Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-05-24 / 22. szám
vlay 24, 1952 fiZ EMBER 5-ik oldal Párisi Panoptikum: Vértes-kiállítás: ‘SOUS LES ARBRES DES CHAMPS-ELYSEES’ Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Nekem most már mesélhetnek az összes okosok, az internaciona- Cionisták és szobatudósok: visszatarthatatlanul kiütött a világbéke. Vértes Marcel New Yorkban összecsomagolta vásznait meg a festödobozát s rohant Párisba. Itt szemére csapta fekete kalapját, hé taxi!!, s meg sem állt a rue Taisanderi-ig, ahol elhagyott főbérleti lakása várta őt. Most félévet itthon Párisban, félévet otthon New Yorkban tölt. Mert neki két hazát adott a végzete . . . Közben rettenetes rumlija lehetett, de ez nem látszik meg rajta. Félkézzel berendezkedett, a másik kezével kiállítást szervezett. Közben még arra is szakított időt, hogy viziteljen a köztársasági elnök palotájában, ahová az elnök ebédre hívta meg. i *• ....Tegnapelőtt nyílt meg a kiállítása Paul Petridesnél. Olyan volt, mint egy színházi prömier. Fotóriporterek magnéziumlámpái villantak, ott volt a “kétszáz család” — a francia felső tízezer, akiket itt kétszázként emlegetnek — láttam az egyik Rothschildot, muszájból megnéztem a hires dizőzt, meg a hősszerelmest, szeretettel néztem a rajongó képimádókat, a snobokat undorral mustráltam végig. Felfedeztem néhány neves párisi festőt is. Ezek tanulni jöttek és irigykedve gratuláltak Vértes Marcinak. Én nem gratuláltam, sok volt a nép, elszöktem. Másnap ismét visszatértem, azt hittem csendben nézhetem a képeket az üres termekben. A lábamat taposták megint, az orrom előtt mászkáltak megint, dühöngve csaptam be az ajtót. Végre három nap múlva a jóemberek háta helyett a képeket is láthattam. “Páris arca és pillanatképei” a kiállítás cime, amit André CORNU-nak, a szépművészeti minisztérium államtitkárhelyettesének védnöksége alatt rendeztek. 2. '1 A bejárat mellett az első festmény lovast ábrázol a Bois de Boulogneban. Kásmir és rózsaszín szimfónia. Körülnézek az első teremben. A friss színeknek harsány csengése fogad. Csicseregnek a kékek, trilláznak a kárminok, a pirosak, a rózsaszínű, halvány és mélypirosak; az aranybarnák, szépiák turbékolnak, nevetve csattognak a sárgák, mély búgó hangon felel egy ultramarin, párjának az égő krómnak; önfeledten hangversenyez magányosan egy vcronéz, kábultan a gyönyörtől. A színek exótikus madarai röppennek ki a keretek aranykalitkájából, a vállamra, a karomra, a szivembe szállnak. 3. r Egyik nagy vászon hiv magához. “Sous les arbres des Champs- Élysées” a cime. Tessék idenézni kérem, egy kékekkel és lilákkal festett kép, tipikusan hideg színek és a kép mégis meleg. A boldog piktor tán a vérét keverte bele ebbe a vászonba, ebbe az álomba, nem lehet, hogy ezt “A Champs-Élysées lombjai alatt” cimü képet olajjal festették! Ez egy remekmű, egy világteremtés, egy alkotás apa és anya nélkül, nevessenek ki ha úgy tetszik, vagy legyintsenek balgán, avagy fölényesen, kimondom, igen, ez a kép egy zseni mestermüve. Hogy szeretném ellopni, hogy otthon .vasszekrényembe zárjam a profánok elől, hogy életem ünnepi pillanataiban nézzem, simogassam, mint egy önző, gaz uzsorás az aranyait. 4. ’ Tudom, lesznek sokan az olvasók között, akik megdörzsölik a szemüket. Nem tévedés ez? A párisi tudósitó, aki sokszor egykedvűen köp a világra . . . egy képtől, egy festett vászontól ennyire kijön a sodrából, flegmájából, igy izzik, lelkesedik? j Szeretnék itt a hitelesítés miatt meggyónni valamit. Amikor kijöttem Párisba, süket voltam arra a csodára, ami a francia nyelv. Gyerekkorom óta vonzott a piktura, titokban festettem is. Párisba nem ezért jöttem. De talán egy kicsit azért maradtam Itt, a Montparnesse-on, testvéreim között, a festők között, a Domékávéhásban. Felvételi vizsgát tettem a Képzőművészeti Főiskolán és itt kezdtem tanulni elölről a képirás ábécéjét. A füszerszám, a csiszár és ,az alkusz nemes céhe sajnálkozva, vagy megvetéssel nézte az “elcsúszott” kávéházi léhütőt, aki előtt egy csodálatos, boldog mesevilág nyílt meg. Mindent felrúgtam, a múltat a Szajnába dobtam, rajzoltam, festettem, tanultam ott a Montparnasse-on és a kávéházban főleg. Meg csavarogtam. Ha a szajnaparti könyvárusok kis bódéi előtt, a Notre Dame isteni freskója alatt régi újságokat böngésztem, s ha az Ócska művészeti folyóiratokban Vértes-rajzot láttam, megvettem az újságot és Vértest kedvenceim közé tettem. Én Vértes Marcelt a világ legnagyobb rajzolói közé soroztam. Picasso és a flamand Permeck mellé állítottam őt. De ... se a fen !i véleményem, se Vértes világhíre és festői reputációja, se az az érzelmi körülmény, hogy Vértes Marci ennek a kis lapnak, “Az Ember”-nek és Göndör Ferencnek, igaz, nagy barátjának vallja mindenkor magát, — nem befolyásolt abban, hogy öt évvel ezelőtti első háború utáni kiállításáról beszámoljak. Az akkori festmények nagyrésze egyszerűen nem tetszett. Most boldogan irom le: Vértes, a festő, kedvencemmel: Vértessel, a rajzolóval egy szintre érkezett. i 5-Egy uj festő született ezen a verniszázson. Egy uj irány. Ez nem neoimpresszionizmus, a skatulázás klasszikus fogalmazásában, nem expresszionizmus, a belső látomások szinbeöntésével, nem valami uj "fov,” a színek harsány, játékos örömével, ahol minden alárendelt és lényegtelen, ahol forma, vonal, perspektíva, az elő- közép- ,s háttér Szerezzen uj előfizetőket és erősítse antibolsevista és antifasiszta tábor központi hetilapját! az törvénye fölött is csak egy ur van: a harsány szin, amely a maga hű élettársát, szerelmesen csengő rimpárját keresi. Vértes, a szezon Paganinije alig használ vonalat mai korszakában, amelyben a maga iskoláját teremtette meg. Alig, vagy sehol nincsenek kontúrozások. Sőt, semmi sem “rajzos.” A rózsaszínek, a lilák, a kárminok szétfreccsennek és újra összefutnak. Valami belső erő, valami egyéni törvény tartja rendben, egyensúlyban, harmóniában a müveket, valami megfoghatatlan szilárd egységben, hogy úgy érzem, egy-egy kép nem is festmény, egy csodálatos jelenség, látomás, amelyet önmagam képzelete varázsol elém . . . 6. “Courses a Longchamp,” a longchampi lóverseny. (A Carnevalet, Páris város múzeuma vásárolta meg.) Ebben a képben benne van Páris. Nem azért, mert a háttérben az Eiffel-torony ágaskodik zsiráf nyakával, de azért, mert a mestermü atmoszférája; Páris. Ezek az alakok, az előtérben felhőként lebegő nő párisi sziluet, a színek vibrálása Páris, az ő csillogó párájával és parfömévei, széthullt rendetlenségével és örök, örök örökkévalóságával . . , 7. Háború előtti korszakában festette temperával és a régi japánokig érő tehetséggel, főleg akvarellel, a rue Berthében levő “Le petite Chauniere” nevű “furcsa” lokálnak figuráit, belső életét. Nőies férfiak, fiusitott lányok, elferdült alakok csevegnek az asztalok körül, hallgatják a zenét, isznak táncolnak egymást átölelve önfeledten. Ez a “vakmerő” szüzsé itt Párisban egyáltalán nem volt merészség, sőt nem is volt uj. Toulouse Lautrec, a törpe testű óriás, már emberöltőkkel Vértes előtt se ment a szomszédba azért, hogy kilépjen a kispolgári szüzsék banalitásából. A szomszédság helyett egyik montmartrei nyilvános házba ment. Egyszerűen beköltözött oda, felütötte festőállványát és ott örökítette meg azokat a remekműveket, amelyek csak egyedül Párisban születhettek meg. Les deux Amié, a két barátnő, két ottani “panzioner.” Magyar nyelven részletesen leírhatatlan a világhirba lobbant csodálatos festmény. Két esett, gyűrött nő, a hajnali meló után. Elszéledtek a pasasok s most egymáshoz bújnak ők, mint Rómeó és Julia. A mü, sajnos Londonban tartózkodik, ide tavaly jött csak vissza egy kicsit Lautrec-vándorkiállitásával, amelyet a Louvre rendezett. És nem Írták ki az ajtó fölé: “16 éven aluliaknak tilos a bemenet.” Lautrec női — Rodin hasonló szüzséiröl talán más alkalommal irok — az 1890-es években a Moulin Rougeban táncoltak. Vértes női 1930 körül, a La petite Chamuierben. Mind a két korszak festője, a maga előadási módján a korszakot festette bele a műbe. Vértes e téren olyan egyéni volt, mint Lautrec. Ezért tűnt fel joggal és lett a “legpárisibb” festő. 8 Vértes sikerének a titka: a pszichológia. Ötven kép és rajz vibrál a szemem előtt. Tessék csak mellém ülni, az Un petit Café-ról beszélgessünk. Tipikus kis kávéház. Friss, változatosan feldobott színek, sok helyen a vászon ecsettel nem érintett alapszíne is játszik. A bőrrel bevont lóca mellett áll kék lüszterspencerben a pincér, hasáról földig lóg le a kötény. Hátra teszi a kezét, háttal áll a vendégnek, őt csak akkor érdekli a kliens ha rendelni akar . . . Fenét. Az érdekli őt, ha fizetnek. A lócán szerelmes j pár ül. Fiatalok. A legény matróz, szemben ül a képen, flegmán, sze- j reime mellett. Mozdulatlan. Blazirtan bámul a világba epedő hölgye mellett, képzeljék, még a sapkája is a fején van, de milyen rendesrendetlenül. Arra jobban ügyel, mint a hozzásimuló szive hölgyére, a kis midinette-re, a kedves párisi “delecské”-re, aki a kalapmühelyben gyorsan letette a varrótűt, spirituszon megmelegitette a hazulról hozott kaját, gyorsan megebédelt, mert bejön a Jean a kávéházba, illetve a bisztróba, ahogy a kis kávéházakat, a petit (magyarul a pitit) nevezik. Jeant, a szabadságos matrózt, vagy a civil Jeant, a párisi fiút dédelgetik a nők. A kis ember, az egyszerű, az ucca embere a matróz. Kalappal a fején ül a kávéházban a nő mellett. Itt ebben a városban olyan természetes ital a champagne,, a pezsgő, hogy ezt a petit, azaz piti kávéházban is, — gyakran felöltőben, kalappal a fejen — poharazzák. Nem nagy eset, nem szenzáció, nem csinálnak “sisit,” nem öltöznek érte frakkba, nem húznak szmokingot érte. A champagne nem ritkaság, nem ünnep, természetes, egyszerű kedves, boldog alkalom, mint — a csók. Sajnálom, de a klisét kérődző, tehetségtelen magyarhoni “Írók,” közírók és egyebek véleményét nem osztom: Páris nem a szerelem városa. A szerelem—szenvedély. Szenved! . . . Szenvedély — szenvedés. A szenvedély szó is, a szenvedély gyökere a szenvedésre mutat. Az északi népek szerelme szenvedély. Dráma, tragédia, családi dráma, rémdráma, testen kívüli lelkibonyodalom. Párisban ez nincs. Páris nem a szerelem városa! Páris a viharos, egyben jól megfontolt és atavisztikusan művészi magasságba ért lendületnek, a csóknak az üdítő, boldog csóknak a városa. Vértes festményén, a kis kávéházban, sapkával a fején ül a fiú. A fiút átöleli a lány, ráhajol, rózsaszínű karja átfonja a legény derekát. Ö ölel, a nő. Ez Páris. Ezt festette meg Vértes tudatosan, mert művész, vagy öntudatlanul s akkor még nagyobb művész. Be kellene számolnom arról, hogy a legnagyobb lapok, magazinok kolumnákat, oldalakat Írnak Vértesünkről. Olyan kritikusok méltatták, akik itt népszerűek, mint Magyarországon Petőfi Sándor. Fontos az, hogy lapok neveivel, kritikusok neveivel, cikkek dicsérő kivonataival fejezzem be ezt a tudósítást? Nem fontos. Minden tapsvihar egyszer eláll és ami mindent túlél és örökké megmarad, az néhány kép és néhány Vértes Marcel-rajz. Kurucz Jóska köszönti “Az Ember”-t Kelt soraim Clifton városából 1952 május 13-án Göndör Ferencnek! “Az Ember” cimü politikai hetilap kitűnő szerkesztőjének j Kedves Ferikém! Mostan már, mikor a nevezete* és megérdemelt 25 éves amerikai, jubileumodnak hullámai elcsen-' desülnek, mint régi megöregedett igaz jóakaratu barátod kereslek fel soraimmal. Ha valaki tudja azt, hogy mit jelent 25 évig harcolni az igazságért és mindig a becsület s a tisztesség formájában, amint te azt cselekedted,—azt én tudom! Megvesztegető Ígéretek, sem hasonló ajánlatok nem tévesztettek meg, hanem a magad igaz utján mentél és harcoltál mindazok ellen, akik megérdemelték a te éber szemed figyelmét és tőled telhetőleg meg is akadályoztad őket aljas munkájukban. Ezt a munkát 25 éve hűen teljesíted itt a mi szeretett fogadott hazánkban — éppúgy mint régen, lapod indulása idején tetted odahaza és később Bécsben. Adjon erőt és jó egészséget a földnek Alkotója, hogy még nagyon sokáig birjad ezt a nemes munkát folytatni. Álljon melléd sok-sok elismerő hívednek hada, amely megérti a te fontos munkádat és fáradságodat. És szaporodjon ez a tábor mennél nagyobbra és erősebbre! A jó Isten áldása legyen igazságos munkádon továbbra, is! Az igazság mindig győz és a gazok csak ideig-óráig létezhetnek. Sok szeretettel üdvözöllek úgy tégedet, mint segitő munkatársaidat, jó feleségedet, igaz tisztelőd: KACAGÓ KURUCZ JÓSKA a megöregedett komédiás ÜDÜLÉS -}- SZÓRAKOZÁS = MAJESTIC HOTEL Mint minden számtani művelet, a fenti is egy örökérvényű igazságot fejez ki. A vadregényes környékkel, a csodálatos tájakkal körülvett hires Majestic Hotel valóban egyet jelent a tökéletes üdüléssel és a legpazarabb szórakozással. Még ma Írjon, vagy telefonáljon a New World Traiding Co.-nak (223 West 42 St., N.Y.C., telefon: LO 4-5290), vagy a Jimmie S. Grüber (2128 East 21 St., Brooklyn, telefon: 5)1 6-1131) címekre és rezerváltasson magának és családjának szobákat. Az ünnepi Decoration Day-n és a következő napokra Otto Fassel, a világhírű osztrák kamaraénekes gondoskodik a művészi műsorról. Három teljes nap ellátással $26- tól, napi ár $9.50. Magyar-osztrák konyha, naponta tánc, a bárban esti műsor. A tökéletes vezetésre Kovács Elek és a remek konyha irányítására Kovács Clara és Szé! kely Anna kiváló szakszerűsége a | garancia. (H.) : MIAMI BEACH-i nyaralási ;; ! bargain! — Használja ki le-;; ; szállított nyaralási árainkat! ■ ; Mindenkinek elérhetővé akar- '• ; juk tenni a nyári pihenést ■ I ; Bölcskeyék Amerika-szerte I! ismert hoteljében: ; Indian Creek Lodge : !; 3 percre a tengerparttól ! 1; 6981 Indian Creek Drive '! Phone: 86-6152 <1 Fürdőszobás modern comfort- ; Ital berendezett hűvös szobák, ; ;; már heti $12-től. — Mérsékelt '• ;; áron étkezhet is BölcskeyéknéL i ;; — Swimming Pool Facilities — ;> Vendégeinket megérkezéskor autóval várjuk. ;
