Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-06-27 / 26. szám

Szabadon engedik

Mindszenty bíborost?

A nyugateurópai sajtóban elterjedt hírek szerint a budapesti bolsevista kormány hamarosan szabadon engedi Mindszenty hercegprímást és vele együtt Grősz József kalocsai érseket, aki mint ismeretes, tizenötévi fegyházbüntetést kapott. A hírek arról is beszámolnak, hogy Zakar Andrást, a hercegprímás titkárát — akit annak idején hatévi fegyházra ítéltek — már szabadlábra helyezték. A hirt fenttartással kell fogadni. Amennyiben valóban sor kerülne a mártirsorsu főpapok szabadonbocsájtására, ez lenne a jelenlegi magyarországi rendszernek első emberi gesztusa.

Három felekezet

A2

GÖNDÖR JEERfiNC POmUUUHEXUJÍP1A

Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879

SZERKESZTÖSEG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST.. NEW YORK, 21, N. Y. Phone: BUtterfielT8-61b8 ~~

VCL. XXVII — No. 26 NEW YORK, N. Y„ JUNE 27, 1953 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT

Sajgó riport Lajosmizséről

együtt — dalban

Vasárnap délután 2.30 órakor a! WOR-TV-állomáson (channel 91 egyedülállóan érdekes műsor keretében énekel Herskovits Béla, a nagyhírű főkántor, aki néhány esztendei ittléte után — ezt büszkén mondhatjuk — Amerika legbefutottabb egyház énekesei közé tartozik. A televíziós műsoron “Songs of Three Faiths’’ cimen egy katolikus, egy református egyházi énekes, valamint Herskovits Béla művészi interpretálásban mutatják be felekezetűk liturgikus dallamkincsének egy-egy gyöngyszemét. Papi invokáció vezeti be a TV-müsort, utána szólóban csendülnek fel először a különböző egyházi énekek. A legvégén a három egyházi énekes trióban énekel, szimbolizálva, hogy ha különbözőek is a formák és utak Isten felé — mindhárman ugyanazt az Istent szolgálják a művészet tiszta eszközeivel.

Herskovits Béla külön betétet is énekel, tekintve, hogy ez a fiatal főkántor 20 nyelven énekel s ezt a rendkívüli képességét e műsor keretében, a népek közötti magasabb fokú barátság szolgálatába kívánja állítani. Ezt a különleges dalbetétet — szivére hallgatva — magyar dallal kezdi. így Herskovits ragyogó művészetét nemcsak az ő kivételes színvonalú ima-interpretálásában fogjuk élvezni, hanem felcsendülni halljuk a televízión a mi drága magyar énekeinket is. Herskovits Béla főkántor néhány hét múlva hangversenykörutra indul Izráelbe.

A Red Cross jelenti:

A N. Y. Red Cross Blood Donor Center junius 25, csütörtök reggel 10 óra óta a Red Cross Chapter House (Lexington Ave. és 38 St.) épületében nyert elhelyezést. John J. Sinclair, a newyorki Vöröskereszt direktora elmondta a sajtó képviselőinek, hogy az átköltözés semmiféle módon nem akadályozta az annyira fontos véradást, ami a régi helyiségekben jun. 24- én d.u. 4-ig zavartalanul folyt. A költözésnek a jobb és olcsóbb adminisztráció szempontjából nagy jelentősége van. Az uj központban napi 200 véradót láthatnak el hat óra alatt, de szükség esetén a kapacitást meg lehet duplázni, sőt háromszorozni is — Mr. Sinclair információi szerint.

Az uj központ 12 véradói-asztallal van felszerelve és átlagban 20- 25 doktor, ápolónő és önkéntes segítő teljesít szolgálatot a léghűtéses modem termekben. A régi, 40 St.-i Centert 1949 júliusában nyitották meg és 1953 május 31-ig ott 152,729 pint vért gyűjtöttek össze. 1951 októberében — amikor a koreai harcok a legtöbb áldozatot kivánták — 8,170 newyorki adott vért. Az elmúlt hónapban 3,349 pint vért adtak az önkéntes adakozók, ami az elmúlt 12 hónap átlagának felelt meg.

Mr. Sinclair ez alkalommal kéri a newyorki polgárokat: adjanak vért a nyári hónapok alatt az uj véradási központban!

Irta: JÁNOS ANDOR

A több esztendeje megszokott tavaszi millió. A nyüzsgő genovai kikötő ,a kivándorlók tarka tömege, a búcsúzok hangosan rivó vagy titokban könnyező csoportja, bábeli zűrzavar korunk élő nyelveiből és az olasz dalok édes muzsikája. Előttem ta nagy óceánjáró . . . egy óra múlva indulás Braziliába és Argentínába. Ez a hatvan perc váltja ki a nagy lelki emóciókat; emberi sorsok születnek újjá, hajdani tervek semmisülnek meg s felrajzolódik sokak előtf a nagy kérdőjel a jövő horizontján .. . Én is pityergős, macska jaj jós hangulatban vagyok. Délben pedig nem ittam csak ásványvizet, a fejem mégis szédül — nosztalgiás gondolatoktól.

Pünkösd vasárnapja van. A genovai utcák tele vannak j falragaszokkal. Választási és propaganda közelharc, az egyik párt a másikat csépeli patriarchálisán — a demokrácia égisze alatt. A legmulatságosabb az a karrikatura, amelyen egy olasz választópolgár azt kérdi Malenkovtól, hogy ő milyen választási lista alapján választatott? G as peri doktor keresztény-demokrata pártja is sok oly plakátot nyomatott, amelyek a magyarországi koncentrációs táborok szörnyűségeit ábrázolják és Rákosiék vörös paradicsomának választási terrorját szemléltetik, amikor a magyar munkásnak gépfegyverrel a hátában kell választói kötelességének eleget tenni, az egylistás párt jelöltekre. “Akarsz-e Ilyen sorsra jutni?” kérdezik az olasz polgárt, “akkor szavazzál Moszkva vörös listájára! . . .” És talán az olasz választók nem is tudják, hogy mennyire igazuk van azoknak, akik ezt a plakátot a nyomdába adták.

Az én néhai pünkösdvasárnapjaim nem ilyenek voltak az egykori Pesten. Másféle falragaszok voltak az utcán, tavaszi virágok a gomblyukakban és édes-bus diákdalok az ajkainkon. Földalattin mentünk ki az Állatkertbe vagy vén omnibuszon egyenesen a Városligetije. Lizisé ó! . . . vájjon megvan-e még az üres helyed is a mai pesti sarlós-kalapácsos köztemetőkben? Melyik orosz bolsi-hadvezérről nevezték el azt, ahol hajdanában a Müiszinkör állott, melyik orosz Wsi-pártvezérről nevezték el, ahol egykor Sziklai Kornélt tapsolták a ligeti Kis Színkörben, melyik orosz bolsi hóhérról nevezték el azt a négyszöget, ahol Helfgott bácsi csinálta a művészi felvételeket a Julcsákról és a magyar közvitézekről éis melyik orosz bolsi-pártiróról nevezték el azt a ringlispiel-sarkot, ahol én egykor Szepitől, a leghíresebb pesti jassztól lestem el a műintézményre való fel- és leugrást? És hol van már a Tanagra, a Panoptikum hátborzongató látnivalóival, a Barlangvasut álomvilága és a Barokaldi-eirkusz utcai kukucskálói, ahol nadrággombokkal blicceltük el a beléptidijat . . .

Ide s tova negyven esztendő telt el, négy évtized, pontosan 2080 hét és 14,600 nappal és éjszaka. Még leírni is fáradságos, hát még keresztül-kasul átélni, átszenvedni, átvergődni . . . 1953-ig. Elsőosztályu vitézségi érmet érdemel minden földi halandó, aki az európai harc- és vérmezőkön hasoncsuszva, életben elérte a mai dátumot . . ,

iSzentséges prófétám, Hozsiás . . . most, hogy a zsebórámra nézek, látom, hogy tiz perc múlva indul a hajóm a délamerikai kontinensre. Más hetekkel előre elmélkedik és izgul a 20-napos tengeri utazáson, én tiz perc előtt még a fantáziám szárnyaslován repültem a régi Magyarországra. Genovában minden évben kétszer szoktam honvágygörcsöket kapni, mert mindig Velence-Trieszt-Bécs és Budapest útirányba szeretnék jegyet váltani és ahelyett: Monte Carloba vagy Buenos Airesbe utazom. Minthogy van már elsőszámú világpolgár, én már csak az elsőszámú világcsavargó titulusára pályázhatom.

Nagy prakszisomban még talán soha nem voltak ilyen vegyes összetételű utasok, mint ezen a kivándorló hajón. Az olaszokon kívül németek (örömömre nem náci-menekültek), svájciak, jugoszlávok, görögök vannak nagyobb számban, sőt egy fekete szakállas lengyel zsidót is találok. Két lenszöke, szép ikerlánya van. úgy néznek ki arcra, mintha a magyar Alföld parasztgyerekei volnának. Lázasan halászom magyarok után. Később lemegyek a III. osztályos étterembe is szerencsét próbálni, de sikertelenül. A hét végén azonban váratlanul felfedezem, hogy egy negyvenév körüli nő magyar könyvet olvas az egyik oldalsétány karosszékéban. Sárgafedelü könyv, az úgynevezett Filléres Könyvtár egyik kopott példánya. Kihivóan melléállok, belelesék az oldalakba és megszól j tóm:

— Ha kiolvasta, kölcsönadja asszonyom?

llámmosolyog és csengő ,izes szavakkal válaszolja:

— Jó szívvel, mert örömmel hallom, hogy maga is magyar . . .

Egy óra múltán úgy belemelegedtünk a magyarságunkba, hogy régi népdalokat kezdtünk félhangon dudorászni. Vacsora után értementem és a hajó elegáns bárjában folytattuk az óhazai eszmecserét személyekről, tárgyakról, politikai viszonyokról és arról az egykori boldog és szép hazáról, ahonnét akaratlanul is már mindketten elszármaztunk. Ö három esztendeig volt bécsi emigráns, szenvedésben, nyomorban, munka nélkül. Most Braziliába utazik, j Sao Pa utóba, egy régen kivándorolt magyar mintafarxnjára és költségére. Eredetileg pedig ... tiz évig állami tanítónő volt Lajosmizsén.

Tanítónő . . . hirtelen eszembe jut Bródy Sándor — a mi felejthetetlen Sándor bácsink — örökszép színmüve, amelyet a Vígszínházban háromszor néztem végig a karzatról . . . Nagy tisztelettel fürkészem utitársnőmet, szeretném a múltjáról, az iskoláról, a nebulókról kifaggatni. Nem igen hagyja magát, tempósan hüti le kíváncsiságomat és mintha szomorú árnyék borulna a homlokára,

— Ne haragudjék kérem, nem szeretem az elmúlt időket tetemre hívni — mondja egyszerűen és nagyon boldogtalanul. Rövidesen elbúcsúzunk és kissé megilletődve ment ki-ki a kabinjába . . .

Fekszem az ágyamban és kilesem a hajóablakon a holdvilágos óceánra. Fölöttem a nagy szalonban éppen mambót játszik a zenekar ,nagyban hetyegnek az utasok és valahogy az a gondolatom támad, hogy a “Titanic”-on hajdanában ugyanúgy táncoltak, akkor talán simmyt, vagy valcert és egy pár utas szintén a kabinjában gondolhatott valamire. Szerencsére errefelé nem úsznak iéghegvek és mi nem süllyedünk . . .

Hirtelen Lajosmizse jut eszembe. Nem tudtam hová tegyem a magyar térképen, noha kivételesen földrajzból jelesem volt az érettségi bizonyítványomban. A tanítónőtől viszont szégyeltem megkérdezni . . . Próbálom felfrissíteni életviharokban edzett emlékező tehetségemet, de sehogyan sem megy . . . Gyors emlékpróbát tartok világvándorfásaimból: még pontosan tudom hol fekszik a Bois de Boulogne vagy a Boulevard St. Michele Parisban, a Croisette Cannesban, a Promenade des Anglais Nizzában, a via National le Rómában, a Piazza Unita Triesztben, a San Pauli Hamburgban, a Zoo Berlinben, a Busbir Casablancában, a Corcovádó Rio de Janeiróban, az Obilesco Buenos Airesban . . . a Nagyfuvaros-utca Pesten, ... de Lajosmizse . . . hova a fészkes fenébe szúrjam le a gombostűt: a Dunántúlra, a Tisza vidékére, Vasmegyébe vagy a Bácskába . . . tüz-tüzviz-viz ... igy sem megy, úgy sem megy. az agyam felmondta a tájékozódást, pedig milyen könnyen tudok elutazni légvonalban Lisszabontól-Vladivosztokig, az összes közbeneső állomásokat is beleértve.

—Sag schon — mondom magamban dühösen, mély kávéházi magyarsággal — azért még lehetek tisztességes ember, ha nem is tudom hol fekszik Lajosmizse.

De azért sem . . . származásom kukaca nem hagy nyugodni. fúrja a lelkiismeretem, hogy aszongya: magyar iskolákba jártál, magyar nyelven beszélsz ( a másik öt idegen nyelven csak mellébeszélsz, fiam), magyar voltál ... és egyáltalán mi az, hogy voltál? ... a sírodig az is maradsz. Argentínában: csak Hánosz vagy; Franciaországban: csak Zsánosz, de ősmagyarsággal: János (az apád mindenségit), egy jancsi —hát lehet azt más nyelvre lefordítani? .. . Nem, mondom hogy nem örülök ma, hogy argentin állampolgár vagyok, a Göndör Feri is büszke amerikai, de mégis félévenként Bihardiószegről szokott egyhasábot lamentálni. ..

Nem jön álom a szememre. Elkezdem fennhangon kedvenc nótámat énekelni, hogy: “Egy mentünk el egymás mellett, mint két ismeretlen.” Ányos Lacira még jól emlékszem, de Lajoismizsére nem . . . Élkezdem előbb szótagolni, igy: La-jos mi-zse, vagy fordítva ugy:Mi-zse la-jos, de minden hiába te szőke gyerek. Érzem, hogy hőgutát kapok az izgalomtól. . . hol a frászba fekszik az a magyar község? .. «

... és az utolsó pillanatban, mielőtt álomra hajtottam a fejem, eszembejütött. Sikerült a nagy rébuszt megfejteni. | Milyen sokáig törtem rajta a fejem, pedig milyen egyszerű, volt. Mert hát másutt hol is feküdhetne? . . . Ä szivemben.

Valahol az óceánon, 1953 junius