Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-09-15 / 34. szám
2-Ik oldal AZ EMBER September 15, 1951 ágaskodni kezdett a zsidó elleni düh, akkor kezdte valóban kitombolni magát. Horthy kakastollas legényei, akik 1919 óta azt vetették a zsidó nép szemére,' dalba énekelve, hogy: “A kommunisták, a zsidók megették a libát nekünk itthagyták a tollát . . És most elérkezettnek látták az időt, hogy a zsidóságnak is viszszafizessenek valamit azért, mert s zsidóság 1919-ben azt a bizonyos libát megette és nekik csak a tollát hagyták hátra, amit ezek a szegény csendőrök, mindjárt a csákójukra tűztek. Bár én még csak reáliskolás koromból, Egerből emlékszem egész jól, körülbelül 1904-ből, hogy a magyar királyi csendőrség már Ferenc József uralkodása alatt is ugyanazt a tollat viselte a csákóján, amelyről a népi legenda, mint “kakastoll”-ról emlékszik meg. De mit számított itt a tény, a valóság? A magyar csendőrség minden egyes tagja lelketlenebb, aljasabb, piszkosabb, szívtelenebb volt az ördögi Hitler SS-einél! Zsidó lányok a német katonai bordélyokban Egy 36 embernek vagy 6 lónak feliratú marhavagonba beszorítottak 90-100 élő zsidót, akik úgy össze voltak préselve, szorítva, akár a heringek a hordóban. Senki le nem ülhetett, mert ülőpad nem is volt. Nyári rekenő hőségben vizet sem engedtek beadni a halálba induló deportált zsidóságnak. Illemhelynek kifúrták a vagon alját, amit nők és férfiak egyformán [használtak. Alvásról szó sem lehetett. Előfordult, hogy-egy zsidó nő ilyen helyzetben gyereket szült, ahol menten, a kis csecsemővel együtt elvérzett, meghalt. He mit számított ilyesmi, ilyenkor? Egy zsidóval — illetve két zsidóval — kevesebb . . . És midőn minden állomáson sikerült beszorítani ezeket a szerencsétleneket a mar havagonba, az ajtókat beszögezték a csendőrök. hogy a beszorítottak még levegőt se kapjanak s mennél hamarább elpusztuljanak. És a leszögezett ajtókat csak a magyar határ szélén, Kőrösmezőn nyitották ki a kassai csendőrök, akik a javeszékelő zsidó deportáltaknak még utolsóul, búcsúképpen egy kis puskatust is adtak, mert a kiemelt hullákhoz könnyes szemmel keserű szavakat fűztek az élvemaratiottak. Majd felsorakoztatták négyes sorokba a férfiakat és nőket és áthajtották őket a Tatár-hágón keresztül az első ukrán községbe: Jabloncháza-Jablonicára. Ez a falu már hadműveleti terület volt és német megszállás alatt állott. A lakosság ukrán volt, akiknek már előzőleg kiadták rendeletben, hogy a deportált zsidók közül senkit sem szabad befogadni a keresztény lakásokba és érintkezni velük, vagy ennivalót adni, szigorúan tilos! S igy a kétezer év óta üldözött zsidóságot kihajtották akár a marhacsordát az Isten szabad egb alá. A deportáltak nagyrészben az erdőkben, barlangokban, elhagyott istállókban húzódtak meg. Állati sorban éltek. Élelmük a földeken talált krumpli, répa és zöldféle volt. Az ukrán nép maga is «gyón volt itatva az antiszemitizmustól s ellenséges érzülettel - viseltetett a deportált szerencsétlenekkel szemben. A területet előzőleg a német katonaság már teljesen kifosztotta, elvitt innen mindent, ami csak elmozdítható volt. És a műveltnek nevezett germán hires “Übermensch” ha elfogott egy községbe betévedt zsidó férfit, azt rögtön! ' aknaszedésre vitték a frontra. Viszont, ha zsidó nőt fogtak meg, ha csinos és fiatal volt, azonnal beszállították Kolomeába és a már működő bordélyházban helyeit | el. Egy ilyen bordélyház kapuján a következő felirat ékeskedett és csalogatta be a “szerelemre” éhes német katonákat: JÜDISCHE HURE FÜR DEUTSCHE SOLDATEN Ezt a feliratot én 1941-ben Kolomea község főuccáján a saját szememmel láttam egy egyemeletes faház, villának nevezett épületén. Drámai találkozás a halálba menetelő zsidókkal 1941 szeptember havában, épen a zsidó újév előtt egy pár nappal a kőrösmezői állomásról jövet Delatinban volt valami dolgom és visszafelé jövet az országúton egy zsidó transzportot pillantottam meg, amint két géppisztolyos ukrán katona kisérte. Az ukránok balkarján, szalag ékeskedett a követ-; kező felirattal: “Deutsche Wach-: dienst.” Az egyik ukrán elől, a másik hátul masírozott. A deportált zsidó tömeg lehetett vagy 500. Legtöbbjük férfi, de volt sok nő és gyermek is.’ Útirányuk a stanislaui koncentrációs láger! A tömegben több olyan akadt, aki engem személyesen ismert. Mint szolgálatban lévő tiszthe! lyettes, magamhoz intettem a csoj port előtt menetelő káplárt és beszédbe elegyedtem vele. Legelször [ is egyórai pihenőt rendeltem el a | ! lábon alig álló kiéhezett tömegí nek, majd elkezdtünk beszélgetni. Közben a két ukránt pálinkával és ázalonnával kínáltam meg és a náluk lévő transzport igazolványt olvastam el, hogy honnan és hová viszik a szerencsétleneket. A tatarovi gyüjtőállomásról indították el a menetet, ahol össze \ fogdosták e boldogtalan zsidókat s most a biztos halálba viszik őket. [Az engemet felismerőknek magyarul szóltam, hogy amit lehet, [ megteszünk értük. A két katona [ j nem értett magyarul, ez volt még [ ! a szerencsém. j A már lábon alig álló nők körbe i | fogtak, úgy könyörögtek, hogy egy I ki# ennivalót adjak nekik, meg : ] egy korty italt. Az én oldalamról I mindig két félliteres kulacs lógott barackpálinkával. Az oldaltarisznyámban két kiló kenyér, szalonna, keksz, 2-300 cigaretta, 3-4 doboz konzerv. A nőknél és gyerekeknél kezdtem el az osztást s az italt főképpen a férfiaknak ad- I tam, mig az éleimet a nőknek, j A szó legsz'orosabb értelmében véve, mindent szétosztottam. Végül j a férfiak pénzt kértek, hátha tud[ nak valamit venni Stanislauban. [ Az összes nálam lévő msüryar j pénzt, 8-990 pengőt, 20-30-40 pengős részletekben szétosztottam. Családtagonként. Többgyermekes családapáknak negyvenet, házas- J pároknak harmincat, nőtleneknek húszat. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy ezt a szomorú transzportot mindenkinek látni kellett volna! Ahogy ezek kinéztek! Szinte vademberi külsejük volt . . . Rongyosan, piszkosan, tetvesen és büdösen . . . Szörnyű volt rájuk nézni. Hónapokon át az erdőben éltek. S már több napja gyalogolnak az országúton. A tá-1 bor még .'agy 120 kilométer innen, j Halott gyermek az anya karján Az egyik férfi egy nőre hívja fel figyelmemet, akinek karján egy kis csecsemő van. Nem élő. Halott. A nőhöz odalépek. Intelligens, 28 év körüli. Férje mellette áll. A Pesti Kereskedelmi Bank egyik al-1 igazgatója volt. Kimondottan jobb emberek. Kérdésemre, hogy a kis baba mikor halt meg és miért cipeli holtan is, a következőket válaszolja: — Tiszt ur. Én nem tudom miként szólítsam önt, s nem tudom, hogy kicsoda . . . Csak azt látom, hogy csupasziv, jó ember lehet. . . mert aki ma bennünket, szerencsétlen, halálraítélt zsidókat meg tud szánni, sajnálni, az csak jó, érző ember lehet. Az ön ereiben biztosan zsidó vér folyik. És ez a kis parányi féreg, aki itt a tulajdon két kezemben halt meg éhen, mert nem bírtam táplálni, velem együtt fog megpihenni . . . Tiszt ur, elapadt a mellemben a tej, kifogyott. Nehéz ezeket így szóval elbeszélni. Ön, ha rám néz, úgyis lát mindent. Csupa csont és bőr vagyunk. Még egy-két nap és én is kővetem kis fiacskámat a másvilágra, ahol nem fáj már semmi. .. A szeméből már alig folyt le egy-két könnycsepp a kis halottjára. Ennek a nőnek könnye is kiszáradt már, nemcsak a teje. Sírni sejti tudott többé. Majd a férje vette át a szót és ezeket mondotta: — Tiszt ur, ön szétosztotta miköztünk mindenét, élelmét és pénzét az utolsó krajcárig. Ezért a zsidók istene áldja meg magát s ha van családja, azt is . . . Ez lett a sorsa 15,600 zsidónak . . . Több kérdést1 intéztek hozzám s én tudva valótlant mondtam nekik. Nem volt szivem megmondani, hogy ahová viszik őket, mindegyikük éhen-szomjan elpusztul napokon belül. Mert ezt a szörnyű parancsot én a saját szememmel láttam. Majd egy iv papirt vettem elő. Akinek Pesten hozzátartozója van — írják fel az utolsó üzenetüket a elmükkel együtt. És kértem őket, hogy az OMZSÁ-nak is írjanak egy pár sort, amelyben igazolják azt, amit láttak és tapasztaltak velem és hogy az összes nálam leüő pénzt szétosztottam az éhező zsidók között. És aki pénzt kapott tőlem, mind egy szálig aláírta hálás köszönettel is. Lassan letelt az óra pihenő. Az ukrán káplár vigyázt vezényelt és én elboruló szemmel, bensőmben összetörve, egy utolsó fájdalmas pillantást vetettem rájuk, ők elindultak jobbra, én pedig vissza Kőrösmezőre. Később, úgy egy hónap elteltével érdeklődtem magyar katonáktól, hogy mi van a stanislaui és a kamienszk-podolszki zsidó táborokkal és hogy élnek-e még ott magyar zsidók? A válasz, amely teljesen hiteles i volt, mert több oldalról nyert J megerősítést, borzalmasan , lesújtó volt. Igen. lesújtó volt. Megrendítette [ bennem a hitet, a civilizációt, a j magasabb kultúrát, az emberiessé- j get. A válasz, amit kaptam örök ; gyűlöletre int és tanít. Hogy soha J ne felejtsünk és soha ne bocsássunk meg a sátántól, az ördögi fenevadaktól sarjadzott vadállatoknak: a náciknak és nyilasoknak! 1941 októberében, a zsidók sá- j toros ünnepén Stanislau és Kami- i ensz - Podolszknak azon negyedé- l I ben, ahol a magyar zsidók drótkerítéssel voltak elzárva éjszakákon keresztül, német bombázógépek gyujtóbombákkal szórták tele a zsidó lakrészeket s a még megma- j radt és menekülő zsidókat gép- [ fegyvertüzzel árasztották el. Nem maradt életben egyetlen zsidó deportált sem. Ez lett a sorsa 15,000 zsidónak, [ az első magyarországi deportált | transzportnak . . . Keretem a joszivü olvasókhoz . . . Legvégül még legyen szabad azt is elmondani, hogy mi történt Budapesten a nálam őrzött utolsó üzenetekkel. Nem is kell mondanom, hogy akinek csak tehettem, személyesen vagy feleségem utján eljuttattam az üzenetet. Én zsidóvailásu, volt bécsi feleségemmel és két kis gyerekemmel állandó rettegésben éltem, hogy a katonaságnál rájöhetnek arra, hogy nem vagyok keresztény és akkor jaj lesz nekem is. • Aztán 1943-ban engem is letartóztattak végleg és 1945 januárjáig, a felszabadító hadsereg bevonulásáig be voltam zárva a Gyűjtő, majd a Pestvidéki fogházban. A legnagyobb csalódás akkor ért, midőn már mint beteg, összetört, csonttá lesoványodott, botra támaszkodó, de élve maradt zsidó élelemért és ruhaneműért az OMZSA-hoz fordultam. A válasz: elutasító, mert én mint keresztény valiásu a H o r t h ,v-hadseregben szolgáltam, ahelyett, hogy munkaszolgálatos lettem volna. Amiért nem pusztultam el Ukrajnában és élve maradtam — nem kaptam semmit. így fizetett nekem az OMZSA 1945-ben. Ez nem vjcc. Ez nem tréfa. Ez szomorú valóság. Minden szavamat eredeti, hiteles OMZSA-irattal és pecséttel tudok igazolni. Bezzeg, jó volna most, 1951-ben nekem is, ha valaki az élet országutján egy ilyen 8-900-as segítséggel rajtam is megkönyörülne. Mert ma már hatvanéves vagyok, szívbetegséggel küzdők, a sok fogság aláásta az egészségemet. Fizikai munkát képtelen vagyok végezni és itt van két gyermekem is. A fiam 14, a leányom 13 éves. Gimnazisták, akiket ruházni és élelmezni kell. Talán e cikk olvasói közt akad olyan jólelkü személy, aki gondolni fog e sorok Írójára és a két gyermekemre. akiknek fényképeit idemellékelem. Címem: Andor Bernath, Tehdlergasse 15-13, Wien 9, Austria, Europe. Rettmann ur csúfos bukása Az Ember" legutóbbi számában alaposan lelepleztük Rettmann Farkas egykori lelkész sötét múltját. Saját tevelenek szörnyű vádiratát olvastuk F. W. Rettmann bűnös fejtre. ^ Régen volt olyan nagy és mély visszhangja “Az Ember szavának, mint ebben az esetben. Annál kínosabb feltűnést keltett Rettmann Farkas ur személyes megjelenése a Verhovaij Egylet Pittsburgh-ban most folyó kongresszusán. Hogy finoman fejezzük ki magunkat, hicleq, fagyos, sokkal több mint tarkózkodó fogadtatásban részesítettek Rettmann urat, aki azonban egyáltalán nem hagyta magát zavartatni a feléje áradó barátságtalan, sőt utálkozó hangulattól és mintha misem történt volna—arcizom-rándulás nélkül pályázott a Verliovay Egylet főszervezői állására. Bencze János elnök és Révész Kálmán főtitkár kezéből ki akarta csavarni a vezető pozíciót és saját magát jelölte a Verliovay Egylet főszervezőjének. Kelt e mondanunk, hogy olyat bukott, hogy ne mondjuk: zuhant Rettmann Farkas ur, hogy — majd kitörte a nyakát. A szavazás lezajlott és Rettmann ur törpe kisebbségben, úgyszólván teljesen egyedül maradt. A tagok óriási többsége Rettmann ellenjelöltjét választotta meg főszervezőnek és meleg tüntetést rendeztek a győztes és érdemes régi Verhovay tag mellett. Rettmann ur szereplése a konvención siralmas, szinte tragikomikus volt. A közhangulat egyhangú ítélete valahogy igy szólt: — Na, ennek az alaknak mindörökre el kell tűnnie a sülyesztőben . . . "OPERATION: NEIGHBOR” “A tömegpusztítást célzó fegyverek ellen tömegvédelmi eszközökkel kell harcolni.” Mr. Walfander, a Polgárvédelmi Hivatal igazgatója szerint: “különösen áll ez nagyvárosokra, ahol a lakosság összezsufolása valósággal kihívja az ellenség támadását. Ha például New York városára egyszerre több atombombát ejtenének le, millióknak hirtelenül uj lakásra, ruházatra, élelemre lenne szüksége.” Hogy erre az eshetőségre felkészüljünk, megindult az akció, hogy New York lakosaiból félmillió embert vonjunk be a polgárvédelem katonái közé. “Családunk és a magunk biztonsága jól kiképzett szomszédok készségétől függ és az ő biztonságuk a mienkétől. A polgárvédelem a legfontosabb közszükségleti intézmény. A honvédelem negyedik ága, a szárazföldi. légi hadsereg és a haditengerészet mellett. Minden férfi és nő munkája. A neve: “Operation: Neighbor.” "Akár szakmunkások vagyunk? akár nem, ha jó polgárnak tartjuk magunkat, aki jó egészségnek örvend, a newyorki Polgárvédelmi Hivatalban munka vár reánk. Tanuljuk meg, hogyan védhetjük meg magunkat, családunkat és barátainkat!” Még ma csatlakozzunk a Potgárvédelemhez. Jelentkezzünk felként az “Operation: Neig/tbor” szolgálatára. HAZAI SZALÁMI és mindenfajta jtó hurka, kolbász, sonka, szalonna és friss hús, stb., igazi HAZAI MÓDI — kapható: Mertl József magyar ............ hentesnél 1508 2ND AVE. Tel.: EH 4-8282 MAYOR’S RESTAURANT KÖZISMERT MAGYAR KÜLÖNLEGESSÉGEIRŐL i Mérsékelt árak. Finom vevőkör. CLIFTON HOTEL 127 West 79th Street Telephone: TR 4-4525 NEW YORK CITY Mrs.Herbsts 1437 Third Ave., N.Y.C. Tel. BUtterfield 8-0660 VALÓDI, HAZAI JEGE SKA VÉ! A legfinomabb készitésü rétesek, sütemények és torták. J Hallgassa minden vasárnap d.U. 13-tól 3.15-ig MRS. HERBST rádió ióráját. ( WWRL állomás 1600 be,) v
