivéhez akar szólni, annak alázatosnak kell lenni,” mondotta. Való igaz! ... De ez az én ba­rátnőm is csak általánosságban és a nagy közönséggel szemben volt alázatos. Személyesen' kitért az ismerős vagy ismeretlen tiszte­lők meghívásai vagy házához való “zarándoklatai” elől, ha a tiszte­lők nem voltak egyban barátai. Barátai pedig csak azok lehettek, akik egy lelki nivón állottak vele; akiktől kaphatott s akiknek ő fel­tétlenül adott inspirációt. Persze j ez nem az útja Hollywoodban — egyebütt sem — a karrier csőlá­tásnak. “Hát aztán!”, kapta fel a fejét büszkén Ilona, ha ilyesmiről volt szó. “Soha olyan boldogtalan nem voltam, mint mikor nagy szerző­déssel ültem a filmgyár szobájá­ban és a szivemet rágtam! . . . Most pedig ki lehet nálam boldo­gabb, függetlenebb?!” Körülné­zett virágokkal, színes csuprokkal,, festményekkel, szobrokkal ékes kis házában. “Ki élvezheti jobban ezt a falat lazacot, kicsi shrimp­­et, darabka sajtot, pohár sher­­ryt?”, kérdezte, mig kirakta az asztalra a vacsora előételt. “Ta­lálkoztam a napokban Karcsival,” egy nagy rendező nevét említette, “azt mondta: ‘Ilonám, úgy vá­gyom egy jó krumplipaprikásra! Dehát merek én ilyesmit kérni a feleségem szakácsától?’.” “Megszakad a szivem Karcsiká­­ért,” jegyeztem meg. “De te se akarj engem azzal áltatni, jóasz­­szony, hogy azért hagytad abba a filmirást, mert nem ehettél volna krumplipaprikást ha sok pénzt keresel: hanem mert hagytad ma­gad félretólni a kis ügyesektől, a­­kik neked a sarkadig sem érnek.” Rámnézett akkor a nagy sze­mével: “Kígyó! . . . Ne dúld fel a paradicsomot! . . . Nem volt olyan könnyű alázatot tanulni.” * * * Később elárulta, hogy kevés j szabad idejében könyvet ir. Mind­azt, amit magyar napilapok ha­sábjain cikkek formájában meg­irt most leszűrve, filozófiára le­tisztítva, angolul szeretné megje- j lentetni. “Nincs különbség ember és ember között,” mondotta, “és én nem tudom elhinni, hogy az ami annyi magyar olvasónak szól a szivéhez, ne tudjon visszhangra találni angolnyelvü közönségnél.” Mikor elolvastam könyve első fejezeteit, tudtam, hogy igaza van. “Ennek olyan sikere lehet, mint a ‘Peace of Mind’-nak,” mondot­tam. Eszembe jutott, hogy egyszer valaki azt mondta savanyúan: “Mindössze négy témája van Fü­­löpnek: süt'a nap: virágok nyíl­nak; nem kell feltétlenül gazdag­nak lenni: szeressük egymást, és ne legyen háború . . . Csak ennyi! De gondoltam elég lesz ez az amerikai közönségnek is. Amerikai barátaink, akiknek Ilona felolvasott egy-két fejezetet, ugyanígy vélekedtek. Hona sugár-O R O K M E C S Irta: BÁLLÁ ERZSÉBET Busongó szél bujkál barnuló lombokba, Alkonyi illat száll nyitott ablakomba. A nyújtózó esten lomha öreg csend ül. Távoli kis harang sietve megcsendül. Susog és reszket az ezüstlila nyárfa. Asszonyos bánatát zokogja zilálva. Sírnak a fűszálak, kis testük csupa gyöngy Lélegzik a bütykös, nehézszagu göröngy. Borzong a szél, búvik: Felsikolt a kuvik. Alkony az éjféllel nehezen birkózik. Elfoszlik a homály, sötétedik a táj. Madár, lepke pihen. Csak az én szivem fáj. Az én szivem fáj. Szivem oly egyedül. Szálló felhők alatt a tücsök hegedül. Vidáman pengeti estéli dalait, Egyenkint hívja az égnek csillagait. Futkározik a szél, mint eb, aki éhes, Sötétség sátra már csillagokkal ékes. Futkározik szivein, a bolond, az éhes. Szegénység korongján árvasággal ékes. Alszik a végtelen. Madár, lepke, virág, Jóéjt kíván halkan az illatos világ. Ölomhivó hangja mint csengetyü, édes. Virrasztók mégis mint rezge örökmécses. Figyeljen a cimré*! Csomagküldés Magyarországra! A Magyarországra küldendő csomagokkal kapcsolatban mi min­dent elintézünk Önnek, ha a csomagokban küldhető árukat kakaó, kávé, tea, csokoládé, »rizs, fekete bors és a többi fűszerárut nálunk vásárolja. A csomagban küldhető használt ruhanemüekhez szükséges fer­­tőtlenitési igazolványt önköltségi áron beszerezzük, a csomagot becsomagoljuk és postára adjuk, úgy hogy önnek semmiféle \ további gondja nincs. Ezért jöjjön és vásároljam nálunk! H. Roth & Son, Importers 1577 First Ave., Cor. 82nd St., New York 23, N. Y. J Tel: REgent 4-1110 zott: “Meglátod, mennyi pénzt fogok keresni! ... És mennyi minden szépet csinálok vele . . Az utóbbi felöl biztos voltam, tanúskodhattam is róla. Egyszer megtudta, hogy megvagyok szo­rulva és előhúzott egy ötvendollá­­ros csekket. Tiltakoztam: “Nem dolgozol te elég nehezen a pénze­dért?” “Hát aztán! —felelte hety­kén. — Én jobban bírom a hősé­get, fáradtságot mint a fiatalok a szetten ... És nekem nincs gye­rekem . . . mint neked . . tette hozzá ravaszul. Látta, hogy meglazultam. “Csak kölcsön adom, úgyis! . . . Nehogy azt hidd, hogy örökbe!” Elfogadtam a kölcsönt; és úgy adódott, hogy nem is használtam fel. Vissza akartam adni a csek­ket. “Hogy is ne!, — tiltakozott Ilona. — Egyszer akadtam egy jó adósra, majd bolond leszek elen­gedni. Te csak tartsd a pénzt, a­­mig kérni fogom!” Nem kérte, sose kérte. Csak ad­ta a lelkes jóságát, úri tisztelettu­dását nekem is, másnak is akit megszeretett. Mindig egy csurra­­nással többet adott mint ameny­­nyit kapott; mindig újra kitéve magát az együgyübbek elbizako­dottságának, akik azt hitték, hogy ez nekik kijár. * * * Múlt nyáron, amikor készül­tem visszatérni New Yorkba, Ilo­na meghívott, hogy töltsem nála a nyarat. Parisban tavaly megje­lent regényem angol kivonatán dolgoztam a kerti stúdióban. Ilo­na a saját amerikai munkatársát kérte meg, hogy az cn angolságo­mat átfésülje. Csak az rontotta nyugalmamat, hogy Ilona újabb munkát vállalt a rettentő hő­hullámban, Hajnalban ot előtt kelt fel, hogy hatra a felvételek­nél lehessen és este kilenckor tá­­molygctt haza oly k meriilten, ] hogy már a pohárka ital se tudta ! visszahozni az étvágyát amelyre pedig oly büszke volt. Script su­pervisor volt a foglalkozása, mert magyar cikkirásból Amerikában nem lehet megélni. Ez az elneve­zés esek nehezen fedi azt a fele­lősségteljes, nehéz munkát, amely­ben Ilona elsőrendű volt. Nem­csak a szöveget és a színészek já­tékát kellett követnie stopper órá­val kezében, hogy az időt másod­percekre kimérje, hanem a sze­replők öltözékének minden pará­nyi részletét; még az állatok szín­foltjait, vagy a napnak és árnyé­koknak a fekvését is árgus szem­mel kellett figyelnie jelenetről-je­­lenetre. Száz fokon felüli hőség­ben ült a rohanó kamera mellett a felvevő truck-on, vagy követte az akciót hegyre fel, völgybe le; arra büszkén, hogy fiatal férfiak dőlnek ki mellőle. De az utolsó hetekben már nem­csak mi, barátai, hanem ömaga is [ meg volt ijedve a nagy fáradtság­tól, amely elöntötte gyakori verej­tékkel. Rábeszéltük, hogy menjen orvoshoz. Az orvos nem találta semmi szervi baját, csak pihenést rendelt. Csak éppen azt, amit annak, aki magánosán él, segítség nélkül, a legnehezebb elérni. Még három éve volt hátra, hogy nyug­dijat kapjon. Attól rettegett, hogy betegszabadságot kérjen, mert félt, hogy a stúdiója ráeszmél ar­ra, hogy egy 62 éves asszonynak már nem való ez a megerőltető munka. “Még csak három eszten­dő!,” biztatgatta magát egyre ke­vesebb meggyőződéssel. “Akkor jön csak az igazi élet.” Néhány évvel ezelőtt festeni kezdett és ez hallatlan élvezetet szerzett neki. Mivel nem állhatta meg, hogy örömét mással meg ne ossza, legszívesebben mindenki­nek ecsetet nyomott volna a kezé­­b. Két barátnőnkkel drámai sike­re volt. Kecskemétiné Kuhn Er­zsébet, írónő, és Vadnainé Klári meglepő haladást mutattak hó-1 napok alatt. Ők hárman, ha csak J Ilona munkája megengedte, az ihlet elragadtatásával vetették magukat a festés gyönyörébe; kinn az árnyas kertben ugyanazt a témát festve gyönyörködtek benne, hogy milyen másképpen oldják meg a festői feladatot, | mindhárman a maguk természete szerint. Igen szép képeket festet­tek már; közös kiállításról álmo­doztak. Aztán minden szép re­ménységet, művészi boldogságot, egy pillanat alatt elsöpört a halál. * * * Hétfőn reggel, augusztus 3-án, már régen fenn voltam és Ilona még nem mozdult. Benéztem há­lószobája nyitott ajtaján. Csende­sen aludt; nekem mégis az a fur­csa érzésem támadt, hogy meg kéne hallgatnom léiegzik-e. Mig küzdtem az érzésem ellen, felnyi­totta szemét. Egy röpke mosolyt vetett felém, amely mindjárt el­torzult. “Rosszul vagyok,” nyögte szinte sírva, mint egy gyerek. “Egész éjjel rosszul voltam.” Oly rendkívüli volt nála, hogy igy elengedje magát, hogy orvost akartam hívni; de tiltakozott. Úgyis be akartunk menni a város­ba, mondta, hát ő majd felmegy az orvoshoz mialatt én vásárolok. Kissé még pihent, aztán felkelt, hogy megengedje a vizet fürdőjé­hez. Majd leült a divány sarkába és cigarettára gyújtott. “Keveseb­bet is szívhatnál,” mondottam ag­gódva. “Te csak hallgass!,” intett le feketegyürüs, hires szép kezével. “Majd ha a doktor mondja." Egyszerre kinyújtotta balkarját s eltorzult az arca. “Most meg a karom kezd fájni,” mondta sírá­sán. “Istenem,” kérdezte szinte li­­tániásan, “hát mit vétettem én, hogy ilyen nyavalyás lettem? . . .” Úgy megdöbbentem, hogy csak álltam ott bután. Ö meg tovább mondta, Istennel beszélgetve: “Tudom már, tudom . . . Visszaéltem az erőmmel, túl­sókat dolgoztam. Hát majd ez­után nem fogok,” Ígérte. Kissé el­nyugodott, lassan szívott egyet a cigarettáján, mig én leültem mel­léje a díványra, hogy figyeljem, “De olyan vagyok én, mint a kis­kutya,” mélázott, “kétszer kell az orromat odaverni mig megértem.” Akkor jött a postás, és én fel­keltem hogy behozzam a levele­­kat. Odaadtam Ilonának az ő pos­táját, én kissé elvonultam, hogy a magamét felbontsam. De még alig ültem le, amikor egy hirtelen hcrdülést hallottam. Fölugrottam és a díványhoz rohantam hogy magamhoz kapjam lehanyatló fe­jét. A cigaretta még égett a kézi­­festéses kis hamutálcán, még volt ideje letenni: de Ilona szive mái megállt. * * *- * Azt mondták: szép halál: De még nagyon sokáig fog tartani, a­­mig én megbékülök a szépségével. KERESTETÉSEK: Keresem rokonaimat, akik 1914 előtt vándoroltak ki Nyírbátorból Amerikába. Nevük: Fried Herman és Sándor (fivérek), apjuk neve F. Abrahám, anyjuké, *sz. Klein Borbála. Nagyon ícntos. hogy ro­konaimat megtaláljam! Címem: Grün Irén (szül. Fried Irén), R “H” 21, Akko, Israel. MEGJELENT!! 2Ü1AHY LAJOS: w Krisztina és a király' című remekműve! előjegyezhető: % “AZ EMBER" kiadóhivatalában 329 EAST 79th STREET NEW YORK CITY | , Telefon: BU 8-6168

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents