Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-07-04 / 27. szám

8-ik oldal AZ EMBER Krónikás ének a felszabadulásról (Papp Rezső izraeli lakos, a “Színházi Élet”, az “Uj Idők” és más lapok volt fotó­­riportere hosszú kéziratot küldőit be lapunknak, amely verses formában a budapesti német megszállás és az orosz “felszabadulás” apokaliptikus korszakáról számol be. A verses krónika egyszerű, keresetlen szavakkal mondja el mindazt, ami a rémületnek ebben a periódusában a pesti polgárra várt, aki — miként Papp Rezső — történetesen zsidóvallásu volt. A verselés egyszerűsége s keresetlen primitívsége csak fokozza a le­írtak őszinteségét; Papp Rezső nem költő, de szemtanú és írását sem versként kell érté­kelni, de emberi vallomásként. Az alábbiakban részleteket közlünk Papp Rezső sokszor megrázó, szomorú krónikás énekéből.) . . . Jöttek a németek. Raboltak, gyilkoltak. Békés embereket, sokat elhurcoltak. Ahova léptek, ott nem nőtt többé növény — Auschwitz, Dachau, gázkamra, drótsövény . . . Megszabadulunk-e? Azt vártuk remélve: Vájjon túléljük a szörnyű poklot élve? Elpusztul a gazdag és vele a szegény, Gyilkol a sok nyilas, a sok SS-legény. Tömegben kiszenved aggastyán és gyermek, Hogy az Isten minket ily nagyon mért vert meg? Mert nem vagyunk mások, csak emberi nullák? Közülünk hegyekbe gyűlnek itt a hullák . . . * Január 18. Egy szerdai' este. “Jönni kell ma nekik!” Mindenki ezt leste. Elcsigázott zsidók itt az egész házban Sürögtek-forogtak a kiváncsi lázban. Na végre itt vannak! Nálunk ketten voltak. Már a láttukra is éltek a félholtak. Nagy üdvrivalgással fogadtuk mi őket. Ők is üdvözöltek, de főleg a nőket. Majd a két jó orosz körülnézett legott S letépte ruhánkról a sárga csillagot. Erre elhangzott egy hatalmas nagy “Éljen!” Többé miközülünk már senki se féljen. Egyik orosz külön köszöntött süveggel, Előhúz zsebéből bort, vagy két üveggel Majd előkerül a zsebből pár pohár is, Éhes zsidót borral itat a továris. * . . . Reggelre megmozdult mind a gettó népe. Megváltozott ettől itt az utca képe. Hetvenezer zsidó (mert ennyien voltak. A többi elpusztult. Azok már mind holtak . . .) Batyujával hátán szedte sátorfáját, Indult felkeresni régi háza-táját. Összetörve hevert bútorunk halomba, Mindent elpusztított a robbanó bomba. Ami nem pusztult el és megmaradt épen, Nyilas gazemberek mind elhordták szépen. Kitörött ablakot papírral pótoltuk, Szétvert asztalt, széket úgy összetákoltuk. Megbújva szerényen pár napig úgy éltünk. A félelmünk elmúlt. Bíztunk és reméltünk . . . Jó barátunknál volt őrzésre pár ékszer, Kedves emlék. Értük remegtünk elégszer. Egyéb értékek is voltak dugva nála. Mert igy megőrizte, köszönet és hála. Hiány nélkül tőle mindezt át is vesszük, Majd otthon jó helyre, a szekrénybe tesszük. Ott kint a sötétben ajtónkon kopognak. Hideg van. Lábukkal fázóson topognak. Kinyitom az ajtót. Három oroszt látok, Nem félek én tőlük, ezek jó barátok. “Drasztutye!” — köszönök a három orosznak. Azt hittem, ezek kis ennivalót hoznak. Mert egy falat kenyér jó lenne a házban. Ebből nagy hiány van, csak úgy, mint sok másban. A kinyitott ajtón bejön mind a három. Előttük a szobaajtót is kitárom. Az egyik azt mondja, hogy fegyvert keresnek És a bezárt ruhás-szekrényünknek esnek. “Nincs itt fegyver!” — szólok. “Nicsevo” — azt mondja, Közben kis ékszeres dobozunkat bontja. Két gyűrű volt benne, majdnem értéktelen. Mind a három orosz már mostan féktelen. Ordítja az egyik: “Hol a muníció? Fényképezőgép vagy ékszer és rádió?!” Felhasználok itt egy pillanatnyi csöndet, Mikor az orosz a szekrényen nem dönget. "Jevrék vagyunk itt mind, kedves jó továris.” De nein hallgatnak meg, rombolnak tovább is. Egyikük még mindig a szekrényben babrál. Mi kezébe kerül, azt mindent elzabrál . . . Elvittek ruhákat, bútort és élelmet. Nem ismertek ők itt irgalmat, félelmet. Vitték a házból az utolsó falatot. Éhező gyermeknek semmi sem maradt ott. Eltűnt a kis kenyér, krumpli meg a liszt is. Rabló oroszok közt volt katona, tiszt is . . . * . . . Vitték a foglyokat ezrével vonaton, Teherautókon, rozoga fogaton. És hogyha hiány volt, mikor megszámolták, Az utcán járókból a hiányt pótolták. Voltak ott betegek, sokan nyomorultak. Ezek is a fogoly -sorokba szorultak. Zsidók, ki;k lágerből hazamenekültek ők is a kegyetlen menetbe kerültek. Minket ekkor ért a legfájóbb pillanat: Elfogták az utcán drága jó fiamat. Ráordit az orosz, hogy “Davaj! Előre!” Vitték a többivel gyalog Gödöllőre . . . Jó fiam! Elvitték! Itt maradt a bánat. Itt hagytad a siró anyádat, apádat . . . * Orosz propaganda: Kultúra! Szabadság! A valóságban ez: Emyomás és rabság . . . A nyilasok újra feketelistára tették Churchiflt... (Levél a szerkesztőhöz) Kedves Főszerkesztő Ur! ügy látom, hogy a torontoi nyi­laskormány közlekedési miniszte­re, miután az USÁ-ból kitoloncol­ták, Angliával kísérletezett, de eredménytelenül. Ezt abból követ­keztetem, hogy újabban Angliát támadja. Ezt olyan alpári hangon, olyan arcátlanul és szemtelenül teszi, amint az ettől a Marschal­­kó Lajos nevű sajtógengsztertől kitelik. Cikkében, amelyet a “Kanadai Magyarság” cimü szennylap a “Magyarok Útja” nevű másik szennylapból vett át, Kanada leg­megbecsültebb barátját, Winston Churchillt, a század legnagyobb diplomatáját, államférfijét, had­MAYOR'S RESTAURANT KÖZISMERT MAGYAR KÜLÖNLEGESSÉGEIRŐL Mérsékelt árak. Finom légkör. CLIFTON HOTEL 127 West 79th Street Telephone: TR 4-4525 NEW YORK CITY vezérét támadja a legmocskosabb módon abból az alkalomból, hogy Titot az angol királyi udvarnál fogadták és ez alkalommal Tito egy hordó sligovicával, a szerbek nemzeti italával kedveskedett az angol miniszterelnöknek. Chur­chill a cikkben úgy szerepel, mint javíthatatlan alkoholista és a saj­tógengszter azt tárgyalja, hogy vájjon mit szól Churchill sligovi­­cás alkoholmámor-ában a Tito előéletében elkövetett gyilkossá­gaihoz? Megint csak ott tartunk, hogy Pethes Sándorral és Kabos Gyu­lával kell megmagyarázni ennek a gengszternek, hogy Újvidék, Ó- becse, Trebinka csak vissza-rab­­lógy Okolás volt. De van ám nekem más tanú erre. Volt nékem egy nagyon tisztelt jóbarátom, — Úgy hívták, hogy Jeszenszky Pál. Királyi és udvari tanácsos volt és a Mezőgazdák nyugalmazott igaz­gatója. Ő alapította a világhírű tenyészállatvásárckat. Villája a Rövid-utca 14. alatt volt. Az öregur testi-lelki jóbarátja volt Bethlen Istvánnak. Az újvidéki rablógyilkosságok idején felkerestem. Beszélgettünk Teleki Pál miniszterelnök öngyil­kosságáról, az újvidéki, óbecsei rabló gyilkosságokról. Egyszex-re csak jelenti az inas, hogy: Beth­len kegyelmes ur van itt. Beth­len István belépett, üdvözölte Je­­szenszkyt; bemutatkoztam és Je­szenszky azt kérdezte: “Mit szólsz István Újvidékhez?” Bethlen csak annyit válaszolt: “Újvidéket visz­­szakapjuk.” Majd igy folytatta: “Nem területileg gondolom, ha­nem rablógyilkolástlag!” Akkoriban ez ügyben Bajcsy- Zsilinszky Endre, a nemzet vérta­núja és Popovics szerb képviselő interpelláltak is a parlamentben. Elmondották a sok- ezer rablógyil­kosságot, a 176 üres gyermekko­csit a befagyott és meglékelt Du­­naparton, elmondották, hogy itt1 nem utcai harcokról volt szó, ha­nem lakásról-lakásra jártak a “hősök” és úgy rablógyilkoltak. Mindhiába. Akadt egy keménykötésü buda­pesti ügyvéd is, aki feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, mi­re vizsgálat indult. Bajor tábor­nok lakásán 45 komoly brilliánsot találtak. Erre az ügyvédet tartóz­tatta le a hadbíróság és az 10 hó­napig sínylődött a Margit-köruti fogházban, mig végre Töreky, a Kúria elnöke a kormányzónál or­szágos botránnyal fenyegetőzött. így került a feljelentő ügyvéd sza­badlábra. Bosszant az alpári hang, ahogy ez a mocskosszáj u Marschalkó Churchillről, valamennyiünk fér­­fndeáljáról beszél. Szerencsére egy olyan gentleman, mint Chur­chill, még ellenfelével szemben is csakis finom, urimodoru, válasz­tékos kifejezéseket használ. Egy alkalommal egy Hitler nevűi agya­­lágyult szobafestő és hadvezér azt mondotta: “Wenn ich Soldaten gegenüber stehen würde, möchte ich wissen, wo sie landen werden. Nachdem ich aber militaerisch Idioten gegenüberstehe, kann ich es nich wissen.” Vagyis: “Ha ka­tonákkal állanék szemben, tud­nám, hol fognak partraszállani, de mivel katonailag idiótákkal ál­lok szemben, nem tudom.” Mikor azután Churchill az an­gol Alsóháznak bejelentette, hogy Szicíliában partraszállottak, a kö­vetkezőket fűzte hozzá: “Hitler azt mondotta, hogy mi katonailag idióták vagyunk. Hitler ugyanis időnként udvariatlan szoko/t len­ni.” Tényleg udvariatlan volt. De hogy is mondta Madách: “Mi mást vársz egy műkedvelőtől?” A “führer” egyszer például azt mondta: “Churchill, Chamber­lain, Duff Cooper und die übrigen Nullen.” Vagyis: “Churchill, Chamberlain, Duff Cooper és a többi senki.” Amellett túlságosan érzékeny is volt a nácifőnök. Ami­kor például az egész Nyugat meg­állapította róla, hogy egy hasadt­­agyu duvad, akit ki kell irtani, akkor igy fakadt ki: “Es ist uner­hört, dass man sich über den Staatsoberhaupt einer Gross­macht so hinwerfend aussert.” Vagyis: “Mégis hallatlan, hogy egy nagyhatalom államfőjéről ily hányiveti-módon nyilatkoznak.” A sors iróniája, hogy az idióta címet Churchill helyett a náci du­vad saját tábornagya viszonozta. Amikor ugyanis a szövetségesek 1944 junius 7-én Normandiában is partraszállottak, Rommel tábor­nagy, a német hadvezérek legki­­válóbbja, felhívta a Führerhaupt­quartiert és közölte Keitellel a rá­juk nézve tragikus eseményt. Kei­tel erre azt kérdezte Rommeltől: “Was is jetzt zu machen?” Machst Frieden ihr Idioten!” Vagyis: “Most mit csináljunk?” “Csináljatok békét, ti idióták!” — hangzott Rommel válasza. Térjünk át ezek után Gyaraki Géza kultuszállamtitkárra. Ez az alak azért kapott meghívást a to­rontoi nyilaskormány kultuszál­lamtitkári méltóságára, mert kul­­turáflansága dacára hozzá mert szólni a — kultúrához. Gyaraki csak annyit irt a háború előtti magyar kultúráról, hogy a székes­­fehérvári cisztercita gimnázium­ban a tanulók 52 százaléka volt proletárgyermek, a győri bencé­seknél pedig 56 százalék. Ez az egy mondat döntötte el a sorsát. Az 1931-es hivatalos statisztika ugyanis csupán 1.3 és 3.8%-ról tudott!!! Gyorsan határoztunk. Gubós Ferenc szabó, a nyilaskor­mány kulturminisztere örömmel fogadta az ajánlatot és azonnal beleegyezett, részben azért, mert nem könnyű egy ilyen kulturpoli­­tikust találni, részben pedig, mert ő inkább a Hungária Sportklub jiu-jitsu- és talajtornáját akarja vezetni. A talajtorna nem tévesz­tendő össze a talajgyökérrel, bár­milyen a rögvalóság is. Gyaraki államtitkár legutóbb az emigráció egyik legnagyobb Író­ját és büszkeségét, Zilahy Lajost merészelte bírálni. Nagyon szigo­rú bírálónak bizonyult. Majdnem olyan szigorú, mint az óhazában a bolsi Révai József. Elolvastam a “N. Y. Times,” a “Daily Mirror”, a "Herald Tribune,” a “World- Telegran and Sun” könyvikritikáit July 4, 1953 —egyik sem olyan szigorú, mint Gyereki-Gyaraki államtitkár bí­rálata. Az angol világlapok dicsőí­tik, Gyaraki lepocskondiázza ai könyvujdonságot. Pedig Zilahy müve az igazi, magasabb szellemi táplálékot jelentő irodalom. Azt láttam azonban Gyai'aki államtit­kár bírálatában, hogy kritikáját nem csupán politikai okok, hanem, bizonyos tehetetlenségi érzékeny­ség is diktálja. Ez abból tűnt fel nekem, hogy kritikájában még néhai Bárczy Istvánt, Zilahy apó­sát, Budapest egykori nagy pol­gármesterét is megemlíti. Azt azonban nem árulta el, hogy Bár­czy volt az, aki akkor, amikor a kurzus kezdődött, azt mondotta: “Egyszer már a tehetségtelenek­nek is érvényesülni kell.” Sajnos, érvényesültek, drága hazánkat pe­dig érvényteelnitették, jobban mondva sirbafektették . . . Most még volna néhány szavam Kenesei Lászlóhoz, a “Kanadai Magyarság” cupringer-főszerkesz­­tőjéhez: ön, aki lapja részére át­vette Marschalkó sajtógengszter cikkét a “Magyarok Útja” cimü szennylapból, amely Churchill, Kanada kebelbarátjának nemléte­ző alkoholizmusáról közöl Mar­­schalkó-féle hazugságokat, a le­közölt mocskolódásokhoz hozzá­fűzte, hogy annak minden sorával egyetért. A folytatást idézem: “Csak a közelmúltban bíráltuk Churchill újabb politikai baklövé­seit s most azt kell hinnünk, hogy Tito sligovicája valóban elködösi­­tette az agyát. Úgy látszik a kom­munista itallal kommunista ba­rátságot is szívott magába.” Minthogy ez a cikk és a hozzá­fűzött megjegyzés Kanada legjobb barátjának államférfim tekin­télyét mélyen sérti, a sajtógeng­­szfter cikkét a hozzáfűzött kom­mentárral együtt angol nyelvre lefordítottuk, 5 példányban sok­szorosítottuk. Egy példány meg­felelő kísérőlevéllel elment Louis St. Laurent miniszterelnöknek, egy Mr. Harris bevándorlási és ál­lampolgársági miniszternek, egy Mr. Garson igazságügyminiszter­nek ,egy a Royal Canadian Mounted Police politikai osztályá­nak ment, egy pedig házipéldány­ként őrizetünkben marad. Őszinte nagyrabecsüléssel: Montreal, 1953. junius (TELJES NÉV ÉS LAKCÍM) ÓRÁN BELÜL kiutaljuk rendelését VÁMMENTESEN A MAGYAR KORMÁNY engedélyével MAGYARORSZÁGBAN budapesti raktárunkból K ÁVÉ JEA, KAKAO ! NYLONKARISNYAss ÖSSZES EGYÉB VÁMMENTES MAGYARORSZÁGI SZERETETADOMÁNY nálunk megrendelhető Arieavxékkel készséaael szolaálunk GLÓBUS TRADING CORP. 61 BROADWAY, NEW YORK 6 I Tel. BOwling Green 9-4164

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents