Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-09-29 / 36. szám
September 29, 1951 AZ EMBER Szeptember végén. .. Irta: BALOGH ERNŐ Van-e német kérdés és ha van, mi a felelet? Irta: Scribo Minden szeptember végén szomorú évfordulója van a magyarságnak mindenütt, de különösen itt, New Yorkban. Ez a Bartók Béla halálának az évfordulója, aki 1945 szeptember 26-án hunyt el New Yorkban és itt van még most is eltemetve, de most már nem egy jeltelen sírban (ami Hackett Gábor érdeme). Itt élte, ebben a városban, utolsó éveit, itt irta meg ebben az országban utolsó négy nagy zenemüvét. Az 57-ik utcai lakásából vitték az 57-ik utcai kórházba, ahol kiszenvedett. Kiszenvedett, meghalt és megdicsőült. A Richard Strauss “Tod und Verklaerung”-ját róla Írhatták volna meg. Mig élt—dolgozott, küzdött és szenvedett. Szenvedett, mert nem értették meg. Midőn meghalt—csoda történt! Már pedig akivel csoda történik életében vagy halálában, azt szentté avatják. Ez történt Bartók Bélával, aki ma már egy zenei szent. Mi volt a csoda? A csoda az volt, hogy Bartóknak a zenéjét a halála pillanatától kezdve egyszerre csak megértették és megszerették. Ugyanazt a zenét, amit 40 évig vagy kigunyoltak vagy, — ami még roszabb — mellőztek, most szerte-széjjel játszák mindenütt jobban és többet, mint bármelyik más huszadik századbeli zeneszerző müvét. Ahogyan a Lengyel Menyhért “Csodálatos Mandarin’’-ját csupán az utcai leány megváltó csókja tudja a halálba átsegíteni — úgy a Halál volt képes a Bartók addig félreértett zenéjét a halhatatlanságba felmagasztalni! Londontól-Tel-Aviv-ig, Bécstől- Buenos Aires-ig, Tokiotól-Tanglewood-ig mindenütt Bartók zenéjére éhes közönség hallgatja és élvezi ennek a Magyar Messiásnak a megnyilatkozásait. (Az elmúlt tavasszal Bécsben “Opern-Festspiel”-ék voltak és a legnagyobb német zenei folyóirat, a “M^los” szerint a Festspiele kimagasló eseménye a Bartók “Kékszakállú herceg” operája volt, (amit a new yorki vendég, Henry Swoboda dirigált.) E lapnak hasábjain beszámoltunk a Bartók “Csodálatos Mandarin” amerikai premierjének az óriási sikeréről. Azóta csupán az történt, hogy kétszer volt műsorváltozás a New York-i City Ballet Társaság repertoir-ján. Oly váratlanul nagy volt a “Mandarin” j sikere, hogy a tervezett és hirdetett 3 előadás helyett még két előadást kellett betolni, ami csak úgy lehetett, hogy a hetekkel előre hirdetett műsorból két más ballettet le kellett venni, hogy egy 4-ik és 5-ik előadásban kielégítsék a közönség óhaját. Ilyesmi az én huszonhét new yorki esztendőmben még nem fordult elő. Miután a N. Y. City Ballett Társaság befejezi itteni előadásait, rögtön tizhetes külföldi turnéra indulnak: Portugália, Spanyolország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Olaszország, Izráel és Angliába. Midőn megkérdeztem a Ballett kiváló karmesterét, Barzin Leont, hogy ő is velük megy-e (ugyanis Barzin a New York-i National Orchestra Association állandó karnagya) — azt felelte, hogy mennie kell, de csupán a Bartók Mandarinja végett. A repertoire-t beküldték a fenti országokba, ahol kivétel nélkül a Bartók Mandarint is akarják hallani. Annak a partitúrája pedig olyan nagy és nehéz zenekari mü, hogy azt csakis a Társaság első karmesterére bizhatják. Bartók egyetlen operáját, a “Kékszakállú herceg várá”-t a Chicagói Szimfonikusok fogják ezen a télen egyik bérleti hangversenyükön előadni és ugyancsak ezt tervezi a Baltimore-i zenekar-A nyugati—tehát a szabadféltekén élő emberek óriási többségén egy különös betegség vesz erőt hosszú évek óta, melyet egyetlen szóval nehéz volna kifejezni. A betegség lényege az, hogy a szemlélő a maga egyéniségén át nézi a német kérdést. Vonatkozik ez egyaránt a koncentrációs táborok szörnyűségéből kimenekült zsidókra vagy baloldali harcosokra, akik gyűlölik őket, vonatkozik ee a franciákra, akik ökölbe szorítják a kezüket a német név hallatára és vonatkozik ez az érzelmi szemlélet a világ minden lakosára, állam polgárságra való tekintet nélkül, akikre a germán szellem még mindig bűvölő vagy taszító hatással van. Mindenekelőtt természetesen a fasiszta-náci rendszer kései vitézeire, akiknek szemében a Deutschland Deutschland inég ma is über Alles. Az amerikaiak a maguk jóhiszemű, de sokszor csodálatraméltó hiszékenységükkel azt mondják, hogy a németekre szükség van Európa védelménél, miből “logikusan” következik, hogy ezért engedményeket kell tennünk nékik. Neim gondolnak arra talán, í hogy Németországnak legalább olyan formában van szüksége Amerikára—sőt még Franciaországra is—és a németek mégsem hajlandók semmiféle “engedményt” tenni és mondjuk: egy kicsit tisztelni az amerikaiakat és a többi győztes nyugati népet. Tudnunk kell, hogy a német nép szenvedélyesen antikommunista. Keleti-zónabeli elnyomott testvérei sorsán át jobban ismeri a kommunizmust* mint sok más ember a Vásároljunk Bond-ot! ral Reginald Stewart, a Baltimorei Szimfonikusok dirigense. A Bartók operának amerikai bemutatóját Dallas-ban Boráti dirigálta, ki most a Minneapolis-i zenekar ünnepelt dirigense. Reméljük, hogy Bartóknak ez a hűséges apostola meg fogja ismételni Minneapolisban a Dallas-i sikert. Mig Bartók élt—a 64 év alatt — egyetlen zenekari müve sem jelent meg lemezen. Egyedül ebben az évben a következők jelentek meg: “A csodálatos mandarin,” a Dance Suite, a Deux Image és ebben a hónapban ér piacot a két hegedű Rapszódia. Mindezek Bartók kiváló fiának, Péternek a rekordálásában. Minden szobornál méltóbb emlékművek ezek! CAFE TOKAY — Elsőrendű MAGYAR KONYHA — Minden kedden este RESTAURANT DAY, ami azt jelenti, hogy a tiszta jövedelem 10%-át a UNITED JEWISH APPEAL javára adományozzuk. Esténként fellép: Vajda Károly kiváló magyar énekes PAUL SZITTYAY és a hires “TOKAY” cigányzenekar! Tulajdonos: LEHOCZKY BÉLA 1591 Second A ve., (82 és 83. uccák között) N.Y.C. Telefon: REgent 4-9441 földön. A Nyugatnak azonban nincsen presztízse Németországban és különböző ujnáci urak épen ezért mernek pimasz és arcátlan módon szervezeteket alakítani, melyek éppencsak nem írják ki Hitler nevét zászlójukra. A német nép óriási többsége — tisztelet a kisszámú, de sajnos nem gyarapodó kisebbségnek — politikailag teljesen analfabéta, akiket jelszókkal mindenkor, mindenki által és mindenhova el lehet vezetni. Ugyanakkor “antikommunisták.” Ugyanakkor olyan szervezetekbe tömörülnek, amelyeknek működését — náci szellemben való működését— ragyogóan tudja kihasználni a — kommunista propaganda. Mert ahhoz már túlságosan gyengeelméjüek Remeke ejtőernyős tábornok és társai; hogy olyan szervezeteket alakítsanak, ahol ne a Waffen SS vezérkari tisztjei legyenek a főnökök, hanem olyanokat, ahol a Wehrmachtnak olyan tisztjeit és a n^met politikai életnek olyan embereit ültessék a vezető helyre, akik ha náci párttagok is voltak, nem töltöttek be vezető szerepet. A kommunisták az egyszerű nyilas és Wehrmacht tagokat — ki Keletnémetországban, ki Magyarországon — beleolvasztották a pártba, de ritkán használta^ fel nyíltan volt vezető nácikat arra, hogy fontos közszereplésre készítsék őket elő. Amikor Münchenben augusztus végén, mint amerikai újságíró résztvettem egy német “frontharcos” gyűlésen, megcsapott a régi porosz szellem és felrémlett előttem Mauthausen és Dachau szörnyű emléke. A németek 1951- ben már olyan pimaszokká váltak, hogy nemcsak hogy nem tagadják, de egyenesen megvédik a náci világ gyalázatos intézményeit. Münchenben beszéltem például egy kistisztviselővel, aki nem is tagadta, hogy a “koncentrációs táborokra a hadi helyzetben szükség volt.” Megdöbbent arcomat látva, igy folytatta: “Arról persze nem beszélnek, hogy minket már hatodik éve megszállva tartanak.” Tehát itt keresendő az ő lelki világuk: szegény, ártatlan németek az áldozatok, hiszen ők még a haláltáborokkal is csak jót akartak: uj Európát. A probléma azonban ott keletkezik, hogy a nyugati hatalmak egy része fél — vagy j csodálkozik N é m etországon. | Mivel “Németország nélkül nem lehet politikát csinálni” —elvégre mégis egy 80 milliós nép. Ez igaz, viszont szellemileg és politikai Ítélőképesség szerint mérve, igen sokat csúsztak le és 1951-ben sem látszik meg rajtuk, hogy Beethoven, Goethe és Schiller is az ő országukban élték le életüket. Viszont “jól van beállítva” és nemsokára már ott tartunk, hogy Németország fog a nyugati hatalmaknak diktálni, ha azok—engedik. Szükséges-e ez? Vájjon tényleg olyan fontosak a németek, hogy szabadjukra engedhetjük a gyilkosokat és rablókat, a fél világ megkinzóit és tolvajait? Lehet-e, hogy könnyen megbocsájt- j hassunk azoknak az “ártatlan” millióknak, akik passzív j módon bár, de kárörömmel tűrték fél Európa lemészárlá- ! sát és kifosztását, a francia és a többi nemzet meggyalázását? Németországon keresztül húzódik a Vasfüggöny. Az oroszok itt csoportosítanak milliós haderőt . . . Túlerejük kétségtelen és nem vittaható. Orosz támadás esetén az első időkben a szovjet csapatok i nyernek tért. Ezt a németek is ; tudják és minthogy KIVÉTEL NÉLKÜL gyűlölik a kommunistákat, harcolni is fognak ellenük. Amiből következik, hogy szükségük van a nyugatiakra, mivel a semlegességükkel legfeljebb — Szibériáig vihetik. Tehát a kölcsönösség elve volna a fontos és végre a németekkel nyíltan tárgyalni és •— oh milyen nehéz — olyan “feltételeket” szabni, hogy a németek LÁSSANAK VÉGRE HOZZA a demokratikus rend berendezéséhez. Ne folytassák ahol Hitler abbahagyta. Vegyenek példát fővárosuktól, Berlinről, mely szememben nem német, de európai. • Augusztusban három héten át tartózkodtam Berlinben. A nyugatnémetországi fasiszta szellem után üdítő volt látni, hogy vannak szépszámmal olyan kiérnetek is, akik tanultak a múltból. Berlinben a németek átalakultak európai állampolgárokká. Kis szigetükön, amit az oroszoktól körülvett nyugati zóna képez, virul a szakszervezeti élet. Fejlődnek politikailag, kulturális vonalon az elmaradott rétegek. Amikor a Titania Palaceban az Europa Unió gyűlést tartott és a szónok Hitler vagy Sztálin nevét kiejtette, a 2,500 főnyi hallgatóság tiz percen át fütyült és pfujozott. Először hallottam ezt német földön és bevallom—nagyon jól esett. Egy kis reményt adott a keserű nyugatnémetországi fasiszta világ után, hogy van talán lehetőség átformálni a németeket, hogy azután karöltve haladhassanak előre és szembeszálljunk a szovjet imperializmussal. Szinészbál és Müvészest Az Amerikai Magyar Szinész Egyesület szinészbált és müvészestét rendez november 10-én este 8 óra 30 perckor a Manhattan Towers Hotel báltermében (Broadway és 76 St. sarkán). Előzetesen már jelentettük, hogy magas nivóju Szinészbált és Müvészestélyt rendez az Amerikai Magyar Szinész Egyesület. New York és környéke magyarsága, valamint a magyarok amerikai barátai már türelmetlenül várják a szezon kimagasló, színes eseményét. A legnagyobb, a legismertebb amerikai és magyar művészek fognak közreműködni, akik önként vállaltak szerepet, hogy segítsék a Szinész Egyesületet kitűzött céljai megvalósításában. Sikerült megnyerni Emery Deutsch-ot, aki kibővített zenekarával egész este játszani fogja a szebbnél-szebb dalokat és tánczene-slágereket. Emery Deutsch, ez az amerikai zenevilágban is Kimagasló, az amerikai közönség dédelgetett kedvence ott lesz egész este, hogy az ő varázsos játékával feledhetetlenné tegye a Szinészbált. Szivet-lelket álomba ringató bűbájos magyar melódiák, hangulatos keringők, tüzes csárdások, valamint az összes tánczenék fogják legalább egy estére visszavarázsolni a békés, boldog napokat. Emery Deutsch művészi szereplése egymaga elég lenne, hogy diadalra vigye az Szinészbált, dé rajta kívül más nagy amerikai és magyar művészek is szerepelni fognak, akiknek neveit későbben fogjuk közölni. Váltsák meg jegyeiket jó előre, ne csináljanak más tervet erre az estére, hogy mindannyian ott lehessenek együtt magyar művészeinkkel. Jegyek ára előre váltva $2.40, (adóval) a pénztárnál $3.00 (adóval). Kaphatók a megszokott magyar üzletekben, valamint a Szinész Egyesület tagjainál. 7iszontlátásra november 10-én a Manhattan Towers-ben!
