Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-09-05 / 32. szám

SEPTEMBER 5, 1953 AZ EMBER 3-ik oldal HAWAI RÓZSIJA * Mondjátok meg Ábrahám Palinak - . . — LEVÉL TRIESZTBŐL — írta: HERCZEG GÉZA Mondjátok meg Ábrahám Palinak, hogy keresztül-ka­­sul egész Európában mindenfelé ma — Lehár Ferenc mel­leit — ő a legnépszerűbb és leggyakrabban szinrekerülő magyar zeneszerző. A bécsi-típusa úgynevezett nagy ope­rett valami reneszánsz-féle megújhodáson megy keresztül az egész kontinensen, főként Németországban, Belgiumban, Franciaországban, s legintenzivebben Olaszországban. Nincs olyan este, hogy valahol ne játszanának egy Ábra­­hám-operettet: a nürnbergi Operaház fényes kiállításban hozta ki és játszotta egész nyáron első sikerét: “Viktória und Ihr Husar.” Nápolyban egy staggione-társulat plakát­jai a “Bál a Savoyban” cimü darabját hirdették. És Velen­cében a napokban egy trieszti újság került a kezembe, ben­ne egy nagy hirdetéssel, hogy szombaton, augusztus nyol­­cadikán, mint a trieszti “IV. Festival dell Operetta” külön­leges látványossága — “unó spettacolo d’eccezione” — “II Fiore di Hawai” kerül színre, ‘di Paul Abraham, nella in­­• terpretazione di Rosy Bársony,” ami magyarul azt jelenti, hogy a mi Ábrahám Palink “Hawai Rózsája” lett az ope­rett-ünnepi játékok szenzációja a mi Bársony Rózsink ven­dégszereplésével. Indiából visszajövet Rómában maradtam, s ragadtam volna, ha a velencei Film-Festival válogató zsűrijében nem lett volna dolgom Veneziában. így és itt kerültem a meg­ható dupla magyar halmozás közelébe. Hűtlenség lett volna nem venni egy repülőgépet — harminc perc a Lidótól a görzi repülőtérig — egy sziv­­melegitö magyar weekendre, átélni Ab r ah ám Pali kétségtelen sikerét, nieghalmozva Bársony Rózsi — itt megszokott — diadalával, ami dupla győzelem Palinknak, aki az egész szerepet annak minden kedves és törhetetleniU fiatalon maradt számát, annak idején az édes budapesti szőke csoda számára komponálta. Triesztben, ahol Bársony Rózsi a legnépszerűbb színésznő és a “Viktória” tavalyi be­mutatója óta a legnagyobb box-office, a “Hawai Rózsája,, valóban a címben szándékosan elhelyezett sajtóhibával — “Hawai Rózsija” lett. Velencét viszontlátni hosszú évek után olyasmi, mint megujrázni egy nászutat, turistává válni a galambetető szandálos német kolbászevő globetrotterek között, — mell­re szívni a füstjét az ifjúság márnoritó Princessas cigaret­tájának. Triesztbe újra elkerülni több, legalább is azoknak, akik­nek Ferenc Jóskáért kellett imádkozniok a templomban s iskolai szünetet kaptak szeptember tizedikén, Erzsébet ki­rályné megöletésének az évfordulóján. Trieszt egy szép múlt órájának állva maradt nagymutatója, emléke egy korszaknak, amelynek igazi jelentőségét senki se ismerte jel, eredménye egy bőkezű érának s egy éra gavalléros bő­kezűségének, mely úgy szól ta a pénzt Fiúméra és Triesztre, mint a részeg huszárfőhadnagy a primadonnára. Trieszt, kacér, megátalkodotton örökifjú primadonna ö maga, szebb mint valaha, ami nem meglepő. Szászegyné­­hány évig az osztrákok kényeztették el, huszonöt éven át az olaszok, most tizedik éve az angol-amerikai feltűnően, azaz alig észrehevetően, diszkrét népszövetségi rezsimje s a meg­­ujhodott olasz kormányzat jár a kedvébe. Kétségtelenül Tito is odaadná az utolsó kupica szilvóriumát, ha — ami kizártnak látszik — Trieszt városába s kikötőjébe bekerül­hetne. Egyelőre az úgynevezett B-zónával kell megeléged­nie, Trieszt kevert lakosságú környékével. Csapatai pár kilométerre állnak a város központjától, ami — tetézve a bizonytalansággal Trieszt jövőjét illetően — elég ahhoz, hogy a csodaszép város s a páratlan kikötő megbénuljon, belehaljon, mint egy csodaszép lány felravatalozva feküd­jön illatos virágok között. A valamikor mozgalmas kikötő­ben egyetlen hajó se horgonyőz. Havonta egy amerikai csa­patszállító. És három kiránduló hajó a környékre. Nincs szomorúbb látvány egy üres kikötőnél. Szegénységében is etegáns, momentán reménytelensé­gében is mosollyal az arcán, Trieszt az igazi előkelőség disz­kréciójával takargatja a sebeit s a rongyait. Itt békés har­móniában élnek az olaszok a szlovén, dolinát, horvát, szerb kisebbségekkel s a magyar, bolgár, román, lengyel vasfüg­göny mögötti menekültek csoportjaival, s szinte élvezni lát­szik a polyglot keveredés látszólagos eredményét, ami vala­miképpen a régi világ igazi hangulatát hozza vissza, a bé­kebelit, a háború előttit, az első háború előtti igazi békét. Trieszt egy darab Fiúmét is visszatükrözted, még a békebeli Budapest bájából is van benne valami, s lényegében a régi, igazán kedves és hasonlít hat at lan Bécs zsebkiadása. Nyilvánvalóan a bécsi reminiszcencia s a régi világ után sóhajtozó nosztalgia az oka, hogy itt negyedik éve — “aus­gerechnet” — operett-ünnepi játékokat rendeznek. Mé­lyebb analizálással ebből az egy tényből következtetni le­hetne Trieszt tudatos vagy tudatalatti igazi vágyakozására, nem önállóság, talán nem is az óhazához való kapcsolódás után, hanem a letűnt s soha vissza nem hozható idők után, amikor egy nagy birodalom egyetlen számottevő kikötője volt, virult, pezsdült s szemlátomást gazdagodott. Amit az élet elvett tőlük, az operett — legedább a színpadon, leg­alább illúziókban —visszahozza. “Festival dell’ Operetta.” Trieszt város kormányzatának hivatalos égisze alatt a Castello di San Giusto hétezer nézőt befogadó szabadtéri arénájában játszódnak le az évenként megismétlődő ünne­pi játékok, melyeknek során — természetesen a magyarok vezetnek — a “Csárdáskirálynő”, 'A bajadér,” “Viktória,” “Bál a Savoyban,” “A vig özvegy” kerültek a három év fo­lyamán színre. Az idén 'Paganini” s egy olasz operett után, mint a szezon kulminációja került színre a ‘Hawed Rózsá­ja,” fényesebben és gazdagabban kiállítva, mint valaha, még a berlini Metropol Theaternél is dusabban, ahol pedig maga Ábrahám Pali dirigálta a bemutatót, húszegynéhány évvel ezelőtt, lobogó hajjal, frakkban, karcsún, elegánsan, dirigensi pálca nélkül, fehér glacé-keztyüseh. Bársony Rózsi ma Olaszország leghíresebb szubrettje. “La Regina déllé subrettes d’Europa,” nevezik és hirdetik, s mert évenként ő az operett-ünnepi játékok sztárja, a ki­rálynőt megillető hódolattal ünnepük. Meg is érdemli. Nem­csak magyar-szőke kedves feje, s utánozhatatlan hatvan­­négyfogu mosolya ,hajlékony figurája s mindenekfölött si­ker-biztos egyénisége,—magyarul, “personality”-je,—nem­csak zengő, angyalian szomorodni-izü remek olasz beszéde, hanem a tánctudása, amely mindig egyéni volt s művészien szellemes és tréfás. Művészete most megérett s oly magas­latra emelkedett, ahova Joe Pasternakunk mechanikus hol­lywoodi bábui soha se jutnak el, akármennyi milliót is köl­tenek a filmekre. Hétezer nézőt elbűvölni egy végtelen né­zőtéren — pontosan mintha valamikor a gellérthegyi Cita­dellán játszották volna a “János vitéz”-t — nem kis telje­sítmény. pláne, ha művészi, egyéni és senkihez se hasonul­ható eszközökkel sikerül. Bársony Rózsinak akció van a táncában, fölényes humor, irónia, önguny és a műfaj szelíd szatírája. Ritka teljesítmény. Éjjel félegykor végződött a bemutató! Éjjel félkettőkor még ezrével álltak a triesztiek, hogy tapsolják és éljenezzék kedvencüket, akit egészen kisajátítottak maguknak, s ami jó igy, amikor úgy sincs hazánk, melyről elmondhatnák, hogy elvesztette. Fordítva: ö vesztette el a hazáját. “Ne­künk csak egy volt, az is elveszett . . .” Kell, hogy Ábrahám Pali ezt mind megtudja. Hogy egy ilyen ünnepi estén legalább is három millió lira a bevétel, mely körülbelül ötezer dollárnak felel meg, s mely után a pontos és megbízható olasz Szerző-egyesület ötszáz dollárt inkasszál esténként. Fontos, hogy tudja, hogy muzsikáját, mely majdnem huszonöt év után frissebb és fiatalabb és originálisabb, mint a Broadway fütyülő komponistáinak a kotyvaléka, melyet eyg doktor harmonizál s egy másik pro­fesszor orkesztrál. Érdekes lesz a számára megtudni hogy Cesare tiallino, a hires maestro hetvenkéttagu zenekarral játsza brilliánsan az ő eredeti, szellemes és modern — huszonöt év után is uj — hangszerelését, hogy Lit a Manuel, Magda Gone lla, Renzo Bassi, Gino Sabbatini játszák a főszerepeket, mindmegany­­nyi elsőrangú olasz színész vagy énekes, s ahogy egy Elvi0 Calderoni nevű színészben még a mi pótolhatatlan, kedves és felejthetetlen Dénes Oszkárunknak is akadt egy méltó utódja. Ábrahám és a darabja augusztus nyolcadikán, egy eny­he csillagos holdvilágos trieszti éjszakán hétezer ember előtt élete legnagyobb sikerét aratta, talán épen azt az elér­hetetlen teljes sikert, ami minden művész legtitkosabb ál­ma, ami itt beteljesedett, hiánytalanul. Mindezt mondjátok meg Ábrahám Palinak, legföljebb azt hallgassátok el, hogy a színpadon is s a nézőtéren is, könnyek pecsételték meg a sikert, őszinte könnyek, budapesti könnyek, sósabbak, mert magyar könnyek. Laval Pál lemondó nyilatkozata Az utóbbi időben zavaros és el­lentmondó hírek terjedtek el at newyorki 69-ik utcai ref. egyház belső ügyeiről. A nagymultu ma­gyar egyházban keletkezett sze­mélyi válság-okára az alábbi nyi­latkozat dérit hiteles fényt, ame­lyet Laval Pál főgondnok, az I amerikai magyar élet rendkívüli megbecsülésben álló tagja tett közzé a napokban. A nyilatkozat J határozottan állást foglal az uj lelkész bizonyos intézkedései el­len, egyben a nyugalombavonult I dr. Takaró Géza iránti lelkes szo­­j lidaritásról tesz tanúságot. t j íme a nyilatkozat: A New Yorki Első Magyar (69-ik utcai) Református Egy­ház főgondnoki tisztségéről lemondtam. Az uj lelkész, Ko­vács Imre megválasztását, dr. Takaró Géza javaslatára, én ajánlottam a közgyűlésnek. Kovács az egyháztanács ülé­sén, jegyzőkönyvileg igázoltan kijelentette, hogy csak annyi fizetést vesz fel az egyház pénztárából, amennyit dr. Ta­karónak tudunk folyósítani hátralékos fizetésének törlesz­tésére. Röviddel azután azonban Kovács meggondolta a dolgot. Sürgetésére az egyháztanács, amely a gazdasági ügyek in­tézője, úgy határozott, hogy Takaró hátralékos fizetését az egyház rendes jövedelmé­ből egyelőre nem törleszti, hanem külön adományokat , kér erre a célra. Ezt a határo­­\ zatot Kovács önkényesen meg-; vltoztatta és körlevelet kül­dött ki, amelyet hírlapokban is közzétett, azt állítván, hogy, i “a fizetéshátralék tételét nem tudjuk elismerni, mert az egy­ház halálos ítéletét irtuk vol­na alá . . . és magunkat e te­hertételtől mentesnek tekint­jük.” Kovács a saját érájának költségeire 20,000 dolláros bankkölcsön felvételét pártol­ta, aminek a gondolatát azon­ban a közgyűlés elvetette. Az uj lelkész ez eljárásához nem nyújthatok segítséget. LAVAL PÁL Azonnali garantált szállítás! RIMOFIN—az uj T.B.C.-elleni gyógyszer; streptomicin, peni­cillin, insulin és minden más •gyógyszer!—Szállítunk- a világ bármely részébe, MAGYAR­­ORSZÁGBA is, ahová az orvos­ság mellé magyarnyelvű utasí­tást is küldünk. Nem kell várni export-engedélyre!* Telefonál­jon, Írjon árajánlatért: REICHMAN ZOLTÁN v. budapesti gyógyszerész magyar patikájának cimére: 1519 First Ave. New York (79-80 St.) Tel: RE 4-9415 Hallgassa rádióműsorainkat: vas. d.u. 5-7-ig WLIB (1190 ke) és vas. déli 12.30-2-ig WBNX- en New Yorkban, szombat d.u. 2-kor Philadelphiában, WTEL. HOLLÓS BÖZSI ANGOL - MAGYAR magyar-angol fordítási, emigrációd ügyekben segítő irodája készséggel áll a magyarság rendelkezésére. 55 West 42 St. New York 18, N. Y. (Rooip 1«4f) Telefon: LO 4-«« 10

Next

/
Thumbnails
Contents