Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)

1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám

Brády Sándor Megjelent Pesten I0V6Í6 “Az Ember” 1919 jun. 5. számában. LEVÉL GÖNDÖR FERENC- j HEZ. — Elvtárs, helyeseb- | ben és igazabban: kedves barátom! Ne haragudjál, hogy nem küldök most kéz­írást, bár megígértem vagy; éppen azért, hogy megígér­tem? Nem tudok Írni ezen a ragyogó szép napon, nin­csenek szociális, politikai, sőt irodalmi meggyőződéseim se. Meg vagyok ijedve maga­mon: én vagyok az igazi, az elvtelen iró, aki nem képes magát az emberiségért felál­dozni, az egyik fajta ember­ért leteperni a másikat? Ez ünnepélyes és győzedelmes tavaszi napon még az osto­baságért se haragszom, pe­dig erre hajlamom van, mert meggyőződésem, hogy az os­tobaság ártalmasabb, mint a gonoszság és a katasztrofá­lis bajokat főképpen a buta gazdag emberek csinálták ennek a szegény világnak. (A szegények között is van­nak még korlátoltak, azokl segítettek.) Nem bánom azért az egészet. Ártatlan és j elvtelen iró én, egész napon át nézek le a hitvány park­ba, ahol egy kis rózsafa — a színét meg nem mondom — valósággal megőrült és annyi virágot nyit, a szerel­mes anyaság olyan hevével virít, hogy az ágai szinte le­törnek. Az illata, mint egy újfajta vallás tömjénfüstje fölfelé áramlik hozzám és eíkábit. Nem kellene-e meg- j nézni, nincs-e patás lábam, nem vagyok-e valami ujmó­­cli faun. akinek az egész tér-! ‘ mé leihez van közöm, St'Jí vagyok életörömmel és nem veszek tudomást arról, hogy milyen komoly időket élünk e kis Európában. Azon se tu­dok elszomorotíni, hogy a lent sétáló párok kissé lan­­kacltan járnak és éhomra \még maga a szerelem se Olyan jó, mint máskor. Eh, a gyerekek vidámak és ez a fő és az se baj, hogy pirí­tott griszt ettem ebédre. (Sohse tudja az ember, mire jó a pech. Nem sok húst eszünk mostanában, legalább nem lesz köszvényünk, vagy ha van, javul.) Szóval, sok szóval úgy látszik: ma nem tudok elmélyedni, képtelen vagyok magamat diszciplí­náim, pedig erős a vágyam, hogy jó olvasni valót küld­jék a lapod számára. De majd elborul még, jönnek rideg csúnya napok, és ak­kor támadok vagy védek, hiszek vagy kételkedem, úgy ahogy érzem vagy gondol­­kozorh. Ez utóbbit egészen komolyan ne vedd, minthogy bennünket egészen komo­lyan venni nem szabad: a, költő Ivrikus állat, kedves, talán szükséges is, de elv­­társ. sziklaszilárd munkás, j rettenetes katona—az más! Mi lesz velünk, hogy kell bennünket újra beigazitani? Azt mi magunk majd meg­mondjuk. Tanár erre meg nem tanít, ezzel várni kel­lene. Különben, ahogy pa­rancsolják! Isten áldjon ba­rátom: az ördög is segítsen. Az írásbeli viszontlátásig ölel RRÓDY SÁNDOR. • • • • GÖNDÖR FERENC POSJXJMm HETILAPJA Reentered as second class matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N.Y., under the Act of March 3, IS?!. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 EAST 79th STREET, NEW YORK. N. Y. Phone- Butterfield .-6168 2-ik oldal. NEW YORK, N. Y. JULY 4, 1943. EGYES SZÁM ARA 25 CENT. VALLOMÁS A HATÁRKŐNÉL Irta: GÖNDÖR FERENC. Aki b.ünös vagyok mindabban, ami huszonöt hosz-> szu és nehéz esztendőn keresztül Az Ember hasábjain történt, az évforduló alkalmából elkerülhetetlen né-\ hány szót mondanom. A negyedszázad emlékei kö­zött bolyongva, megkérdezem önmagamat, hogy váj­jon újra ezt csinálnám-e, ha most Írnánk 1918-at. Őszinte válaszom: pontosan ezt és igy csinálnám. Amivel azt akarom mondani, hogy soha s'pmmit nem bántam meg és egyetlen szót nem vagyok hajlandó visszavonni abból, amit huszonöt esztendőn keresztül beleírtam ebben az újságba. Hittel és meggyőződéssel írtam minden sorát. Az eszmét soha nem hagytam cserben. Egyéni érdekek nem befolyásoltak és sem­milyen szempontból nem voltam hajlandó elhallgatni azt, aminek papírra vetését kötelességemnek érez­tem. A barátaim és ellenfeleim változhattak, időn­ként helyet cserélhettek, d'f én magam sohasem tud­tam és nem is tudnék megváltozni. Még ha akarnék, se tudnék. De nem is akarok. Velem barát és ellen­fél sohasem találkozhatott másutt, mint törhetetlen, meggyőzödén;n és megingathatatlan nilijn tßiklaw\.' tárd talaján. A dolgok, helyzetek, probh’ mák é* személyek megítélésében természetesen tévedhettem és bizonyá­ra tévedtem is, mint általában az emberek, de szol­gáljon enyhítő körülményül, hogy mindenkor hittem abban, amit csináltam. Tudom, hogy ez nem minden, de azért talán mégis csak valami a sivár és tragikus korszakban, amelyben élnünk adatott. Amikor ez az- újság elindult útjára Magyarorszá­gon, már negyedik esztendeje dúlt minden elfogad­ható ok' és eél nélkül az első világháború. Most a negyedszázados határkőnél csüggedten és fáradtan megállva, a második világháború negyedik évében tartunk. De most legalább tudjuk, hogy miért folyik a harc, miért pusztulnak az emberek milliói ma már úgyszólván a föld minden részén. Az első háborúban rajongó pacifisták voltunk és gyűlöltük a vérözönt és 'mindazokat, akiknek annak felidézésében részük volt. Békéért sóvárogtunk mindenáron. Milyen más a mai helyzet! Az emberélet ma is a legnagyobb szentsét} előttünk, de a halált kisebb szerencsétlenségnek tart­juk, mint a rabságot. Tudjuk, éhezzük és ennek a kis lapnak minden sorában hirdetjük, hogy Amerikának és szövetségeseinek győzelme nélkül nem lehet em­berhez méltó módon, szabadságban és egyenjogúság­ban élni ezen a földön. A béke tehát csak a náci­­fascizmus kiirtása alán érdekel bennünket. Győze­delmes bekéért esengünk és mindlen hűségűnkkel, há­lánkkal és szerctetünkkel állunk e sorsdöntő időkben a nagy amerikai népcsalád büszke gyermekeként, a csillagsávos lobogó alatt. Amikor 1918-ban elindult küzdelmes útjára Az Ember, el se tudtuk volna képzelni, hogy valaha is mások lehessünk, mint magyarok. Azóta sok minden történt. Szülőhazánkból kiüldözve, megjártuk és vé­­gigverekedtük a hontalanság kálváría-utját. Eszten­dőkön ál Pécsben folytattuk harcunkat a magyar nép felszabadulásáért. Nem akartunk kiszakadni a ma­gyar sorsközösségből és földönfutóként, szegényen, sorscsapások alatt roskadozva vívtuk gyakran magá­nosán keserű harcunkat az uj, szebb és boldogabb magyar világért. így érkeztünk vándorutunkon 1926 februárjában Amerikába. Tizennyolcadik esztendeje immáron, hogy ennek az országnak áldott földjén élünk. Már régen tudjuk, hogy itt is fogunk meghalni. A régi életünk összeomlott, annak emlékeit gyöngéd kegyelettel őrizgftjiik, de forró, halás érdeklődésünk elsősorban és mindenek fölött Amerikáé. Büszke polgára vagyok az Egijesüli Államoknak és mert sohasem tudtam egyetlen hazug szót kimon­dani, vagy leírni, megkopott, de tisztán megőrzött harci fegyverem küzdelmeinek r nevezetes állomásán boldogan gyónom meg, hogy én pedig most már mind­örökre ezt az országot tartom egyetlen hazámnak. Az Egyesült Államok népének sorsa a legköz'elebl fek­szik a szivemhez. Ez természetes, hiszen rengeteg‘ • szenvedés, hosszú, gyötrő lelkitusa után önként ^vá­lasztottam ezt a sorsközösséget, és az amerikai élet az én saját életem. Ugyanekkor nines okom eltitkolni, hogy a magyar nép iránt olthatatlan testvén szerété­­tét érzek és szerény erőmtől telhető nymon*igyekszem eti'őiz 'érzést átplántálni fnindazokba az amerikai kp ,r.ökbe, hova gyönge szavam eljut. Az Egyesült Álla- Hhtííc nagyszivü népétől, elnökétől, kormányától és szö­vetségeseitől remélem és várom Magyarország boldog­talan népének és minden elnyomott népnek és ember­nek felszabadítását. A Hitler ékkel cinkoskodo ma­gyar kormány és kormányzó ellen mélységes gyűlö­letet érzek, de mindenkor fennhangon hirdetem, hogy a magyar nép ártatlan abban, hogy az országrabló ellenség háborújának mészárszékén vérzik és az én nevemben is énekelte a költő, hogy:- “Megbünhödte már e nép a, múltat s jövendőt.” Azt mondanom sem kell, hogy Az Ember szelleme, iránya soha semmi körülmények között nem változ-Photograph: GILES

Next

/
Thumbnails
Contents