Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-07-11 / 28. szám
4-ik oldal AZ EMBER JULY 11, 1953 =-■■■■ - ú HZ EMBER GÖSjOÖR FERENC POIITJKJU HETILAPJA 401 THE MAN i Editor and Publisher: FEKENC GÖNDÖR, szerkesztő-kiadd Published weekly, except the last four weeks in August. — Editorial and Publishing Office — szerkesztőség és kiadóhivatal: I »20 East 79th Street New York 21, N. Y. ! Telephone: Butterfield 8-6168 r*——.—.---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Yearly Subscription Rates: In United States $10.00 In Foreign Countries $10.00 Single Copy 20 cents Vol. XXVM New York, N. Y-, July 1 1, 1953 No. 28 ^centered as second class matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879. Az újságíró emléktárából: I* * ** ***+*** Jé**** Babits Mihály Irta: DR. DEÁK ZOLTÁN " Furcsa, szélsőséges, grimaszos város volt Újpest. Gyár gyár hátán tolongott ebben az elővárosban, áradt a bőrgyárak maró cserszaga a kövezetlen, porban fuldokló utcák között, meg a korom, amely rápermetezett a kis udvarokban kiteregetett mosottruhára is. Munkások laktak tízezrével a mammutgyárak körül, tűrő és remélő szervezettséggel. Volt rosszabb, sebhelyesebb része is a városnak, a barakktelep, ahol az első háborúból megmaradt düledező fabarakkokban évenként tífusztól megtizedelve tengődött sokszáz család, a nyomor örvényét tárva az időnként megtartott, meddő hatósági szemlék elé. A vasútállomás felé takaros tisztviselő-település javított a város külső arculatán, földszintes, kertes házak sorakoztak itt, győzedelmeskedve az újpesti homok tengeren. A kis újpesti utcákban, ahol “álmodott a nyomor,” vagy ahol a kertes házakban a kistisztviselők és nyugdíjasok a szükreszabott élet fogságával gyökereztek le, színes tarka foltok is akadtak. Majd'nden ufóra jutott egy-egy országoshirü iró, vagy művész,. > lázzal itt alkotott, a város porbafulladt életének otz, Jacobi, Perlmutter, a két Pállya, Heyer, -unui jkssviu v. unni jstvánífy Gabriella, Thurmayer, Derkovics, Pör-.iszs^Kzs^osgiymukertész, Gyenes, Gerenday, Kádár, Eperjessy-Wit-ezs^Vjuj-kovieh, Antal és még egy sereg képzőművész neve fűződik újpesthez. írók? Itt élt a két háború között kirobbanó Kodolányi János, a Babits által felfedezett Komjáthy Aladár, a “Nyugat” novellapályázatának győztese: Adám Gábor, a fonológia szakirója: Laziciusz professzor, a két költői vadzseni: Berda József és Horváth Béla, a legjobb skandináv müforditó és maga is nagyszerű költő: Hajdú Henrik, tehetséges fiatal novellisták: Kulcsár László, Lengyel Miklós, Sziklayné Varga Éva, a “hivatalos” költészet tépett reprezentánsa: Gyökössy Endre, a kitűnő esszéista és a bátor tanár: Szetey Endre, (aki külön tanulmánykönyvben elsőnek követelte Ady tanítását a középiskolákban), a Nemzeti Színház házi szerzője: Galamb Sándor, egy borzas, dadaista költő: Gonda László s még sokan mások, akiknek a könyveik, valamint az újságokban és folyóiratokban való szereplésük révén országosan ismert nevük volt. Abban az időben én is Újpesten éltem. Minden nap a Kör-kávéházban ittam meg a délutáni feketét s itt született meg az irodalmi társaság terve. Gyorsan határoztunk. A neve legyen: Vörösmarty Irodalmi Társaság, mert Vörösmartyt tartottuk a legnagyobb magyar költőnek, azonkívül a halhatatlan óriásnak volt is némely újpesti kapcsolata. Főt valamikor egyazon közigazgatási terület volt Újpesttel, Vörösmarty sokat járt ki Fótra és egy vidám szüret alkalmából itt irta a hires “Fóti dal”-át. Vörösmarty azután megoldotta az elnöki tisztség problémáját is: csakis Babits Mihály lehet a társaság elnöke, aki akkor már a “Nyugaf’-ban több tanulmányában hirdette, hogy Vörösmarty a legigazabban magyar s ugyanakkor a legmélyebben európai költőnk. De volt még más indok is: Babits az újpesti gimnázium tanára volt valamikor s innen vonult fiatalon nyugdíjba és egy kissé már életében is a halhatatlanságba. Nekem kellett elmennem Babitshoz. Budapesten, az Attila-utcában lakott, szemben a Vérmezővel. Ekkor találkoztam vele először. Előadtam jövetelem célját, megrajzoltam az újpesti munkástömegek feltörő kulturéhségét’, a szegényes városi kölcsönkönyvtár óriási forgalmát, hangsúlyoztam az irodalmi előadások szükségét, azután rátértem Vöiösmarty kultuszának ápolására, amely célból külön folyóiratot is szeretnénk megjelentetni. Babits ott ült a menyezetig érő könyvespolc alatt, a tarka erdélyi szőttessel bevont széken, tenyerébe hajtott keskeny arcával és úgy figyelte szavaimat. Válasz helyett behívta feleségét, a kitűnő versiró Török Sophiet és igy szólt hozzám: — Mondja el még egyszer az egészet, szeretném, ha a feleségem is hallaná. Újra elmondtam elölről mindent. Azután Babits a feleségéhez fordult: — Mi a véleménye, elfogadhatom-e ezt’ a tisztséget? Mert nemcsak névlegesen szeretnék elnök lenni, de rendszeresen ki akarok járni Újpestre felolvasásokat rendezni, összejöveteleket tartani és ez sok strapával jár . . . Már tudtam, hogy.nem jártam hiába. A magas és Aioltozatss homlok mögött talán abban a pillanatban fogamzott meg a nagy össze-SZEREZZÜNK UJ ELŐFIZETŐKET “Az EMBERINEK, ERŐSÍTSÜK AZ ANTIBOLSEVISTA ÉS ANTIFASISZTA L AMERIKAI MAGYARSÁG HARCOS HETILAPJÁT! foglaló tanulmánynak — az elnöki székfoglaló értekezésnek — egykét sugárzó gondolata. Török Sophie is erre gondolhatott, mert ez mondta, beleegyező derűvel: — Hát ha Vörösmarty is úgy akarja . . . A folyóiratról is újra szó esett: mi legyen a cime? Babits gondolkodás nélkül keresztelt: “Délsziget”. Ez Vörösmarty egy epikus költeményének cime volt, ennél megfelelőbbet nem találhat a Vörösmarty nevével induló társaság. A cim szimbolikus is, a Délsziget költői helyet jelent. így alakultunk meg. Babits lett az elnök, Hajdú Henrik és Komjáthy Aladár az alelnökök, én a főtitkár. Rendszeres felolvasó üléseket tartottunk, később már nemcsak Újpesten, de meghívások folytán más városokban is, egy irodalomrajongó újpesti nyomdász: Weber Gusztáv hathatós segítségével megjelent a “Délsziget”, az újpesti színházban a Miklósy-szintársulat tagjaival megrendeztem a “Csongor és Tünde” előadását, amely elé Babits külön tanulmányt irt, évenként zarándoklatot rendeztünk a fóti présházhoz, ahol a hires bordal született s ott emléktáblát is állítottunk, a “Szózat” megírásának centennáriumán külön nagy ünnepséget rendeztünk, amelyen Babits — akkor már fájó torokkal, hörgőn kapkodva a levegőt — felolvasta az erre az alkalomra irt és mind között legszebb Vörösmarty-tanulmányát, majd nagy fába vágva fejszénket könyveket jelentettünk meg, a Társaság tagjainak önálló müveit, ha jól emlékszem, szám szerint tizet, ami hallatlan teljesitmény volt. Sokat és sokszor voltam együtt Babitssal. Nyaranta kiköltöztek az esztergomi Előhegyen megvásárolt kis parasztházba, amelyet Török Sophie sok ötlettel csinosított évről-évre. Sokan jártak ide, betörni az elefántcsont-toronyba, amelybe a [költő visszavonult s a tisztelet és barátság megnyilatkozásával körülvenni a magyar szellemi élet akkori fejedelmét, aki már a gégerák szorító markában vergődött. A ház •előtt tornác volt s itt a ház falát Török Sophie hatalmas autogrammkónyvvé alakította át. Minden látogató vastag krétát kapott és a gipsszel simára csiszolt, szélesen elnyúló falfelületre öklömnyi betűkkel rá kellett írnia a nevét. Az akkori szellemi és művészeti élet minden valamirevaló tagjának ott sorakozott a kézjegye. Látványos és izgalmas volt ez a fai. Sokat üldögéltem a tornácon Babitsékkal, vagy bent a hűvös szobákban, ahová a nyarak elején az Attila-utcai lakásból mindig átvándorolt néhány alapvető könyv, mint a Biblia, Dante trilógiája, Petrarca szonettjei, Milton, Gőthe, Byron, Woodworth, Shelley, Poe, Verlain, Verhaeren, Maeterlinck, Kant, Nietsche, Spencer, Ortega, Huizinga, Madách, Arany János, Ady müvei és — Vörösmartyé. Egyszer újra náluk voltam az előhegyi nyaralóban. Európa levegője akkor már forró volt: Abesszíniában Mussolini hadai irtották a négus védtelen népét, Németországban Hitler készült a tiizcsóva íellobDantására, az aggresszió szó bevonult a mindennapi beszélgetések szótárába. Az előhegyi táj oly békés volt, ideintegettek a kisváros csöndes tetői, langy harangszó permetezett erre a Bazilika irányából, Ildikó, Babitsék örökbefogadott .kislánya pillangót kergetett a domboldalon és mi a válságról beszéltünk, amely mái- kinyújtotta szorító kezét Europa népei felé. — Háború lesz — mondta Babits és prófétai ereje volt a szónak. Hátradőlt az öblös kertiszekoen, messzire nézett a párásán szendergő táj felé és halkan, szenvteienül, itélet-recitáló hangon mondta tovább: — Rajtunk is végiggázol a háború. Nincs menekvés előle, vagy igy, vagy úgy belezuhanunk az örvénybe. Minden attól függ, íesznek-e hőseink? Ha lesznek, harcolni fogunk azok oldalán, akik megkísérlik Európa megmentését; ha hősök helyett árulóink lesznek, mint a pusztítás zsoldosai veszünk részt a háborúban. Már látszanak a jelek. Az utóbbi következik be, mert kevés a hősünk és sok az árulónk. Úgy éreztem: hirtelen a végzet fekete szárnyai suhognak a pipacsos, tarka hajlatok felett. Babits szavai tompán koppantak bele a meghökkent csendbe, mint lassú és könyörtelen dobpergés. — Vér, gyász, pusztulás zudul Magyarországra. Elpusztulnak a házak, a kertek, az emberek és állatok. Az ellenség csizmája dobog majd a balvégzetű földön, amely annyi ellenség pusztításának zord múzeuma. És nem lesz megállás. A háború háborút szül majd és nem békét. bokáig hallgattunk. Ildikó rókalepkét fogott és tőzeglápra szúrta fel a mintázott testet. Török Sophie kávét szolgált fel, Babits uj szivarra gyújtott. Később újra beszélni kezdett, önmagával disputáié, félig dünnyögő hangon. — Az ellenség mégse arat diadalt. Elfoglalhatja a földet, megszállhatja az országot, de ez messze van a teljes győzelemtől. Csak az egyik hazát foglalja el . . . Mert két haza van. Az egyik a földrajzi fogalom, a határokkal körülvett terület, hegyekkel, völgyekkel, folyókkal, városokkal. De van egy másik haza is és ez elfoglalhatatlan. Mi ez a másik haza? Az emlékeink, a hagyományunk, a szokásaink, a dalaink, a költők versei, írók müvei, tudósaink gondolatai. Mindaz, ami bennünk van, kitörölhetetlenül. Ez a haza a miénk marad és seriiki nem veheti el tőlünk. Ez a haza bennünk és általunk van. Ha barlangba bujunk az erőszak elől, ha külföldre kényszerülünk, mindenhová magunkkal visszük ezt a hazát . . . Ahogy múltak az évek, mind jobban csukódtak be az elefántcsont-torony ablakai, amelybe Babits visszavonult. Még kijárt Esztergomba, de mindig kevesebb és kevesebb barátot hivott. S ahogy vágtattak az események, úgy hanyatlott az egészségi állapota. Súlyos műtéten esett át, ezüstcsövet tettek a szétroncsolt gége helyére. Beszélni nem tudott többé, kis cédulákon irta le a feleségének: mire van szüksége. Már régen Budapesten éltem. Egy napon régi Írásokat rendezgettem és Babits levelei kerültek kezembe, még a Vörösmarty Irodalmi Társaság idejéből. Aznap vonatra ültem és Esztergomba utaztam, a nagybeteg költő meglátogatására. Török Sophie sietett elém a tornácon. — Mihály nagyon rosszul van, nem tudom, fogadhat-e látogatót... Kisvártatva visszajött a szobából és intett: beléphetek. Babits ott feküdt a háziszőttesekkel borított sarokszobában. Rettenetesen sovány volt és sárga, csak két nagy szeme izzott a mély üregekben. Mosolyogni próbált. Leültem mellé és lassan kérdezgettem. Előtte volt a kis blokk és mindig letépett egy lapot s azon adott választ. Szétnéztem a kis szobában, az asztalon egyetlen könyv feküdt: Vörösmerty. Babits észrevette megfigyelésemet és három cédulán át magyarázta, hogy miért ez a könyv a mindennapi olvasmánya. A mondatokat lassan, gondosan fogalmazta és többet jelentettek, mint egyszerű magyarázat; Vörösmartyn keresztül üzenetet is küldött bennük a feltartóztathatatlan végzet markában vergődő embereknek.A cédulákat zsebregyürtem. Másnap riportot írtam az egyik napilapban látogatásomról. A kis cédulák facsimiléi is megjelentek a cikk keretében. Ez volt az utolsó Babits-riport. Egy hét múlva meghalt Babits Mihály és beköltözött a másik hazába, amelyben ma is ragyogva világit szelleme. AUTÓ, AMELY ÖNMAGÁÉRT BESZÉL... A legtöbb autót használó embernek a sok munkája és kevés szabad ideje miatt nincs módja az autó-szaklapokat böngésznie. így valószínűleg komoly szenzációként fog hatni a Packard-Inwood, Inc. cég híradása, amely szerint a 1953 legsikerültebb automobüját: az uj Packard - “Clipper” (4-ajtós Sedan-tipus) kocsit már 2690 dollálért (plusz adó) árusítják. Ez a “Clipper” valóban a legpraktiku-PETER PIPPO a Packard Inwood, Inc. cég elnöke sabb, legmodernebb és messze a legolcsóbb a középáru, de elsőrendű autók kategóriájában. Alig pár száz dollárral kerül többe ez az újfajta automobil, mint a legolcsóbb és bizony nem a legmunkabiróbb produktumok! Mielőtt valaki manapság uj autóra gondol, feltétlenül nézze meg a Paekard“Clipper”-t. A Packard-Inwood, HARRY DAVIS a Packard Inwood, Inc. cég alelnöke Inc. szívesen demonstrálja ezt a ragyogó újdonságát minden vevőjelöltnek — természetesen a kipróbálásával együtt —, mert ez a “Clipper” valóban önmagát adja el! Nem csoda, ha a szakkörökben egyre több alkalommal kerül az Packard-“Clipper”-kocsi szóba. A jólinformált newyorki magyaroknak nem kell külön magyarázat a Packard-gyár automobiljaihoz mert már hosszú évtizedek óta tisztában vannak ezzel — mondotta Mr. Peter Pippo, a Pack-; aid Inwood, Inc. joggal népszerű elnöke. A patinás nevű cég telefónszáma LO 9-4600, ahol minféle előzetes felvilágosítást készséggel megadnak. A cég demonstráló termei és központi irodája 5065-5069 Broadway (a 216th St.nél) alatt van. . (H.) Mrs. Her 1437 Third Ave., N.Y.C. Tel. BUtterfield 8-0660 Valódi, hazai jegeskávé! A legfinomabb készítésű rétesek, sütemények és torták. Hallgassa minden vasárnap d.u. 5-től 7-ig Mrs. HERBST rádióóráját: WLIB állomás: 1190 ke.
