Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-05-17 / 21. szám
4-ik oldal AZ EMBER May 17, 1952 jait, — s hová a chic szerint sportöltözetben illett megjelenni, ugyanez a hölgy ragyogó aranylamé pizsamát viselt, strasszszandállal, s amikor szomszédja, a grönlandi expediciós film hőse, Paul-Emile Victor (ki két évet töltött a jégsivatagon, hogy most a cannesi napsütésben élvezze a jólmegérdemelt ünneplést), megkérdezte tőle, miért öltözködik ilyen különösen, egyszerű őszinteséggel csak ennyit felelt: “Szeretek feltűnni!’’ Azt hiszem a cannesi hölgyközönségnek 90 százaléka erre törekszik szintén, csak az eszközök különböznek — a cél ugyanaz. És melyek lesznek a kitüntetett filmek? Ez a legnagyobb kérdés, ez foglalkoztatja leginkább az érdekelteket, s a közönséget is. A három hét leforgása alatt körülbelül száz filmet vetítenek le a zsűri s a meghívottak előtt. A verseny törvényei igen szigorúak és a “fair play” jegyében történik a szavazás, igen lelkiismeretesen latba vetve a szempontokat. Két nagydij van, az első: az egész estét betöltő nagy filmé; a második: a kisérő műsort képező kisfilmé. Ezenkívül nyolc dij kerül még kiosztásra a színészek, rendezők, operatőrök, szövegkönyvirók, zeneszerzők, díszlettervezők megjutalmazására. Tavaly Olaszország került ki győztesen “Miracle in Milan” filmjével, s a kitüntetett sztár Bette Davis volt “All about Eve” szerepében. Idén még csak a találgatások folynak s nem került bemutatásra még az a film, amelyik tényleg vita nélkül vemé a többit. Mte*.***» Hanyatlás érezhető az egész vonalon, s azok, akik meglepetést jelentenek (görögök és argentinok) technikai felkészültségben gyengék. Az amerikai produkciókból eddig csak az “An American in Paris”-t látuk Gene Kellyvel a főszerepben. Egyes részleteiben, különösen a balletjelenetekben, s a francia impresszionista festmények diszletprodukcióiban készült ’stilizált tömegfelvételekben ez a film tökéletes művészi teljesítmény. Kár, hogy vannak gyengébb oldalai és, hogy nem úgy látják Párist, ahogy azt a francia szem látja, — ezt nehezen bocsájtják meg a vérbeli párisiak. Nagy izgalom előzi meg a beígért “Viva Zapata,” a “Detective Story” és a “Medium” vetítését. Talán ezek között van a “filmek filmje?” A japán filmek, s ugyanez áll a hindu filmekre is, nem találják meg azt a zsiizsét, ami le tudja kötni a nyugati emberek érdeklődését. Túl hosszúak a filmjeik, anélkül, hogy haladna a cselekmény; gyönyörű képek, meseszép tájak, de halott minden, nem élő. Az egyiptomi film gyerekcipőben jár, a holland tudákos, a belga szegényes ... A kitűnő angol filmek egyszerre szusszukat vesztették; Korda Zoltánt kaptuk Sándor helyett. Zoli javára írandó, hogy intelligens, melegszívű, nagyon emberien érző témát választott: “Cry the Beloved Country”-jával. Egy ismert regényt filmesitett meg, a délafrikai fehérek és színesek harcát, — a nézők itt sokallották a bibliai idézeteket s a prédikálást, a tanító hangot, — nem hiszem, hogy sok szavazatra legyen kilátása. De legyünk türelemmel, hiszen a százegynehány film közül még csak húszat vetítettek s a műsor utolsó estéjén, közvetlenül a döntés előtt, Orson Welles “Othello”-jával készül ámulatba ejteni mindenkit. Úgy hirlik, ő maga is be fog futni, s már megvan a terve, micsoda uj botrányokkal fogja kierőszakolni, hogy megint az érdeklődés központja legyen, s beszéltessen magáról. A vendéglátó Franciaország helyzete nem könnyű, elvégre neki köszönhetjük ezt a csodás hátteret, aminél kevesebb szebb díszlet van a világon, — a tengert, napsütést, virágpompát, utánozhatatlan béke- és luxus-atmoszférát, ellátást s az étel - italtökélyek raffinált variációit, s azt, hogy három hétig náboboknak és maharadzsáknak érezzük magunkat. A költségek háromnegyed részét Cannes városa és a Francia Idegenforgalmi Hivatal fedezi, a többi kiadást, útiköltségeket s egyéb meghívásokat a különböző országok filmvállalatai, az újságok, és idegenpropaganda hivatalok és a külügyminisztériumok pótolják. Minden megvan szervezve, hogy egyéni, személyes költséggel ne terheljék a meghívottakat. Ásványvizet is ihat reggel, ha “katzenjammeros” az éjszakai pezsgőzés és a cocktailok : után és még egy tubus aszpirint is adnak hozzá, a Festival zászlócs- 1 kájával. Ceruzát, noteszt, kis emléktárgyat, selyemzsebkendőket, parfőmöt és mindenféle mütyürkét annyit küldenek neki emlékül és megemlékező üdvözlettel, hogy | külön podgyász kell hozzá majd az elutazásnál. Ennyi figyelmesség után, nem volna tapintatos gesztus, ha Franciaország magának kaparitaná meg az első dijat, — ez olyan lenne, mintha a gyerekzsuron a házi kisasszony kap! ná a legszebb ajándékot. — Mi | tehát a teendő? Lehet, hogy ez évben, — udvariasság ide, elegáncia oda, — mégis a franciáké lesz a dicsőség! A “Nous sommes tous des Assassines” — Andre j Cayatte drámai, hihetetlen me' rész műremeke mellett eltörpülnek majd az összes próbálkozások. Ez a film felülmúlja Cayatte “Justice est faite” filmjét is, amit 1950-ben Velencében tüntettek ki a nagy díjjal. Témája ismét az igazság keresése, s az emberek által előirt törvénykezések fonáksága. A halálbüntetést támadja, de olyan objektiv formában, hogy bármi legyen a néző véleménye, I lehetetlen megindulás nélkül vé-KL EMBER n ösitön ferenc poauiuu uetjlapia ** ■ mm II H,’W—rwgpg—mmcearmBamcmm 401 the MAN / Editor and Publisher: FERENC GÖNDÖR, szerkesztő-kiadó Published weekly, except the last four weeks in August. — Editorial and Publishing Office — szerkesztőség és kiadóhivatal: S20 East 79th Street New York 21, N. Y. Telephnoe: Butterfield 8-6168 Yearly Subscription Rates: In United States $10.00. In Foreign Countries $10.00. Single Copy 20 Cents. Vol. XXVII New York, N. Y„ May 17, 1952 No. 21 Reentered as second class matter Aug. 4. 1942, at the post office at 4 New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879 gignézni ezt a csodálatos, egyszerű és őszinte alkotást. Mi néhányan, a francia válogató bizottság tagjai — Párisban sírtuk végig a zártkörű, első vetítésnél. A német és osztrák filmgyártás amit minden harag nélkül s mindent felejtve fogad a francia Riviera — (pedig de nehéz nem emlékezni a megszállás szörnyű korszakára, amikor a német csizmák itt kopogtak a pálmákkal övezett sétányokon s nekünk nem volt szabad a tengerparton végigmenni, drótakadályok kerítették körül) nem hoztak semmi jobbat, mint amit gyártottak 1939-ig. Ugyanaz a stilus, technika, scenárium, kitűnő színészekkel, régifajta módszer, elévült darabok. A “Weibsteufel” Scnönher hires alpesi tragédiája, amely valamikor oly idegizgatónak hatott Maria Orskával a színpadon, ma megfiatalítva — dajkamese. És hol vág szegény hazám? Az ahol születtem, az a régi? — Ezt kérdem magamtól, valahányszor elnézem a Festival palota homlokzatán lobogó sok-sok zászlót. Oly szépek, bizalmat és békét lebegtetők igy a napsütésben, amikor nem hirdetnek CSAK nemzetiséget, de összetartást. Barátságot. Közös erőfeszítést és munkát, a művészet nevében. Erre gondoltam akkor is, mikor a résztvevő országok legszebb sztárjai — immár a Festival tradiciós szokása szerint — a megnyitás jeléül az ég felé bocsájtották a fehér léggömböket, a nemzeti színű szalagokkal és apró zászlócskákkal. Soká bámult utánuk a tömeg, amig csak el nem tűntek fent a felhők mögött. Hol fognak leszállni, melyik ország földjén? Eljutnak-e a vasfüggöny mögé, s ha igen, hogy fogadják őket, a hazugul békét hirdető álapostolok? Ágyúval? Kinzókamrával? Vallatással? Koncentrációs táborral? — Megértik-e a nyugatról jövő fehér léggömb szimbolikus értelmét, s elpirulva vörösebbek lesznek-e vörös színüknél? — Belátják-e egy kis benső szégyenkezéssel, az ő hibájuk, hogy megint sehol sem vagyunk, mintha nem is léteznénk a müveit, békés világ számára. A “szatellita” államok — de csúnya szó, — nem vesznek részt a Filmfestivalon. Talán még jobb is igy. Párisban valami zugmoziban, vagy a 1‘Humanité” propaganda lap védnöksége alatti összejöveteleken a párt néha be-bemutat egy-egy úgynevezett “magyar” filmet. Engem persze nem hívnak meg, csak a férjemet, mint a francia sajtó egyik tagját. Két évvel ezelőtt még annyira vágytam a hazai szóra, hogy elmentem helyette az előadásra. És amilyen naiv voltam (akkor még), azt hittem fordítva tették a filmet a vetítőgépbe, mert nem tudtam, hogy orosz szöveg volt cyrilbetükkel, ez volt a félreértés oka. Tavaly pedig láttam egy igazán kitűnő, rövid ismertető filmet; ilyesmiben az oroszok mesterek. “A kis Balaton vizimadarai” — ez volt a címe. A felvételek szépségét rontotta a kisérő szöveg. Azt “bizonyította,” hogy a gémkócsag azért van kiveszőben, mert nem akart alkalmazkodni a kollektiv világnézethez és életformákhoz, de mint megrögzött reakciós állatfaj, kizárólag az arisztokrácia és a nemesség diszmagyar süvegét kívánta ékesíteni. Ezért van pusztulásra Ítélve. . Már csak azt vártam, hogy a speaker mikor támadja meg az utolsó bölényivadékot ezzal, hogy vonakodott aláírni a “stockholmi békefelhivást”! “így irtok Ti” — mondhatná a boldogult, drága Karinthy ... Vészy Mátyás válasza Kruchina Viktornak London, 1952. április 28 Kedves Főszerkesztő Uram! Csak most jutottak el hozzám “Az Ember” utolsó számai és örömmel olvastam a sok-sok elismerést az Ön személye és lapja iránt. Engedje meg, hogy én is csatlakozzam azoknak a sorához, akik őszinte lélekkel kívánnak Önnek és az Önnel összenőtt “Az Ember’-nek további jó munkát. Én azt szeretném kiemelni “Az Ember” munkásságából, hogy mindig helyet ad az ellentétes véleménynek is. íme cikket Írtam a lap február 23-i számában “A magyar demokratikus emigráció feladatairól” s az április 5-i számban már megjelent Kruchina Viktor hozzászólása. így helyes ez! Most azonban a zárszó jogán én kell, hogy kérjem helyreigazító megjegyzéseim közzétételét: 1) Kruchina hozzászólásában hosszan ir arról, hogy ikik is vettek részt a londoni konferencián. Ezzel kapcsolatban kénytelen vagyok megállapítani, hogy a Liberal International Salvator de Madariagát delegátusként, T. Kuniczky és M. Vészy-t, mint “observer”-eket küldte be. 2) Teljesen osztom Kruchina nézetét, hogy nem helyes társadalmi kaszt szerint megkülömböztetés alapján Ítélni meg közéleti férfiak politikai szereplését. Én éppen ezt nehezményezem. Ezzel szemben igen csodálkozom azon, hogy ez a kritika anynyira fáj Kruchinának. Angliában nem szokás személyi sérelmeket keresni elvi kérdések megvitatásakor .Példák nélkül természetesen aligha világíthattam volna meg azt, amit állítottam, de épp azért, hogy ez véletlenül se tűnjék senki ellen irányuló támadásnak, fűztem hozzá a következő mondatot: “Nem szeretném, ha bárki is félremagyarázná: én személy szerint a delegátusok mindegyikét tisztelem és nem egyet sokra értékelek közűlök.” Ezt ma sem vonom vissza.. 3) őszintén sajnálom, hogy cikkemből kihagytam annak a felettébb káros és veszélyes irányzatnak a bírálását, mely mindjobban elharapódzik az emigráns körökben, s amely megbízatásokat és közszerepléseket csak abból a szempontból ítél meg, hogy azok hoznak-e az illető konyhájára valamit vagy sem. Igen-igen megtisztelő Kruchina részéről, hogy —ahogy állítja—nem kíván rólam ilyesmit feltételezni, de remélem, bevallja, hogy ez kissé nehéz is voína az én esetemben. 4) Az, hogy valaki Peyer Károlyt “meri” képviselni itt a szabad világban — amiről nincs tudomásom, hogy olyan veszélyes volna, — az engem éppoly kevéssé érint, mintha akárki mást képviselne, feltéve, ha megvan az a kellő egyéni súlya és tiszta múltja, amely érdemessé teszi arra, hogy a magyar ügy bajnokaként hivatalosan szerepeljen. Az utóbbit bona fide mindenkiről feltételezem, amig annak ellenkezője be nem bizonyosul. Az előbbire nézve azonban nem vagyok ilyen toleráns. Kicsit elmosolyodtam, amikor láttam, hogy Kruchina Viktor az én cikkemről, mint “inkriminált cikkről” emlékszik meg. Nem helyes, ha az ember annyira a szokás rabja! Azt viszont komolyan veszem, hogy én mi szerint Ítéljem meg és mi szerint nem, hogy ki alkalmas vagy ki alkalmatlan egy ügy képviseletére. Itt ugyanúgy kikérem magamnak a gyanusitgatást, mint elutasítom magamtól a baráti kapcsolatok alapján való értékléseket. Akármilyen szerény és jelentéktelen legyen is a magam politikai vagy közéleti múltja, — egyre mindig büszke vagyok és maradok, és ez az, amiért öreg fejjel hazámat is elhagytam: hogy soha nem embert és hatalmi csoportot, vagy húsos fazekat, hanem a jogot és igazságot szolgáltam. Ettől az emigrációban sem fog senki és semmi eltántoríthatni. Fogadja Főszerkesztő Ur őszinte tiszteletem VÉSZY MÁTYÁS I MIAMI BEACH-i nyaralási I ! bargain! — Használja ki le-1 ! szállított nyaralási árainkat!; ; Mindenkinek elérhetővé akar- ; ; juk tenni a nyári pihenést ; j Bölcskeyék Amerika-szerte ; ismert hoteljében: : Indian Creek Lodge | ; 3 percre a tengerparttól ;; ; 6981 Indian Creek Drive ;; ; Phone: 86-6152 I Fürdőszobás modern comfort- 11 I tál berendezett hűvös szobák,!; ; már heti $12-től. — Mérsékelt;; ; áron étkezhet is Bölcskeyéknél.;; ; — Swimming Pool Facilities — ; > ' Vendégeinket megérkezéskor ; I autóval várjuk. A Magyar származású Zsidók V ilágszövetsége (317 East 79th Street,) 1952. JUNIUS Hó 8-án, vasárnap este 6 órakor a WALDORF - ASTORIA HOTEL - BEN MARTON ERNŐ a Világszövetség^ központi AVIGDOR HAMMÉIRI tiszteletére társasvacsorát rendez. ASzociális Bizottság elnöke: Dr. Elizabeth Weiss de Csepel. Master of Ceremonies:Mr. Harry Herschfield. Vacsorajegy ára $12.50. Megrendelhetők: BU 8-8213
