Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-02-09 / 7. szám (6. szám)
2-ik oldal AZ EMBER February 9, 1952 elésének csodájáról, a hősies ellenállás történelmi aranylapjairól. Sőt xna már odáig merészkednek, hogy az emigrációba kényszerült demokratikus politikusokat muszka vehetőknek, kommunista-bérenceknek, Moszkva zsoldosainak deklarálják. Azokat, akik az ő gyáva megfutamodásuk után a cserbenhagyott magyar néppel együttmaradtak, az orosz fegyverek és a kommunista attak ellenére felépítették az uj országot és földreformmal, szociális intézkedésekkel, gazdasági és kulturális berendezkedésekkel felemelték a népet s akiknek soraiból a nemzeti ellenállás eme nagy és dicső korszakában szinte hetenként születtek az akasztófák, börtönök és szibériai táborok mártírjai: Itt az ideje, hogy lerántsuk a leplet erről a konspirációról. A határvonalat sajátmaguk húzták meg s ma már személy szerint pontosan tudjuk, hogy ki tartozik az összeesküvők táborához. Ha a küllőid felé még- arcukon tart,iák a felvett, vásári maszkot, felénk már nem viselik álarcukat. Tudjuk, mire készülnek, mit főznek, kotyvasztanak boszorkánykonyhájukon. Tudjuk, miért állnak össze a többi Idunai állam elmenekült reakciós politikusával, a cseh, lengyel, román és szerb szélsőjobboldali és konzervatív elemekkel. Ismerjük a földreformmal kapcsolatos retrográd terveiket, ismerjük az MHBK titkos megállapodásait, ismerjük a nép nélkül és a nép ellen való Ikormányzás vakmerő és őrült délibábját. Tudunk a “kivégző osztagok’’ vérgőzös, szadista óhajáról és a kollektiv felelősségrevonás perverz álmáról. Pontosan tudjuk, mire készül a demokrácia ellenségeinek tábora. A rettenetes szovjet-diktatúra után meg akarja teremteni a maga diktatúráját, hogy eltapossa, eltemesse az otthoni magyar nép forrón feltörő vágyát, amely arra irányul, hogy az elnyomó feudális rendszer, a német szolgaság és az ázsiai barbár terror után végre a maga szabad, független, maga által kormányzott életét élje, az alapvető emberi jogok és a demokrácia törvényei szerint. Össze kell fognunk nekünk is. Ma már mind sürgetőbb a vágy a demokratikus erők összefogására és ezt örömmel kelt regisztrálni. De ne álljunk meg a tervezgetéseknél. A polarizáció megtörtént, a frontok kialakultak. A demokrácia frontjával szemben két tábor gyüel, szavaim ötluku primitiv kózam el Manet, Claude Monet, Vincent Van Goghot vagy Cezannet? Meg se kísérelem a fecsegést ilyen szent dolgokról. Régebben egyik levelemben festőkről írtam és egy odavetett könnyelmű fogalmazásban Pissarro nevét huztam alá erősen Sisley előtt. Most nézem őket újra, újra sietve és hosszan tűnő perceimben s az ö örökkévalóságuk végtelenségében. Az itt álló száznyi kép közül csak Sisleyt és Pissarrot nézem ez alkalommal, a sokban két rokont. Nem szeretem jobban Pissarrot, mint ezt a drága angol Sisleyt. De . . . Sisley idegenebb, hűvösebb, zárkózottabb, szemérmesebb. Az ö müvei a legszomorubbak az impresszionisták között. Egy kis levélben, a müvek felsorolása és elemzése nélkül mondom ezt, inkább 'érzésem ez, nem is analizálom, félek unalmas is lenne ilyen elvont téma a mai izgatott és ocsmány napokban. lekezett egymás mellé: a kommunisták és fasiszták tábora. Mindketten a demokráciára törnek. Ez ma már világjelenség és a világ demokrata erői ezen a kettős fronton kényszerülnek harcolni. A magyar demokratikus emigrációnak is be kell állni ebbe a harcba és nem elégedhet meg a kommunizmus elleni hadviseléssel. Történelmi felelősség szólítja erre a feladatra, mert nem elég a kommunizmust megverni, de fel kell építeni a felperzselt földön ajs uj demokratikusországot is. Ne késlekedjünk! Meg kell mutatnunk a figyelő külföld előtt a magyar emigrációnak s rajtunk keresztül az otthoni magyarságnak igazi arcát és szoros összefogásunkkal vissza kell verni a túloldal támadását. _ , Elegendő a zárt sorokban való jelentkezésünk. Ha minden demokratikus menekült összefog, ez önmagában olyan erőt jelent, hogy a jobboldali konspiráció szétpukkad, mint egy túlságosra felfújt hólyag. Valójában nincs semmi erejük, csak az önös érdekek szálai tartják őket össze és néhány vaskos blöff. Gyökérteleniil állnak a demokrácia féltekéjén. De már itt kint szét kell zilálni őket, mert nem várhatjuk meg, hogy majd otthon próbálkozzanak vakmerő kalandjukkal. Ezt várja tőlünk a szabad, nyugati demokratikus világ és ezt várja tőlünk a demokrácia áldásai után mindennél erősebben vágyakozó,-v. ■ • • 4 ■ * ■-ely /omott otthoni magyarság. VÁRISI PANOPTIKUM: A berlini muzeum francia impresszionistái a párisi Orangerie kiáltásán Irta: JÁVOR LÁSZLÓ l A Louvre-kertjének a Contorde-tér feletti könyökében kis görög templomszerü épület áll. Orangerie - nak fiivják. Ez az építmény zárija le a francia parkók köliöjének Le Notre mesternek, f IV. Lajos kertépítő mérnöének párisi mestermüvét, a Louvre kertjét. Az Orangerie, amely a kert Szajna melletti helyét foglalja el, a francia királyok virágainak, délszaki növényeinek a me)jlegágyi háza volt. A kert ásik végében még egy gyanilyen építmény néz a Champs Elysées, az elyséesi étek egykori tehénlegelője felé. Itt kézilabda-csarnok volt. Akkor még nem volt divat a bridzs. Ezt a két templomot most méltó hivatásának adták át. Kiállító helyiség az egyik — Orangerie—a Louvre fiókja a másik. Lépjünk be az Orangeriebe, ahol most a berlini múzeum francia impresszionistáinak a vándorkiállítása van. Már vagy tizedszer nézem ezt az orgiáját a szépségnek. De nem írtam róla eddig. Ebben a rovatban féloldatt, oldalt ivók. Egyetlen Gauguin-!: épnek a színéről, csak a színéről is kevés egy oldal. És a kép érzékeltethető szavakkal? Kant kifejezhető zenével? Stílusom szegényes pászíor sípján hogyan daloljam Pissarro (Camille) közlékenyebb, többet árul el önmagáról és a világról erotikus. öröklött temperamentumával. SISLEY számomra legszebb vászna (Louvre) vízzel elöntött városka képe. Ilyen szerencsétlenség inspirálta a tárlatokról kirúgott festőt. A fák, szegény, kopott lombu fák a vízben ágaskodnak' a szürke ég felé, a házak az örömtelen fák között bénultan várják a szürke vizek elvonulását. Minden olyan merev, homlokon ütött, letargikus, a hote'-kávé ház, amire ráömlött a viz, a végzet, a viz, amely Sisley■* nél maga is olyan harag és szenvedélytelen, nem sodor ; magával semmit, nincs a taraján emberi holmi, ember sincs az uccákon ácsorgó vizen, csak áll a viz, csak áll dermedt flegmával, hiidött nihilizmussal, egykedvűen, kedvtelenül. PISSARRO, igen, ö más. (t nemcsak álmodik. Ö él is a holt vizek helyett a folyóvizek és az élet sodrában. Mozgó színek között mozgó ala< kok. A színek akciói között mozgó kocsik, mozgó emberek. Az állatok lépnek, a kerék forog, a járókelők is lépkednek. Az ő vászonrészleteit nem a mozdulatlan vizek, de színek öntik el. Nézzék csak roueni városrészletét. Az ucca zajlik. Ebben a mozgásban szinte hallja az ember, hogy a vén katedrális tornyában az ércharangok zugnak. Delivizái az ecset, keresi a harsogó színeket. IV. Henrik lovasszobra fölött áttekint a párisi Szajna fölött. A túloldalon, a messzi balparton is ragyognak a színek és harsogva vissza kiáltanak az előtérbe: hahó. Hahó! Hahó!! Hahó!!! Repül harsogva a színek visszhangja át a folyóvíz fölött. Zeng az egész táj! Hahó! Pirosok és boldog Kárminok veresen és véresen tobzódnak az éhségtől részeg festő előtt, aki 53 éves korában olganannyira nyomorult j mit, hogy Londonban élő ' \ rokonának nem tudott vála- I szólni, mert nem volt bélyeget re pénze. Ez a peches, élhetetlen, halhatatlan hülye az első ‘ mestere volt Gauguinnek . Pissarro anyja szinesbörü asszony volt és gyerekének tanítványa, az isteni Paul Gauguin elment a bennszülöttek közé öngyilkossággal, éhhalállal küzdeni és egy világot teremtett az a csavargó. Ö volt, ez az egyszeri párisi bankhivatalnok és plakátragasztó civilizációnk első emigránsa. Pissarro a zsidó papa bibliai szakállas müvészfia, amikor véres húsokról álmodozva véres színeket tett a vászonra, elmerenghetett a zsidó szolidaritáson, amiről a más vallásnak annyi legendát terjesztenek. Ez a legenda csak a keresztények között él, valamint a pár űr és nemesfémkereskedelem lovagjai között — talán. A zsidó művész a zsidók között éhen dögölhet. Most csóválhatja az “élelmes” Pissarro a fejét. Páris kirakatai tele vannak a rajzaival. A fele hamis. Ö az eredetieket se tudta eladni. És micsoda kitüntetés. Itt Van a németek büszke kiállításán is. Mint műkincs. Megkegyelmezett neki a Nagy Német Szobafestő. Nem de portáltatta, nem égettette el Auschwitzban. Túlélte a barna Harmadik Birodalmat, melle helyett homlokán a csillaggal és túléli a negyediket is, aminek még nem tudjuk az előjelét s a színét. Pissarro színe őrök. Régi állomások Irta: MAKAI MÁRIA Oh’-----------messze-messze elhagyott, — régi állomások — emberek, — helyek, — amiket már többé nem látok — nem lehet nekem, — egyik sem, — soha, — idegen — minden, — igy együtt, — ••olt az én életem. Mindegyik ember sorsa. — akit csak ismertem, — érdekel — mi történt velük — okosan tudtak-e bánni az évekkel — és hogy a Sors. — a kemény diktátor, — nekik mit hozott — elérte-e azt, — amiért valamikor, — a Jövő-vei alkudozott? Szeretném rányitni az ajtót, — erre — arra — és indulni tovább — járni — ajtóról-ajtóra — látni újra, — a múlt minden elvesztett helyét — emlékezni, — mikor még nem ismertem ennyi szenvedést. Voltak évek — állomások. — amikor nem történt semmi -— csend volt, — és én kezdtem ettől nyugtalan lenni — nem tudtam akkor, — hogy abban a csendben, —- én boldog voltam — úgy hittem, — ami megvan. — csak úgy lehet, — azt természetesnek tartottam. Nem ismertem a csendes napok, — fölmérhetetlen értékét — hogy jöhet egy perc, — amikor vágyva idézzük majd, — ennek emlékét — mint ahogy a szemünkről-fülünkről sem tudjuk, — hogy milyen nagy kincs — az értékére csak akkor eszmélünk rá, — amikor már nincs. Sokszor hallom: — menni — menni — és nem visszatekinteni — mindig csak előre. — aki él, — annak menni kell, — és cselekedni — eh,--------menni tovább, — túllépni mindent, — hosszú éveket — átlépni múltat, — volt otthont, — életet, — gyermeket. Menni--------- menni — mindig csak előre — hátra nem nézni — menni -------- menni—a múlt—elmúlt,—gyengeség azt visszaidézni — oh -------- a fába is beírja gyűrűit — évről-évre, — az élet —----------a világon nincs semmi teherbíróbb, — mint egy emberi lélek. Menni -------- menni — átlépni mindent, — egy gyors lépéssel, — bátor lélegzettel — menni -------- és a divatjamúlt szivet átcserélni, — egy csillogó — modem gépezettel. Dr. Balkányi Mihály T oronto-ban DR. BALKÁNYI MIHÁLY, a nagyképzettségü orvos, 175 Highbourne Ave., Toronto, Kanadában, nemrégiben levizsgázott és a fenti eim alatt megnyitotta orvosi rendelőjét. Dr. Balkányi kitűnő reputáció ju orvos, aki valamikor DR. FRIGYESSY nőgyógyász tanár első aszszisztense volt. Olyan értékes orvosi múlttal kezdte meg kanadai működését, hogy barátai és tisztelői a legnagyobb örömmel köszöntötték uj posztján, ahol bizonyára nagy sikereket fog elérni ugyanúgy, mint régi prakszisának színhelyén. A magyarszármazásu kanadaiak joggal büszkék rá, hogy egy ilyen nagytudásu orvossal gazdagodott a már idáig is köztiszteletnek örvendő együttes. \
