Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-04-04 / 14. szám
6-ik oldat AZ EMBER APRIL 4, 1953 Párisi Panoptikum: Borzalmot... avagy, mint alcim: KALAPOT VESZ A BARÁTOM Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Amint az alcímből világosan kiolvasható, nem csinálok titkot belőle, itt arról lesz szó, hogy kalapot vesz a barátom. A Borzalino szót, — noha az alábbi históriához tartozik — mellőzhettem volna, de főleg azért firkantottam írásművem fölé, hogy az izgalmat fokozzam. A borzalino szó borzalmat asszociál majd önökben , . . Ha azzal kezdem, kalapot vesz a barátom, bólintanak egyesek:— már megint záp dolgot kérődzik a tudósitó — ismerem a históriát, fűzik hozzá, kalapot vesz valaki, jkilép a kalapüzletből és az uj kalapot elfujja a szél. Nyomban kijelentem: nem erről van szó. Ezt a gyakori esetet az újonnan vett kalappal és a széllel ezerszer feldolgozták a világirodalom jelesei. A merészebbek, a színesebb fantáziájú remekírók közül többen azt a meghökkentő csattanót is hozták, hogy megeredt az eső és a szép uj kalap döglött ronggyá ázott. A fentiek ellenére se méltóztassék azt hinni, hogy a remejdrás nem egy korrekt szakma. Oh, ne hamarkodjuk el Ítéletünket, oh ne! Tessék elhinni, az uj témával sok a rizikó. Ami viszont százszor nyomdafestéket látott, az az ötlet százszor bevált, tehát százegyszer is eladható. Az olvasó szeszélye kiszámíthatatlan. Rengeteg olyan olvasó is van, aki szereti előre kitalálni a film, a színdarab, vagy csak olyan vacak Írásnak is, mint amit e sorok szerény szerzője vet papirosra, — a végét. Ha a poént ismeri, a végén így vélekedik az íróról: tehetséges pasas, intelligens, van fantáziája, mert úgy fejezte be a szószt, ahogy én elképzeltem. Sajnos, engem ilyen elismerés ritkán ér, mert én nem kérődzhetek kényem kedvére, mint az Írók. Könnyű nekik. Ők elolvasnak két használt történetet és abból egy újat fejelnek. Én nem fejelhetek, nem hasalhatok, nem agyalhatok. Egy szegény tudósítónak, mint e meghitt sorok szerény írójának, eseményt kell szállítani, olvasmányos igaz történeteket, a való életből kimerítve, mint ez az alábbi. KALAPOT VESZ A BARÁTOM A barátom ötven év körüli, dús le!,ki, még dusabb anyagi javakkal megáldott személy. Délamerikából Párisba érkezett, első útja hozzám vezetett, hogy megköszönje sürgönyömet, amit ezúttal is Páris egyik legnagyobb bankjának nevében küldtem neki azzal a kéréssel, hogy “szerződésünk aláírása végett haladéktalanul jelentkezzen vállalatunk ügyészénél.” Barátom sürgönyeim után, könynyezve megölelte nejét és röhögve repülőgépre pattant. Barátomat érthető okokból nem nevezhetem meg, történetem folyamán kénytelen vagyok állandóan igy említeni őt, a barátom, a barátom, noha ezzel monotonná teszem irályomat. De mit meg nem tesz az ember egy igaz barátért! Szóval a barátom megérkezett és itt áll előttem Parisban, ifjonti hévvel, kalandra feszült kedvvel. — öt szép párisi nap vár rám, de két kis butaságot- kell először elintézni. Egy gyűrűt a feleségemnek, aztán egy kalapot vásárolok magamnak. Tiz perc az egész. Elmentünk a rue de la Paixbe, ahol villámgyorsan egy brilliáns gyűrűt vett a barátom és a brillt jegygyűrűje mellé a mellényének zsebébe süllyesztette, ahol általában a turisták hitvesi hűségűknek szimbólumát hordják, — ha nincsenek szolgálatban. A gyorsan lebonyolított vétel után, a gyémántüzlet mellett egy kis diszkrét réztáblát vett észre a barátom: FÉRFIK ALAPOK KIRÁLYI HÁZAK UDVARI SZÁLLÍTÓJA. ALAPÍTVA: 1754 Beléptünk. A puha szőnyegekkel borított padlón három feketeruhás férfi járult elénk, úgy néztek ki, mint egy temetkezési vállalat komor alkalmazottjai. A falak köröskörül és négyszögletesen, meztelenül meredtek ránk, sehol egy kalap, csak vitrinben levelek, dedikált fényképek, koronás fők, akiknek itt tettek kalapot a fejére. Alfonzot, a spanyol királyt megismertem, a többire nem emlékszem, azok más kávéházba jártak mint én, nem ismertem fel egyiket sem a fotókról. Uralkodók bámészkodtak, császárok és kiskirályok, lóháton és karosszékbe roskadva, szakállal és bajusszal a vitrinek üvegkoporsójában, mint a gombostűre szúrt Ragyogó! Színes! Herendi porcellán a legszebb HÚSVÉTI AJÁNDÉK barátainak, ismerőseinek, saját magának MÁYER JÁNOS Herendi Muzeum 692 Lexington Avenue (Az 56-57. utcák között) Telefon: PL 8-0607 New York 22, N. Y. BUtterfield 8-4985 BUtterfield 8-4990 I. FÖLDES STEAMSHIP AND AIRLINE TICKETS 1523 FIRST AVENUE 79th and 80th Streets NEW YORK 28, N. Y. Kellemes húsvéti ünnepeket kíván MERTL JÓZSEF MAGYAR HENTES akinek üzletében mindenféle jó hurka, kolbász, sonka, hazai szalámi, friss hús, stb. kapható. Telefon; RHinelander 4-8292 1508 SECOND AVENUE, a 78 és 79-ik utcák között Kellemes ünnepeket kivan barátainak és ismerőseinek Lustig DEBRECEN Restaurantja 317 East 79th St. New York 21, N. Y. KITŰNŐ LUNCH 85 CENT, VACSORA 1.45 Nyitva minden nap este 11 óráig. Telefon: RH 4-9305 Egyleteknek és kluboknak 60-70 teritékü bankettekre és gyüléstermekre alkalmas helyiség a szomszédos házunkban: 315 East 79th St., New York 21, N. Y. KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! LESTER WEINBERGER és NICHOLAS STILLER S. & W. Meat, Poultry Cr Provisions Hotels & Restourants Supplied 1562 Second Ave. New York 28, N. Y. Cor. 81st St. Telefon: REgent 4-5358 és RE 4-8948 lepkék egy letűnt világból, amelyben minden összedőlt, csak a kalapszállitó maradt meg, túlélve “örökös” királyokat, trónokat és egykori világbirodalmakat. A három feketeruhás állt előttünk: az első, a vezetősegéd, a második, az alsegéd, a harmadik a párbajorvos. Mindjárt előkapnak egy hatalmas párbajpisztolyt és háromszori golyóváltással ledurrantanak . . . A vezetősegéd meghajtotta magát: — Szolgálatukra . . . A második segéd, meg a párbajorvos kórusban [köszönt: — Uraim . . . — Szürke sportkalapot vennék — mondta a barátom kissé elfogódva. Komikus volt a királyok fényképei között az a szó: kalap. — Parancsoljanak a felvételi terembe — vezényelt a cs. és kir. udv. szállító és mindhárman egy félhomályba szűrt bársonyboritott fülkébe tesékeltek. Miután egy mély fotőlybe töpörödtünk, egyik gyászruhás, fekete kötésű könyvvel állt elénk. Szabályos kihallgatás után felvették a barátom személyi adatait, ezek után másik bársonyfülkébe vezettek, mint a vádlottakat. Ott, [kis asztalka közepén komplikált fémabroncs csillogott a halvány fényben, mint egy királyi korona. Mikor a barátom fejére tették, inkviziciós készüléknek véltem. Srófolták, csavargatták az abroncsot, közben a főember számokat diktált, barátom koponyájának a méreteit, amit szorgalmasan a feketekötésü könyvbe jegyeztek. Félórai szédités után halkan megszólalt a barátom: — Pardon, szürke sportkalapot vennék . . . Udvarias meghajlás volt a válasz s egy harmadik fülkébe tuszkoltak. A két komor segéd eltűnt, hatalmas fekete táblát hoztak, olyanra tették mint egy festőállvány. A fekete táblán színes posztódarabok lógtak. — íme kollekciónk — jelentette a császéskir szállító — kiválasztjuk az ön karakteréhez megfelelő szint és anyagot. — Szürke sport — nyögte a barátom. A szállító oda se figyelt. — Méltóztassék rámbizni! — és már tessékeltek a negyedik fülkébe. Ott kottatartó-szerü állványon kalapok rajzával, tömött kartonlapok vártak. Lapozgatott az egyik, a főember s. hol könyvét, hol a barátom fejét nézte elölről, oldalról és hátulról. — Szürke sportkalap . . . — ismételte a barátom. — Már kiválasztottuk a megfelelőt, szerdán próba — mondta ki az ítéletet a vezető. — Szabad látnom? — Hogyne ... Öt nap múlva kész. Szombaton. Holnapután, szerdán próba. — Bocsánat, néhány napig maradok Párásban, három szeánsz egy kalapért? ... . — Uram, másként nem vállalhatjuk a felelősséget; próba nélkülözhetetlen. Szerdán próbára mentünk, szombaton délelőtt készen volt a kalap. A barátom felpróbálta és felkiáltott magyarul: — Borzasztó! . . . — Igen, valódi borzalino — ismételte müvében gyönyörködve a kalapos ur. A barátom hétezer frankot fizetett és kimentünk az utcára. Egyik szomszédos üzlet kirakatának tükrében megnézte a kalapot, ami úgy állt a fején, hogy szégyeltem magamat a járókelők előtt. Azt hittem mindenki minket néz. A barátom lekapta fejér öj. «• császári és királyi szállítmány -t>' levegőbe dobálta, a könnyei p~ tyogtak, úgy röhögött, hogy zengett az egész város.
