Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-10-11 / 38. szám
OCTOBER 11, 1952 AZ EMBER 3-ik oldol Varsányi Irén húsz esztendős sírjára Irta: KÖMLŐ DÉNES ~ Mint a riadt madár szárnyalt végig a városon a hir: VARSÁNYI IRÉN meghalt. Ez húsz évvel ezelőtt történt, 1932 október 17-én, borús, csontot rázó őszi időben. Budapesten megremegtek a szivek, megfakultak a színek és könny csillant meg a szemekben. Azoknak a szemében is, akik csak a színpadról ismerték arcát és csak onnan hallották azokat az ezüst csengetyüket, amelyeket Varsányi Irén hangjának neveztek. De akik őt közelebbről ismerték, akik mesterségük okán pályája utján elkísérték, azok megtépték ruhájukat, mert tudták, hogy a csapás, amely a magyar színjátszást érte: rettenetes és a gyász mérhetetlen. Varsányi Irént fiatalon, — úgy értem: az elmúlásra fiatalon — 52 éves korában parancsolta le a Gonosz Kaszás a színpadról. Éppen egy esztendővel nagy partnere, HEGEDŰS GYULA után, akivel együtt annyi feledhetetlen estét szerzett a magyar szinházjáró közönségnek. Ki volt ez a Varsányi Irén? Honnan jött? Honnan hozta tehetségét, egyszerűségében rejlő nagyszerűségét, finomságát, kedvességét, humorát, komorságát, könnyeit és kacagását, franciás frivolitását és angolos erényességét? Honnan azt az Ízes, szép, szivrehulló magyar beszédét, azt a tüzet, amely benne lobogott és azt a végtelen nyugalmat, amellyel a színpad ezernyi útvesztőjén keresztül haladt? Honnan? Árról az ismeretlen mezőről, ahonnan ama lelkek indulnak, amelyeket földi ütjük előtt megcsókoltak az angyalok. Mikor én Varsányi Irént 1910-ben megismertem, már sikereinek tetőfokán állott, a kezdetet csak elbeszélésből tudom. Ez úgy történt, hogy egy falusi tanító, FaludiGábor felkerült Pestre és beleszeretett a színházba. A milleneumra készülő városban az az ötlete támadt, hogy színházat csinál a város végén, túl a Nyugatin, nem messze a Dunától, ott, ahol az üres Haggenmacher-telkeken virulnak a szemétdombok. “Hát kérem kinevettek’’ — hallottam én még mesélni az öreg Faludy Gábort, akinek a “hát kérem” volt a szavajárása és ezzel a “hát kérem”-mel uj színházi kultúrát, uj színházi világot, uj Színészeket, uj Írókat hozott elő s a szemétdombok helyére odavarázsolta a Vígszínházát, a világ egyik legkitűnőbb színházát. Nem tudom más hogyan van vele, én egy ütést érzek a szivemen és belesóhajtok a nagy semmibe, ha arra gondolok, mi van most a Vígszínház helyén. Hát kérem Faludy Gábornak olyan rendezője akadt, mint D i t r ó i Mór, akivel együtt elindultak szinészkeresésre. Egyszer benéztek a szinésziskolába, ahol lányok, fiuk adtak elő. Egy sápadt, kis lány előadása közben Faludi és Ditrói összenézett. Azután a kislányt félrehivták: — Hát kérem, magát hogy hívják? . — Fürst Irén. — Délután jöjjön fel az irodámba. $ Hát kérem ebből a csitri Fürst Irénből lett Varsányi Irén, a magyar színjátszás büszkesége és dicsősége. Hegedűs Gyulával ők ketten voltak a naturalista színjátszás megteremtői Magyarországon, ahol eleinte oly idegenkedve fogadták ezt a Nyugatról jövő művészi irányzatot. Varsányi Irén nem mesterségesen kiszépitett arccal lépett a színpadra, hanem a saját arcával, nem deklamált, hanem beszélt, sirt, nevetett a színpadon, úgy ahogy az utcán, odahaza sirt, beszélt és nevetett. Nem megjátszotta szerepeit, hanem végigélte. Nem alakította a “Liliom” Julikáját, de ő maga volt Julika, ahogy a költő elképzelte. Ö maga volt az a bohó francia hölgyecske is, aki a Flers és Caillavet-, a Feydeau-vigjátékok sikamlós mondatait oly isteni egyszerűséggel és annyi franciássággal tudta elmondani, hogy nincs Párisnak gyermeke, aki nálánál franciább lett volna. De ugyanígy tudott komor és haragos, szenvedélyes és lázongó lenni, ha szerepe igy kívánta. Színészi palettájának határtalan skálája volt. Aki nem látta és nem hallotta a színpadon, az uj magyar generáció szegényebb egy élménnyel. Mi, akik láttuk, hallottuk és ismertük, annyit és annyiszor gyönyörködtünk benne, hogy e gyönyör emlékét magunkkal hordozzunk életünk végéig. Micsoda kor is volt az, amelyben Varsányi Irén élt és alkotott! Valóban a magyar színjátszás, a magyar színpadi irodalom fénykora! A századforduló, majd a század-eleji kor a tehetségek egész seregét öntötte a magyar glóbusra. Hogy csak a Vígszínháznál és Varsányi Irénnél maradjunk: milyen szinészgárda! Haraszthy Hermin, Harmath Hédi, Hegedűs, Fenyvesi Emil, Tanay Frici, Vendrey tata, Szerémy Zoltán, a palóc és a többiek. És jöttek, először a francia vígjátékok, az “Őrnagy ur,” a “Hálókocsik ellenőre,” “Van-e valami elvámolni valója?,”’ “Osztrigás Mici” és a többiek, amelyeket Heltai Jenő oly szellemesen fordított magyarra. Micsoda láz fogta el jámbor szüleinket, mikor a Vígszínház színpadán Hegedűs Gyula mély baritonján igy énekelt Varsányi Irén felé: Lennél a rózsa, rózsabimbó, Lennék a méh, Mely lágyan döngi, döngicsélve Száll a méz felé! Őh micsoda frivolitás, fiatal asszonyok orcája a nézőtéren belepirult és a férfiak bajusza beleremegett a képzelt gyönyörűségbe. És jöttek a magyarok. Először Herczeg Ferenc “Ocskay brigadéros’-a. Láttál-e szebb magyar férfit valaha, mint e szerepben Fenyvesi Emilt? Aligha! Azután Molnár Ferenc! “Az ördög,” “Liliom” és sorban a többi. Varsányi Irén egyik fényesebb szerepe a másik után. Dicsőség dicsőségre következett. A kritikusok sorában nem kisebb férfiak ültek, mint Alexander Bernát, Ruttkay-Rothauser Miksa, Keszler Józsi bácsi, Sebestyén Károly. Óh magyar kultúra milyen magasról taszítottak a mélybe a moszkvai honárulók! Varsányi Irén színésznek, embernek egyformán nagyszerű volt. őszinte, igaz, mesterkedés nélküli, becsületes és egyenes. Nem bírta a pózt, a nagyképűséget, de szerette a munkát és nagyon becsülte a tudást és tehetséget. Csak mi, akik otthonában is ismertük, tudtuk róla, hogy milyen jó háziasszony, gondos és szerető anya, hü én önzetlen barát volt. Tessék elhinni, hogy e sorokat írván, könnycseppemtől lett nedves a papír. Nem is folytatom tovább . . . Az Ágh-rémregény fejleményei Újabb tanuk bizonyítják az MHBK-vezető szörnyű bűneit Ágh László meddő mosakodása egy elkésett nyilatkozatában Hosszú hetekkel ezelőtt jelent meg “Az Ember” hasábjain az MHBK amerikai vezetőjével, Ágh Lászlóval foglalkozó első cikkünk, amely leleplezte ennek az Amerikába súlyos visszaéléssel bejutott szadista tömeggyilkosnak viselt dolgait. A külföldön élő tisztességes, becsületes magyaroknak legszélesebb köreit megdöbbentették adataink, amelyek a maguk leplezetlen valóságával mutatták be Ágh László portréját. A borzalmak poklából kimenekült két szemtanú közjegyzőileg is hitelesített vallomásából rendre kiderültek Ágh László gaztettei, amelyeket a háború folyamán a komáromi Frigyes-laktanyában követett el az oda beosztott zsidó munkaszolgálatosok ellen. A politikailag és n/orálisan egyaránt szörnyű ügy kivizsgálásának élére Anti Ödön, az osztatlan tekintélynek örvendő kiváló menekült politikus, a Magyar Nemzeti Bizottmány tagja állott, aki kizárólag a bizonyított tények alapján, a legteljesebb objektivitással fogott hozzá munkájához. Ugyanakkor néhány megmenekült áldozat megtette feljelentését Ágh ellen, kérve az amerikai hatóságoktól a megfelelő eljárás lefolytatását. ÁGH LÁSZLÓ TAGAD — A BOTRÁNY DAGAD Az elmúlt héten, hosszú heteken át való hallgatás, de ugyanakkor a kulisszák mögött folyó izgatott tárgyalások után Ágh László nyilatkozatot jelentetett meg, amelyben kereken letagadja a terhére rótt bűnök elkövetését és mindössze annyit ismer be, hegy a komáromi laktanyában, mint tüzérfőhadnagy, tevékenykedett, de a zsidó munkaszolgálatosokkal ' semmi néven nevezendő kapcsolata nem volt. A nyilatkozatban Ágh bejelenti, hogy “ügyvédjének megbízást ad” Anti Ödöp és Göndör Ferenc ellen rágalmazási per megindítására. nevű főhadnagy voltak, akik mindenben tartoztak Ágh legfőbb utasításait követni. Jellemző az ottani és akkori helyzetre, hogy a laktanya gondnoka, Cziráki János alhadnagy is borzadással emlegette a kegyetlenkedő Ágh. nevét és titokban igyekezett könnyíteni az embertelen sorsra kárhoztatott munkaszolgálatosok helyzetén. A többi tanúvallomás közül kiemeljük Fürst Magda volt győri, jelenleg newyorki lakos vallomását, amely szószerint a következődet mondja: “Alulírott Fürst Magda newyorki lakos ezennel kijelentem és bármely hatóság előtt eskümmel is hajlandó vagyok igazolni a következőket: Születésemtől fogva Győrben éltem, ahol édesapámnak nyomdai vállalata volt. Jól ismertem Ágh Lászlót, aki szintén győri lakos volt és a győri Leszámítoló Bank tisztviselőiéként dolgozott. Később a bank gabonaosztályán teljesített szolgálatot. Ágh László ebben az időben üzleti összeköttetésben állott édesapámmal s ezzel kapcsolatban többizben is megfordult nálunk. Ugyanilyen jól ismertem Ágh László két fivérét is. 1942-ben Ágh katonai szolgálatra vonult be és mint tartalékos tüzérfőhadnagy a komáromi Frigyes - tözérlaktanyában szolgált. Ebben az időben a győri zsidó munkaszolgálatosok egy része szintén a fenti kaszárnyában volt elhelyezve. A parancsnokuk Ágh László volt, ez köztudomású volt Győrött, ahol Ágh viselt dolgai miatt mindennapos szóbeszéd tárgyát képezte Ágh parancsnoki hatásköre. A zsidó munkaszolgálatosok bevonulása után hamarosan elterjedt a hir, hogy Ágh a legválogatottabb kegyetlenkedésekkel kínozza a hozzá beosztottakat. Az áldozatok hozzátartozói és általában Győr tisztességes közvéleménye a legnagyobb felháborodással s egyben kétségbeeséssel fogadták ezeket a híreket. Egy alkalommal az unokabátyám, Láng György volt győri Kisfaludy-utca 11 sz. lakos, nyomdász, aki szintén Ágh László századába tartozott, egy kimenője alkalmával felkeresett minket és testileg-lelkileg összetörve elpanaszolta, hogy Ágh vadállati kínzásokkal gyötri a munkaszolgálatosokat és sirva számolt be arról, hogy Ágh vele a saját ürülékét etette meg. Elmondta, hogy a lovaglóostorával állandóan ütlegeli őt, miként a többieket is. Könyörögve kért bennünket, — tudva, hogy Ágh az üzleti összeköttetésből, kifolyólag hálával tartozik édesapámnak — hogy kíséreljük meg Ágh Lászlóval beszélni és öt jobb belátásra bírni. Ezután én és édesapám elutaztunk Komáromba és a laktanyában kihallgatást kértünk Ághtól. Ágh megjelent, végighallgatta könyörgésünkét, majd gúnyosan ennyit mondott: — Öreg zsidó, kotródj innep, szedd ki a halottak szájából az aranyfogakat! Ezzel sarkonfordult és otthagyott minket. Később Ághot elhelyezték, miután a hozzátartozóknak sikerült befolyásos közbenjárókat szerezni az embertelen állapotok megszüntetésének elintézésére. Fürst Magda.” Eddig szól a nyilatkozat. A megmenekült áldozatok még több hasonló hiteles tanúvallomással rendelkeznek, amelyek az igazság erejével söprik el Ágh László dadogó hazudozását. Az argentínai nyilas újság “átértékeli” Molnár Ferencet. . . A magunk részéről a bizonytalanul kilátásba helyezett per elé a legnagyobb nyugalommal tekintünk s nyilvánvalóan Anti Ödön is fokozott érdeklődéssel várja, hogy Ágh valóban a bírósághoz forduljon. A felhozott vádakat bizonyítani kívánjuk és bizonyítani fogjuk. U.TABB TÉNYTANUK ÉS AZONOSSÁGI TANUK! Időközben “Az Ember” cikkei nyomán újabb tanuk jelentkeztek s ma már a leghalványabb perrendi kétség sem merülhet fel,— mint ahogy az első perctől fogva is a megcáfolhatatlan igazságot közöltük — hogy százszázalékosan teljesértékü bizonyítást nyerjen bármely hatóság előtt minden terhelő adatunk. Az újabb tanúvallomások is feltárják Ágh vadállati kegyetlenkedéseit, de emellett az egyik taj nu arra is rámutat, hogy Ágh j László az u.n. visszamaradó küjönitmény tagjaként maradt a : komáromi tüzérlaktanyában és : mint ilyennek, a legszervesebb J kapcsolata volt az oda behívott i zsidó munkaszolgálatosokkal. A j közvetlen felettesek Takács Fe- 1 renc főhadnagy és egy Horváth A Buenos Airesben megjelenő “Magyarok Útja” cimü nyilaskeresztes újság, amelyet Kerecsendi Márton szerkeszt s amelynek Marschalkó Lajos, Oláh György és a nyilas alvilág többi penetráns tagja a cikkírója, legutóbb Molnár Ferenccel foglalkozik. Az elmebaj határán mozgó terjedelmes cikk az antiszemita gyűlölködésnek s ugyanakkor a verejtékező dilettantizmusnak minden kellékével igyekszik bizonyítani, hogy Molnár Ferenc rossz iró volt és hogy alaptalan a külföldi sajtónak a halálával kapcsolatban az a megállapítása, hogy üldözött iró volt... Ez utóbbival kapcsolatban a lap megállapítja, hogy Molnárt senki nem üldözte Magyarországon, hanem egyszerűen “eloldalgott Magyarországról,” mihelyt először találkozott a sikerrel. A legfőbb érve a sületlen ostoba cikknek ezzel kapcsolatban, hogy “miféle üldözés volt az oka, hogy a második világháború után a Molnár-színdarabok kimentek a divatból?” — Arról persze egy szó sincs a bárgyú elmeizzadmányban, hogy a már világhíres írót a hivatalos Magyarország a bántó mellőzések egész sorozatával kezelte s e% a méltatlan üldözés érlelte meg Molnárban az elhatározást, hogy búcsút mondjon az országnak és Budapestnek, amelyhez pedig szive minden dobbanásával ragaszkodott. Az meg egyenesen durva hamisítás, hogy a háború után, amikor összeomlott a Molnárt is. üldöző régi ország, a darabjai akkor sem kellettek a közönségnek. A Vigszinház és a Művész Szinház Molnár-darabokkal nyitott a háború után, a rádió állandóan műsoron tartotta a Molnármüveket — mindaddig, amíg az elhatalmasodó kommunisták leparancsolták színpadról, rádióból egyaránt Molnár Ferencet és ünnepelt müveit. így vált másodszor üldözötté Molnár Ferenc Magyarországon ! Nem első eset és nem is utolsó, hogy a nyilasok találkoznak a kommunistákkal érvek, felfogás, taktika dolgában és a demokrácia, valamint az igaz értékek gyűlöletében. Az argentínai nyilas, újság a Molnár-müvek háború utáni üldözésével kapcsolatban a kommunistákkal árul egy gyékényen. A felháborítóan otromba cikk szerzője egyébként maga is kommunista volt még nemrég és most a nyilastáborban találta meg a hozzáméltó eszmei szövetségeseket . . .
