Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)

1951-10-27 / 40. szám

6-ik oldol AZ EMBER October 27, 1951 PÁRISI PANOPTIKUM A Tokay Cafe” tulajdonosai a television Tündérmese egy molyos ruháról, a drámairó szivéről s arról a rendetlen alakról, aki én vagyok Irta: JÁVOR LÁSZLÓ Csoda történt velem, ilyent még nem is hallottam. Tiz perccel ezelőtt történt a Csoda, olyan volt, mint egy jelenés, egy bibliai ki­­nyilakoztatás, amelyben az emberi szivet láttam meg, ha nem is égő csipkebokor lángjában, aranytrombitákon zengő angyalok égi kóru­sában, hanem egy ócska bőrönd fenekén. Az Ótestamentum nyelvezetén kéne írni erről a tragikomikus esetről, az iró szivéről, a molyos ruháról, meg esett enmagamról, aki­nél tiz perc óta nincs boldogabb ember a földön. Szomory Dezső tudná csak lekottázni hő biblikus nyelvén a sza­vak igézetében, a szavak tébolyában, a magánhangzók lebegő lejtésé­vel és a mássalhangzók fekete billentyűin skálázva, áléit pauzákkal és váratlan és páratlan fortékkal mollban és durban hangszerelve zengve. Egy óriási körmondat freskójába kerekítve, Ő, egy Szomory mint az írás szent szavait lejegyző izraelita evangélista tizennyolc évesen vörös fjirtökkel leöntve egy Párisba szakadt zsidó talmudista a Notre Dame alatt a kávéházak gázlámpáinak foszforeszkáló ragyogásában, köny­­nyesen magyar ábrándokkal szivében s a tegnapi kávé emlékeivel ki­száradt Ínyén. Ő, mondom csak Ő, “önmaga inasa és hercege” méltó e roppant témához, aki Heltai Jenő előtt—bocsánatot kérek Fenyő Miksától— Nyugat első Hírnöke volt a magyar széppróza mesterei között a Város­ról zengő városi lírájával stílust kereső—ej, kimondom —: kávéház­­lirájával. Hogy írná meg Ő ezt a drámát, ezt a balladát dalban elbeszélve egyik kezében liliommal, a másikban érzékeny tollával mint egy vibráló szeizmográffal kottafejek helyett betűket rajzolva egy hotelszoba gyartyalángja mellett és a menekülő ifjú portréja alatt, amint ir éhe­sen, mint egy szenvedő szerzetes a Quartier Latinban vagy a Café de la Paixban az itt portyázó hunok között az olcsóbbik szakaszban át­hallatszott Boldi cigányprímás bandájának busongó szava, látni csak a válaszfal tetején átkukucskáló nagybőgő fejét lehetett. Ő írhatná csak meg ezt a panoptikumi esetet, ezt az igaz párisi | csudahistóriát, Ő a legyőzhetetlen tudósitó—ős Párisban, később Pesten a Szigeten vagy Óbudán saját házában és saját halhatatlansá­gában egyben, egyben és másban. De kanyarodjunk vissza a kilencszázas évek rajongásából a ma Pórisába, ahol akkor is, most is gyorsan szárnyalnak az évek és velük az ifjúság. Szomory Dezső méltatlan utóda is a kéziratpapiros fölé görnyed s mesél önöknek, mesél egy igaz történetet, hogy'Önök szórakozzanak, hogy a párisi tudósítónak meglegyen a mindennapi kenyere a kávéházi kávé, hogy füstben, dalban, elégiában múljon a megállíthatatlan idő... Ma délben bal lábbal keltem fel. Ennek is, mint minden pechnek —hogy kevésbé biblikusán fejezzem ki magamat—én vagyok az oka. Ha hasra feküdve lépnék le az ágyról, akkor jobb lábbal kelhetnék fel. De átkozott lustaságom miatt ezt a reggeli tornagyakorlatot elblicce­lem és bal lábbal kelek fel. — Bal lábbal kelek fel s azért nincs hét év óta szerencsém, — mondtam önmagámnak korholó és horkoló hangon a nappali világítás I sivár józanságában. Szétnéztem a rendetlen szobában, rendetlen életem fölött. És láttam, semmi kilátásom, bárhová nézek. A fogason a kalapom félrebillenve, alatta a felöltőm lóg felakaszt­va. Talán 'búcsúlevél van az akasztott, életunt átmeneti kabát zsebé­ben? Fütyürészve néztem a kabátot. Aztán egy elszánt mozdulattal a zsebbe nyúltam. A múlt év őszén volt utoljára rajtam a naftalinból kihalászott átmeneti kabát, amely napok óta várja, hogy egy hűvösre forduló estén a vállamra terítsem. A zsebből egy gyűrött papirost húz­tam ki. Négy sor volt ceruzával ráfirkálva: KI IGY, KI ÚGY, KI ITT, KI OTT, MIND ELKÉSTÜK A VONATOT. PAUL L. FISHER, Inc. INTERIOR DECORATOR TELJES VAGY RÉSZLEGES LAKÁS BERENDEZÉS finom, ízléses, válogatott BÚTOROK • DINING ROOM • LÁMPÁK • BED ROOM • ASZTALOK • LIVING ROOM • SZŐNYEGEK • KITCHEN SET • ÍRÓASZTALOK RÁDIÓK és TELEVISION gyönyörű kivitelben. — ANTIQUE és MODERN STYLE — Látogasson el, nézzen körül Paul Fisher gyönyörűen berendezett minden SHOW ROOM-jában. 6 West 24 St. (near 5th Ave.) New York City Telefon: ORegon 5-6348 és 6349 Hallgassa RÁDIÓ programunkat minden VASARNAP délután 3-5 között a WWRL állomáson (1600 kel.). 1 Hol, mikor Írtam le ezeket a sorokat, nem emlékeztem vissza. És- miért nem folytattam a verset? Talán bezárták a kávéházat, talán 5 jeges volt a párisi ucca és zsebre gyűrtem egy lámpa alatt a papirost- vagy csak azért nem folytattam, mert nem érdemes verset Írni? s Ejnye, mi van a verseimmel? Tizenhárom év verssé lett párisi élményei . . . Hol vannak? A háború alatt bomba rombolta szét min­den ingóságomat, verseim is elégtek. Ami megmaradt azt össze kéne szedni, kiadó is van, hónapok óta sürgeti a kéziratokat. Zsebek mé­lyén, fiókok alján, kofferek fenekén szétszórva hevernek “NARKÓZIS” s cimü tervbe vett kötet költeményeim. De idegenkedem a csomagoktól, a bőröndölftől, mindentől, ami utazásra emlékeztet. A menekülő félelme t talán ez a rettegés?! Vagy a Vonat, amit elkéstem? ä; De kezdjünk hozzá. Csomagoljunk. Keressük a verseket! Körülnézek a szobában, a szekrény mögött egy bőröndön akad . meg a szemem. Kezdjük ezzel. Kinyitom, a bőrönd fenekén egy rend ruha papirossal átkötve. E£y férfi öltöny, egy ismeretlen, sosem látott ; szépen vasalt, tiszta uj, rozsdaszinü öltözet ruha. Hogyan került ez az idegen ruha a bőröndömbe? Átvillan az em­lékezetemen: Lengyel Menyhért a drága barát arra kért adjak kölcsön egy bőröndöt. Nem kérdeztem minek, Menyus nem mondta hogy mi­nek,—a bőrönd hozzá került. Az eset után néhány napra olyan súlyos beteg lettem, hogy kór­házba feküdtem be. Egyik délután Lengyel Menyhért és Auer Pál állt ágyam elé, Íjét igaz barát egy régi világból, amely elveszett, amelyből csak Ők maradtak nekem itt Párisban csillagnak ebben a mai sötét mocsárvilágban. Ott álltak a közkórház k'ülönszobájában az ágyam lábánál mint két parlamenter, az élet zászlaját lobogtatva a mögöttem lapuló ellen­ség felé. A kép most egyre élesedik emlékezetemben. Néztem a nagy iró arcát. Eszembe jutott, egyszer felolvasta kiadatlan naplójának egyik fejezetét. Megragadt bennem ez a mondat: “Csak az hal meg, aki alá­írja halálos Ítéletét.” Nagyon a dolgok mélyére láthattál Menyuskám —gondoltam akkor—ha igy tudod az élet és a halál titkait. De nem szóltam, nelii mondtam el, hogy akkor valami szörnyű vihar rázott meg. Valami történt velem, bennem, ami a kórházi ágyra sodort. “Nem Írtam alá a halálos Ítéletet,” nem akartam meghalni, csak az életet szabotáltam el. Nem szóltam semmit, rosszkedvű szavak helyett mosolyogtam in­kább és rágyújtottam egy cigarettára. Mert ott álltak mellettem ők, mint két Tanú, az emberi szolidari­­ás két tanúja, vidáman füstöltem a gyilkos cigarettát, régi önmagamat, I az egészséges embert akartam tán imitálni. I *1 Éreztem, hogy meggyógyulok. Megfogadtam a két Tanú előtt. Huszonnégy nap után elhagytam a kórházat, haza mentem és a házmester egy bőröndöt adott át. Felvittem magamhoz és a szekrény mellé hajítottam. Most itt van előttem a bőrönd, két év után felnyitottam, bele né­zek és egy ruha van benne. t Hát ezért kérte “kölcsön” Lengyel Menyhért, ez a finom iró, ez a finom, drága ember a bőröndöt, hogy egy ruhát csempésszen bele, egy uj ruhát, amely olyan álomszerűén szép, mint ez a mesébe illő történet. Feltépem a papirost, felrántom a bőrönd fenekéről a kabátot. Magamra kapom. Mintha rám öntötték volna. Gyerünk a nadrággal. Az is rám passzol, micsoda szeme van Menyusnak! Kidüllesztem a mellemet, úgy fogok benne járni mint a páva a vármegye udvarában és mindenkinek elhencegek: — Igen, szép a ruha? Barátom a Lengyel Menyhért adta ajándékba . . . Hencegek a ruhával, meg hencegek a világhírű drámairó barát­ságával. Ha irófélével jövök össze, olyan jnimádó vicinális zsenivel, annak igy vágok fel: — Lengyel Menyhért kolléga lepett meg, kollegi­ális szeretetből és az irántam való elismerő nagyrabecsülésből . . . De ni! Mellény is van! Lehajlok a mellény után, kibontom és . . . Mintha szivén lőttek volna. A mellény csupa moly. Te jó isten! Letépem magamról a kabátot. A hátán tenyérnyi molylyuk. A nad­rág? Hogy is nem vettem észre? Az is csupa moly. Világjáró kopott bőröndömön át bemásztak a molyok és megették az én gyönyörű ru­hámat, amit meg se köszöntem. Sírni való volna, de mosolyogtam. Valami angyali derű szállt a szivemre s azt mondtam:—Köszönöm Lengyel Menyhért ezt az emberi gyönyörű gesztust. Aztán leültem és megírtam ezt a legpárisibb történetet az iró szivéről, a molyos ruháról és arról a rendetlen alakról aki én vagyok. NEW YORKBAN október 31-én, — szerdón 206 E. 11 St. VÁMOS VILMOS * MT1ZALZZMeuT Lecke: szerdán este 8-10, vasárnap d.u. 3-5 között. Tandij $15— $250-t ér. Angol és magyar tanítás. Színész-tánctanár. Garantálva: lassú és gyors walcer, tangó, Lindy, rumba, samba, foxtrott, onestep, polka, csárdás, jitterbug. Ujamerikások figyelmébe! Iratkozzon be, mert sehol nem éri el azt az eredményt! A tánctanfolyam 6 hetes. — Privát tánclecke megbeszélés szerint, — A „Cafe Tokay tulajdono­sai, Lehoczky Béla és neje Susan Adams televíziós mű­során szerepeltek október 22-én délelőtt 10'30-kor. Megintervjuolták Lehoczky ; Bélát és Suli Aniát. aki nem régen még színésznő volt és ezen a területen is sikerei voltak. Suli Ania arról be­szélt, hogyan jár el vásárol­ni a külömböző élelmiszerpi­acokra és igyekszik megsze­­j rezni a legjobb anyagokat, a­­j melyek a Tokay kitűnő kony- I háján készülnek el a vendé­gek számára. Lelkesen be­szélt Suli Ania arról, hogyan vezeti a Tokay konyháját és esténként milyen szeretettel jfogadja az egyre népszerűb­bé váló étterem minden ven­­| dégét. Lehoczky Béla arról be­szélt a teelvizión, hogy ké­szülnek a remek torták és sütemények és mindjárt be is mutatta, hogyan disziti a kö­zönség számára a legfino­mabb tortákat. A házaspár mindkét tagjának nagy sike­re volt a televízión, amint­hogy munkájuk valóban eredményes a Tokay - ven­déglő egész területén. Légi riadók lesznek novemberben Truman elnök ugyan nyilvános­ságra hozta, hogy az oroszok már a második atombombát is kipró­bálták, de a legtöbb newyorki em­ber mégis még mindig lehetetlen­nek tartja, hogy a várost bombáz­hassák. Wallander, a Polgárvédelmi Hi­vatal igazgatója azonban, a had­sereg, a haditengerészet, a part­őrség, a rendőrség és a tüzőrség­­gel egyetemben, sok hadviselt, üz­leti, jóléti és közegészségügyi szer­vezettel karöltve, lázasan dolgoz­nak azon, hogy ilyen támadás ne találjon készületlenül bennünket. November 14-én, szerdán este fogják az egész város területén az első polgárvédelmi gyakorlatot tartani. Csak a Polgárvédelmi Hi­vatal önkéntesei és a városi alkal­mazottak vesznek aktívan részt benne. Ez a nov. 14-i gyakorlat azon­ban egy meglepetésszerűen meg­rendezendő általános gyakorlat főpróbája lesz csupán, amelyet nov. 25-e körül fognak végrehaj­tani. A pontos napot és órát nem hozzák nyilvánosságra. A közön­ség csak akkor fog tudomást sze­rezni róla, amikor már a “Vörös Riadó” jelzést hallja. Mindenki köteles lesz akkor a Polgárvédelmi Parancsnokságnak engedelmesked­ni; a polgárvédelmi légőrök, a házőrök, a rendőrség rendes és ki­segítő tagjai képviselik a Polgár­­védelmi Hivatal karhatalmát. A próba célja, hogy New York város egész közönsége felfogja a veszedelem közelségét és közremű­ködjék annak csökkentésében. HOLLÓS BÖZSI és SHIRLEY ROSS angol-magyar és magyar-angol fordítási és be­vándorlási ügyekben segítő irodája készséggel áll az amerikai ma­gyarság rendelkezésére.—Cim: 55 W. 42 St., (Room 1046) New York 18, N. Y. — Telefon: LO 4-5619

Next

/
Thumbnails
Contents