Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)
1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám
18-ik oldal July 4, 1943. Drága Ferim, szeretettel s kivételesen küldöm neked, nagybetegen Írva e pár sort. Sok hitet és erőt kíván neked | szerető bátyád Csúcsa, szeptember 29. Bandi. BÚCSÚ VIRÁGOS PÉTERTŐL A virágos Péter, a mi volt legényünk, virágokat ölelget ki a kertből, mint öt évvel ezelőtt is csinálta, mikor megösmerkedtünk. Péter természetesen ma a Háború legénye s holnap este indul olyan vidékre vissza, hol az ilyenféle virágok, fák nem nyavalyásak és kényesek. Babonás vagyok, Péter s azt hiszem, jót jelent az neked, hogy ezt a húsz napos szabadságodat virág-költöztetés idején kaptad. Péter szereti, sőt tiszteli a virágot s katonasapkáján, ünneplőben, mégis, szegény Péter, azokat a tarka, már megfakult, hamis virágokat hordja, miket sok háborús bádogdiszszel együtt szerzett nem régen. Mikor végre harmadszor, vagy negyedszer idéztetvén, azt mondták Péternek: igen alkalmas vagy hazáinkat megvédeni. Emlékszel Péter a nagy, dalidós estékre, Imikor sihederek lampionokkal énekelve járták be a falut? Nagyon hallgattál, sajnáltad, hogy minden kinyílt virágot, a korai ősz pompáját, viszik ki az állomásra. Lám, mikor te is sorra kerültél, megvetted a nagy rongy-bokrétát s mikor bevonultál, egy igaz virág sem kellett neked az útra. — Nem oda van való a virág — mondtad kedves oláh magyarságoddal, — virág maradjon kertben, üvegházban, bálban, lakodalomban. Péter, Péter, köszönöm, hogy ama bolond első, vitézi hetekben megkaptalak egyetlen, egyetlen, igaz társamul ebben a faluban. —Akarják,—szaladt föl egy este hozzám,—• szónokolja a nagyságos ur, itt vannak kapunál, zászlókkal, lámpásokkal. Ne tessék szónokolni, tessék inkább elbújni, mint múltkor a vasútnál, mikor azt kiáltották, hogy szónokolja. • Cingár legény, de nem hitvány, nem gyáva, sápadt volt nagyon s a szemei szomorú tiizüek. Te tudod, Péter, te is tudod, hogy nem szónokoltam akkor, azóta sem s hogy te se voltál gtyáva. Vitézség jele a mellén Péternek, szeretettel rakja el telelni a virágokat, kiknek valódiit látta Délen. De ő ezeket szereti, vékony abbé-ajkait erősen szorítja össze, nehezen szónokolna ő is. De a régi baj társam ma is, vonogatja sovány vállait s persze, hogy nincs panasza, mert holnap mennie kell. Hát, Isten veled Péter, ne jöjj vissza csonkán, mint a bátyád, mert olyan szépen tudod ölelgetni a virágot. Ha tei hiszed én is elhiszem, hogy a virágokat meg kell őriznünk, mert a virágot óvni kell. Tartsd meg a kezedet Péter, mert ama nagyon kevesek közül való vagy, kivel érdemes kezet fogni, ha megjnaradok a kezemmel együtt. Az Ember ELINDULÁS Ama boldog emberek számára, akiket a vérmérsékletük, az idegrendszerük, a testi egészségük a közállapotokkal való foglalkozásra képesít, gyönyörű harcos idők következnek Magyarországon. A papirinség ime, rozsdás kardokat kényszerit elő a sutból, amelyek megköszörültetnek, felcsillannak és vágásra fordulnak a harcos feje fölött. A fiatal hirlapiró, akinek minden találékonyságát össze kellett szednie, hogy ki-diplomatizálja egy-egy suhintó cikkének megjelenését a polgári sajtóban, most végre kikinlódta magának a heti füzetre való papirt, ami az ő kezében szabadságot, friss lélekzetet jelent. Most elindul. Most már csak a hivatalos cenzúrával való birkózás vanhátrai. Ezt a “csak”-ot nem tréfából mondom. Meggyőződésem, hogy a hivatalos cenzúra ma Magyarországon a kisebbik gátlója a harcos Írónak. A hatalmas cenzúra, a másik, a veszedelmesebbik, a sajtó nagyban kapitalizálódó fejlődése. A leggyalázatosabb cenzúra a papirmegszoritás. A leghatalmasabb cenzor a laptulajdonos-üzletember vagy a laptulajdonos-részvénytársaság. Tegyük fel, hogy holnap eltörölnek minden néven nevezendő állami cenzúrát; próbálja akkor Göndör Ferenc “gondolatait sajtó utján szabadon terjeszteni” magában az úgynevezett sajtóban. A sajtószabadságért az újságírók rajonganak reménytelenül, de a sajtószabadság a kiadóval szerelmeskedik. A mai berendezkedés mellett a sajtószabadság tiztizenlcét gazdag és hatalmas vállalat magáncenzúrája. Vannak köztük kivételek: ezek egyszerű ajándékai a természetnek, örömteljes véletlenek. Maga a berendezkedés az, hogy négy-ötszáz újságíró csak azt írhatja, ami tiz-tizenkét hatalmas embernek az érdekéit elősegíti. Ha valaki nagyon jól ismeri a viszonyokat, irhát igazat olyan módon, hogy mindig kikeresi, melyik érdeknek kellemes ez az igazság. El lehet képzelni egy repülő újságírót, aki úgy támad, hogy mindig a megtámadott ellenségéhez viszi a cikkét. Szerencsére úgy össze vannak már keveredve az érdekek, hogy még nyomorult magánérdekből vagy magán'bosszuból is kijön ittott a szabad szó. De ha valaki az ilyen sajtószabadságra ráadná magát, nagyobb iirformáló-szervezetre volna szüksége, mint a rendőrség. És végül bele kellene betegednie az undorba. Hatalmas egészség, halhatatlan fiatalság és végtelen rajongás kellene ehhez. Göndör próbálta ezt, — sokan kisértük szeretettel ezt a vergődést — a szocialista iró be-berohanásait a polgári sajtóba, ahol niás rétegekhez is akart beszélni, mint amelyek a Népszava nyilvánosságát adják. Nem ment a dolog. Vannak néha gonoszok, akikre senki se haragszik; ezek ellen nincs sajtószabadság. Vannak gonoszok, akiktől mindenki fél; ezek ellen nincs sajtószabadság. Vannak gonoszok, akiktől mindenki keres; ezek ellen nemcsak hogy nincs sajtószabadság. hanem ezek ügyében Göndör és a Göndörök ellen van sajtószabadság, jó, friss, keményen támadó sajtószabadság, amely tiizbe jön a haszontól, félénkül, mint gazdag ember ölében a menyecske. Hát most csinált magának egy kis heti sajtószabadságot. Most már csak a cenzúrával lesz dolgla. De ő tudja és mi mindnyájan tudjuk, hogy a nagy, az igazi cenzúra nem az, amely a fekete hasábokat irtja. Ettől most messze elment Göndör. Minden fiatalos hibája mellett annyi benne a becsü.leles rajongás, a harcra való kiváló alkalmasság, oly nagy benne a szerelem egy jobb világ jobb emberisége iránt, hogy csak meghatottsággal lehet őt elkísérni ehhez a hajóhoz, amelyen most uj és szabad útjára indul. Szomorú gondolat: kendőt lengetni a bátor fiatal hajós után azoknak, akiknek újra és másképp kellene születniök, hogy ilyen hajóra szállhassanak. A SAJTÓ UTAI Az úgynevezett nagy sajtó először is: közvéleménygyár. A háború irtózatos szemléltető oktatása nélkül is tudtuk, hogy a telenyomtatott papiros éppen úgy tud méreg lenni, mint ahogyan gyógyszer tud lenni. Az újság néha templom, néha bordélyház. Néha, mint egy uj megváltó, imádkozni tanitja a tömegeket; néha, mint a görög mitológia varázslónője, disznóvá változtatja a közönségét. Ebből az következik, hogy minden társadalmi érvényesülésre törekvő erő sajtót akar magának szerezni. A párt ott kezdődik ,ahol az első lapja megjelenik. Ez rendben van. Pártsajtóra éppen olyan szükség van, mint pártokra. A pártlap a homlokán hordozza a pártbélyeget; senkit meg nem téveszthet; az olvasó mindig tudja, hogy ki beszél hozzá, ^és ha holnap szüksége lenne rá, hogy a pártlapok párt jellege még jobban kidomborodjék, ezt egyszerű törvényhozási intézkedésekkel meg lehetne csinálni. Dé mi történjék azokkal a lapokkal, amelyeknek az ereje és mindig újra hangoztatott büszkesége az, hogy semmiféle párthoz nem tartoznak? Az igazi nagy sajtó éppen ilyen. És mi történjék akkor, ha például a francia nagy tőke az egyik nagy lapot a másik után veszi meg azért, hogy a régen készülő radikális adóreformot mindig újra megbuktassa? És mi történik akkor, ha az amerikai nagytőke a maga trösztjei érdekében, a magyar nagytőke pedig a maga kartelljei és vasuti kedvezményei érdekében lapot lap után vásárol meg és ha ez a lapvásárlás nemcsak annyit jelent már, hogy a lapok elhallgatnak vagy tolerálnak bizonyos dolgokat, hanem ha a lapvásárlás szőröstől-bőröstül való megvételt jelent és ha a megvett lapnak minden sora ezentúl a nemzeti érdek álarcában a nagytőke érdekeit szolgálja? A beavatottak tudják, hogy itt a nagytőke a maga érdekében izgat más országok ellen vagy nagy vámtételek mellett, képviselőválasztásra vagy fegyverkezésre, de az újság gyanútlan vásárlója jámbor bódulatban szijja be a számára művészettel preparált hirek mérges gázait és megható és proletár létére együgyü részegségben lelkesedik a milliomosok érdekeiért. Mi itt a teendő? Van egy másik veszedelem is. Az újság egyrészt közvélemény gyár; másrészt azonban éppen az úgynevezett nagy sajtó (la grande presse) gyakran közvéleményhordár. Vannak idők, amikor az újság nem tudja irányítani a közvéleményt; a tömegekben egy lázas indulat ' forrósága fut végig, egy hangos dühkitörés, egy elvakult szenvedély, egy gyilkos vagy öngyilkos mámor. Ha az újság vele szembe akarna szállni, az olvasó eldobná magától az újságot. Ha az újság szembe próbál vele szállni, napok alatt ezreket esik le a példányszáma. Még a diskreció és a tartózkodás se lehetséges, üvölteni kell az üvöltőkkel. Az újság ilyenkor üvölt velük és pedig annál inkább üvölt — ez a független sajtó tudniillik valóban senki mástól nem függ, csak a közönségétől. De attól életre és halálra. Az acéltröszt vagy a széntröszt lapja megpróbálhat szembeszállani egy tömegindulattal; a “független” sajtó kénytelen szolgálatába szegődni ennek a tömegindulatnak. A léte értelme és a léte alapja ez és ha egy darabig megpróbál is az ilyen pszichológiai lávaömlésnek útjába állni, azután annál gyorsabban enged neki, # minél nagyobb a dühe, tehát minél fenyegetőbb a veszedelme az ilyen tömegindulatnak. A szerkesztő vagy a tulajdonos, mint magánember fenntartja esetleg a maga békés véleményét; a lap hirdeti a háborút, a gyújtogatást, a guillotine-t, az akasztófát, amit parancsoltok. A nagy sajtó félig ura, félig szolgája a közönségnek. Félig Cézár, félig hordár. Mit lehet itt tenni? Az első veszedelem ellen elképzelhetők törvényes intézkedések. Lassanként ki is alakul az egész világ leghaladottabb közvéleményében egy ilyen törvényhozásnak a programmja, mert világos, hogy sajtószabályozó törvényhozásra van szükség, ha nem akarjuk, hogy sajtóellenes törvényhozásra kerüljön a sor. De mit lehet a második veszedelem ellen tenni? Itt vak erők dolgoz.Ady Endre. Molnár Ferenc.
