Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-12-15 / 47. szám
la! AZ EMBER December 15, 1951 titkári szobából és leszaladt a-szedőterembe. Odaugrott, a kapcsolótáblához és leállította a gépeket, ahogy ezt körülbelül tiz évvel ezelőtt tetie. — Elvtársak! — kiáltotta szaggatottan. — Alakítsunk sztrájkbizottságot, mert ezek máskép ugylátszik nem veszik vissza az elbocsátott elvtársakat. Akiben van becsület, az most is, mint a múltban leteszi a munkát. Én, mint hivatalos tizes bizalmi tovább nem dolgozom, én haza megyek. Tudjátok, hogy ki vagyok, erre tanuk vannak . . . Aki velem tart, az gyüjjék . , . ! Általános zűrzavar kezdődött. A szedőterem munkásai először meghokkenve néztek egymásra, azután pislogni kezdtek és tűnődve vakarták a fejüket. A négy felmondásban levő munkás reménykedő arccal várakozott, de a többiek legfeljebb tanácstalanul kérdezősködtek, hol a párttitkár, hol a Szakszervezet után. Senki sem tudta, hogy mit szabad és mit lehet ilyen esetben csinálni. Drahos lassan vette a kabátját, pár percig, némán, sápadtan várt az ajtóban, azután eltávozott. Senkisem követte, A gépmester kábán felszállt egy villamosra és a külváros határában azonnal beült a kocsmába, de nem volt kedve még az italhoz sem. Hazament és szótlanul, ruhástól az ágyra zuhant. Felesége ijedten kérdezte, hogy mi baja van? — Látod — felelte Drahos keserűen. —. Sztrájkolok. És ettől kezdve nem szólt többet egy szót sem, fel sem kelt éjfélig, csak nyitott szemmel bámulta a mennyezetet. Éjfél felé kopogtattak az ajtón és két egyenruhás államvédelmi rendőr lépett be rajta. Drahosné eszeveszetten sirt és szidta a férjét, minek csinál ilyesmit. Hatalmas reflektoru autóval robogtak a híres szürke épületig. Drahcst sötét folyosókon át egy kis szobába vitték, ahol éles lámpafényben már várt rá egy magas rendőrtiszt. Két közlegény bbnnmaradt a helyiségben, a tiszt lassan megkerülte az asztalt, hozzálépett, azután teljes erővel a munkás arcába csapott. Darhos lezuhant a földre. — Na öregem — szólalt meg a tiszt, — most pedig kipakolni mindennel ... (T.C.) VI. Izabella-utca 66 szám alatt van." Inie! A karácsony és az uj év alkalmából a legjobbakat kívánja cs szeretettel köszönt Fábián béla Amikor Fábián Béla mrgérk ezett Amerikába, kell-e mondanom, hogy feleségével tisztelgő látogatást tett nálam. Soha életemben nem adtam vissza a vizitjét, soha egyetlen levelére nem vála• szóltam és egyoldalnbb szerelmet Fábián irántam táplált vacL. rajonó érzelmeinél, elképzelni sem lehet. Én halálosan untam ezt az izgőmozgó, nyüzsgő tolakodó szerelmi ostromot és amengnyire tőlem leli,—pedig tőlen} sok telik — igyekeztem öt elhanyagolni. Ila az uccátn láttam, felém irányuló heves, sőt szerelemittas mozdulatokkal, átszaladtam a másik oldalra. így folyt, folydogált ez a teljesen egyoldalii viszony, mig azután Fábián Béla halálra sebezve, belevetette magát Eckhardt Tibor ölelő karjaiba, és azóta, hála istennek, halálos ellenségemmé vált és a denunciáló, rágalmazó feljelentések egész sorát intézi ellenem. Tessék elhinni, hogy ezt sokkal jobban bírom és hasonlíthatatlanul szívesebben viselem, mint őrjöngően vad szerelmi ostromait. Olyan mindegy az nekem, hogy miket hazudozik össze rólam ez a Pávián és milyen amerikai hatóságok előtt próbálja besározni a neOemct. Sokkal kisebb fiú ö annál, semhogy fölérne a cipőm sarkáig. Én megmaradok annak, aki egész életemen át voltam, ő pedig szegény, amúgy sem lúd más lenni, mint csak Fábián Béla, azaz Scharf Móric. Sokkal jobb, ha gyűlöl engem, mint ha ma is így rajongana értem, mint miamikor nem is olyan ré- 7en. (G. F.) Pávián ur szerelmi vallomásai hogy másnap csakazértis felkeresi a párttikárt és elpanaszolja nek a dolgot. Azonban sem másnap, sem harmadnap nem tudott Zamneccsal beszélni, mert a titkár értekezleteken vett részt. A felmondásban levő szaktársak viszont egésa nap néma, szemrehányó tekintetükkel üldözték a gépmestert, mintha Drahos valamiről is tehetne. A legfurcsább volt, hogy Drahos tényleg, érzett valami felelősséget az ügyben és lassan elhatalmasodott rajta az érzés, hogy neki, mint tize: bizalminak meg kell menteni a kollegáit-. Beszélt a kulturbizalmival, de az leszögezte, hogy nem ártja bek magát az üzempolitikába. Egyszer sikerült az üzemi bizottság elnökéi is elcsípnie a WC-ben, ahová éppen kijött az értekezletről, de az seír tudott mást mondani, mint hogy a határozat felülről jött és mindenkinek pártszerüen alá kell vetnie magát a határozatnak. Csakhamar hire ment a nyomdában Drahos szélmalomhárcánali és a munkások hosszú idő után ismét közvetlenebbül kezdtek a gépmesterrel szemben viselkedni. Néhányan aznban kerülni kezdték a (társaságát, mert attól (tartottak, hogy az önfejű Drahos elvághatja magát a Pártnál. Maga a gépmester egyre komorabb lett és egyre jobban belelovagolta magát abba, hegy meg kell akadályozni az elbocsátásokat. Az elkeseredését érthetően fokozta, hogy az Istennek sem volt képes megtudni, hogy kitől és miért vannak a felmondások. Közben eltelt néhány nap és az elbocsátott munkások egyre kétségbeesetten ilyaggatták Drahost, hogy csináljon valamit. A gépmester ezekben a napokban kevesebbet ivott és egyre többet gondolkodott magában. Az egyik reggel elvesztette a türelmét és szabálytalanul nem a munkahelyére ment, hanem a párttitkár hivatali helyisége elé állt és, ott makacsul várakozott féltizenegyig, amig Zamnecs az autójával -egy értekezletről meg nem érkezett. A titkár eleinte ridegen a munkahelyére utasította a gépmestert, de azután látta arcán, hogy majdnem sir a méregtől és hajlandó volt öt percig fogadni őt. Drahos egész szivét kiöntötte, előadta a.panaszát és önzetlen kiállásával anyaijára hatott a párttitkárra, hegy az szinte vigasztalni kezdte. — Maga Drahos egy jószivü, kollegiális elvtárs, — mondotta. — Én megértem magát, hegy fáj a szive a szaktársai után, de ezt bizza mégis a pártvezetőségre ... ' — De amikor ezek igazi jó elvtársak és jó melósek . . . Zamnecs pár p'Vanatig azon gondolkodott, hegy elmondhat-e valamit a gépmesternek, azután hirtelen nagylelkűséggel közelebbvonta magához. — Nézze Drahos, magát- én már a Párt bizalmi emberének -tekin- j item, aki tudja a száját tartani, — suttogta meglehetősen nagyképűen. — A dolog a következőképen áll. Az államosítás első, kezdeti nehézségei következtében sajnos bizonyos deficit vagy hegy maga is értse: veszteség mutatkozott a nyomda költségvetésében. Namármost, az a vállalat a népé és neki tartozunk felelősséggel, ezt magának nem kell magyaráznom. Nem vonhatunk tehát el egy fillért sem a dolgozóktól, a néptől, akikhez a gyár tartozik. Ezt a veszteséget mináron meg kellett szüntetni! Eddig érti? — A nyersanyagot olcsóbban beszerezni nem tudjuk, az áraink emelése veszélyeztetné tervgazdaságunk sikerét. A pártvezetőségnek tehát nem maradt más választása, mint a munkáselbocsátás. Nem ! szívesen döntöttünk igy, higyje el elvtársam . . . — De miért pont ezeket a jó elvtársakat bocsátották el az igazgató elvtársak? A ttitkár azt várta, hogy érvei súlya alatt Drahos azonnal belátja tévedését, a további kérdezősködés bosszantotta. — Ne akadékoskodjon Drahos. Okunk volt rá. — Milyen okuk kérem — Pártszempontok Drahos elvtárs. — Akkor ez itten most nem igazság. A titkár most már megbánta, hogy ilyen bizalmas volt á gépmesterhez. Felállt és fenyegetően rámeredt Drahosra. — Figyelmeztetem elvtárs, hogy ez már veszedelmesen hasonlít a f reakció hangjára . . . Drahost a gyors hangnemváltczás- meglepte, de egyben dühítette is. Ezelőtt nem beszélt vele igy a titkár, amikor mint tizes bizalmi ! jelentéstétéire ment hozzá. A gépmester felállt és szinte recsegett a hangja: — Én kérem felelek ezekért az éh-társakért, elvtársam. Zamnecs szemüvege gúnyosan villogott, — Maga felel értük?! — kérdezte halkan és igen jegesen. — No, no Drahos! És a maga klerikális, fasiszta nejéért ki felel?! Ne féljen barátom, tudomásunk van a kocsmai szerepléseiről, meg a kocsmai szovjetellenes dalocskákról . . i Huzza össze magát Drahos mielőtt 1 baj lesz!- Még maga is röpülhet' és talán nemjs rögtön hazafelé . . . Drahos elsápadt, csendben állt az íróasztalnak támaszkodva. Tehát őt éppenugy kifigyelték, mint egy közönséges gonosztevőt?! Ezért érdemes hát az embernek a Pártért a lelkét is odaadnia, ezért érdemes -az embernek kikémkedni még a saját kollégáit is! Ez a hála! ügy kezelik .mint egy ellenséget! Mi történt itt?! Egy pillanatra elvesztette az eszét. Az öklével rácsapctt az íróasztalra, úgyhogy a márvány tintatartó szétesett. Homlokán kidagadtak az erek és olyan őrjöngő lelkiállapotba került, amely teljesen érthetetlen volt. — Visszaveszi azt a pár nyomorult melóst vágj’ nem?!—bömbölte. — Úgy sem fizetés az amit kapnak! Zamnecs idegesen kapkodta a,fejét és hátralépett. — Elvtárs, maga megörült . . .! Drahos pár másodpercig lihegve nézett vele farkasszemet, azután ujbó lrácsapott az asztalra. — Akkor sztrájkolunk . . .! Ez a gondolat már napok óta bujkált az agyában. ICüchant a Isten látja lelkemet, nem vagyok rá büszke, csak mint mélabus tényt állapítom meg, hogy valamikor, nem i3 olyan régen én nagyon tetszettem ennek a kis Fábián Bélának, noha eziiányu érzelmeit, egyszerűen képtelen voltam viszonozni. Nem az én esetem, vagy ha úgy tetszik, nem az én zsanéréin. 1946-ban Parisból szerelmes levelekkel ostromolt és ez ellen*nem volt módomban innen, a távolból védekezni. Közben Párisbaft járt barátaim utján azt a kérést intézte hozzám, hogy szólítsam őt föl néhány sorban arra, hogy cik-. két Írjon Az Ember részére, ami kimondhatatlan öröm volna az ő számára. Lehet, hogy nem volt szép tőlem, de ridegen elutasítottam Fábián cikkeit, mert semmiképén sem óhajtottam őt lapom munkatársainak sorába emelni. . Egy nagylelküségi rohamomban azután “Az Ember” 1947 január 17-L számában leközöltem Fábián Béla egyik hozzám intézett levelét ezzel a címmel: HOGY JELENTETTÉK “AZ EMBER” MEGINDULÁSÁT 1918-BAX A PESTI LAPOK Minthogy saját kézírásával r.ásolta le a “Pesti Napló” 118 szeptember 19-i számáéi “Az Ember” megindulását ejelentő közleményt, bőkezű honor áruimként leközöltem ezt az egyetlen levelet, amely igy hangzott: Páris, 1946. dec. 20 Kedves Feri! Két hónapi szünet után ma ismét megkaptam kitűnő lapodat, Az Embert. A címzésen megállapítottam, hogy az utolsó számok sajnálatomra azért maradtak el, mert a kiadóhivatal a lapot, még mindig régi címemre küldi. Néhány hónapja emberibb lakásom van. Uj címem: Páris XV. 37 -Av. DeLowendal. Felhasználom az alkalmat és szeretettel köszöntőm Az Embert 20 éves jubileuma alkalmából. Tegnap egy szomorú barátomat látogattam meg a Rotschild - kórházban. Keserűen panaszkodott. Sorsát panaszolta. A szomorú kis szobát, melyben másodmagával lakik, az ételt, melyét savanyúnak tart. A ruháját, az ingét mutogatta. Egy embert dicsért. Téged. A Rotschild-kórház szomorú lakója: Biró Mihály. Itt van előttem a “Pesti Napló” 1918 szeptember 19-i száma. Ä hetedik oldalon a kővetkező hir: “Az ember. Abból a szörnyű zajlásból, amelyben egymás hegyén-hátán torlódik most minden, egy uj hang fog kihallatszani. Egy uj magyar lap hangja, amely elé figyelemmel kell fordulni. Az Ember lesz a címe, a szerkesztője pedig Göndör Ferenc, a szókimondás erős tollú harcosa. Hogy milyen lesz az uj lap hangja: azt előre tudjuk, akik Göndör Ferenc bátor és erőteljes Írásait ismerjük, melyekben sok nehéz csatát vívott meg már az igazság győzelmével. Az uj lapot, mely október 1-től minden kedden jelenik meg, Göndör Ferenc maga adja ki, ami biztositéka annak, hogy semmiféle hangfogó nem fogja tompítani érdekes szavát. Az Ember politikával, irodalmi, művészeti kérdésekkel foglalkozik, riportokat közöl és friss illusztrációkat is hoz. Előfizetési ára egy évre 40 korona, félévre 20 korona. Szerkesztősége és kiadóhivatala MEGNYÍLT a MASTER RESTAURANT 310 RIVERSIDE Drivfe & 103 St. Management: HESKY EMIL — Remek magyar konyha — MÉRSÉKELT ARAK. PARTYK — BANKETTEK TÁPT- K ÖSSZEJÖVETELEK SZÁMÁRA KÜLÖNTEREM MEGJELENT! PAZAR KIÁLLÍTÁSÚ, MEGJELENT! MINDEN IDŐK legnagyobb képes árjegyzéke! SOKSZÁZ UJ CIKK, SOKSZÁZ KÉP! INGYEN KÜLDÖM BÁRKINEK BÁRHOVÁ! ÍRJON AZONNAL ÉRTE! PAPRIKÁS WEISS IMPORTER 1504 Second Ave. New York 21, N. Y. (A 78 és 79-ik uccák között) Telefon: BU 8-6117
