Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-06-27 / 26. szám
JUNE 27, 1953 AZ EMBER Galambos József megismétli gyalázkodását az amerikai katonák ellen Botrányos rágalmak, nyílt antiszemita izgatás a throopi plébános válasziratában Galambos József throopi plébános, a “Katolikus Magyarok Vasárnapja” állandó cikkírója, aki legutóbb az amerikai katonákat hajcsároknak és vérebeknek nevezte, az elmúlt héten válaszolt az ellene felhozott vádakra. A válasz nem lepte meg az amerikai magyar közvéleményt. Pontosan ezt a választ várták a Krisztus szolgálatára már régen méltatlanná vált paptól, aki évek óta rombolva fertőzi az amerikai magyar életet uszításaival, gyűlölködésével, a náci-szemlélet, nyílt propagálásával, a demokrácia ideáljainak állandó megtaposásával, tisztességes magyarok rágalmazásával, gonosztevők védelmével, megátalkodott antiszemitizmusával, minden építő szándék ócsárlásával, a magyarság külpolitikai érdekeit sértő botrányos handabandázásával, hajmeresztőén alpári szitkozódásaival s általában •azzal a kártevő publicisztikai működésével, amely pontosan fedi a külföldi magyarság szétforgácsolására kiadott moszkvai utasításokat. Az előzmények ismeretesek: Galambos József hajcsároknak és vérebeknek bélyegezte azokat az amerikai katonákat, akik annak idején letartóztatták a Magyarország sirbatételéért elsősorban felelős háborús gonosztevőket, a nyilaskeresztes téboly-tan terjesztőit, a magyar törvényes államfő parancsának megszegőit, a német zsoldban álló hazaárulókat és 600,000 ártatlan ember legyilkolásáért az isteni és emberi törvények szerint egyaránt felelős haramiákat. Galambosnak az amerikai hadsereggel szemben elkövetett minősíthetetlen merényletét az egész tisztességes amerikai magyarság a legnagyobb felháborodással fogadta, több helyen tiltakozó megbeszéléseket tartottak — többek között a katolikus egyház közbecsülésben álló papjai is résztvettek ezeken a rögtönzött megbeszéléseken — majd a legkülönfélébb magyarlakta helyekről tiltakozó táviratok és levelek százai mentek az illetékes egyházi és világi helyekre. Ennek az országosan jelentkező felháborodásnak adott hangot “Az Ember” is, amikor beszámolt az ügyről és Galambos Józsefet megfelelő megrovásban részesítette. Ilyen előzmények után mit tett Galambos? Nyilvánosan megkövette a súlyosan megbántott amerikai katonákat, miután nyilvánosan történt a minősíthetetlen sértés is? Férfiasán belátta bűnét és a megbánás jeleit mutatta? Papi reverendájához méltóan lelkiismeretvizsgálatot tartott és ennek külső jeleként visszavonta a gyalázatos jelzők használatát és igyekezett valami mentséget találni kolerikus dührohamára? Persze, hogy nem ez történt. A ■“Katolikus Magyarok Vasárnapjá”-ban egész oldal terjedelemben napvilágot' látott Galambos válasza és az nem más, mint az amerikai katonák újbóli és makacs gyalázása, egyben pedig a gyűlölködésnek és nyilt antiszemitizmusnak az eddigieknél is féktelenebb kitörése. — Szóval ez már amerikai botrány — hörgi a cikkében az indulatában fékevesztett Galambos — rendben van Náthán elvtárs, legyen amerikai botrány, ha úgy tetszik. Azonban én minden botrány ellenére újra kijelentem, hogy amit Himler Mártonról Írtam, az utolsó betűig fenttartom, egyetlen szót vissza nem vonok belőle. Szóval én meggyaláztam az amerikai hadsereget! Kénytelen vagyok elismerni, hogy ez igaz. Mert az amit én mondottam Himlerről és vérebeiről, tényleg meggyalázó egy hadsereg részére. Mégsem kérek bocsánatot! Mert ha az amerikai hadsereg katonai erényei a Himler-féle ezredesek és Granville hadnagyok személyében kulminál, akkor tényleg szomorú állapotban leledzik az amerikai hadsereg. Hol harcolt és kivel Himler? Ott-e, ahol golyók süvítettek és ahol a Halál járta a táncát, avagy ott, ahol az “ellenség” fegyvertelenül állott a győzök irgalmára utalva? A győzők között pedig sem Himler, sem Granville (Gross, vagy Grünwald?), sem Knight (Herzog?) neve nem található . . . Ez tehát Galambos válasza a ténykérdésben. Megismétli, körömszakadtáig fenttartja a gyalázkodásait az amerikai hadsereg volt tagjaival szemben, akik annak idején felsőbb parancsra elfogták az alávaló háborús gonosztevőket. Mindössze annyi módosítást szeretne tenni, ravasznak szánt rabulisztikával, hogy szerinte kétféle amerikai katona van. Az első kategóriába azok tartoznak — ha egyáltalán nyomon lehet' követni ezt a nyakatekert és ostoba galambosi álokoskodást — akik nem vettek reszt a nyilas brigantik, vagyis Galambos eszményképei elfogatásában; a másik kategóriába viszont azok tartoznak, akik végrehajtották a felsőbb parancsot és fülöncsipték a bujkáló gonosztevőket. Az utóbbiak a hajcsárok és a vérebek. Természetesen ez a szánalmas kibúvó a legkisebb mértékben sem csökkenti Gaiamos bűnét. Nincs kétféle amerikai katona. Akit az amerikai hadsereg méltónak talált arra, hogy kötelékébe fogadja és aki mint ilyen résztvett a hitleri rémuralom ellen folytatott amerikai hadviselés gigantikus gépezetében — bármely poszton! — arról nem lehet ilyen vakmerőén becsmérlő módon nyilatkozni, még akkor sem, ha sok egyéb feladat mellett' az illetők történetesen arra is parancsot kaptak, hogy háborús bűnösöket tartóztassanak le. Elismerjük, hogy a náci gonosztevője összefogása a cinkosok szolidaritásánál fogva fájt Galambosnak és a galambosoknak, de ez nem ad jogot nekik ilyen brutális támadásra. Az kiabál, akinek a háza ég — mondja a közmondás és Galambos kiabál, átkozódik alaposan. Közben most már a maradék álarcot is leveszi magáról és telje- I seif szabadjára engedi sziszegő “Sokat esznek az emberek Magyarországon.. A “BÉKE” JEGYÉBEN elindított választási kampány igen nagy lármával folyt. Rákosi, a Kreml itteni helytartója erre az alkalomra, nemcsak sokezer “népnevelőt” mozgósított különleges feladattal, hanem bekapcsolta az egész moszkovita élgárdát is. Ennek a nagy választási kampánynak keretében sokezer kisebb-nagyobb értekezleten és gyűlésen igyekeztek a Rákosi-népnevelök meggyőzni a választókat arról, hogy a Szovjetuniónak és hadseregének köszönhetik az életüket és hogy a Szovjetunió önzetlen “nagylelkű támogatása” nélkül nem is lehetne elképzelni Magyarország népének fejlődését, boldogságát és jövőjét. Szolnokon például Gerő Ernő miniszterelnökhelyettes mondott frázisokban gazdag beszédet ezen a vonalon, míg Szegeden Révai József beszélt ugyanilyen értelemben. Először ismertették, hogy milyen óriási fejlődésen ment át Magyarország az utolsó 8 év alatt “a S'zovjetunió bölcs támogatásával.” Különösen kihangsúlyozták az elért nagy sikereket a mezőgazdaság kollektivizálásában, amelyet .a szovjet felszabadító bölcs tapasztalatai alapján hajtottak végre. “Minden sikerünket a nagy Szovjetuniónak köszönhetjük” — harsogták az óriási mikrofonokon át a kirendelt választóknak. A nagy sikerekről való beszámolás után mindjárt áttértek a mezőgazdaság nehéz problémáira, a tavaszi munkák és a tavaszi begyűjtés lemaradására' Gerő: “Mindamellett, hogy Szolnok-megye több mint 50 százaléka kollektivizálva van, még sem tett eleget a beszolgáltatásnak.” Révai: “Csongrád-megye nagyon lemaradt a begyűjtésben a többi megyével szemben . . “A legnagyobb baj az, hogy sokat esznek az emberek Magyarországon,” — állapították meg mindketten. “A lakosság fegyelmezetlensége hozzájárult' a csúfos lemaradáshoz . . .” (Mostanában állandóan ismételgetik azt a nevetségesen hazug és gonosz állítást: hogy az emberek sokat esznek!”) Az ilyen helyzeten Gerő és Révai szerint csakis a következő orvossággal lehet segíteni: “ . . . Hogy helyrehozhassuk a hibákat és hogy mezőgazdaságunk és állattenyésztésünk fejlesztését biztosítsuk, még nagyobb és határozottabb mértékben kell alkalmaznunk a szovjet tapasztalatokat és elsajátítani a szovjet tudományt.” (Hogy erre mit mondtak Pesten, azt kissé körülményes volna itt leírni . . .) NAGY FRÁZISOK KÖZEPETTE mind Gerő, mind Révai beismerte azt is, hogy vannak még hibák, de az mind onnan ered, “hogy nem jól dolgoznak a községi tanácsok, ahová nagyobb számban húzódtak be a kulikok. Nem voltunk eléggé éberek és igy ezek a tanácsok főleg a kulákoknak segítettek sok helyen . . .” Természetes, mindjárt hozzá kell látni a tanácsok megtisztításához. “ . . . Ugyanúgy van több példa arra is, hogy az üzemek vezetői is lábbal tiporják a munkások jogait.” Úgy látszik Gerő és Révai mind a parasztokat, mind a munkásokat ezzel az idézett beismeréssel akarták megnyerni a szavazásra. Ezzel akarták a dolgozó munkások és parasztok figyelmét elterelni az országban folyó szovjet rablógazdálkodásról és ezért állandóan arról beszéltek, hogy mit kapott és kap Magyarország a nagy Szovjetuniótól. De hogy ki ne maradjanak a legújabb szovjet békeakciók népszerűsítéséből sem, Gerő is és Révai is mindenkinek békét Ígért . . . GERÖ IS, DE KÜLÖNÖSEN Révai — aki Szegeden beszélt — egyik mondatában arról szólt, hogy “még nem volt soha olyan kormány Magyarországon, amely a nép jogát jobban szolgálta volna, mint a mai.” Vagy: “soha még nép nem állott olyan egységesen a kormánya mögött, mint ma Rákosi kormánya mögött ...” A másik szavukban meg mind a ketten panaszkodtak, hogy “nagyon sokan közömbösek a választásokkal szemben ... a választásokkal szembeni közömbösség bűn . . . közömbös emberekkel nem lehet szocializmust építeni. Minden ember leikéért harcolni kell.” Egyik se beszélt arról, hogy honnan ez a nagy közömbösség? Magyarország dolgozói tudják, hogy a szovjet hadsereg szuronyainak árnyékában meghúzódott idegen ügynököktől nem várhatnak semmit, akik—mint Révai is—meghunyászkodásra hívták fel a népet azzal, hogy “Magyarország kis ország s ezért a magyar kormánynak nem az a feladata, hogy beleszóljon a nagy államok jogait képező fontos kérdésekbe, hanem hogy azt jóváhagyja.” Ha Rákosi és társai nem is látják azt, hogy mennyire szolgák és milyen sötét eszközeivé váltak a békercmboló moszkvai politikának, a dolgozó tömegek, munkások és parasztok ezt minden nap jobban látják, mert saját bőrükön érzik-' és ezért viseltettek közömbösen a megtartott “választások” iránt. A továbbiak Gerő is, de különösen Révai kitört az értelmiség magatartása miatt és erélyesen “hazádnak rendületlenül”-re hívta fel őket és egyben megfenyegette mindazokat, akik esetleg nem akartak szavazni, hogy béke-ellenesek, “béke-ellenéseknek nincs helyünk sorainkban!” Tehát világossá tette a szavazók előtt azt, hogy aki nem akart szavazni a Moszkva érdekeit szolgáló bolsi vezetőkre, az béke-ellenes! Ehhez nem kellett bővebb magyarázat . . . Végül Révai és Gerő hangoskodva kijelentették, hogy “Magyarország felszabadításáért ne fájjon senkinek se a feje.” Mert hát a magyar népet már egyszer felszabadította a szovjet hadsereg Sztálin vezetésével . . . ERRE CSAK AZ VOLT a csendes megjegyzésünk, hogy a szovjet iga alatt sínylődő magyar nép felszabadulási vágya olyan erős, hogy arra már reagálnia kellett a Moszkva-bérenc vezetőknek is. Ezért nem csodálkozunk azon, hogy a magyar nép közömbös volt ezzel a moszkvai mintára megszervezett választási komédiával szemben. | (a-m) i 3-iíc oldal------------------------T antiszemitizmusát. Granviile hadnagy nevéhez odabiggyeszti a. “Gross vagy Grünwald” nevet, Knight-hez a “Herzog”-ot és a, cikke további részében is a gyűlölet dühével emlegeti ezeket a megbélyegzésnek szánt neveket. így kezdődött ez annak idején Magyarországon is a szélsőjobboldali zugsajtóban. Galambos páter az antiszemita gyűlölködés katekizmusát forgatja, onnan meriti lelki igazodását és nem Krisztus igéiből. Paphoz nem méltó sunyi rágalmazások borítják el a megdöbbentő válaszcikk további részeit, “Himler sok olyan dolgot tett, amivel nem dicsekszik el társaságban” — mondja az alattomos, tényállítás nélküli rágalmazás. Meggyalázza a cikk Sombor József, a nemrég Philadelphiában, meghalt kiváló rendőrtiszt emlékét is, akiről azt Írja Galambos, hogy “Himler egyik főhajcsárja és nem épen liliomfehérségü egyén volt.” A letartóztatásokat végzett amerikai katonák “személyes bosszújukat töltötték ki az amerikai egyenruha védelme alatt.” A. becstelen rágalmazást még variálja is Galambos azzal, hogy “Himler és társai mindent megtettek, csak kötelességet nem teljesítettek, hanem gyűlöletüknek szabad folyást engedve hatáskörüket messze túllépték.” A tehetetlen, düh bugyborékolva tör elő Galambosból, amiért a szigorú parancsot teljesítő s annak sikeres végrehajtásáért dicséretet kapott amerikai katonák a jól megérdemelt bitófára juttatták Galambos eszményképeit, a hazaárulókat, nemzeti sírásókat, tömeg gyilkosokat . . . Végül egész lurcsa és a már megszokott zavaros logikával a. Nemzeti Bizottmány is megkapja, a magáét a tajtékzó válaszcikkben. “A magyarság egyik legkárosabb intézménye az ezeréves történelem alatt”: ez Galambos sommás Ítélete a Bizottmányról. S it6 látszik meg legjobban, hogy milyen makacs szilárdsággal ragaszkodik Galambos a bolsevista utasításokhoz. Rákosinak is ez a véleménye, ezt kell harsognia » moszkvai utasításra. Galambos is ezt harsogja. A görbe vonal egyik végén a nácizmus, a másik végén a bolsevizmus. De a görbe vonalak találkoznak, — s ahogy Galambos sziszegi — a kör bezárul* * Az, hogy “Az Ember” és szerkesztője is egyik célpontja a vadul tajtékozó cikknek, szóra sem érdemes. A rágalmak tömkeleg« lepereg rólunk és visszahull Galambosra és besározott reverendájára. Tudjuk, mi fáj Galambosnak és a vele egy húron pendülő turbulens elemeknek, az emigrációban szerteburjánzó politikai alvilág lesipuskásainak: az. hegy mi vaskövetkezetességgel harcolunk a bolsevisták és a nácik ellen egyaránt, a demokráciáért, a szociális igazságért, Amerika ideáljaiért. De jól tudják azt is, hegy erről az útról soha nem fogunk letérni; ezért fortyog bennük leginkább a gyűlölet lávája. A magunk részéről nem is válaszolunk Galambosnak, sem most, sem a jövőben. A hivatásos rágalmazok és mániákus hazugok kezelése vagy birói, vagy orvosi feladat. A birói eljárás már folyamatban van, az orvosi vizsgálatot) majd a bíróság előtt fogjuk indítványozni. Vegyen U. S. Bondot! Hiteles helyszíni beszámoló a lefolyt választási komédiáról
